Orvosi Hetilap, 1866. szeptember (10. évfolyam, 35-39. szám)

1866-09-02 / 35. szám

617 618 míg a másik lebenyben, kivehetőleg, tályog foglalt helyet (Morgagni „De sedibus morborum“ munkájá­ban, Episto. IX, artic. 23). Ugyanezen munkában (Episto. XXII, artic 11) még azt is találjuk, hogy a bujakór a tüdőket a gümó­s átváltozásra (corruptio plitisica) alkalmasabbá teszi, s az ebben rejlő eszme, hogy a bujakót tüdő­beli bántalmakkal viszonyba ho­zassák. Portainál talált határozottabb kifejezésre, mint ezt a tüdővész természete és kezeléséről kiadott fran­­czia művében (Mühry által németre fordítva. Hanover, 1799. I. 263­­.) látjuk. A kifejtés azonban tökéletlen lévén, Morgagni és Portai visszhangra nem találhat­tak, minthogy az általuk észlelt tüdőbeli változatok úgy bujakóriak, mint bujakórosaknál előforduló egyéb bántalmaknak tekintethettek. Ezután ezen ügy Lalle­­mand (Recherches anato­­pathol. sur l ’encéphale. Paris 1834), ki az agyban és a külső agyburokban bujakóri göcsöket talált, nemkülönben mások törekvései és ész­leletei daczára egészen Ricord idejéig nem igen moz­dult, ki annak nagyobb lendületet adott, s kinek jeles leírásai és kitűnő rajzai a szabad érzékek általi vizs­­gálás remekei. „Traité pratique des maladies véné­­riennes“ (Paris, 1838), valamint „Lettres sur la Syphi­lis“ (Paris 1850 és 1851) munkáiban a bujakóri növe­­dékekről, mint göcsökről (tubereules), határozottan szól, s azokat részint a második (tubereules muqueux, vagy­is függölyök, sarcocele), részint a harmadik (tubercules profondes, lupus, göcsök a legkülönbözőbb szervekben) sorozathoz tartozóknak tekinti, „Clinique iconographique de l’ hôpital des Vénériennes“ (Paris, 1851) képtárában pedig természetbűn lerajzolja, és kö­rülményesen leírja. Szerinte ezen növedékek az izzad­­mány képző (plastique) átalakulásából származnak, mi a korabeli fogalmaknak megfelel. (Folyt. köv.) A choleránál használható gyógyszerekre vonatkozó megjegyzések. A cholera ellen a legkülönbözőbb gyógyszereket rdegki­­sért­ették, s míg a körfolyamatot kevésbé ism­erték, bajos volt megmondani, váljon azok egyike vagy másika használt, vagy épen ártott-e? Annyit azonban tapasztalni lehetett, hogy az ered­mény annál kevésbé volt gyászos, minél közönyösebb gyógy­­anyagok nyújtattak, ha emellett igen természetesen az egész­ségi kellékek meg­voltak és az egészségtan szabályaira átalá­­ban véve ügyeltek. A baj lényegét röviden következőkben foglalhatjuk együvé: a gyomor, vékony­belek és sokszor a vastag­bél hám­rétegének átalános heveny elzsírosodása és leválása , továbbá heveny és nagy fokú elzsírosodás a húgycsatornácskák hám­sejteiben, mely átváltozás még egyéb szerveket is érhet, így például a mell és a hashártya hámsejteit, mindehhez végül a hidegségi korszakban a szív hüdése járulván. A bél hámjának leválása, miáltal a nyákhártya a leforrázás által hámfosztott bőrhöz igen hasonló lesz, a bélbeli átszivárgási viszonyok töké­letes megzavarásával és a belekben a vérből származó nagy mennyiségű folyadék felhalmozódásával van egybekötve , mi hányást, hasmenést és görcsös rángásokat okoz, mint átalában gyorsan keletkező és nagy mértékben történő folyadékveszte­­ségek nagymérvű rángásokkal járhatnak, az agynak az által előidézett jelentékeny vérszegénysége folytán. Ezen tünetek mellett a főfigyelem a hányás és a hasmenés megszüntetésére irányult, mit igen sokan mákony , vagy legalább mákonytar­­talmú szerek adagolása által iparkodtak elérni, s akárhányszor el is értek, de nagy áron, minthogy a mákony alainak legha­­talmasbika, a szunyát, a szív hűdését előmozdítja. Ha tehát a gyomor- és bélbeli kiürítések ellen működni akarunk , leghe­lyesebb olyan szereket választanunk , melyek a szív összehú­zódásaira csökkentőleg, a vesebeli zsírszerű átváltozásra pedig előmozdítólag nem hatnak. Ezen igényeknek a savas eczetsa­vas ólom még leginkább megfelel, s utána mindjárt a timsót említhetjük, esetleg pedig az alas legenysavas keneny(bis­­muthum subnitricum) nagy adagairól se feledkezzünk meg, mely igen veszedelmes hasmenések ellen nem egyszer igen jó sikerű volt. A hígított kénsav, mint a cholerahasm­enést csillapító szer ellen csak azon kifogásunk van, hogy kórodai­­lag még meg nem állapíttatott, váljon oly adagokban, mint nyújtani szokták, a vesebeli zsírszerű átváltozást nem segíti-e elő, mint ezt általa történt mérgezéseknél tapasztalták. Hol és midőn lehetséges, gőz-, vagy meleg légfürdők használása soha se mulasztassék el, mert melegnek a bőrre való hatása a has­menés ellen hathatós. Hogy a testnek, vagy legalább a has­nak langyos meleg vízzel átitatott lepedőbe való burkolása mily eredményű, azt további tapasztalatoknak kell eldönteni. Az egész testnek, vagy legalább a hasnak hideg vízzel átita­tott lepedőkbe való burkolása, mint bőrizgató lehet hasznos, minthogy az olyan lepedők száraz ruhákkal körültekertetvén, a beteg fél vagy egész óráig abban hagyatik, melynek eltelte után langyos fürdőt kap. S a beburkolás szükség szerint alkalmazható. Beburkolás közben a fejre hideg, sőt jeges bo­rogatások teendők, a fej felé való vértorlódások kikerülése végett. A hányás és hasmenésnél nem csekélyebb fontosságú a szív büdött volta, s sok szer, mely a choleránál jó hatásúnak észleltetett, a jó eredményt a szívműködések előmozdítása által vívta ki, így a kámfor, a fenyőmagvak , a mentaforráza­­tok , pézsma és más illő anyagok, melyek között a kámfor mindenesetre első helyen áll, minthogy leghathatósabb és egé­szen hatóanyag lévén, ennek mennyiségét biztosan meghatá­rozhatjuk. A fenyőmagvakkal óvatosaknak kell lennünk, minthogy ezek illő olaja a szívet összehúzódásra serkenti ugyan , de másrészről a vesék zsírszerű átváltozását előmoz­dítja, mint ezt különösen juhoknál tapasztaljuk, melyek, feny­vesekben legelve, itt többek között fenyő magvakkal jól lak­tak. A mentás forrázatok igen czélszerűen vörös borral készít­hetők, de a barlang mennyisége oly túlságos ne legyen , hogy bódulást okozzon, mert ilyenkor a szívre lenyomólag hat. A pézsma és a hodony igen bizonytalan hatású. A terpentin úgy a hasmenést csillapítja, mint a szívet összehúzódásra serkenti, csakhogy újabb és jobb tapasztalatoknak kell eldönteni, várjon a veséknek általa történő izgatása az azokbeli zsírszerű átvál­tozást, mely a melegségi korszakban a legnagyobb veszede­lemmel fenyeget, nem fokozza-e? A hánygyökérnek szinte csak annyiban lehet jó hatása, mennyiben a szívműködések történését fokozhatja, de még nyílt kérdés, hogy mint hányin­ger nem káros-e? A fehér zsáspa gyökere (radix verathri albi) zsáspaalat tartalmazván, ez a szívműködéseket eleinte emeli ugyan, de később úgy a szívlökések, mint a légvételek száma csökken. Ezen megjegyzések után gyógyanyagra kell figyelmez­tetnünk, mely a hidegségi szakban több javalatnak megfelel. Az a kávéal, mely míg egy részről a szívet összehúzódásokra ingerli, más részről a a hányásra csillapitólag hat, egyszersmind pedig a húgy­elválasztást a vesék gyenge izgatása által némi mértékben előmozdítván. Adagé naponta 2—3 szemétre tehető, mely mennyiséget szükség szerint emelhetjük. Ellenére csak azt vetheti­k, hogy drága, mi szegény emberekre fontos, de ezen a bajon segíthetünk, ha festvényét használjuk, melyet egy rész vörös-barnára pörkölt és összetört kávéból készíthe­tünk, ha ezt tíz rész oly szeszes folyadékkal kivonjuk , mely körülbelül 30—3Ö°/o barlangot tartalmaz. Kávéalas kivonat még chinai tea leveléből is készíthető. Ezen festvényekből fél óránkint, vagy óránkint 25—50 cseppet adhatunk, de rögtön abba kell hagynunk, mihelyt a melegségi korszak kezdete mu­tatkozik, midőn átalában véve minden izgató adagolását meg kell szüntetnünk. A kávénak vízzel készült főzete (1 r. kávé

Next