Orvosi Hetilap, 1871. január (15. évfolyam, 1-5. szám)
1871-01-15 / 3. szám
35 látjuk, hogy ízlelt kimenetelei miatt műtétezett 59, ezekből meghalt 23, ismeretlen kimenetelű 4, élők száma 32; lőtt seb miatt történt 11, a műtettekből meghalt 10 és egynek sorsa ismeretlen; végre 1 csonkolás újdonképletnél vitetett véghez, s ez halállal végződött. S most szabad-e jogosan ezen műtétnél a lövés után műtettek halálozását a caries miatt csonkoltak halálozási rovatába iktatni ? A lövés által ejtett sebzés talán magában hordta már a halál okát, a műtét szerepe ez életmentésben vagy semmi vagy talán épen tagadó volt. A cariesnél ellenben, hol a bántalom, magára hagyatva, a véges kimenetelt előidézheti, míg a műtétet által megakasztva, gyógyulás eszközölhető, a csonkolásnak tevőleges szerepe kétségbevonhatlan.Természetesen,hogy a 41, 8°/p halálozás mindig oly nagy, hogy műtétre ez sem ösztönözhet , azonban talán nem annyira a műtét mint az óvatossság nélkül választott esetek okozták e kedvezőtlen eredményt, mint majd a részletes bírálat és javalatnál látni fogjuk. A kimutatás további hibája, hogy nem fektet súlyt az életkornak legalább is évtizedek szerinti beosztásra. Heyfeldernél az életkor oly hiányosan van feljegyezve (aminek nem ő az oka, de a kútforrások), hogy nehéz ezek összeállításából biztos következtetést vonni, mi kiválóan a szervi megbetegedéseknél véleményem szerint szinte irányadó volna. Mint alantabb néhány, ily tökéletlen adatokból is összeszedett táblázatok mutatják, a halálozási fokozat bizonyos tipicitással legkedvezőbb az első két évtizedben, hirtelen emelkedik 21—30 közt, apad 31—40 közt, hogy 41-ik év után mindig kedvezőtlenebb arányt mutasson. S ennek csakugyan a gyakorlati életből vett tapasztalat is megfelel; a csontsértések az első két évtizedben aránylag oly csekély visszahatást gyakorolnak az összszervezetre, hogy figyelmemet magukra vonták, mint ki nem kerülhette ez senkiét sem, ki ezekkel foglalkozott. A folyomány ezen esetben igen fontos horderejű volna e műtét javulatának felállításában. Tudjuk, hogy az első évtizedben az ízületek megbetegedései leggyakoriabbak; a kóros állapot mint elsődleges megbetegedés jelenkezik, anélkül, hogy gyengébb kifejlődésen és ez időbe eső élénk csontéleten kívül egyebet bírnánk mint okot egész határozottsággal felhozni. Jókor alkalmazott czélszerű eljárás tökéletes gyógyuláshoz vezethet, míg más esetekben fáradozásaink czért nem érnek, azok elhanyagolt esetekkel hasonló lefolyást öltvén magukra, különösen a nagyobb ízületekben jelenlevő szétesési folyamat még gyorsabban fog az erőállapotra visszahatni, s a műtét halasztása nemcsak a kimerülési halált nem fogja megakadályozni, hanem későbbi véghezvitele annak gyorsabb bekövetkezését vonhatja maga után. Ezen korban, a relatív kedvező eredménnyel szemben, a műtétés kellő időbeni elmulasztását, ha a tapasztalat ezen kifejtett tételt szentesítené, tatalán gyógyeljárási hibának volna szabad nevezni. Egészen másként alakulnának a viszonyok, most is szöveti bántalomról szólok, a 21—30-dik év közt. Ezen időszakban, a halálozás különben és aránylag nagyobb mint közvetlen előtte vagy utána. A bántalom vagy az előbbi évtized hagyománya vagy sok esetben másodlagos megrongált egészségi állapot kifolyása ; a műtétre szolgáló esetek kiválasztásában mindig óvatosabbaknak kell lennünk az ízületek fontossága szerint. Kisebb szerepet játszik a különben erőteljes kor a sérülések által előidézett javalatoknál, ha az alább említendőket szem előtt tartjuk. 36 A sértéseknél azonban még kell, hogy a kimutatásokban megbírálható legyen mindazon viszony, mely a műtét kedvező vagy kedvezőtlen kimenetelére befolyással bír. Ismert tény, hogy csaták után, melyek különösen sérülési alakokat nyújtanak, a végzett műtétek eredménye a betegek elhelyezésétől függ , hogy a győzőkön vagy legyőzötteken vizetnek véghez, minthogy a szervezet gyógyító visszahatása, különösen az első időben, nagy befolyással van a gyógyeredményre. A krimi hadjáratban az angol sebészek minden hosszú utókezelést igénylő műtéttel felhagytak betegeik általános nagyobb halálozása miatt. Heyfelder maga felemlíti, hogy a műtevő sebészet kéntelen megszorítani Sz.Pétervár körül javalatait, minthogy kivétel nélkül a műtéttől független mozzanatok okozzák a sebzetteknél a nagyobb halálozást. Azonban még ezek tekintetbevételével sem volna a statistika tanácsadása irányadólag elérve. Hanover, kopenhágai tanár, ha jól emlékszem, 9 könyökcsonkolást ír le, mely a dán háborúban vitetett véghez ; valamennyinél, különösen ezen műtét után elérendő mozgékonyságot tekintve, igen kedvező volt, az eredmény. Négy év után csak egy használhatja némileg karját, s ennél merevség következett be ; a többinél az eddig még meg nem magyarázható izomhűdés a mozgékony alkart tökéletesen hasznavehetlen, sőt birtokosára alkalmatlan testrészszé tette. Legyen ez már most akár a műtét utáni nyugalom által okozott zsíros elfajulás, akár elhanyagolt utókezelés következménye, újjmutatás arra, hogy a műtettek sorsa, mennyire csak lehet, évek múlva is különös megfigyelésünk tárgya legyen, mert ha ki lehet kerülni e kimenetelt, annak bekövetkezését akadályozzuk meg; vagy ha nem áll ez hatalmunkban, tevékenységünk becséről tudomásunk legyen, mi annak módosítását vonná maga után. Teljes ellentétben áll ezen eredménnyel Berlinben általam felkeresett egy eset jelen állapota. Langenbeck 1859. június havában végzett egy könyökcsonkolást, melynek eredményét valóban netovábbnak lehet mondani. A nő akkor 35 éves volt, s állítólag meghűlés után könyökizlábban szenvedett, mely már annyira előre haladt, hogy midőn a kórodára jött, minden alkalmazott szerelés daczára a csonkoláshoz kellett a különben egészséges nőnél nyúlni. A beteg gyógyulása után 8 évig mint ápolónő szolgált a kórodán, most pedig a városi tébolydában van hasonló minőségben alkalmazva. A jobb kar mintegy 3"-val rövidebb mint az ép baloldali, s valamivel gyengébben táplált. A nyújtás és behajtás majdnem tökéletesen eléri a rendest (a nyújtás talán 5—8°-kal kisebb); a hanyintás és borintás active korlátozott ugyan, de a borintás (pronatio) passive majdnem rendes fokú. A felkar bütykéinek megfelelőleg kevésbé kiálló, de vastagabb és terjedelmesebb dudorok tapinthatók ki, míg a singkampónak megfelelő csontnyújtvány tökéletes, csak kisebb alakban érezhető az ízület hátsó felszínén. A nő tökéletesen használhatja karját úgy varrásra, kötésre mint kosár- és vederhordásra. Az eredmény a fentebbinek merő ellentéte, de úgy hiszem, hogy ily tökélyben nem is mindennapi. (A kiirtás az egész ízületet érte, érdekes volt látni a kiirtott csontkészítményt). Végre egy további kérdés is hiába követel a mostani statistikától megoldást. Vannak ugyanis, kik a fiatal korban műtetteknél a csontnövés tetemes visszamaradását akarják észlelni a csonkolások után. Langenbeck, ki e téren számos csonkolása miatt tapasztalattal bírhatna, maga bevallotta.