Orvosi Hetilap, 1868. április (12. évfolyam, 14-17. szám)

1868-04-05 / 14. szám

237 238 sovány nőnek a rézszíne fakó­s hasa, a máj és lép túltengése kö­vetkeztében, oly terjedelmű, mintha a terhesség 9 holnapjában volna. A forrásvíz és fürdő négy heti használata e jelentékeny elválto­zásokat lassanként hátrálni kényszeríté s a beteg általános állapota annyira megjavult, hogy többé az intézetben visszatartani nem lehetett. Egy 39 éves nő, 7 gyermek anyja, elvetélés következtében az utóbbi évek folytán jelentékeny méhvérzésekben szenvedett s igen elgyengült. Kézzeli vizsgálatnál a méhnyak jelentékenyen duz­­zadtnak és forrónak találtatott; a bélkiürülések renyhén történtek, az emésztés tökéletlen. Orvosától a sósfürdő használata aláltatott azon utasítással, hogy ott is lakjék és minden házi gondjaitól menten éljen. Beteg e tanácsot megfogadva 5 héten át reggelen­­kint naponta 1—2 pohár Erzsébet-forrás vizet ivott melegen, egyszersmind ugyancsak naponként 26° K. hőmérsékű sósfürdőt vett. Az öt hét letelte után az emésztés javult, a székletételek ren­desen történtek, a daganat és vérzések teljesen megszűntek. Egy magas állású, közel 80 éves, idült vállcsúzban szenvedő katona, ki baját az utolsóelőtti olasz hadjáratban szerzé s az ellen különféle szereket és a bel- és külföld különböző fürdőit majdnem minden siker nélkül használta, 30 sósfürdő vétele után bajától tökéletesen megszabadult s azóta a fürdőhely évenkinti látogatói közé tartozik. Egy 30 néhány éves úri nő, ki ismételve fellépett méhláb miatt összesen már 150 nadálycsípést állott ki, 2—3 hetenkint ismétlődő, fájdalmas és 7—8 napig tartó vérzésekben szenvedett. A vizsgálat nyomán a kórisme idült szöveteti méhlábban és méh­­előesésben jön megállapítva. A budai keserűvíz és sósfürdők 5 heti használatát jelentékeny javulás kísérte, s az idei fürdőidény alatt ismételt gyógymód, a méh visszatartására helybelileg alkalmazott eszközök segélyével, a beteg nőt aránylag jó egészségbe helyezi vissza. Egy magas állású, 66 éves, erős testalkatú törvényszéki hivatal­nok, több év óta húgykőben és fövenyben szenvedett, Karlsbad több ízbeni látogatása által sem könnyebbülve, ismételve volt kénytelen magát Ivánchich úr gyakorlott kezeire bízni, ki bajától mindkét al­kalommal kőmorzsolás által szabadítá meg. Az egyébként ép emésztő szervekkel bíró s e réven nem ritkán vétkező betegnél azonban 1 év óta új visszaesés állott be, igen heves hólyaggörcsök és gáz­táji fájdalmak kíséretében, mihez nemsokára bő nyák- és genyel­­választástól kísért hólyagláb társult. Beteg háziorvosának N. trnak tanácsára a budai keserűvíz és sósfürdő rendszeres használa­tához folyamodott. A vezetésem mellett vett 12-dik sósfürdő után meglehetős heves visszahatási láz lépett fel, pár napig tartó ideges arezzsába kíséretében, ez időtől kezdve azonban beteg állapota oly gyors javulásnak indult, hogy újabb 12 fürdő vétele után az intézetet minden fájdalom és a kóros elválasztás legkisebb nyoma nélkül hagyta el. KÖNYVISMERTETÉS. Introduction á Vétude de la médecine experimentale par M. Claude Bemard, Paris J. B. Baillibre et fils. 1865. Nagy 8-rét 396 l. Ezen könyv nagy munkához szolgál bevezetésül, melynek czíme : „Principes de médecine experimentale“ és jelenleg sajtó alatt van. A tudományos orvostan tárgya az egészséget fenntartani és a betegséget meggyógyítani. A tudományos orvostan pedig nem egyéb, mint kísérleti orvostan, ez pedig három alaptudományból áll t. i. az élet-, kór- és gyógytanból. Bernard ezen bevezetésben ezen három tannak egymáshoz való viszonyát tárgyalja, s nagy munkájában, melynek megjelené­sét várjuk, azon tudományok részleteivel fog foglalkozni, mennyi­ben azok az orvostant érdeklik. Ha a rendes állapotbeli életjelenségeket ismerjük, mire min­ket az élettan tanít, akkor képesek vagyunk egészségünket, éle­tünket jó állapotban fenntartani. Ha pedig a betegségeket, vala­mint az ezeket előidéző tényezőket tudjuk, mit a kórtanból tanu­lunk meg, alkalmunk nyílik azon rendellenes viszonyok kifejlődé­sét megakadályozni, s más részről, ha a kóros folyamatok már kifejlődtek, arra kell törekednünk, hogy a gyógyító szerek és esz­közök helyes alkalmazása által, mennyire lehetséges, a betegsége­ket eltávolítsuk, mit a gyógytanban találunk meg. A tudományos orvostan ezen három törzse, t. i. az élettan, kórtan és a gyógytan egymás nélkül többé el nem lehet, hanem egymás mellett, karöltve kell járniok, s képtelenség azok beszéde és cselekedete, kik azokat egymástól egészen különvállóknak te­kintik, nemkülönben azokat egymástól egészen különválva és egy­másra nem figyelve akarják művelni. Ez megjárta, midőn még csak tapasztalati adatok gyűjtéséről és felhalmozásáról volt szó, de most, midőn már azok rendezésére, elvek felállítására és ezek tovább­fejlesztésére is komolyan gondolni, s ezen körben okosan cselekedni kell, az említett tanok mindegyikének a többieket segítni és egymásra hatniok kell. A szerző igen helyesen mondja, hogy a tudományos orvos­­tant csak összehasonlítás útján alapíthatjuk meg, alapját pedig kétségkívül az élettan teszi, mert ennek helyes ismerete nélkül helyes kórtanról szó sem lehet, valamint a szervezetre nézve idegen anyagok, vagyis a gyógyszerek hatását csak úgy érthetjük meg, ha a rendes tényezőknek arra való befolyását kellőképen ismerjük. Ezen átalános eszmék kimondása után Bernard könyvében a következő három dolgot tárgyalja : 1) A kísérleti okoskodást, s mindjárt az első szakaszban az egyszerű észlelés és a kísérlet közti különbséget mutatja ki, majd pedig nyomatékkal kiemeli, hogy egészen más dolog tapasz­talatokat szerezni és észlelni, mint kísérleteket csinálni és észlele­teket tenni. Ezután a vizsgálóról és a tudományos kutatásról szól, s miután az észlelő és kísérlettevő tulajdonságairól, nemkülönben az észlelési és a kísérleti tudományokról megemlékezett volna, azt fejtegeti, hogy a kísérlettevés előidézett észlelésnél nem egyéb, minélfogva a kísérleti okoskodásban a kísérlettevő az észlelőtől külön nem válhat. Ezután szerző a kísérleti igazságokról beszél, melyek tárgyilagosak, vagyis érzékiek, s elmondja, hogy a kísér­leti eszmét a szemlélés vagyis az érzés szüli, a kisérlettevőnek pe­dig kételkedni, a rögeszméket kerülni és elméjét minden tekintet­ben szabadon tartani kell Továbbá hangnyomatolja, hogy a kisér­lettevés jelleme független, mert önmagából származik és helyessé­gének ismérveit magában foglalja. Kitér az összevetés (induction) és kifejtés (deduction) fogalmára, s nem találja helyesnek azon állítást, mintha a kifejtés csak a mennyiségtant, az összevetés pe­dig kizárólag a többi tudományokat illetné, mert az okoskodás azon két alakja t. i. az összevető és a kifejtő egyaránt minden tu­dományt megillet, mindegyikben lévén dolgok, melyeket nem tudunk, s csak összevetés által tudhatunk meg; valamint azok mind­egyikében találhatók tárgyak, melyeket tudunk, vagy legalább tudni hiszünk, minélfogva kifejtés útján megmutathatunk. Szerinte ugyanis az összevetés a kutató vagy kérdező okoskodási alak, me­lyet azon ember használ, ki nem tud és valamit tudni akar; a ki­fejtés pedig mutató vagy erősítő alak, mely az olyan embernek való, ki valamit tud vagy tudni hisz, s arra másokat oktatni kí­ván ; minélfogva az előbbi a kísérlettevő kételkedő, míg az utóbbi a mennyiségbúvár erősítő okoskodása. A könyv további folyamá­ban külön szakaszok szentelvék a kísérleti okoskodásbeli kételke­désnek, a kísérleti bizonyítás elvének, a bizonyítás és ellenbizonyí­tásnak. A kísérlettevőnek kételkedni kell ugyan, de semmithivő­­nek (sceptique) lennie nem szabad, mert ekkor bizonyításai meg­állapítására alappal nem bírván, a tudomány felépítésére képtelen, s sajnálható elméjének meddősége részint érzékeinek hiányaiból, részint eszének tökéletlenségéből származik. A kisérlettevőnek csak eszméiben, melyekből kiindul szabad kételkedni, de nem a kisérlettevés által előidézett tényekben, melyeket épen azért ho­zott létre, hogy azoknak igaz voltáról, vagy csalékonyságáról meg­győződjék. S ha a nyert bizonyítás még nem lenne elegendő, ellen­­bizonyításhoz lehet folyamodni. 2) Az élő állatokon való kisérleteket,é­s itten különösen az élő bonczolásokról szól, még pedig nagy hévvel és erélylyel, minek okát főképen abban találjuk, hogy azokon a marhahús szerető angolok annyira megbosszankodtak, miszerint azoknak Francziaor­­szágban való mérséklése, és lehetőleg megtiltása végett Napóleon császárhoz folyamodtak. Az angolok ezen ügyben Claude Bernard-t nem tartják ugyan pártatlannak, miután állatok ezreit és tízezreit végezte ki, de elismerik, hogy érvei, melyeket az élőbonczolások

Next