Orvosi Hetilap, 1866. december (10. évfolyam, 48-52. szám)

1866-12-02 / 48. szám

841 oldalról oly nagyon dicsértetett, rendesen szintén cserben hagyta a szerzőket, ha az előbb nevezett szerek többé nem használtak. Az argent, nitr.­ból */s—%— % gr. két obon lepárolt vízben adagoltatik b­e akanállal 2 óránkint. Az elősorolt belső szereken kívül a bélhurutok gyógyke­zelése lényegesen csőrékkel istápolható. Ezek haszna leg­inkább a vastag — különösen a végbél hurutjainál nyilvánul, holott az ugyanott föllépő fekélyedési folyamatoknál (mint a vérhasnál, tüszős fekélyesedésnél stb.) rendesen azonnal ismét kijöhetnek a csőrék, kivált ha azokhoz nagyobb mennyiségű folyadék adatott. Leghatásosabb a mákony, kivált a fájdalom és erőltetés enyhítésére (3—4 csepp laudanum liquid, egy cső­réhez 1 — 2 éves gyermeknél), mint adstringens ellenben ajánlható az alumen és acetas plumbi. A legenysavas ezüstnek az elősorolt szereknél nincs nagyobb hatása, adagolása azonban körülményesebb és elrontja a fehér ruhát. Igen bőgenyes nyál­kás kiürítéseknél többet lehetne várni a zincum sulfuricumtól és a timsótól erősebb oldatban, ámbár az ily esetek többnyire kétségbeestők és gyorsan vezetnek halálhoz. Weis­se, Petersburgban az elválasztott gyermekek makacs hasmenése (diarrhoea ablactatorum) ellen egyedüli mentőszernek mondja a nyers hús adagolását, mely még akkor is segít, ha a gyermek már atrophicus lett. Ha a szer­zők eddigi tapasztalataiknál fogva nem lelkesülnek is oly annyira a nyers hús mellett, mint Weisse tanár: mindamel­lett kénytelenek bevallani, hogy attól némely esetekben fel­tűnő javulást láttak bekövetkezni; sajnálatra méltó csak az, hogy némely gyermek azt vagy épen nem tűri, vagy csupán igen rövid ideig. Hogy ízletesebb legyen, czélszerű azt vagy néhány csöpp borral, vagy finoman porrátört fahéjjal keverni. Ha a bélhurut folytán v­é­g­b­é 1 - e 1­ő e s­é­s áll be, min­denek előtt elrendelendő , hogy a székürítés vagy fekvő hely­zetben történjék, vagy hogy az éjjeli edény, Henoch taná­csa szerint, nem a padlóra hanem zsámolyra vagy kis székre tétessék, hogy az által­a hassajtó működés némileg ellensú­­lyoztassék. Az utóbbit különösen idősb gyermekeknél kell elrendelni, kik különben szeretvén a tisztaságot, az előbbire nem igen bízhatok reá. Ezen elővigyázati rendszabályon kívül a szerzők jó sikerrel használnak rendesen csőréket hideg vízzel vagy valamely összehúzó szerrel (timsó, vörösbor stb) makacs esetekben jó sikert nyújtott az extr. nucis vomicae is (gr. ‘/7—»/,-*/, pro­dus; 2—3 szer napjában por alakban). Az előesett lakhártyának pokolkővek­ vagy épen izzó vassali edzéséhez soha sem kellett folyamodniok. Ha az előesés fáj­dalmas, unguent linariae (inc. p) és extr. belladonnae (dr. j) alkatrészekből álló kenőc­csel dörzsölhető be. Bárha a végbél­­előesés közönségesen nem veszélyes és a bélbántalom engedé­sével magától is megszűnik, meg is láttak a szerzők oly esete­ket is, melyekben a halál okává lett. Egy 3 éves gyermeknél idült bélhurut folytán végbél előesés támadott, mely ismételve visszahelyeztetett. Egyszerre több mint egy lábnyi hosszúságú béldarab esett elő, mely minden kimélet mellett visszatétetett, s arra könnyű kötés lön alkalmazva. Már utána következő napon lázas mozgalmak állottak be, fájdalmak a hasban me­­teor­isti­us fölfúvódással, dobosan tompult kopogatási hang, étvágyhiány és összeesés. Harmadnapra meghalt a gyermek és a bonczolatnál kiterjedt genyes hashártyalob tűnt elő, mely az előesett béldarabkán legerősebb volt. Önkénytelen székelés (incontinentia alvi) ellen, mely némely gyermeknél mint idült bélhurut következménye észleltetett, hideg ülő­fürdő­ , hideg vízzeli csőrék és belsőleg extr. nucis vomicae növekedő adagban használtatnak sikerrel. Egy tíz éves fiúnál, ki ezen terhes bajban már két év óta szenvedett, az említett gyógykezelés már három hét múlva eredményezett maradandó gyógyulást. (Prager Vierteljahrsschrift 1866. 3.)­dig nyilvánosságra jutott esetek azt eléggé sikeresnek mutatják. Broadbent, mint a „British Medical Association“-nek az idén Chesterben tartott ülésében mondotta, az eczetsavnak ráknövedékek szövetébe való fecskendésére, miből eljárása áll, következőleg jutott. 1864-ben tanácskozóként nőbetegnél volt, ki emlőrák­ban szenvedett, s melyet javalatára Walter Coulson eltávolí­tott. 1865-diki augustusig azonban a daganat újra megnőtt. 1866-diki május folytán a növedék gyorsabban nagyobbodott, mint a megelőző idő bármely szakában. Az újra való kimet­szés tanácsosnak nem tartatott, de valamit mégis kellett ten­ni, miért Broadbent elhatározta, hogy a rákba a bőralatti fecskendő által oly folyadék löveltessék be, mely annak szö­vetében a táplálkozást megváltoztatván, a további növést megakadályozza vagy épen késleltesse. Ezen czélnak legin­kább az eczetsav látszott megfelelni, mert: 1) a fehérnye általa meg nem aludván, a növedék egész tömegében való egyenletes szétszivárgása várható; 2) a vérbe jutva, itt ká­ros következményeket legkevésbé von maga után; 3) a sej­tek anyagát és falzatát gyorsan feloldja, míg a magvak anya­gát lényegesen megváltoztatja, legalább a górcső alatt így látható , s valószínűen felvehető , hogy ez akkor is úgy van, midőn az említett alakelemek előjöveteli helyeiken foglalnak helyet; 4) közönségesen fekélyedéseknél czélszerűen hasz­nálták. A daganat körülbelöl tyúktojásnyi lehetett, s a bőrhöz shillingnyi terjedelemben oda volt nőve, mely helytől ujjnyi távolságban a fecskendő tűje május 18-kán az egészséges bő­rön keresztül a növedékbe, ennek középpontján túl beszára­­tott, s harmincz csepp hígított eczetsav, egy rész töményből két rész lepárolt vízzel készülve, befecskendezett. A beteg ke­vés vagy épen semmi fájdalomról sem panaszkodott. Követ­kező reggel a bőrrel összenőtt helyen sötét vérrel telt hólyag látszott, mely 23-dikáig szárazzá, keménynyé és szaruszerűvé lett, míg a környezet kevésbé keménynek tapintatott. Új be­­fecskendés történt. A falun lakó beteg csak június 7-dikén mutatta magát, midőn az odanőtt bőrdarab le volt esve, s ku­­taszszal az új növedék, nemkülönben az egészséges szövet közé háromnegyed ujjnyira, sőt még tovább, minden irányban el lehetett jutni. Az ekként támadt hasadékból kevés geny folyt ki. Befecskendezett, 9-én pedig erősebb sav vétetett igénybe, mire némi fájdalom, duzzadás és feszültség lépett fel. Június 13-án és a következő napok alatt szilárd anyagokkal kevert bő kifolyás volt, de a duzzadás engedett. 26-ra a da­ganat tetemesen megkisebbedett, a nyíláson betolt kutasz pedig terjedelmes üregbe jutott. Az üreget higított eczetsavval áti­tatott tépettel kitömték, s a beteg háziorvosának felügyeletére bízatott, kinek egyszersmind a befecskendést is eszközölni kellett, midőn ez szükségesnek mutatkozott. Július 13-káig a növedék megmaradt része alig kisebbedett, sőt a háziorvos vé­lekedése szerint az nagyobbodott. Az néhány napig karbolsa­vat használt, de ennek alkalmazását később abba­hagyta, ezt tömény eczetsav által helyettesítvén, melyet úgy naponkinti befecskendésre, mint az üregbe tömött tépet átitatására hasz­nált. Ezen erélyes eljárás nagy fájdalmat, a környezetben pe­dig lábot okozott. Broadbent a beteget augustus 4-én látta, midőn a jelentkező vérzést vashalyag festvényével kellett le­­csilapítani. Az eredmény a kóros növedék teljes eltávolítta­­tásából állott, melynek helyére jóféle sarjadzó szövet lépett. A szerző ezenkívül még három keresetet közöl, melyek­nél az eredmény az előbbivel körülbelül megegyezett, s tapasz­talatai által vezéreltetve, mondja, hogy a higított sav a tö­ménynél czélszerűbb, minthogy nem a rossz kimenetelű növe­­dék elroncsolását, hanem annak táplálása megváltoztatását czélozza, egyszersmind az eczetsavnak a daganatban minden­felé való szerte szivárgását szükségesnek tartván. Végül meg­jegyzi, hogy csak olyan rákokat vél akként kezeltetni, me­lyek a bőrrel összenőttek. (Vége következik) KÖNYV IS MER­TETÉ­S. Cancer: A New Method of Treatment. By W. N­. Broadbent, M. D., Assistant­ Physician and Lecturer on Physiology at St. Mary's Hospital, Churchill & Sons, London. A ráknövedékek gyógyítását már különbféle módon megkísértették, legújabb kísérlet pedig Broadbenté, s az ed­ 842

Next