Orvosi Hetilap, 1870. május (14. évfolyam, 18-22. szám)

1870-05-01 / 18. szám

1 % — 299 — — 300 — fenség és hószámhiány okát edénygörcs képezze, mi csak ak­kor állana, ha a duzzadást és vérzést edényhűdés idézné elő, pedig sokkal természetesebb azon folyamatokat tevőleges edénytágulatból következtetni. Sőt az egyes ütereken előfor­duló, nagyfokú lüktetéssel járó tágulatokat is, mint ezt a dül­­szemi golyvánál és hysteriánál néha szívdobogás nélkül is észlelhetjük, tevőleges alapra vihetjük vissza. A nem hűdési edénytágulatok mechanizmusára vonatko­zólag megjegyzendő, hogy igen valószínű, miszerint az izom­­rétegek, mint az egyes edények helybeli szivattyúi tekinten­dők, melyek némi önálló szerepet fejthetnek ki, s néha gya­koribb érlökést hozhatnak létre, mint ez a szív összehúzódá­sainak megfelelne. Rendesen azonban csak edényöszszehúzódás folytáni speciális idegizgatás szokott erősebb szívműködést létrehozni. Ha tehát a vér erősebb nyomás alatt hajtatik a kör­­nyi edényterületbe, úgy ezen edényeken okvetlen kitágulásnak kell beállani. Az edénytágulatnak egy másik mozzanata abban áll, hogy valamely környi edényterület görcse következtében egy más központi részben tágulat és lüktetés mutatkozik. Máskor ismét nagy keringési területeken edénygörcsök állhatnak be, mint pl. az őskórnál, vagy pedig hideg beha­tása folytán, minek következtében más edények területén ki­tágulás lép fel és pedig nem mindig hydrostaticus, hanem visszahajlási szabályok szerint. Ép fordítva áll a dolog na­gyobb edények elpetyü­désénél. A Basedow-féle kórnál ugyan­­ily körülmény szerepel, miután az orsóütés* igen kicsiny, a fejér és néha a hasi függér lüktetése pedig erős leszen. Benedikt azon kérdést állítá fel, váljon az üterek egyenes idegbefolyás alatt nem tágulhatnak-e ki, hisz az edényfalak hosszában izomsejtek helyezték el, melyek a feszítő véroszlop felett,véleménye szerint megrövidülve,egyszersmind az ütércsövet is megrövidítik és tágítják. A felhágó függé­­ren ezen sejteket nem sikerült ugyan kimutatni, de másrészt a kisebb és főleg irányadó ágakat elmulaszták megvizsgálni. Ez okból Möller orvosszigorlót bízta meg e téren vizsgá­latokat tenni, s csakugyan a pajzs- és szenunterekben a külső és belső hártya közt jelentékeny vastagrétegű, hosszasan fekvő izomsejtekre akadtak. Ezen észrevételek előrebocsátása után ereszkedhetünk csak azon munkálatok bírálatába, melyek az életkórtan terén a dülszemi golyváról írattak. Ama nézet, hogy ezen betegség nem egyéb mint a nyaki együ­ttér h ideg ideges bántalma,úgy jött létre, hogy az együtt­érzideg izgatása által mesterséges dülszemet és gyorsabb szívlökést lehet előidézni. A nyaki együ­ttérzideg izgatásának befolyása az érlökés gyorsaságára úgyis eléggé ismeretes. Ha a nyaki határköteg átmetszett környi végét izgat­juk, akkor állítólag dülszem és szaruhártyadomborodás áll be, míg az együ­ttért ideg hüdésének épen az ellenkező követ­kezményei volnának. Az állatoknál előforduló dülszem okát a szemük­ alapján fekvő szervi izomrostok izgatásának tulaj­donították, s nem gondoltak a szemteke mögötti vérbőségre. A szaruhártya kidomborodása azonban csakis edénytágulat folytáni szemrekebeli nyomás-nagyobbodáson alapulhat. Az embernél a dülszemet az említett izomrostok össze­húzódásából nem lehet kimagyarázni (Stell­wag), mert azért, hogy az üreres és visszeres vérbőség mint kétségbevon­­hatlan tény jelen van, s mert élettani kísérletek szerint az együttérz ideg izgatása folytán a dülszem létrejön, ez még nem jogosít arra,hogy ezen szemteke mögötti vérbőséget az együtt­érző ideg izgatásából származtassuk. Ugyanez áll a pajzsütér területén fellépő edény tágulatról is. Nem szükséges fel­venni, hogy a Basedow-kór tüneteinek egy része az együtt­érz ideg rostjainak izgatásán, a másik része pedig azok tü­­désén alapul. A Basedow- féle kór sokkal inkább az edénymozgató rostok i­z­g­a­t­á­s­i i­d­e­gb­á­n­t­a­l­m­a. (Benedikt). Azon kérdésre, váljon ezen betegség a nyaki együttérz­ideg bántalm­a legyen-e ? Tagadó válaszszal kell felelnünk,­­ először, mivel az edénymozgató idegeken kívül minden egyéb mozgató- és érzőidegek bántalmazatlanok, melyek a nyaki határközegben futnak le ; míg a nyaki együttérzideg nehéz megbetegedései lehetnek jelen, anélkül, hogy Basedow­­kór mutatkoznék. Továbbá több oly kórjel, mint a hószámhiány, a lép­és májdlag s a Bright-kór a nyaki együttérzideg bánhalmából ki nem magyarázható, hanem csupán azon rostok bajából, melyek a határköteg alatt fekvő részekben futnak le, tehát az egész határköteg bántalmát kellene fölvennünk. Azonban átalános szabályként van elfogadva, hogy olyan bántalom, mely nagyobbszámú , a központi idegrendszer különböző magaslatán eredő idegekre terjed ki, a központi idegrend­szer azon pontjára vihető vissza, hol az összes rostozat egy­más mellé van helyezve. Ezen hely kétségkívül a gerinczagy nyaki duzzanata és a nyúlt agy. A kórboncztanban az említett kérdésekre még nem találunk határozott választ. Gyakran duzzadást vagy sorvadást találtak a nyaki együttérz idegben, s egy esetben a melldúczokban, máskor pedig épen semmi elváltozás se mutatkozott. Azon körül­mény, hogy a központi idegrendszerben közönségesen taga­­dólagos lelet észleltetett, még mit sem­ bizonyít, miután hosz­­szú időn át ugyanily viszony állt fenn az előrehaladó izom­­sorvnál és az u. n. paralysis glosso-labio-pharyngea-nál. Jö­vőre némi irányadásul szolgálhat a kórboncztan részére Gei­ge 1-nek egy észlelete, mely esetben a gerincz- és nyúlt agy központi csatornájának összenövését, a gerinczagy finom vér­edényeinek túlteltségét, a szürke állomány megtömörödését és az ideghüvely csekély bujálkodását találta. A Basedow-féle kór tehát valószínűen központi edénymozgató izgatási idegbánta­­lom, melyet a nyaki duzzanat magaslatán, a központi csatorna környékén fekvő szürke állo­mány felduzzadása okoz. (Benedikt). A gyógyeljárást illetőleg az együttérz ideg, a gerinczosz­­lop nyaki részének és a csecsnyujtványokon keresztüli galvani­­satio sok esetben fényes eredményt mutatott. Saját magam kezelése alatt a kóros tünetek 2 esetben teljesen visszaléptek. A felkarfi számok beigazításáról Schinzinger eljárása szerint. Ullmann Izidor tudortól Tiszalczon. Ámbár a ficzamok beigazításához már a legrégibb időkben értettek, mint ez a kuruzsolóknak még jelenleg is néha sikerül: az újabb korbeli sebészeti gyógytan e téren szinte jelentékeny haladást tett, mennyiben, helyesebb élet- és boncztani elvek által vezetve, a régibb beigazítási eljárásokat javította, egyszerűsítette, s az előbbi, némileg kegyetlen eljárási módokat többnyire abba­hagyta. Ily tekintetben vívmánynak állítható a felkarfi szumok beigazítására alkalmazott azon új eljárás is, melyet Schinzinger

Next