Orvosi Hetilap, 1868. szeptember (12. évfolyam, 36-39. szám)
1868-09-06 / 36. szám
ORVOSI HETILAP. Tartalom. Báthori István: Adalék a magzat zsigereinek eltávolításához. — Szaniszló Albert: A meleg-kifejlés heveny körfolyamatoknál s annak értékesítése jelzési, jóslati és gyógyjavalati tekintetben. —Könyvismertetés: Mechanical Therapeutics. By Philip S. Wa- V' Lapszemle. A villamosságnak, a melegnek és más hatányok befolyása a látára. — A méh többszöri hátrafordulása ivarvérzés alatt. — Apróbb szemelvények. Tárcza. Legyen-e Kolozsvárott egyetemi — Az orvosok és természetvizsgálók XIII-ik nagy gyűlésének orvos-sebészi szakülései és annak zárülése. — Vegyesek. — Pályázatok. — Hirdetmény. Pest, 1868. mXm Serketétierhelyben egész évre 9 frt., félvéte 4 frt. 50 kr., vidéken egész évre 10 frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. Hirdetésekért soronkint 15 uj kr. September 6. Megjelen minden vasárnap. Megrendelhető minden cs. kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél, újfér 10. sz., és Kilián György könyvkereskedésében ▼ácsi utcza Dasche-féle házban. Honi s külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye. V izenJ£e«:«:edJj2: <» ■ y«*. m*m _ Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Szálmán tanár. Adalék a magzat zsigereinek művi eltávolításához. Közlemény a szülészeti gyakorlat köréből. Báthori István , orvostudor és gyakorló szülésztől. A gyakorlati szülészet terén alig van műtétés, mely a szülészre annyira kellemetlen, az anyára és környezőire pedig oly ijesztő lenne, mint a szoros értelemben vett magzat-szétdarabolás, név szerint a lefejezés (decapitatio) és a zsiger-eltávolítás (eventratio). A régi szakférfiak iratai, s melylyel-közzel a műszertárakban nagy számmal látható és ezen czélra feltalált eszközök tanúskodnak arról, hogy a nevezett műtétel a legrégiebbek egyike. Ezelőtt csak néhány századdal is voltak egyének, kik noha a lábrafordítás műtételét már ismerték, mindamellett a hazántúl fekvő magzat szétdarabolását, úgy látszik különös szenvedélyből, mondhatni gyárilag űzték, akár volt a magzat életben, akár nem. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha az újabb kor tapasztalásdús és tekintélyes férfiai undorral fordultak el azon eljárástól, s nem vehetjük nekik rossz néven, ha ők azt a műtétesek sorából minden áron száműzni iparkodtak. Scanzoni, Würzburgi tanár, 1866-dik év elején előadása alkalmával dicsekedve mondotta, miként hosszas gyakorlatában nem volt oly esete, hol lenyakazáshoz vagy a zsiger kiveréséhez kellett volna folyamodnia, s mindig oly szerencsés volt, hogy a szálfolyamatot más úton végrehajtani sikerült, miért is azon hiszemben van, hogy az elkerülhető. — Mennyiben helyes ezen elv, könyen megítélheti az, ki következő eseteinket figyelemmel kiséri. Ezen év húsvét vasárnapján délben vajúdóhoz hivattam, kinél a magzatvíz állítólag már két nappal előbb folyt el. Külvárosaink egyik hírneves sebésze annak kiürülése után a nőnek vajúdási gyengeség miatt történetesen huszonnyolcz szemet anyarozsot (secale cornutum) nyújtatott, s csak másnap kisértetett meg a kőkeménységiivé vált méhben a lábrafordítás, minek sikertelensége után, hajnalban, barátom B. tr. segélyét kérték ki. Az anya előlegesen hangyanyhalyaggal bódíttatott el, s annak daczára, hogy az egyén folyton hódolt állapotban tartatott, a lábakhoz jutni lehetetlen volt. E. tr. mindkét kezével teljesen elfáradván, a magzat eltávolítása miatt végtére engem szólított fel. A harminckét éves első szülőnőt nem csekély mértékben kimerültnek, méhét dermeszerű állapotban találtam. Az érverés nélküli köldökzsinór, valamint a hazántúl fekvő magzat jobb keze a külső szülrészek elé ki volt esve. Belvizsgálat alkalmával kitűnt, hogy a vajúdónak angolkóros, alacsony medencéje van, melynek egyenes átmérőjét a rendesnél közel háromnegyed hüvelyknyinél kisebbnek kellett tartanom. Mindjárt eleinte megkísérlettem kíméletesen a magzat lábaihoz jutni, de ezen törekvés eredménytelen voltáról csakhamar meggyőződvén, annak fejét felkeresni kényteleníttettem, mi szinte eredménytelen maradt. Azonnal el kellett magamat a zsiger eltávolítására határozni. Ezen tárgyra vonatkozó második eset a következő: 1864-ki januárban, középkorú másodszülőhöz hivattam Budára, kinél, mint mondatott, a magzatvíz negyvennyolcz óra előtt folyt el, e közben pedig folyton anyarozsdék (ergotinum) nyújtatott neki, egyszersmind a lábrafordítás is hangyanyhalyaggal való bódítás alatt több ízben megkisértetett. A Külvizsgálat alkalmával azonnal feltűnt a méhnek rendkívüli és folytonosan összehúzódott volta, mimellett azon keresztül magzatrészeket kitapintani nem lehetett. A magzat jobb keze,nem különben a köldökzsinór a külső szülrészek elé volt esve. Az egyik láb a rendes alkatú medence felső részében találtatott fel, ennél tovább előrenyomulni azonban teljesen lehetlen volt. Megkísértettem a magzatot elfekvő lábánál fogva óvatosan lehúzni, de minden igyekezetem meghiúsult. Csupán a magzat kisebbítésére, szétdarabolására lehetett gondolnom, annál is inkább, minthogy az előesett köldökzsinór nem lüktetett. Tüzetesebb vizsgálat után az is kiderült, hogy a magzat nyakát se érhetni el, minélfogva ez esetben más műtéteiről, mint a zsiger kiverésről szó sem lehetett. A család megrémült, s e végből Semmelweis tanár véleményét is kikérni óhajtotta. Ezen időben is mindenki kitelhetőleg kerülte ezen borzadalmas műtétek, de másrészt arról akartunk meggyőződni , hogy talán még más úton is czélhoz fogunk juthatni, s csakhamar eltökéltük magunkat az elérhető jobb láb lehúzására Hasztalan fáradozás után beláttuk, hogy annak teljes levezetése tetemesen akadályozva van, minélfogva elhatároztuk az előesett kezet a szülészekből jobban kihúzni, gondolva, hogy ily módon a nyakhoz talán könnyebben hozzá fogunk férhetni, s a fejezést azonnal végrehajthatjuk. Ez is sikertelen erőlködés volt, s végtére is azon kellemetlenség ért, hogy a rendkívülileg megduzzadt felső végtag mindinkább megnyúlt, s ízületéből kivált. Most nem maradt egyéb hátra, mint a lábat újólag hatalmunkba keríteni. 36