Orvosi Hetilap, 1867. november (11. évfolyam, 44-47. szám)
1867-11-03 / 44. szám
795 Hangszalag-fekély, — vizenyő, — légcsőmetszés, — halál. Navbatil Imre egyet. m. tanártól. A gégebajoknak a gégetükör által szabatosított korhatározása üdvös reformokat keltett a gége-sebészetben. Míg egyrészt biztos támpontokat nyújtott a gége vagy légcső műleges megnyitására azáltal, hogy a légzési nehézség székét kellőleg kiderítette, másrészt alkalmat és eszközöket nyújtott, melyek észszerű alkalmazása folytán nem ritkán sikerül a veszélyessé válható bajt még fejlődő szakában eltávolítani. És ez utóbbiban rejlik véleményem szerint legnagyobb vívmányaink egyike. Az észszerű orvos mai napság úgy sem juthat azon gondolatra, hogy a már kifejlődött heveny bajt minden esetben teljesen megszüntetni képes legyen. A kórok eltávolítása vagy lehető távoltartása képezi gyógytudományunk jövőjét. Ily szempontból közlöm a következő esetet, melynek olvasásánál ne várjon a tisztelt olvasó a hangrésvizenyő ellen hirhedett specificumokat vagy újabb légcsőnyitási módot, hanem igenis oly módot s oly eljárást, melyek által egy esetben legalább biztosan kikerülhetjük azon bajt — a hangrésvizenyőt ugyanis —, mely miatt a gége vagy légcső megnyitása szükségessé válik. Az eset következő: Gyöngyösi József, 26 éves, nőtlen, hajóslegény. Állítólag ép szülőktől származott. Gyermek és ifjú éveit a legjobb egészségben töltő; már igen fiatal korában nehéz munkára utalva, jó korán megedze testét, mely erőteljesen kifejlődve daczolt a munka és idő sanyaruságaival. 1865-ks tél derekán azonban több nap és éjen át a jégtorlaszok által borított Dunán folytatott erős munka és kurjongatás miatt nagy fokú gégelobot kapott. Alig 8 napi pihenés múlva a beteg még rekedten és köhögve újra a Dunára ment. Ez időtől számítva folytonos rekedtség és köhögés közt hányódott. 1866. év tavaszán hangja tompulni kezdett, ugyanaz év nyári felében azonban némileg javulni látszott, de csak rövid időre. A bekövetkezett hidegebb évszak tökéletesen elvéve hangját, s egyúttal erős tüdőhurutba esett. A másfél évig tartó tusa már annyia megrongálta hatalmas szervezetét, hogy előbbi játszi könnyűséggel végzett foglalatosságát csak nagy nehezen teljesítheti. A beteg még most sem akart meghajolni, 1867. év mártius havában azonban megtörte a közbejött igen erős és folytonosan tartó hasmenés. A begély állapotban ápril hó 17-én a pesti polgári kórházak osztályára jön fölvéve. Folytonos székelés mellett, mely a leghathatósabb gyógykezeléssel is daczolt, ittlétének 5-ik napján erős láz lepte meg, mely jobboldali tüdőlábbal szövetkezet. A beteg elveszettnek látszott, mindazonáltal még egyszer diadalt ült a fiatalság és a szorgos orvosi kezelés. A beteg üdülni kezdett. Május 7-én a járkálást már megkisérte, midőn május 9-én újabb, bár csekély meghűlés folytán, nehéz légzés támadt nála. A fuldoklásig emelkedett nehéz légzés ellen hánytatót adagoltak, melynek két órai alkalmazása után dohonynyi véres nyakot köpött s hányt ki. Erre könnyebbülés állott be, de csak rövid ideig tartó, míg 11-én dél felé a nehézlégzési rohamok, vékony fütyölő légzés, a mellkas alig észrevehető felületes mozgása, a szederjes kékes arcszín, düledő szemek, a duzzadó nyaki visszerek és gyönge fonálszerű ütérlökés az ominosus végét egész biztosággal a közeljövőben megtörténhetőnek jelezték. Ily állapotban vizsgáltam meg őt, bár nem csekély nehézségek közt. A gégetükör a következő kórképet nyújta: A gégenyílás nyakhártyája sápadt, laza, úgyszinte a gégefedő és gégefedő-kánredők is. Az álhangszalagok és kánporczok halvány vörös színűek és gyengén duzzadtak. A mindkét oldali hangszalagok a középvonalban rögzítvek, szennyes sárga színezetűek, duzzadtak; a jobboldali hangszalag közepén 1 centiméter hosszú és 4 mm. széles anyagveszteség látható, fényes sárga czafatos alappal; ki- és belégzéskor tökéletesen tétlen, úgy a baloldali is, melynek szélövén (Randzone) a fütyölő belégzés idejében némi rezgés volt látható. A légcsőbe való betekintés tehát tökéletesen el volt zárva. A tüdők vizsgálata egyszerű hurutot mutatott. A beteg ezalatt folyton gégéjére mutatott, itt, itt, suttogott, megfuladolt. A kórkép mindinkább ijesztőbbé vált. Rögtöni elhatározás volt szükséges. Vagy megfutni hagyni vagy gége-légcsőmetszést alkalmazni nála. A kettő közt, mégpedig gyorsan kelle választani. Az utóbbira határoztam magamat. Igaz, gondolom magamban, nem látom egész végét az akadálynak, s kétségkívüli, hogy a baj még mélyebben hatol le a légcsőbe, de másrészt bizonyára nagyon mélyre sem terjedhet, mert ily esetben a légzésnek bármily csekély foka sem volna lehetséges. Ezen, csak pillanatig tartó okoskodás után a gége vagy légcső lehető legméhebb helyén történendő megnyitására határoztam el magamat. A kórház igazgatója, értesittetve a beteg állapota felől, az általam javaslott műtétre beleegyezését adta. A készülődés alatt a beteg székéről lerogyott. Ágyba fektettük, s a műtétet dr. Deutsch, Magyari, Maurer urak szíves segédlete mellett, csupán csipeszszel szakgatva szét a kötszövetet, néhány percz alatt bevégeztem A nyak legmélyebb helyét a légcső első gyűrűi határolók, ezeknek átmetszése után pedig sejtelmemet megvalósulva láttam. Az akadály szemem előtt fityegett, mint fehér-sárga, vizenyős tömlő, mely alsó részével a képezett nyílás felső harmadát elfoglald. A canule alkalmazása csak úgy történhetett, hogy bal kezem kis ujjával feltoltam a hurkaszerű dagot és a sebszélek kellő széttaszitása mellett azt behelyeztem. A csővel több perczig tartó, erős köhögés után a beteg csakhamar nyugodtabbá lön. A duzzadó erek eltűntek, a rémült arczkifejezés, kékes arczszín sápadt bár, de nyugodt kinézésnek engedett helyet, az ütér lökése gyors ugyan, de jóval erősebbé, a légzés rendessé vált. A sír szélén nyugodt légzés és derült arczkifejezés! így látva a beteget, a felületes észlelő alig haboznék őt megmentettnek tartani. De fájdalom ! a tapasztalat az orvost többnyire az ellenkezőről győzi meg. A rögtöni életveszély elvonulásával a baj mit sem vesztett fenyegető természetéből. A veszély újra beáll, ha a gégebajt el nem távolítjuk, vagy — mi gyakrabban megesik — ha el nem távolítható többé. Jelen esetünkben is tekintetbe vettük, a hangszalagok vizenyőjén kívül, a beteg rendkívül erőtelen állapotát, idült hörg- és bélhurutját, mely utóbbi főleg többszöri igen híg és bűzös ürülékével zsibbasztólag hatott netán ébredő reményeinkre. Hogy azonban magunknak a legkisebb szemrehányást se fellessük, elkövettünk mindent, mi adandó esetben a beteg megmentésére czélirányosnak látszott. Rózsay Jr. a fiókkórház főnökének szíves beleegyezésével a beteget könnyen szellőztethető, elég tágas kórterembe tettük, belsőleg a folytonos bélnyakár ellen csersavas kínait mákonynyal rendeltem, helybelileg pedig összehúzótimsós befecskendéseket a végbélbe, melyeknek 4 napi használata alatt a nyakáros tünet enyhülni kezdett. A beteg étvágya emelkedésével gondoskodtam egyszerű tápláló étkezésről: leves, lágy tojás, tejbe rizs, becsinált, később sült képezték a beteg kizárólagos táplálékát. A beteg üdülőfélben van, köhögés alkalmával száján által is ürített ki nyakot. A 6-ik napon alkalmazott gégetükör azonban az álhangszalagokat rendkívüli fokban duzzadtaknak mutatá. A canule pillanatnyi betömése mellett a szájon át tett légzési kísérlet alatt a megduzzadt álhangszalagok egymáshoz még szorosabban fűződtek, a beteg fuladozni kezd. A gégében tehát új vizenyő, míg a légcsőben a műtét után észlelt vizenyős dag teljesen elmúlt. A műtét utáni 7-ik napon a sebszélek kifekélyesedtek, a környékben jelentékeny vizenyős dagot keltve. A tett metszés legalsó pontján, a szegycsont mögött sötétebb sárga, kissé bűzös folyadék kezdett kiszivárogni. A tüdőbeni hurut emelkedőben. A 9-ik napon a sebszélek, a folytonos anyagvesztés folytán, majdnem kétszer akkora nyílással tátongtak. A sebszélek alsó egyesülési szögletén a bőrt 3/1 centiméter kiterjedésben aláásva találtam. S míg a kötszövet folytonos üszkösödése következtében a bevitt kutasz mindinkább mélyebbre haladt, a 10-ik napon a fültőmirigy tájéka tetemesen megdagadt. E dag szemlátomást növekedett. 3 nap múlva csúcsán hullámzást tapinthattam. A dagból, még az nap éjjelén, magától felfakadva, bőven igen híg folyadék ürült ki. A kutaszolás több különféle mélységű árjáratokat állapított meg. A legnagyobb tisztaság és gondos ápolás daczára a képezett sebszélek és a fültőmirígy tályognyílása mindinkább piszkosabb színt öltöttek, s igen híg barnássárga folyadékot ürítettek ki. Az említett nyílásokból jövő folyadék a műtét 11-dik napján mindinkább bűzösebbé vált, a mellett nagymérvű tüdő- és bélhurutos tünetek jelentkeztek, melyek Dower-por, csereny, keményítő befecskendezés daczára is erősen tartották magukat. Végre a műtét utáni 15-dik napon, rázó lázas mozgalmak mellett, álmatlanság és tökéletes étvágyhiány állottak be, melyeknek legközelebbi eredménye a felduzzadt arcz szemlátomáso öszszeesése volt, a fültőmirigy tája lelapult, a sebszélek ezafatos 44* 796