Orvosi Hetilap, 1868. november (12. évfolyam, 44-48. szám)

1868-11-01 / 44. szám

gü­l jár ez, s hogy mindig sikerülene a gyermek fejének czél­­szerű rögzíttetése mellett a száj- és garatürnek pontos vizs­gálatát eszközölhetni. Mindenképen feltűnő tehát, hogy jelen esetünkben a torokürt erőlködésünk daczára sem lehet meg­vizsgálni. Segédkezése­i ideje alatt a gyermekkórházban, s azóta magángyakorlatomban a garat mögötti tályogok közül összesen legalább is 20 eseten szerzett észleleteim következ­tében azon tapasztalatra jutottam, hogy a szóbanforgó baj egyik, talán nem épen leglényegtelenebb kór je­lei közé tartozik az, hogy a garatűrt megte­kinteni akadályozva vagyunk. Ennek megfejtése következő : Garat mögötti tályogoknál ugyanis a garat sejtszöveté­nek lobja van jelen, de a lobos részek szomszédságában a szövetek szinte többé-kevésbé savósan át vannak ivódva, mi­nek következtében az izmok működése bizonyos mértékben akadályozott, s ezek félig hűdött állapotban vannak. így történik, hogy a lágy szájpad és a szájpadívek izomrostjai is savósan átivódván, működésük akadályozott, s hogy hason­­lag a garatizmok is hűdött állapotba jutnak; a sajátságos orr­hang szintén a szájpadizmok zavart működéséből magyaráz­ható. Minthogy kisdedeknél a garat ártere igen szűk, könnyen érthető, hogy már egészséges állapotban is, minél fiatalabb a kisded, annál bajosabban sikerülene a garatnak pontos megtekintése, mely akadálynak a garat körüli sejtszövet lo­bos állapotánál és a szomszéd izmok savós átivódása követ­keztében létrejött hűdésnél természetesen nagy mértékben növekedni kell. Szintén nagy befolyással leend­ő körülményre a lábnak hevenyebb vagy idültebb lefolyása. Minél nagyobb fokban, s minél gyorsabban következnek be a lob és genyedés tünetei, annál jellemzetesb leend a garat mögötti tályog kép­ződésére, hogy a garatnak megtekintése nem sikerül, s el­lenkezőleg, minél lassabban fejlődik a lob, annál kisebb mér­tékben fog a szóban levő kórrel kifejlődve lenni. S a dolog valóságban ügy is áll. Míg önszenvi vagy nyakmirigyek el­­genyedésénél támadt tályogoknál e tünetet legtöbbnyire meg fogjuk találni , ritkább leend az oly genygyülemnél — hacsak új káros behatások következtében a sob hevenyebb alakot nem ölt, — mely valamely csigolyacsont szuvasodá­sából vagy gümős elváltozásából eredt, s mely majdnem kivétel nélkül lassan szokott fejlődni. Az említettekből kitűnik továbbá, hogy tévednek mind­azon tankönyvírók, kik egymástól kölcsönzött leírásukban felemlítik, hogy a garatban képződő daganatot sikerül meglátni. Ez nem egészen áll. Henoch e bajról így szól : „Die Inspection des Pha­rynx bleibt durch den angesammelten Schleim meistens erfolg­los, nur die Palpation gibt deutlichen Aufschluss.“ Igenis e baj későbbi lefolyásában a garatban lehet daganatot érezni, de a baj kezdetében látni éppen nem, s talán a legelhanyagoltabb esetekben is csak akkor, midőn oly ritka esettel van dolgunk, hogy a genygyülem­ a garatfáinak felső részében jött létre és oly nagy, hogy a nyelcsapot és lágy szájpadot tetemesen előretolja. Én legalább, tapasztala­taim után indulva, határozottan állíthatom, hogy egy, egé­szen másfél éven aluli kisdedeknél, kik önszenvi vagy nyak­­mirigyek elgenyedése után támadt garat mögötti tályogokban szenvedtek, erőlködésem daczára a daganat jelenlétéről szem­lélés által sohasem győződhettem meg. 760 Gümős tályogoknál másként áll a dolog. Ezt magam sem tagadom, minthogy ilyenkor a sáb igen idült lefolyású és nem nagy belterjű szokott lenni; egy ilyféle esetnél, melynek történetét alább röviden el fogom mondani, magam is láthattam a daganatot. Arra, váljon nagyobb gyermekek és felnőtteknél áll-e állításom, feleletet nem adhatok. E te­kintetben nincsenek tapasztalataim. Hogy azonban fentebbi kóresetemre visszatérjek, rövi­den egybefoglalva a tüneteket, melyek arra bírtak, hogy a kórismét kezdődő garat mögötti tályogra tegyem, követ­­kezendők voltak : duzzanat a nyak egyik oldalán, nehezített légvétel, orrhurut, mely úgy Löwenhardt állítása, mint saját tapasztalásom szerint is e bajt mindig kiséri, nyak meg­­gyülemlése a szájban, az „orrhang“, a nyelvnek kissé előtoll volta, hegyének föl- és hátrafelé való állása, s főleg azon körülmény, hogy a garatűrt megvizsgálni, hátsó falát meg­tekinteni nem sikerül, valamint a bal lefolyása bebizonyította állításomat. October 15-kén. Az állkapocs-szeglet tájáni daganat nagyobb és némileg tapintásra is érezhető. October 16-kán. A garat hátsó falán jobb felé ujjali vizsgá­­láskor némi duzzanat érezhető. A kisded hangosan sírni nem igen tud, szopni azonban elég jól. Hőmérsék 38°­t. A genyedés előse­gítése végett pépborogatások a nyakra. October 20-kán. A nyakdaganat nagyobb, a lélegzés nehe­zebb kezd lenni, a száj és orr nyálkával folyjon tele. A garatban daganatot már tisztábban lehet érezni. October 27-kéig a gyermek állapota elég tűrhető maradt csakhogy a nyakdaganat diónagyságot ért el, s nyomásra mindig keményes tapintata volt; a torokürbeni daganatot már nagyobb­nak találtam. October 28-án. A lélegzés tetemesen nehezült, s minthogy a garat hátsó falán, valamint kívül a nyak jobb oldalán is volt érezhető homályos hullámzás, barátom Horváth György Jr. műtő a dagana­tot egyenes kusztúra segélyével felnyitotta. Az ekkép készített nyí­lásból fél evőkanálnyi bűzös, igen sűrű, zöldes geny ürült, mely vér­csíkokkal volt keverve; a műtét után a gyermek csakhamar meg­könnyebbülve érezte magát és elaludt; a nyakdaganat szinte ki­­sebbedett. Néhány napig még a nyílás érezhető volt a garat hátsó falán, s nyomásra belőle zöldes geny ürült; később a nyakon levő kemé­ny­edés is eloszlott, s a gyermek csakhamar visszanyerte előbbi egészségét, melynek most is örvend. Garat mögötti tályogoknál a felnyitással sietni nem kell, eléggé bizonyítja ezt a jelen eset is, melynél a baj felismerése után csak 15-öd napra vitetett véghez a műtét; különben nem kételkedem, hogy a gyermek életének veszélyeztetése nélkül azt még néhány nappal bátran későbbre lehetett volna, halasztani. (Vége következik.) Balassa tanár sebészi korodájának betegforgalma 1868. nyári félévben. Közli Verebsélyi László tr. tanársegéd. A lefolyt nyári félévben, körülbelül három hónapi időközben, 77 beteg képezte a kórodai észlelés tárgyát. Daczára a folyton növekvő hőségnek ép úgy, mint azon körülménynek, hogy kórodánk ágyai majdnem mindig le voltak foglalva és egyes esetekben neve­zetes üszkösödésekkel kellett küzdeni, a gyógyulást, mint az első félévben, semmi kórházszülte kedvezőtlen behatás se zavarta meg.

Next