Orvosi Hetilap, 1868. november (12. évfolyam, 44-48. szám)
1868-11-01 / 44. szám
gül jár ez, s hogy mindig sikerülene a gyermek fejének czélszerű rögzíttetése mellett a száj- és garatürnek pontos vizsgálatát eszközölhetni. Mindenképen feltűnő tehát, hogy jelen esetünkben a torokürt erőlködésünk daczára sem lehet megvizsgálni. Segédkezései ideje alatt a gyermekkórházban, s azóta magángyakorlatomban a garat mögötti tályogok közül összesen legalább is 20 eseten szerzett észleleteim következtében azon tapasztalatra jutottam, hogy a szóbanforgó baj egyik, talán nem épen leglényegtelenebb kór jelei közé tartozik az, hogy a garatűrt megtekinteni akadályozva vagyunk. Ennek megfejtése következő : Garat mögötti tályogoknál ugyanis a garat sejtszövetének lobja van jelen, de a lobos részek szomszédságában a szövetek szinte többé-kevésbé savósan át vannak ivódva, minek következtében az izmok működése bizonyos mértékben akadályozott, s ezek félig hűdött állapotban vannak. így történik, hogy a lágy szájpad és a szájpadívek izomrostjai is savósan átivódván, működésük akadályozott, s hogy hasonlag a garatizmok is hűdött állapotba jutnak; a sajátságos orrhang szintén a szájpadizmok zavart működéséből magyarázható. Minthogy kisdedeknél a garat ártere igen szűk, könnyen érthető, hogy már egészséges állapotban is, minél fiatalabb a kisded, annál bajosabban sikerülene a garatnak pontos megtekintése, mely akadálynak a garat körüli sejtszövet lobos állapotánál és a szomszéd izmok savós átivódása következtében létrejött hűdésnél természetesen nagy mértékben növekedni kell. Szintén nagy befolyással leendő körülményre a lábnak hevenyebb vagy idültebb lefolyása. Minél nagyobb fokban, s minél gyorsabban következnek be a lob és genyedés tünetei, annál jellemzetesb leend a garat mögötti tályog képződésére, hogy a garatnak megtekintése nem sikerül, s ellenkezőleg, minél lassabban fejlődik a lob, annál kisebb mértékben fog a szóban levő kórrel kifejlődve lenni. S a dolog valóságban ügy is áll. Míg önszenvi vagy nyakmirigyek elgenyedésénél támadt tályogoknál e tünetet legtöbbnyire meg fogjuk találni , ritkább leend az oly genygyülemnél — hacsak új káros behatások következtében a sob hevenyebb alakot nem ölt, — mely valamely csigolyacsont szuvasodásából vagy gümős elváltozásából eredt, s mely majdnem kivétel nélkül lassan szokott fejlődni. Az említettekből kitűnik továbbá, hogy tévednek mindazon tankönyvírók, kik egymástól kölcsönzött leírásukban felemlítik, hogy a garatban képződő daganatot sikerül meglátni. Ez nem egészen áll. Henoch e bajról így szól : „Die Inspection des Pharynx bleibt durch den angesammelten Schleim meistens erfolglos, nur die Palpation gibt deutlichen Aufschluss.“ Igenis e baj későbbi lefolyásában a garatban lehet daganatot érezni, de a baj kezdetében látni éppen nem, s talán a legelhanyagoltabb esetekben is csak akkor, midőn oly ritka esettel van dolgunk, hogy a genygyülem a garatfáinak felső részében jött létre és oly nagy, hogy a nyelcsapot és lágy szájpadot tetemesen előretolja. Én legalább, tapasztalataim után indulva, határozottan állíthatom, hogy egy, egészen másfél éven aluli kisdedeknél, kik önszenvi vagy nyakmirigyek elgenyedése után támadt garat mögötti tályogokban szenvedtek, erőlködésem daczára a daganat jelenlétéről szemlélés által sohasem győződhettem meg. 760 Gümős tályogoknál másként áll a dolog. Ezt magam sem tagadom, minthogy ilyenkor a sáb igen idült lefolyású és nem nagy belterjű szokott lenni; egy ilyféle esetnél, melynek történetét alább röviden el fogom mondani, magam is láthattam a daganatot. Arra, váljon nagyobb gyermekek és felnőtteknél áll-e állításom, feleletet nem adhatok. E tekintetben nincsenek tapasztalataim. Hogy azonban fentebbi kóresetemre visszatérjek, röviden egybefoglalva a tüneteket, melyek arra bírtak, hogy a kórismét kezdődő garat mögötti tályogra tegyem, következendők voltak : duzzanat a nyak egyik oldalán, nehezített légvétel, orrhurut, mely úgy Löwenhardt állítása, mint saját tapasztalásom szerint is e bajt mindig kiséri, nyak meggyülemlése a szájban, az „orrhang“, a nyelvnek kissé előtoll volta, hegyének föl- és hátrafelé való állása, s főleg azon körülmény, hogy a garatűrt megvizsgálni, hátsó falát megtekinteni nem sikerül, valamint a bal lefolyása bebizonyította állításomat. October 15-kén. Az állkapocs-szeglet tájáni daganat nagyobb és némileg tapintásra is érezhető. October 16-kán. A garat hátsó falán jobb felé ujjali vizsgáláskor némi duzzanat érezhető. A kisded hangosan sírni nem igen tud, szopni azonban elég jól. Hőmérsék 38°t. A genyedés elősegítése végett pépborogatások a nyakra. October 20-kán. A nyakdaganat nagyobb, a lélegzés nehezebb kezd lenni, a száj és orr nyálkával folyjon tele. A garatban daganatot már tisztábban lehet érezni. October 27-kéig a gyermek állapota elég tűrhető maradt csakhogy a nyakdaganat diónagyságot ért el, s nyomásra mindig keményes tapintata volt; a torokürbeni daganatot már nagyobbnak találtam. October 28-án. A lélegzés tetemesen nehezült, s minthogy a garat hátsó falán, valamint kívül a nyak jobb oldalán is volt érezhető homályos hullámzás, barátom Horváth György Jr. műtő a daganatot egyenes kusztúra segélyével felnyitotta. Az ekkép készített nyílásból fél evőkanálnyi bűzös, igen sűrű, zöldes geny ürült, mely vércsíkokkal volt keverve; a műtét után a gyermek csakhamar megkönnyebbülve érezte magát és elaludt; a nyakdaganat szinte kisebbedett. Néhány napig még a nyílás érezhető volt a garat hátsó falán, s nyomásra belőle zöldes geny ürült; később a nyakon levő keményedés is eloszlott, s a gyermek csakhamar visszanyerte előbbi egészségét, melynek most is örvend. Garat mögötti tályogoknál a felnyitással sietni nem kell, eléggé bizonyítja ezt a jelen eset is, melynél a baj felismerése után csak 15-öd napra vitetett véghez a műtét; különben nem kételkedem, hogy a gyermek életének veszélyeztetése nélkül azt még néhány nappal bátran későbbre lehetett volna, halasztani. (Vége következik.) Balassa tanár sebészi korodájának betegforgalma 1868. nyári félévben. Közli Verebsélyi László tr. tanársegéd. A lefolyt nyári félévben, körülbelül három hónapi időközben, 77 beteg képezte a kórodai észlelés tárgyát. Daczára a folyton növekvő hőségnek ép úgy, mint azon körülménynek, hogy kórodánk ágyai majdnem mindig le voltak foglalva és egyes esetekben nevezetes üszkösödésekkel kellett küzdeni, a gyógyulást, mint az első félévben, semmi kórházszülte kedvezőtlen behatás se zavarta meg.