Orvosi Hetilap, 1871. február (15. évfolyam, 6-9. szám)
1871-02-05 / 6. szám
91 92 A gyermekeknél az idegközpont szórványosan fellépő bántalma folytán beállott teljes siketségről. Beke Gyula magántanártól Pesten.1) A gyermekek teljes siketsége, melynek következtében siket-némaság jön létre, nemcsak a fülgyógyász figyelmét érdemli meg, hanem különösen minden gyakorló orvosét is, ha annak kiindulási pontját vagy a betegséget, melynek következtében az létrejön, kórodai alakjában szemügyre vesszük. Úgynevezett agyi tüneményekkel járó betegség ez, melynek beálltával nem a fülgyógyászt hívják tanácsadónak, mivel a siketség, mely némely esetben mindjárt nem is áll be, egyéb ijesztő tünemények következtében kevésbé vétetik szemügyre, s csak midőn ezek már teljesen vagy nagyobbrészt eltűntek, nemkülönben a fennlevő teljes siketség az illető beteg körül levők figyelmét elég sajnosan magára vonja, csak akkor lesznek e szerencsétlenek a fülgyógyászattal részletesebben foglalkozó orvos vizsgálásának tárgyaivá. Ennek következtében az ilyen betegek gyűlhelye a fülgyógyásznál van, s szárd óta már többen írtak a betegség ezen neméről. Én is két okból érzem magamat indíttatva ezen tárgy feletti nézeteimet és tapasztalataimat közölni, s pedig először, a szemlélt betegek száma általmásodszor, egy tünemény által,melyről tudtommal eddig említés nem létetett,ti. e betegség szórványosaét mondhatni,endemiai fellépése által. Négyezer különféle fülbeteg között 76, négy és tíz év közt levő olyan teljesen siket gyermeket szemléltem. Eszerint tehát 19 esik 100 fülbetegre, kit részint magán kezelésem alatt, részint a sz. Rókushoz czímzett általános kórházban levő rendelő szobámban és a gyermekkórházban megvizsgáltam. Ha azon gyermekek számát megemlíthetném, kiket különféle fülbetegségben vizsgáltam, akkor természetesen az arány még nagyobb volna. A városi statistikai hivatal igazgatójának szívessége folytán Pesten az 1869-diki népszámlálás alkalmával öszszeírt siket-némákat megvizsgáltam, s a Pesten lakó 98 siket-néma közt 25 olyat találtam, kik szüleik állítása szerint hallásukat, s ezzel együtt beszélő tehetségüket agybetegség következtében vesztették el, így pedig a siket-némák egy negyed része ily betegség folytán lett azzá. A második momentumot, t. i. a betegség szórványos, majdnem endemicus fellépését 1868 és 1869-ben tapasztaltam, s ilyen esetek orvosi gyakorlatomban se az előbbi években, különösen 1862 óta, se a múlt évben elő nem fordultak, hanem mindannyi az először említett két év alatt jutott tudomásomra. Mi a betegség helyét illeti, az ország majdnem minden vidékén több gyermek egy időben szenvedett benne. Feltűnő gyakoriságú volt e betegség különösen Pesten és Pest megyében, név szerint Csepel szigetén, továbbá Fejér és Győr megyében. Említésre méltó azon adat, hogy csak kis számnál volt halál a betegség vége, s hogy az illető betegek nagyobb része életben maradt ugyan, de teljes sikerré lett. Nem könyű feladat, hogy a fülorvos e betegség világos képét adja, mivel valamint nekem, úgy bizonyára más szakorvosnak sincs mindig alkalma a betegséget első fejlődésében szemlélhetni. Csak ritkán lehettem a kortárs urak szíves meghívása folytán a második vagy harmadik héten ily betegség feletti orvosi tanácskozásnál; rendesen hónapok folytak le, míg ily siket gyermeket megvizsgálhattam, s mit a heveny betegség folyamáról felhozni tudok, csak annyiban tarthat igényt hitelességre, mennyiben a leggyakrabban és különféle emberek által állandóan elmondott kórjeleket szándékozom felhozni. A szülők legnagyobb része azt állító, hogy a gyermekek minden előzetes részullét nélkül, sőt gyakran társaikkal való játszás után rögtön nagy hőségbe és öntudat nélküli állapotba estek, folyton jajgattak és kiabáltak. Ezen állapot 12 napig tartott, mely után a gyermekek nyugodtabbakká lettek ugyan, de mégis nagy hőségben és úgyszólván öntudat nélkül feküdtek az ágyban, a tarkóban hátrafelé hajtott fejjel, anélkül, hogy valami kívánságot fejeztek volna ki, s csak érintésre jajgattak fel. A betegek legnagyobb részénél a hallás a betegség kezdetével azonnal megszűnt, s csak némelyek, kiknek hinni méltó okom van, állíták, hogy a hallás lassankint elenyészett, egy esetben pedig 8 éves fiú apja beszéli, hogy a fiú a betegség 20-dik napján még egészen jól hallott, a 21-dik napon azonban már teljesen siker volt. A betegség rendesen 3—6 hétig tartott, mialatt a gyermekek lassankint felüdülvén, eszméletüket időközben visszanyerték, de rendkívül gyengék maradtak. Rángási vagy más görcsök a szülők által nem említtettek, s bénulási tünemények, melyek után kérdezősködtem, szinte nem vétettek észre; csak egy ily beteg gyermeknél, kit a betegség hatodik hetében láttam, találtam hűdést a bal arczideg elágazási tájékán ; ugyanennél a betegség első hetében állítólag vakság is volt jelen, minden más esetben azonban ily állapotok nem vétettek észre. A meggyógyulás minden esetben lassan történt, s a betegség következménye mindig teljes siketség és bizonytalan, inogó járás volt, mely utóbbi azután még hónapokig is eltartott oly sokban, hogy a gyermekek gyakran, előre bukva, elestek. Hogy mily benső összeköttetés van a hallás és beszéd, de különösen a hallás és az ember szellemi fejlődése között, mutatják különösen oly gyermekek, kik a betegség kitörése előtt már beszélni tudtak, s korukhoz képest szellemileg igen szépen ki voltak fejlődve. Eltekintve attól, hogy a siket gyermekeknél a nyelv hangváltozatai elvesznek, hogy egyhangú, durván és kellemetlenül hangzó szavakat ejtenek ki, s nemcsak lehetetlen lévén az embereknek velük beszéd által megértetni magukat és velük a világ sokféle fogalmait közölni, eszmekörüket illetőleg a fejlettség azon fokán maradnak, melyen megbetegedésük alkalmával voltak, hanem lassan kint elvesztik beszélő tehetségüket is, s végtére siketnézaákká lesznek. Az észtehetség ezen megfogyatkozását illetőleg kivételt említeni nem tudok, sőt még ott is, hol gondos nevelés és írásképesség által a fogalmak és a szellemi fejlődés nagy ügygyei bajjal szélesbíttettek, a már megvolt beszélőtehetség mégis teljesen elveszett, még pedig nem a beszéd szerveit megtámadott betegség folytán, melyeken semmi rendellenest se találtam, hanem csakis a siketség következtében. „Az írott szó holt marad,“ De közmondás igaznak bizonyot azon gyermeknél, ki nem hallja, hogyan beszélnek, miként hangsúlyozzák az egyik vagy másik szótagot, mert még anyanyelvét is csak hallás után tamulja megáz ember. A hallásszerv megvizsgálása ily gyermekeknél nem !) Előadatott a budapesti kir. orvosegylet jan. 21-diki ülésében.