Orvosi Hetilap, 1866. február (10. évfolyam, 5-8. szám)
1866-02-04 / 5. szám
Előfizetési ár : helyben egész évre 9 frt., félévre 4 frt. 59 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. Hirdetésekért soronkint 10 ujkr. Megjelen minden vasárnap. Megrendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél, tijtér 10. sz., és Kilián Gy. könyvkereskedésében váczvitéz a Parkfrieder-féle házban. ORVOSI HETILAP. Honi s külföldi gyógyászat és körüavázlat közlönye. A- ISÜ5K5* Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom: Balogh Kálmán tr. Adat az emészdékek (Peptone) gyógykezeléséhez. — A vérbocsátás és más gyuladás elleni szerek eseteként használása heveny loboknál, J. H. Bennett tanártól. Folyt. — Kimutatás az erdélyi tébolydában 1893-tól 1865 végéig ápolt betegekről. — Lapszemle. Rose E. a csipőizület erőművezetéről. Kénsavas anilin Vidatáncz ellen. A nyalizáj műtétének újabb módosítása. Tár CZ a: Titkári jelentés a borsodi orvos-gyógyszerész egylet egy-ik évi működéséről. Budapesti k. orvosegylet.*" — M. kir. természettudományi társulat. — Vegyesek. — Szerkesztői levelezés. ____________Melléklet. A .Közegészségügy és törvényszéki orvostan első száma.________________________________________________________ Pest, 1866. Február 4. 1r8 Ea IV»■ ■■■ . Adat az emészdékek (Peptone) gyógyértékéhez. Balogh Kálmán tanártól Kolozsvárott. Meiszneré volt azon szerencsés ötlet, hogy az emészdékeket bizonyos betegeknél igénybe vegye, mint ezt a „Zeitschrift für rationelle Medicin“ 3-ik folyamának Vilik kötetében a 24, 26-ik lapon (1859) olvashatjuk; részemről pedig 1861-ben az „Orvosi Hetilap“ 25-ik számában a 485-ik hasábon arra figyelmeztettem, egyszersmind azok adagolásának indokolt javalatait megállapítván. Azóta négy év telt el, s nem emlékszem, hogy valaki írta volna, miszerint egyik vagy másik betegénél az emészdékeket használta, már pedig az olyan betegségek elég számmal vannak, melyeknél azok rendelése czélszerű. Ezen czikk czélja nem egyéb, mint kóreset előadása által szóbanlevő anyagok gyógytekintetben való hasznossága mellett szólani. H. R., körülbelül 27 — 28 éves leány fiatalabb éveiben az asztal örömeit igen kedvelvén, úgy ételben, mint italban a rendes mértéket nem egyszer túlhaladta, s mig a befőtt czukros gyümölcs kedvencz eledelei között foglalt helyet,nem egyszer szeszes italokhoz is folyamodott, főkép midőn életében itt-ott felmerülő bajok ellenében magát el akarta tompítani. Ily élet mellett étvágya lassan kint veszendőbe ment, s gyomra a benne levő anyagok irányában türelmetlenné kezdett válni, mi hányásban nyilványult, ezt pedig közönségesen nyálfolyás és bűzös szájíz előzte meg, s evéskor gyomrában eléggé nagy fájdalmat érzett. A beteg bajáért nem egy orvos tanácsához folyamodott, s gyógyítása végett még Bécset is felkereste. Leginkább tejsavas keserényt, ezenfelül pedig még nadragulyakivonatot, gyökénkesavas horganyt és más hasonló szereket kapott, de minden gyógyszerelés, minden gond eredménytelen volt, minthogy a baj mindinkább emelkedett, az evéskori gyomorfájás mindinkább fokozódott, a hányás pedig mindinkább erőszakosabban és gyakrabban történt. Hogy ez az előbb virágzó külsejű beteg elsoványodása és összeaszásával volt egybekötve, igen természetes. Ily állapotban a szenvedő 1865-ik év tavaszának végén Nágel Emil ügyfelem kezelése alá került, ki részint az evéskori fájdalmak csilapitása, részint a hányás erőszakossága és szaporaságának csökkentése végett eczetsavas szunyáinak a bőr alá való fecskendését kísérlette meg, még pedig eléggé jó sikerrel, azonban kezelésének tartama alatt a szunyáiból mind nagyobb mennyiség szükségeltetett, hogy a kellő eredmény elérhető legyen. Ilyképen végül fél nehezén lepárolt vízre 10 szemeteczetsavas szunyáit használt, melyhez még néhány csepp eczetsav és barlang adatott, mindemellett azonban az említett hatóanyag nagyobb része oldatlanul jutott a bőr alá. Egyszeri befecskendésre annyi használtatott,amennyit a Lier által készített Pravaz-féle fecskendő magában foglal. A befecskendés eredménye volt, hogy utána közvetlenül a beteg még egyszer hányt, de ennek megtörténtével eleinte 24, míg később 14—16, sőt végül csak 12 órára, úgy attól, valamint a gyomorfájás, bűzös szájíz és nyálfolyástól ment maradt. S mint említésre méltó, megjegyzendő, hogy az enyhülési tünetek a karon történt befecskendés után 5 — 7, míg a gyomortájon való alálövelés alkalmakor 2 — 3 perc múlva bekövetkeztek. Ezalatt a gyomornak az eledelek és italok irányában való türelmetlensége annyira haladott, miszerint a beteg legfeljebb cukros vizet nyelhetett le, még pedig ezt is csak cseppenkint, belőle összesen véve csak keveset, minthogy egyébként a szunyái befecskendése daczára erőszakos hányás következett. Ekként a beteg tartósan éhségben szenvedett, mi bőralatti zsírszövetének teljes elégésével, míg izomzatának tetemes sorvadásával, így pedig igen nagy fokú elgyengüléssel járt. Közönségesen feküdt, vagy karos székben megtámaszkodva ült, s ettől ágyáig csak segélylyel tántoroghatott el. Végül részint bélizomzatának felvehető sorvadása, részint szunyái adagolása folytán állandóan székszorulásban szenvedett, min csak cserék által lehetett segíteni. Nágel ügyfelem a betegnél tanácskozásra szólított fel, mit július elsején meg is tartottunk, s a berit tünetcsoporthoz még hozzáadom, hogy a beteg hasfal-