Orvosi Hetilap, 1867. november (11. évfolyam, 44-47. szám)

1867-11-03 / 44. szám

795 Hangszalag-fekély, — vizenyő, — légcsőmetszés, — halál. Navbatil Imre egyet. m. tanártól. A gégebajoknak a gégetükör által szabatosított korhatározása üdvös reformokat keltett a gége-sebészetben. Míg egyrészt biztos támpontokat nyújtott a gége vagy légcső műleges megnyitására az­által, hogy a légzési nehézség székét kellőleg kiderítette, más­részt alkalmat és eszközöket nyújtott, melyek észszerű alkalma­zása folytán nem ritkán sikerül a veszélyessé válható bajt még fejlődő szakában eltávolítani. És ez utóbbiban rejlik véleményem szerint legnagyobb vívmányaink egyike. Az észszerű orvos mai napság úgy sem juthat azon gondolatra, hogy a már kifejlődött heveny bajt minden esetben teljesen megszüntetni képes legyen. A kórok eltávolítása vagy lehető távoltartása képezi gyógytudo­­mányunk jövőjét. Ily szempontból közlöm a következő esetet, melynek olvasá­sánál ne várjon a tisztelt olvasó a hangrés­vizenyő ellen hirhedett specificumokat vagy újabb légcsőnyitási módot, hanem igen­is oly módot s oly eljárást, melyek által egy esetben legalább biztosan kikerülhetjük azon bajt — a hangrésvizenyőt ugyanis —, mely miatt a gége vagy légcső megnyitása szükségessé válik. Az eset következő: Gyöngyösi József, 26 éves, nőtlen, hajóslegény. Állítólag ép szülőktől származott. Gyermek és ifjú éveit a legjobb egészségben töltő; már igen fiatal korában nehéz munkára utalva, jó korán megedze testét, mely erőteljesen kifejlődve daczolt a munka és idő sanyaruságaival. 1865-ks tél derekán azonban több nap és éjen át a jégtorlaszok által borított Dunán folytatott erős munka és kur­­jongatás miatt nagy fokú gégelobot kapott. Alig 8 napi pihenés múlva a beteg még rekedten és köhögve újra a Dunára ment. Ez időtől számítva folytonos rekedtség és köhögés közt hányódott. 1866. év tavaszán hangja tompulni kezdett, ugyanaz év nyári felé­ben azonban némileg javulni látszott, de csak rövid időre. A be­következett hidegebb évszak tökéletesen elvéve hangját, s egyúttal erős tüdőhurutba esett. A másfél évig tartó tusa már annyia meg­rongálta hatalmas szervezetét, hogy előbbi játszi könnyűséggel végzett foglalatosságát csak nagy nehezen teljesítheti. A beteg még most sem akart meghajolni, 1867. év mártius havában azon­ban megtörte a közbejött igen erős és folytonosan tartó hasmenés. A b­­eg­ély állapotban ápril hó 17-én a pesti polgári kórház­­ak osztályára jön fölvéve. Folytonos székelés mellett, mely a leg­­h­athatósabb gyógykezeléssel is daczolt, ittlétének 5-ik napján erős láz lepte meg, mely jobboldali tüdőlábbal szövetkezet. A beteg elveszettnek látszott, mindazonáltal még egy­szer diadalt ült a fiatalság és a szorgos orvosi kezelés. A beteg üdülni kezdett. Má­jus 7-én a járkálást már megkisérte, midőn május 9-én újabb, bár csekély meghűlés folytán, nehéz légzés támadt nála. A fuldoklásig emelkedett nehéz légzés ellen hánytatót ada­goltak, melynek két órai alkalmazása után d­ohonynyi véres nya­­kot köpött s hányt ki. Erre könnyebbülés állott be, de csak rövid ideig tartó, míg 11-én dél felé a nehézlégzési rohamok, vékony fütyölő légzés, a mellkas alig észrevehető felületes mozgása, a szederjes kékes arc­szín, düledő szemek, a duzzadó nyaki visszerek és gyönge fonálszerű ütérlökés az ominosus végét egész biztosággal a közel­jövőben megtörténhetőnek jelezték. Ily állapotban vizsgál­tam meg őt, bár nem csekély nehézségek közt. A gégetükör a következő kórképet nyújta: A gégenyílás nyakhártyája sápadt, laza, úgyszinte a gégefedő és gégefedő-kánredők is. Az ál­­hangszalagok és kánporczok halvány vörös színűek és gyengén duz­zadtak. A mindkét oldali hangszalagok a középvonalban rögzítvek, szennyes sárga színezetűek, duzzadtak; a jobboldali hangszalag közepén 1 centiméter hosszú és 4 mm. széles anyagveszteség lát­ható, fényes sárga czafatos alappal; ki- és belégzéskor tökéletesen tétlen, úgy a baloldali is, melynek szélövén (Randzone) a fütyölő belégzés idejében némi rezgés volt látható. A légcsőbe való bete­kintés tehát tökéletesen el volt zárva. A tüdők vizsgálata egyszerű hurutot mutatott. A beteg ezalatt folyton gégéjére mutatott, itt, itt, suttogott, megfuladolt. A kórkép mindinkább ijesztőbbé vált. Rögtöni elhatározás volt szükséges. Vagy megfutni hagyni vagy gége-légcsőmetszést alkalmazni nála. A kettő közt, még­pe­dig gyorsan kelle választani. Az utóbbira határoztam magamat. Igaz, gondolom magamban, nem látom egész végét az akadálynak, s kétségkívüli, hogy a baj még mélyebben hatol le a légcsőbe, de másrészt bizonyára nagyon mélyre sem terjedhet, mert ily esetben a légzésnek bármily csekély foka sem volna lehetséges. Ezen, csak pillanatig tartó okoskodás után a gége vagy légcső lehető legmé­­h­ebb helyén történendő megnyitására határoztam el magamat. A­­ kórház igazgatója, értesittetve a beteg állapota felől, az általam javaslott műtétre beleegyezését adta. A készülődés alatt a beteg székéről lerogyott. Ágyba fektettük, s a műtétet dr. Deutsch, Ma­­gyari, Maurer urak szíves segédlete mellett, csupán csipeszszel szakgatva szét a kötszövetet, néhány percz alatt be­végeztem A nyak legm­élyebb helyét a légcső első gyűrűi határolók, ezeknek átmetszése után pedig sejtelmemet megvalósulva láttam. Az aka­dály szemem előtt fityegett, mint fehér-sárga, vizenyős tömlő, mely alsó részével a képezett nyílás felső harmadát elfoglald. A canule alkalmazása csak úgy történhetett, hogy bal kezem kis ujjával feltoltam a hurkaszerű dagot és a sebszélek kellő szétta­­szitása mellett azt behelyeztem. A csővel több perczig tartó, erős köhögés után a beteg csakhamar nyugodtabbá lön. A duzzadó erek eltűntek, a rémült arczkifejezés, kékes arczszín sápadt bár, de nyu­godt kinézésnek engedett helyet, az ütér lökése gyors ugyan, de jóval erősebbé, a légzés rendessé vált. A sír szélén nyugodt légzés és derült arczkifejezés! így látva a beteget, a felületes észlelő alig haboznék őt megmentettnek tartani. De fájdalom ! a tapasztalat az orvost többnyire az ellenkezőről győzi meg. A rögtöni életveszély elvonulásával a baj mit sem vesztett fenyegető természetéből. A veszély újra beáll, ha a gégebajt el nem távolítjuk, vagy — mi gyakrabban megesik — ha el nem távolítható többé. Jelen ese­tünkben is tekintetbe vettük, a hangszalagok vizenyőjén kívül, a beteg rendkívül erőtelen állapotát, idült hörg- és bélhurutját, mely utóbbi főleg többszöri igen híg és bűzös ürülékével zsibbasz­­tólag hatott netán ébredő reményeinkre. Hogy azonban magunk­nak a legkisebb szemrehányást se fellessük, elkövettünk mindent, mi adandó esetben a beteg megmentésére czélirányosnak látszott. Rózsay Jr. a fiókkórház főnökének szíves beleegyezésével a beteget könnyen szellőztethető, elég tágas kórterembe tettük, belsőleg a folytonos bélnyakár ellen csersavas kínait mákonynyal rendeltem, helybelileg pedig összehúzó­­timsós befecskendéseket a végbélbe, melyeknek 4 napi használata alatt a nyakáros tünet enyhülni kez­dett. A beteg étvágya emelkedésével gondoskodtam egyszerű táp­láló étkezésről: leves, lágy tojás, tejbe rizs, becsinált, később sült képezték a beteg kizárólagos táplálékát. A beteg üdülő­félben van, köhögés alkalmával száján által is ürített ki nyakot. A 6-ik napon alkalmazott gégetükör azonban az álhangsza­­lagokat rendkívüli fokban duzzadtaknak mutatá. A canule pilla­natnyi betömése mellett a szájon át tett légzési kísérlet alatt a megduzzadt álhangszalagok egymáshoz még szorosabban fűződtek, a beteg fuladozni kezd. A gégében tehát új vizenyő, míg a légcső­ben a műtét után észlelt vizenyős dag teljesen elmúlt. A műtét utáni 7-ik napon a sebszélek kifekélyesedtek, a környékben jelentékeny vizenyős dagot keltve. A tett metszés leg­alsó pontján, a szegycsont mögött sötétebb sárga, kissé bűzös folya­dék kezdett kiszivárogni. A tüdőbeni hurut emelkedőben. A 9-ik napon a sebszélek, a folytonos anyag­vesztés folytán, majdnem kétszer akkora nyílással tátongtak. A sebszélek alsó egyesülési szögletén a bőrt 3/1 centiméter kiterjedésben aláásva találtam. S míg a kötszövet folytonos üszkösödése következtében a bevitt kutasz mindinkább mélyebbre haladt, a 10-ik napon a fül­­tőmirigy tájéka tetemesen megdagadt. E dag szemlátomást növe­kedett. 3 nap múlva csúcsán hullámzást tapinthattam. A dagból, még az nap éjjelén, magától felfakadva, bőven igen híg folyadék ürült ki. A kutaszolás több különféle mélységű árjáratokat álla­pított meg. A legnagyobb tisztaság és gondos ápolás daczára a képezett sebszélek és a fültőm­irígy tályognyílása mindinkább pisz­kosabb színt öltöttek, s igen híg barnássárga folyadékot ürítettek ki. Az említett nyílásokból jövő folyadék a műtét 11-dik napján mindinkább bűzösebbé vált, a mellett nagymérvű tüdő- és bél­­hurutos tünetek jelentkeztek, melyek Dower-por, csereny, kemé­nyítő befecskendezés daczára is erősen tartották magukat. Végre a műtét utáni 15-dik napon, rázó lázas mozgalmak mellett, álmatlanság és tökéletes étvágyhiány állottak be, melyek­nek legközelebbi eredménye a felduzzadt arcz szemlátomáso­ ösz­­szeesése volt, a fültőmirigy tája lelapult, a sebszélek ezafatos 44* 796

Next