Orvosi Hetilap, 1866. február (10. évfolyam, 5-8. szám)

1866-02-04 / 5. szám

81 hoz térne, a vérveszteség következtében a baj tartama csak meghosszabbíttatik. Jelenleg a valódi tüdőlábról beszélek, nem pedig arról, melyet Cullen és Gregory akként neveztek el. Úgy hiszem, hogy annak bebizonyítására , miszerint a vérbo­csátás csak több bajt okoz, eseteket nem szükséges elősorol­nom, minthogy annak igazságát már a korodába járó orvosnö­vendék is eléggé ismeri. Hogy a bő vérbocsátások, melyek a betegség tartamá­nak megrövidítése végett vétetnek foganatba, a kórtan józan elveivel összeütközésben állanak, eléggé nyilvánvaló dolog; a csekély vérvesztés azonban, ha a szervezet igen el nem gyen­gült, a rendkívüli fájdalom és egyéb tünetek enyhítése végett néha jó sikerű lehet. így mellárbeli ütértágulatoknál csekély vérbocsátás által többször sikeres eredményre jutottam, meny­nyiben a tünetek hevességét csökkentenem sikerült. Hasonló eredményt várhatni akkor is , ha szerfeletti vértolulás van jelen, legyen bár ez izzadmánynyal egybekötve, vagy nem. De itten nem szükséges emlékezetbe idéznem , miszerint a vérbo­csátást ekkorig nem azon czélból eszközölték, hanem egészen más szempontból indultak ki. Erre még vissza fogok térni. Az itten elősorolt érvek pedig bizonyítják, hogy azon elvek, melyek az orvosi gyakorlatot a gyuladásoknál történt vérbo­csátások eszközlése alkalmával vezérelték, hibás alapon fek­szenek. S most azt fogom fejtegetni, hogy miképen kell eljár­nunk, ha a lábokat helyesen gyógyítani akarjuk. (Folyt. köv.) 82 (M) A cholera gyógyításához. Buller Jr. 2 heves hasmenés esetet, cholera járvány al­kalmával, meg egy valódi cholera esetet közöl, melyeknél más szerek nélkül vagy azoknak sikeretlen alkalmazása után forró fél fürdők (hip-bath) mustárral igen hasznosaknak bizonyul­tak. A fürdő hőmérséke 110° F., körülbelül 34 R., a mustár mennyisége kisebb-nagyobb, körülbelül 3—4 obonnyi. (Brit. med. Journ. 1865, 255 sz.) Kimutatás az erdélyi országos tébolydában 1863-ki november 19-től (mint ezen intézet kinyitása napjától) egész 1865-ki december végéig ápolt elmebetegekről. 15 11 265 147 5 21 Az apadás összes száma................................. 34 18 52 1865-iki decemb. végével ápolás alatt maradt . . 61 47 108 Az elmebetegek felvétele, elbocsátása és a történt meghalálozások­ az évfolyamok szerint kimutatva: Az elmebetegek felvétele, elbocsátása és a meghalálozások hónapok szerint feljegyezve következőleg történtek: III. Zavartság.............................................................4 6 10 IV. Átalános előrehaladó hüdéssel összek. kábaság4 I V. Kábaság, veleszületett.......................................4 1 5 „ szerzett ................................................8 7 15 VI. Iszákossági téboly ............................................3­­ 3 Összesen . . 95 65 160 Ezen fennemlített elmekórok csatlakozva voltak: Nehézkórral: Dühöngés ......................................................................3 2 5 Komorkor .....................................................................2­2 4 Zavartság .....................................................................— 1 1 Kábaság.........................................................................3­3 6 Dühöngés gyújtási vágygyal ...................................2 — 2 Komorkor gyújtási vágygyal ...................................— 1 1 Hüdéssel1 — 1 Komorkor eledel tökéletes visszautasításával . .3 4 7 Az elmebajok okaira nézve : 1. Szellemi okok: Szerelmi viszony.............................................................7 8 15 Iszákosság..................................................................... 142 16 Politikai túlzottság........................................................4 Bűntény utáni fogság................................................2 Vagyon veszteség...........................................3 4 7 Meghatálozása a férjnek............................................— 6 6 a nőnek ...........................................1 — 1 Hivatal elvesztés.............................................................6 — 6 2. Testi okok: Öröklés ........................................................3 — 3 Fejlődési hibák..............................................6 4 10 Külerőszak.....................................................6 4 10 Idült agybetegség........................................... 10 6 16 Idült vértódulás az agyhoz..............................6 8 14 Nemi kicsapongás iszákossággal.......................4 1­4 Havi ivarvérzési rendellenségek.......................— Gyermekágyi zavarok .............................— 5­5 férfi nő OSSZ. 1863-ki november 19-én áthozatott................ 25 18 43 Egész 1865-ki december 31-ig felvétetett . . . Ápoltatott összesen........................................ 70 47 117 95 65 160 .. . gyógyultan elbocsáttatott .... Ezen összeg­­ gyógyulatlanul elhagyta az intézet. ( meghalt................................. Évfolyam Ápolás alatt mar. Fel­vétetett Az ápoltak összes száma Ap­adá­s Ápolás alatt maradt férfi G összesen férfi *0 összesen Elbocsát­tatott Meghalt *a G összesen férfi *2 Nm zn:o férfi *© G N toOQ to­­­GU 12 1863— — —272148 48— 1 1———2720 47 1864 272047342054 1015 5105 3­85132 83 1865 513283342458 14115 5209 4136147 108 Hónap Felvétetett Elbocsáttatott Meghalt 1863 18641865186310641865186318641865 Januarius . .­ ­ : 21 1 1 Februárius — 45 — — 1 — _ 1 Martius . . . — 44 — 1 — — _ _ Április . . . — 36 — 1 3 — — 1 Május .... - 83 — 1 — — 1 — Junius . . . — 46 — 1 — — 1 3 Julius .... - 8» 1 — 2 1 Augustus . . - 55 2 3 — 1 — September . . - 58 __— 2 — — 2 October . . .- 74 — 1 5 — 1 1 November . . 45 25 — 1 4 _ 1 2 December . . 3 1 23 1 2 — — 1 1 48 1 54 581 10 20— 8 13 Összeg . . . 1 160 31 21 Előfordult elmekórok, férfi no Összeg I- Dühöngés, újonnan kitört.............................. 20 12 32 dto idült .............................. 21 17 38 II. Komorkor, újonnan kitört..............................8 9 17 dto idült .............................. 23 12 36 4 — 4 — 2 7 7 5 — 5 18 11 29 Összeg . . 95 65 160

Next