Orvosi Hetilap, 1866. december (10. évfolyam, 48-52. szám)
1866-12-02 / 48. szám
841 oldalról oly nagyon dicsértetett, rendesen szintén cserben hagyta a szerzőket, ha az előbb nevezett szerek többé nem használtak. Az argent, nitr.ból */s—%— % gr. két obon lepárolt vízben adagoltatik be akanállal 2 óránkint. Az elősorolt belső szereken kívül a bélhurutok gyógykezelése lényegesen csőrékkel istápolható. Ezek haszna leginkább a vastag — különösen a végbél hurutjainál nyilvánul, holott az ugyanott föllépő fekélyedési folyamatoknál (mint a vérhasnál, tüszős fekélyesedésnél stb.) rendesen azonnal ismét kijöhetnek a csőrék, kivált ha azokhoz nagyobb mennyiségű folyadék adatott. Leghatásosabb a mákony, kivált a fájdalom és erőltetés enyhítésére (3—4 csepp laudanum liquid, egy csőréhez 1 — 2 éves gyermeknél), mint adstringens ellenben ajánlható az alumen és acetas plumbi. A legenysavas ezüstnek az elősorolt szereknél nincs nagyobb hatása, adagolása azonban körülményesebb és elrontja a fehér ruhát. Igen bőgenyes nyálkás kiürítéseknél többet lehetne várni a zincum sulfuricumtól és a timsótól erősebb oldatban, ámbár az ily esetek többnyire kétségbeestők és gyorsan vezetnek halálhoz. Weisse, Petersburgban az elválasztott gyermekek makacs hasmenése (diarrhoea ablactatorum) ellen egyedüli mentőszernek mondja a nyers hús adagolását, mely még akkor is segít, ha a gyermek már atrophicus lett. Ha a szerzők eddigi tapasztalataiknál fogva nem lelkesülnek is oly annyira a nyers hús mellett, mint Weisse tanár: mindamellett kénytelenek bevallani, hogy attól némely esetekben feltűnő javulást láttak bekövetkezni; sajnálatra méltó csak az, hogy némely gyermek azt vagy épen nem tűri, vagy csupán igen rövid ideig. Hogy ízletesebb legyen, czélszerű azt vagy néhány csöpp borral, vagy finoman porrátört fahéjjal keverni. Ha a bélhurut folytán végbé 1 - e 1ő e sés áll be, mindenek előtt elrendelendő , hogy a székürítés vagy fekvő helyzetben történjék, vagy hogy az éjjeli edény, Henoch tanácsa szerint, nem a padlóra hanem zsámolyra vagy kis székre tétessék, hogy az általa hassajtó működés némileg ellensúlyoztassék. Az utóbbit különösen idősb gyermekeknél kell elrendelni, kik különben szeretvén a tisztaságot, az előbbire nem igen bízhatok reá. Ezen elővigyázati rendszabályon kívül a szerzők jó sikerrel használnak rendesen csőréket hideg vízzel vagy valamely összehúzó szerrel (timsó, vörösbor stb) makacs esetekben jó sikert nyújtott az extr. nucis vomicae is (gr. ‘/7—»/,-*/, produs; 2—3 szer napjában por alakban). Az előesett lakhártyának pokolkővek vagy épen izzó vassali edzéséhez soha sem kellett folyamodniok. Ha az előesés fájdalmas, unguent linariae (inc. p) és extr. belladonnae (dr. j) alkatrészekből álló kenőccsel dörzsölhető be. Bárha a végbélelőesés közönségesen nem veszélyes és a bélbántalom engedésével magától is megszűnik, meg is láttak a szerzők oly eseteket is, melyekben a halál okává lett. Egy 3 éves gyermeknél idült bélhurut folytán végbél előesés támadott, mely ismételve visszahelyeztetett. Egyszerre több mint egy lábnyi hosszúságú béldarab esett elő, mely minden kimélet mellett visszatétetett, s arra könnyű kötés lön alkalmazva. Már utána következő napon lázas mozgalmak állottak be, fájdalmak a hasban meteoristius fölfúvódással, dobosan tompult kopogatási hang, étvágyhiány és összeesés. Harmadnapra meghalt a gyermek és a bonczolatnál kiterjedt genyes hashártyalob tűnt elő, mely az előesett béldarabkán legerősebb volt. Önkénytelen székelés (incontinentia alvi) ellen, mely némely gyermeknél mint idült bélhurut következménye észleltetett, hideg ülőfürdő , hideg vízzeli csőrék és belsőleg extr. nucis vomicae növekedő adagban használtatnak sikerrel. Egy tíz éves fiúnál, ki ezen terhes bajban már két év óta szenvedett, az említett gyógykezelés már három hét múlva eredményezett maradandó gyógyulást. (Prager Vierteljahrsschrift 1866. 3.)dig nyilvánosságra jutott esetek azt eléggé sikeresnek mutatják. Broadbent, mint a „British Medical Association“-nek az idén Chesterben tartott ülésében mondotta, az eczetsavnak ráknövedékek szövetébe való fecskendésére, miből eljárása áll, következőleg jutott. 1864-ben tanácskozóként nőbetegnél volt, ki emlőrákban szenvedett, s melyet javalatára Walter Coulson eltávolított. 1865-diki augustusig azonban a daganat újra megnőtt. 1866-diki május folytán a növedék gyorsabban nagyobbodott, mint a megelőző idő bármely szakában. Az újra való kimetszés tanácsosnak nem tartatott, de valamit mégis kellett tenni, miért Broadbent elhatározta, hogy a rákba a bőralatti fecskendő által oly folyadék löveltessék be, mely annak szövetében a táplálkozást megváltoztatván, a további növést megakadályozza vagy épen késleltesse. Ezen czélnak leginkább az eczetsav látszott megfelelni, mert: 1) a fehérnye általa meg nem aludván, a növedék egész tömegében való egyenletes szétszivárgása várható; 2) a vérbe jutva, itt káros következményeket legkevésbé von maga után; 3) a sejtek anyagát és falzatát gyorsan feloldja, míg a magvak anyagát lényegesen megváltoztatja, legalább a górcső alatt így látható , s valószínűen felvehető , hogy ez akkor is úgy van, midőn az említett alakelemek előjöveteli helyeiken foglalnak helyet; 4) közönségesen fekélyedéseknél czélszerűen használták. A daganat körülbelöl tyúktojásnyi lehetett, s a bőrhöz shillingnyi terjedelemben oda volt nőve, mely helytől ujjnyi távolságban a fecskendő tűje május 18-kán az egészséges bőrön keresztül a növedékbe, ennek középpontján túl beszáratott, s harmincz csepp hígított eczetsav, egy rész töményből két rész lepárolt vízzel készülve, befecskendezett. A beteg kevés vagy épen semmi fájdalomról sem panaszkodott. Következő reggel a bőrrel összenőtt helyen sötét vérrel telt hólyag látszott, mely 23-dikáig szárazzá, keménynyé és szaruszerűvé lett, míg a környezet kevésbé keménynek tapintatott. Új befecskendés történt. A falun lakó beteg csak június 7-dikén mutatta magát, midőn az odanőtt bőrdarab le volt esve, s kutaszszal az új növedék, nemkülönben az egészséges szövet közé háromnegyed ujjnyira, sőt még tovább, minden irányban el lehetett jutni. Az ekként támadt hasadékból kevés geny folyt ki. Befecskendezett, 9-én pedig erősebb sav vétetett igénybe, mire némi fájdalom, duzzadás és feszültség lépett fel. Június 13-án és a következő napok alatt szilárd anyagokkal kevert bő kifolyás volt, de a duzzadás engedett. 26-ra a daganat tetemesen megkisebbedett, a nyíláson betolt kutasz pedig terjedelmes üregbe jutott. Az üreget higított eczetsavval átitatott tépettel kitömték, s a beteg háziorvosának felügyeletére bízatott, kinek egyszersmind a befecskendést is eszközölni kellett, midőn ez szükségesnek mutatkozott. Július 13-káig a növedék megmaradt része alig kisebbedett, sőt a háziorvos vélekedése szerint az nagyobbodott. Az néhány napig karbolsavat használt, de ennek alkalmazását később abbahagyta, ezt tömény eczetsav által helyettesítvén, melyet úgy naponkinti befecskendésre, mint az üregbe tömött tépet átitatására használt. Ezen erélyes eljárás nagy fájdalmat, a környezetben pedig lábot okozott. Broadbent a beteget augustus 4-én látta, midőn a jelentkező vérzést vashalyag festvényével kellett lecsilapítani. Az eredmény a kóros növedék teljes eltávolíttatásából állott, melynek helyére jóféle sarjadzó szövet lépett. A szerző ezenkívül még három keresetet közöl, melyeknél az eredmény az előbbivel körülbelül megegyezett, s tapasztalatai által vezéreltetve, mondja, hogy a higított sav a töménynél czélszerűbb, minthogy nem a rossz kimenetelű növedék elroncsolását, hanem annak táplálása megváltoztatását czélozza, egyszersmind az eczetsavnak a daganatban mindenfelé való szerte szivárgását szükségesnek tartván. Végül megjegyzi, hogy csak olyan rákokat vél akként kezeltetni, melyek a bőrrel összenőttek. (Vége következik) KÖNYV IS MERTETÉS. Cancer: A New Method of Treatment. By W. N. Broadbent, M. D., Assistant Physician and Lecturer on Physiology at St. Mary's Hospital, Churchill & Sons, London. A ráknövedékek gyógyítását már különbféle módon megkísértették, legújabb kísérlet pedig Broadbenté, s az ed 842