Orvosi Hetilap, 1865. december (9. évfolyam, 49-53. szám)
1865-12-03 / 49. szám
781 782 ivódott gömbölyű képletekből látszott állani, melyek eczetsav hozzáadására légbuborékokat ki nem fejtettek. A gömbölyűek között egyes helyeken lapos alakelemek is látszottak, melyek a meszesedett elemekre oly sajátságos fényabsorbtiót mutattak. A puha és az ürekben létező elemek szétszedetvén sárgák, egyes helyeken rostos összeállásuak s mészsókkal beivódottaknak nem látszanak; helyenként tömeges vérfestenyre akadunk, mely hosszú négyszögletű táblák alakjában vált ki. Gömbölyded, üres sejtburokhoz hasonló és lapos szögletes hám vagy tán májsejt idomú (?) képletek szinte tűntek ugyan elő, mindamellett alakuk oly kevéssé jellemző volt, hogy mibenlétükről határozott véleményt adni lehetetlen volt. Ezen képletek felderítésére a kő egy darabja higított sósavba tétetett. Néhány óra múlva az előbb említett és evekben letéve volt szemcsék az edény fenekére sülyedtek, míg a kő fehér s tejfölszerűvé vált része a folyadékon úszott. A kő megmaradt része, melyeket organikus részeinek nézhetünk, az egész darab mintegy 3 madrészét tette. A górcsövi vizsgálás a fehér részben detritust s alaktalan összeesett gömbszerű képleteket, a sárga részekben a már föntebb említett alakelemeket mutatta. Mindezekből kitűnik, hogy a kő természetét illetőleg határozott véleményt épen nem adhatunk, mindamellett, azon gyanúnak helyet adhatunk, miszerint geny és a máj élettani alkatrészeinek csekély része elmeszesedése folytán keletkezett. * * * Az imént előadott esetben a halál legközelebbi okát a vérvegy elkorcsosodásában lehet a ma uralkodó nézetek egyike szerint keresni, nevezetesen a visszeres vegyben, melynek terményét a vészt hozó vízkórt sikerült ugyan a gyógykezelésnek eltávolítani, de nem magát a romlott vérvegyet. Ezen korcsvegy okát részint az idegerő kimerülésében találhatni. S váljon mi csonkttá meg az anyagcserét ? mi merité ki az idegerőt? Nézetünk szerint a szívós kérges lerakodmány által (mely az összes hasi zsigereket egymáshoz forrasztá és azokat mintegy bebörtönözte) meg jön a belek peristalticus mozgása gátolva, és a szokott tápcsatornabeli gázoknak kifejlődésekor nem csupán kellemetlen érzés lepte meg a beteget, de a belek és a méh duczainak meg idegszálaiknak mindannyiszor történt feszülései által hol helybeli, hol pedig visszasugárzó fájdalmaknak kellett előállaniok. A méhnek különösen lehettek nagy küzdelmei, mert igen erősen be való kérges izzadmányi burok által a szomszédrészek közé csipve és ékelve. Azt kérdhetnők még a) hogy miféle természetű vala a hashártyalob; b) mi támaszthatta a hashártyalobot? Ad a) A. hashártyalob idült természetű volt, mely ugyan kezdetkor heveny lefolyású vala, de a mely szapora visszatéréseknek volt alávetve, s így idült jellemet öltött magára, mit következőleg lehet bebizonyítani. 1- ször az álhártyaszerű kérges lerakodmány olyféle külemmel bírt, minőt a gyakran visszaeső és direkt után észlelt mellhártyalobnál venni észre. 2- szor a kékes-szürke, kékes-fekete, vagy i helyenkint korom-fekete elszínesedése a hashártyának, kivált fali lapjának. Az ilyetén feketébe játszó elszínesedés csak akkor jelent üszköt, ha puhulással, erős és dögszerű bűzzel jár. De ezen esetben szó sem lehetett elpuhulásról, mert ellenkezően kérgesedettség volt túlnyomóan jelen, — bűz sem volt észlelhető — s így az elszinesedést az orvosi tan újabb kórboncttani és kórvegytani vívmányai szerint fejtjük meg akként, hogy az ismételve visszakerült vérbőség és pangás alatt (mely t. i. a hashártyalábot előzi vala meg) a vérpir (haematin) a vérkeringésen kiválló vérből kivált és vegyileg fekete szemcsés festékké (schwarzes körniges Pigment) alakult át, mely anyag finom vékony rétegben kékes-szürke, vagy pala-szürke, vagy ólom-szürke színt tüntet elő, s a vastagabbakban tinta vagy akár korom-feketét is. Az idült láb és a fekete szemcsés festék lerakódása ekként függenek össze: a lobos kiizzadást az u. n. álhártya képződést savóshártyákon igen belterjes vérbőség előzi meg, mely alatt a hajszáledények megrepedeznek, és hevenyében lencse, vagy babterjedelmű vérömlenyeket (echymoses) képeznek; az ekként kiáradozott vér vegyileg szétbomlik, és piros festéke az u. n. vérpir a fent említett fekete szemcsés festékké alakul át, s a jobban szenvedett savóshártya szürkés vagy feketés pettyekkel fog tarkállani. Ha visszaesések merülnek föl, akkor egymásba folynak a pettyek és kész a folytonos vagyis egyarántos fekete színesedés. A külbőr felületén is akadni szürkés, vagy kékes feketés szinesedésre, nevezetesen idült fekélyek udvarain, hol szinte a fekete szemcsés festék hozza eme szinesedést elé, a fekély szélein találkozó kitágult hajszáledényekben, miután t. i. a vérteleneknek olvadékony részei az edények falazatain kiszüremkedés utján kivergődtek. Ad b) azaz: mi okozta a szóban levő idült hashártyalobot ? Ezt alkalmasint azon érdes felületű kőtermény okozta, mely a májnak jobb kastélyában fészkelt. Ha e terményt közelebbről megtekintjük, azt tapasztaljuk, hogy egy ikrás (rücskös göröncsös) felületű mészterménnyel van dolgunk, mely szabad szemmel megtekintve, némi medres (alveolar) alkatot tüntet elő, a medrek sövényzetét s falait alaktalan mész képzi, a medrek üregeiben pedig elavult mésztelepek rejlenek. Visszaemlékezvén arra, hogy a mirigyek lobja, de különösen a májé akként külöli magát, hogy eleinte számos össze nem függő mirigybogyókban (acini glandularum) lép föl a lob, nevezetesen apró számtalan góczok képében, ha visszaemlékezünk, hogy ezen góczok csak idővel olvadnak nagyobb góczokká (valóságos tályogokká) össze, el is tekintvén attól, hogy a góczok környezetében mindig lelni elegendő mennyiségű ép mirigy-terimbél szigeteket, — ha végre megfontoljuk, hogy a genynek híg részei felszívódhatnak, tömör részei pedig idővel elmeszesedhetnek; — ha mindezen adatokat fontolóra veszszük, nem fog erőszakos okoskodásnak feltűnni azon magyarázat, hogy számos genygóczokkal járó májláb keletkezett itt évek előtt, hogy a góczocskák nagyrészt összefolytak, és idővel mésztömeggé alakultak át, melynek belsejében kevésbé megroncsolt máj-sequestrumok maradtak, melyek között a mésztömeg mindig jobban és jobban húzódott össze, s ekkép érthető a bár elavult, de mégis megismerhető májsejteknek jelenléte. De nem is támadhatott volna máskép a mésztermény.