Orvosi Hetilap, 1866. szeptember (10. évfolyam, 35-39. szám)
1866-09-02 / 35. szám
617 618 míg a másik lebenyben, kivehetőleg, tályog foglalt helyet (Morgagni „De sedibus morborum“ munkájában, Episto. IX, artic. 23). Ugyanezen munkában (Episto. XXII, artic 11) még azt is találjuk, hogy a bujakór a tüdőket a gümós átváltozásra (corruptio plitisica) alkalmasabbá teszi, s az ebben rejlő eszme, hogy a bujakót tüdőbeli bántalmakkal viszonyba hozassák. Portainál talált határozottabb kifejezésre, mint ezt a tüdővész természete és kezeléséről kiadott franczia művében (Mühry által németre fordítva. Hanover, 1799. I. 263.) látjuk. A kifejtés azonban tökéletlen lévén, Morgagni és Portai visszhangra nem találhattak, minthogy az általuk észlelt tüdőbeli változatok úgy bujakóriak, mint bujakórosaknál előforduló egyéb bántalmaknak tekintethettek. Ezután ezen ügy Lallemand (Recherches anatopathol. sur l ’encéphale. Paris 1834), ki az agyban és a külső agyburokban bujakóri göcsöket talált, nemkülönben mások törekvései és észleletei daczára egészen Ricord idejéig nem igen mozdult, ki annak nagyobb lendületet adott, s kinek jeles leírásai és kitűnő rajzai a szabad érzékek általi vizsgálás remekei. „Traité pratique des maladies vénériennes“ (Paris, 1838), valamint „Lettres sur la Syphilis“ (Paris 1850 és 1851) munkáiban a bujakóri növedékekről, mint göcsökről (tubereules), határozottan szól, s azokat részint a második (tubereules muqueux, vagyis függölyök, sarcocele), részint a harmadik (tubercules profondes, lupus, göcsök a legkülönbözőbb szervekben) sorozathoz tartozóknak tekinti, „Clinique iconographique de l’ hôpital des Vénériennes“ (Paris, 1851) képtárában pedig természetbűn lerajzolja, és körülményesen leírja. Szerinte ezen növedékek az izzadmány képző (plastique) átalakulásából származnak, mi a korabeli fogalmaknak megfelel. (Folyt. köv.) A choleránál használható gyógyszerekre vonatkozó megjegyzések. A cholera ellen a legkülönbözőbb gyógyszereket rdegkisértették, s míg a körfolyamatot kevésbé ismerték, bajos volt megmondani, váljon azok egyike vagy másika használt, vagy épen ártott-e? Annyit azonban tapasztalni lehetett, hogy az eredmény annál kevésbé volt gyászos, minél közönyösebb gyógyanyagok nyújtattak, ha emellett igen természetesen az egészségi kellékek megvoltak és az egészségtan szabályaira átalában véve ügyeltek. A baj lényegét röviden következőkben foglalhatjuk együvé: a gyomor, vékonybelek és sokszor a vastagbél hámrétegének átalános heveny elzsírosodása és leválása , továbbá heveny és nagy fokú elzsírosodás a húgycsatornácskák hámsejteiben, mely átváltozás még egyéb szerveket is érhet, így például a mell és a hashártya hámsejteit, mindehhez végül a hidegségi korszakban a szív hüdése járulván. A bél hámjának leválása, miáltal a nyákhártya a leforrázás által hámfosztott bőrhöz igen hasonló lesz, a bélbeli átszivárgási viszonyok tökéletes megzavarásával és a belekben a vérből származó nagy mennyiségű folyadék felhalmozódásával van egybekötve , mi hányást, hasmenést és görcsös rángásokat okoz, mint átalában gyorsan keletkező és nagy mértékben történő folyadékveszteségek nagymérvű rángásokkal járhatnak, az agynak az által előidézett jelentékeny vérszegénysége folytán. Ezen tünetek mellett a főfigyelem a hányás és a hasmenés megszüntetésére irányult, mit igen sokan mákony , vagy legalább mákonytartalmú szerek adagolása által iparkodtak elérni, s akárhányszor el is értek, de nagy áron, minthogy a mákony alainak leghatalmasbika, a szunyát, a szív hűdését előmozdítja. Ha tehát a gyomor- és bélbeli kiürítések ellen működni akarunk , leghelyesebb olyan szereket választanunk , melyek a szív összehúzódásaira csökkentőleg, a vesebeli zsírszerű átváltozásra pedig előmozdítólag nem hatnak. Ezen igényeknek a savas eczetsavas ólom még leginkább megfelel, s utána mindjárt a timsót említhetjük, esetleg pedig az alas legenysavas keneny(bismuthum subnitricum) nagy adagairól se feledkezzünk meg, mely igen veszedelmes hasmenések ellen nem egyszer igen jó sikerű volt. A hígított kénsav, mint a cholerahasmenést csillapító szer ellen csak azon kifogásunk van, hogy kórodailag még meg nem állapíttatott, váljon oly adagokban, mint nyújtani szokták, a vesebeli zsírszerű átváltozást nem segíti-e elő, mint ezt általa történt mérgezéseknél tapasztalták. Hol és midőn lehetséges, gőz-, vagy meleg légfürdők használása soha se mulasztassék el, mert melegnek a bőrre való hatása a hasmenés ellen hathatós. Hogy a testnek, vagy legalább a hasnak langyos meleg vízzel átitatott lepedőbe való burkolása mily eredményű, azt további tapasztalatoknak kell eldönteni. Az egész testnek, vagy legalább a hasnak hideg vízzel átitatott lepedőkbe való burkolása, mint bőrizgató lehet hasznos, minthogy az olyan lepedők száraz ruhákkal körültekertetvén, a beteg fél vagy egész óráig abban hagyatik, melynek eltelte után langyos fürdőt kap. S a beburkolás szükség szerint alkalmazható. Beburkolás közben a fejre hideg, sőt jeges borogatások teendők, a fej felé való vértorlódások kikerülése végett. A hányás és hasmenésnél nem csekélyebb fontosságú a szív büdött volta, s sok szer, mely a choleránál jó hatásúnak észleltetett, a jó eredményt a szívműködések előmozdítása által vívta ki, így a kámfor, a fenyőmagvak , a mentaforrázatok , pézsma és más illő anyagok, melyek között a kámfor mindenesetre első helyen áll, minthogy leghathatósabb és egészen hatóanyag lévén, ennek mennyiségét biztosan meghatározhatjuk. A fenyőmagvakkal óvatosaknak kell lennünk, minthogy ezek illő olaja a szívet összehúzódásra serkenti ugyan , de másrészről a vesék zsírszerű átváltozását előmozdítja, mint ezt különösen juhoknál tapasztaljuk, melyek, fenyvesekben legelve, itt többek között fenyő magvakkal jól laktak. A mentás forrázatok igen czélszerűen vörös borral készíthetők, de a barlang mennyisége oly túlságos ne legyen , hogy bódulást okozzon, mert ilyenkor a szívre lenyomólag hat. A pézsma és a hodony igen bizonytalan hatású. A terpentin úgy a hasmenést csillapítja, mint a szívet összehúzódásra serkenti, csakhogy újabb és jobb tapasztalatoknak kell eldönteni, várjon a veséknek általa történő izgatása az azokbeli zsírszerű átváltozást, mely a melegségi korszakban a legnagyobb veszedelemmel fenyeget, nem fokozza-e? A hánygyökérnek szinte csak annyiban lehet jó hatása, mennyiben a szívműködések történését fokozhatja, de még nyílt kérdés, hogy mint hányinger nem káros-e? A fehér zsáspa gyökere (radix verathri albi) zsáspaalat tartalmazván, ez a szívműködéseket eleinte emeli ugyan, de később úgy a szívlökések, mint a légvételek száma csökken. Ezen megjegyzések után gyógyanyagra kell figyelmeztetnünk, mely a hidegségi szakban több javalatnak megfelel. Az a kávéal, mely míg egy részről a szívet összehúzódásokra ingerli, más részről a a hányásra csillapitólag hat, egyszersmind pedig a húgyelválasztást a vesék gyenge izgatása által némi mértékben előmozdítván. Adagé naponta 2—3 szemétre tehető, mely mennyiséget szükség szerint emelhetjük. Ellenére csak azt vethetik, hogy drága, mi szegény emberekre fontos, de ezen a bajon segíthetünk, ha festvényét használjuk, melyet egy rész vörös-barnára pörkölt és összetört kávéból készíthetünk, ha ezt tíz rész oly szeszes folyadékkal kivonjuk , mely körülbelül 30—3Ö°/o barlangot tartalmaz. Kávéalas kivonat még chinai tea leveléből is készíthető. Ezen festvényekből fél óránkint, vagy óránkint 25—50 cseppet adhatunk, de rögtön abba kell hagynunk, mihelyt a melegségi korszak kezdete mutatkozik, midőn átalában véve minden izgató adagolását meg kell szüntetnünk. A kávénak vízzel készült főzete (1 r. kávé