Orvosi Hetilap, 1868. május (12. évfolyam, 18-22. szám)

1868-05-03 / 18. szám

hámsejtei részint szemcsékkel részint zsírcseppekkel teltek volna meg, mint ez valódi Bright-féle kórban történni szokott. Ezen köszvényes vese ritkán van savós felhalmozódásokkal egybekötve. A bokáknál jelentéktelen vizenyő előjöhet ugyan, de ez se nem állandó, se nem szükségképeni jelenség, s inkább gyengeség és erőhiányosság következménye. A savegyülemek a kórelőzmények között se szoktak szerepelni. A vizelet többnyire halavány, a bántalom későbbi szakában csekélyebb fajsúlyú, s több vagy kevesebb fehérnyót tartalmaz. Kezdetben azonban húgysav­­ban és húgysavas sójrban bővelkedik, valamint gyakran sóskasavas meszet (calium oxalicum) is lehet benne találni. Halálos esetekben a hugyanyvér tünetei közönségesek, melyek a hugyanynak az ideg­­rendszer középpontjára való hatása folytán lépnek fel. A köszvényes vese a mondottaknál fogva a Bright-félétől független, egészen külön bántalom, mely oly egyéneknél szokott kifejlődni, kiknél köszvény tünetei léptek fel s leggyakrabban a test köszvényes külemével van egybekötve. G. Alfrédnek szinte többször volt köszvényes rohama, mi miatt a kórházat több ízben felkereste, vizeletében azonban fehér­­nyét csak a legutóbbi időben lehetett találni. Az első roham tizen­hét éves korában érte, mely azonban állítása szerint az egyik kéz csuklób­a szorítkozott. Ezután több év telt el, mielőtt újabb roham lépett fel , de az utóbbi időben a rohamok gyakoriabbak és súlyo­sabbak lettek, minélfogva munkáját abba kellett hagyni, s így szűk körülmények közt élt. Sok sört­és pálinkát ivott, ezenkívül pedig megjegyzendő, hogy atyja ugyanazon betegségben szenve­dett. Felvétele előtt öt nappal tagjaiban bolygó fájdalmak jelen­­keztek, melyek mind a két könyökben megállapodva, az ujjakig ter­jedtek, hol azután gyuladás keletkezett. A bokaizületek és a láb­ujjak hasonló bántalom székhelyeivé lettek. A jobb kéz első és második perczizületeiben húgysavas szikony (natrium unicum) ra­kódott le. Mind a két kéz ízületet megelőző lobos rohamok következ­tében megnagyobodva és megvastagodva találtattak. A nyelvet fe­hér, tejfölszerű lepedék fedte; a teljes érlökés gyorsan történt; a tiszta vizeletből kihűléskor húgysav regeczei váltak ki, s ezenkívül fehérnyét tartalmazott. A székletételek lomhán következtek be. Egyszerre három szemer higanyhalvacs (calomel) és egy szemer eczetes kikirícs-kivonat (extractum colchici acetosum) rendeltetett, ezenkívül pedig czitromsavas harang (kálium citricum) pezsgő­oldatban adatott. A kezekre szivacscsal bélelt szőrkesztyűk hú­­zattak. Négy nappal később a kezek és a lábak lábja engedett, az ízületek pedig lohadtabbak és mozgékonyabbak lettek. A székürülé­­sek több napon át bőven történtek, a kikiincs abbahagyására azon­ban alábbhagytak. A felvétel utánni tizenegyedik napon, vagyis decemb. 31-kén rohamából felépült ugyan, de mindkét oldali ujjízületei megvas­tagodva maradtak, a többszöri rohamok jeleiként, mire még a hám alatti mészfehér foltok is mutattak, melyek húgysavas szi­­kenyből állottak, s a kicsiny ujjízületek körüli lágy részekben nagyobb mennyiségben rakódtak le, mint bárhol is a szervezetben. A beteg naponta szabad levegőre ment sétálni, de január 14-én visszaesés következett be, minek okát vagy abban kereshetni, hogy a tilalom ellenére a sertés és más szeszes italoktóli tartózkodást megtörte, vagy pedig magát hideg hatásának kitette, vagy talán a köszvényes anyag még nem küszöböltetett ki egészen. A vizelet csekély mennyiségben üríttetett ki, tisztának látszott és kevés fe­hérnyét tartalmazott. A beteg csak szénsavas hamanyt (kálium carbonicum) és citromsavat (acidum citricum) kapott. A roham egy hét alatt alábbhagyott, a beteget január 31-dikén idültnek lehe­tett mondani, s február 4-én hazabocsáttatott. A következő évben, vagyis 1857-diki január 27-dikén ismét kórházba jött, mindkét két köszvényes gyuladásával. A balkéz mutató és a jobb kéz kis újjá ízületeiben húgysavas összeköttetések, mint fehér lerakódások, szem­mel láthatók voltak. A nagyobb ízületekben bolygó fájdalmak ke­letkeztek, melyek kivált a jobb térdben és lábban állapodtak meg, s éjszaka és reggel felé súlyosbodtak. A nyelv tiszta, az érlökés pe­dig lassú és rendetlen volt; a beteg rosszul aludt, a sötétszínű, za­varos vizeletből kihűléskor vörösbarna húgysavas sók váltak ki, melyek enyhe hőnél feloldódtak, nagyobb hőfoknál azonban fehér­­nyéből álló pelyhek lettek láthatóvá. Az utolsó két hónap óta a ki­sebb ízületek vándorlob­­óczaivá lettek, s mint ez az egyik ujjon megszűnt, a másikon azonnal láthatóvá lett. Minthogy fájdalmai éjjelente súlyosbodtak, s egy idő óta nem aludt, lefekvéskor félsze­­mernyi adagokban szunyát (morphium) rendeltetett, két szemet eczetes kikirícs-kivonattal keverve; ezenkívül pedig naponta há­romszor vagy négyszer szénsavas és eczetsavas hamany (kálium carbonicum et aceticum) czitromsavval adatott, hogy pezsgés köz­ben italul szolgáljon. A húgysavas szikenyből (natrium unicum) álló lerakodások a bőr alól kimetszettek, mi a beteg nagy könnye­­bülésével járt, s a köszvényes gyuladás ezen ízületekben többé nem mutatkozott. Február 5-kén a balkéz gyűrűs ujja igen megdagadt, s ott köszvényes lerakodás támadt, mely a hám alól a beteg nagy köny­­nyebbségére eltávolíttatott. Ezen időben az egyik ízülettől a mási­kig fájdalmak bolyongtak, melyek kivált a váll-, könyök- és térd­­izületekben fészkeltek. Végül a keresztcsont felső részén egyik ol­daltól a másikig olyszerű kellemetlen érzése volt, mintha egy zsaj­­tár hideg víz öntetett volna rajta keresztül. 9-én a kezek gyuladása elenyészett ugyan, de a nagyobb ízü­letekben bolygó fájdalom az éjszakákat folytonosan türhetlené tette. A kikirícset a negyedik éj után abbahagyták, a szunyái azonban folyta­ttatott. A vizelet egészen megtisztult, igen halavány, 10 — 15 faj­súlyú és fehérnye-tartalmú volt. Górcső alatt kevés genysejtet és szemcsés testecset, továbbá sok igen elfajult hámsejtet, idomtalan húgysav-darabokat, s néhány szemcsés ezafatot lehetett benne ta­lálni, melyek vérfestény által sötéten színezve voltak. A luganysó adagolása folytattatott. A beteg alkalmilag kék labdacsokból és sürtökből (colocynthis) álló hashajtókat kapott. A vizelet mennyi­sége nagyobb, fajsúlya 1010, fehérnyetartalma­ pedig kevesebb lett. Február végén a beteg egészségi állapota tetemesen javult, de a húgyban még mártius 9-én is fehérnye foglaltatott, fajsúlya 1010-re ment, s górcső alatt itt ott néhány átlátszó csodarabot le­hetett benne találni, melyek megszemcsésedett magnélküli sejteket foglaltak magukban ; voltak még magánosan álló gömbölyded szem­csés sejtek igen fénylő zsírcseppekkel, valamint fordultak elő szem­csésen elfajult hámalakú sejtek és narancsszínű szemcsés czafatok, melyeket Basham hajlandó inkább a húgyból mint a vérből szár­maztatni. Azon sebhelyek, hol a köszvényes lerakódások kivetettek, némi nehézséggel gyógyultak, s egy vagy két napon át onnét húgy­savas szikenyből (natrium unicum) álló tejfölszerű fehér folyadék ömölt ki. A kéz kis ízületeiben fellépő gyakori gyuladás és a húgysavas sókból álló sok lerakódásból határozottan lehetett következtetni, hogy a szervezet köszvényes anyaggal van tele, a köszvény pedig az élet oly kora időszakában t. i. harmincznegyedik életévben meg­levő alkati hajlam nélkül a legkedvezőbb előidéző okok mellett sem fejlődvén ki, az öröklést annál inkább fel lehetett venni, mert a beteg atyja köszvényben szenvedett és halt meg. Ide járul még, hogy ezen betegségnek az apáról a gyermekre való át­származása négyszer gyakrabban előfordul, mint annak anyáról a magzatra való átterjedése. Az idevonatkozó adatokat C. Scudamore-nak kö­szönhetjük, ki találta, hogy 44 eset közül 32-ben az az apáról, 9-ben az anyáról, háromban pedig egy időben az apáról és anyáról szállott át örökségképen. Férfiak között átalában gyakoribb. Ezen betegnél az első köszvény roham tizenhét éves korában lépett fel, midőn még elegendő hosszú ideig oly eledelekkel és ita­lokkal nem élhetett, s oly szokásai nem lehettek, melyek a kösz­­vényt öröklés nélkül előidézhetik; azonban kétségtelen, hogy to­vábbi életfolyama alatt a szervezetében meglevő hajlam oly nagy mérvűvé fejlesztetett ki, hogy a legcsekélyebb külbefolyás elegendő volt, újabb rohamot előidézni és köszvényes anyag lerakódását eszközölni. A kikirics (colchicum) a köszvényes rohamra nem igen lát­szott hatni. Ez egy időben a köszvénynél átalánosan használtatott, s majdnem sajátszernek tekintették azt; azonban tudjuk, hogy ha a roham tartamát meg is rövidíti, a rohamközti időre szinte rövidí­­tőleg hat; ez azonban valószínűleg csak akkor áll, midőn a beteg a kikiríéshez hozzá szokott, vagy midőn ez elegendő nagy mennyi­ségben nyújtatott, hogy úgy az ideg- és edényrendszerre mint a kiürítő szervekre kellően hathasson. Orvosi adagokban hasmenést vagy bővebb húgy­elválasztást okoz. Ha oly nagy mennyiségben vé­­n

Next