Orvosi Hetilap, 1872. március (16. évfolyam, 9-13. szám)

1872-03-03 / 9. szám

141 -- dóczok petéiből más állatban tömlőszerű élődieket nevelni, melyek addig sok ferde értelmezésekre adtak alkalmat,és viszont e tömlő­­szerű élődiekből ismét más egyénben galandférgeket fejleszteni, mely körülmény ezen kétféle féregalakoknak egymáshozi viszo­nyát értelmezi. így van Beneden egy disznónak számos ivarérett galandóczízt adott,s 4­/2 hó múlva a disznó leöletvén,benne számos tömlőszerű képletek — tömlőféreg, borsóka, hólyagfark (cysticer­­cus) — találtattak. Haubner több malacczal tett ilynemű kísérle­tet, s azok egyike minden lat húsban 150 db. tömlőférget — Bla­senwurm — tartalmazott. Leuckart egy alkalommal öt malaccsal tett kísérletet, s hogy annak biztosságáról meggyőződjék, etetés előtt egy darab izmot kimetszett, s azt pontosan megvizsgálta; etetés után ezerekre menő borsókat talált ezen állatokban, az egyikben nevezetesen, mely mintegy 16 millió petét evett meg, 12 ezer darab borsóka volt fellelhető. Küchenmeister 1859. nov. 24-kén és 1860. jan. 18-kán 20-20 db. borsókát adott egy halálra ítélt embernek, ki is 1860. márt. 31-kén, tehát az etetés után 4, illetőleg 2­/2 hóval kivégeztetvén, vékony belében 19 ga­­landféreg találtatott. Leuckart megvigyázása mellett egy 30 éves férfi 4 borsókát nyelt le, s 20 hó múlva bélsarában galandféreg­­ízeket talált, mit azelőtt soha nem észlelt. Hasonló sikerr­el tette önmagán e kísérletet egy genfi Humbert nevű tanuló. Mielőtt e kísérletek történtek volna, már ismeretesek voltak a galandférgek tömlőalakjai, — Blasenwurm, — de ezeket egész külön osztálynak tekintették. Majd úgy fogták fel, hogy a galand­férgek petéiből lesznek ugyan ezek, de csak akkor, ha a kellő ta­lajra nem jutnak, így ezen alakokban a fejlődési irány eltévesztésé­­nek következményeit, vizenyősen elfajult torzokat láttak. Midőn pedig tudomására jöttek annak, hogy ezen tömlőférgekből más állatban galandféreg lehet, e körülményben egy ideig a kedvezőt­len viszonyok jó rendbe jövetelét, a beteg féregnek „gyógyulását“ akarták látni, nem képzelhetvén ily bonyodalmas fejlődési módot természetes folyamatnak. Tekintélyes búvárok véleménye volt ez, Leuckart egy ideig szintén e nézetben volt, s Siebold egy 1854-ben megjelent művében hasonlóal nyilatkozik. Peték tehát azon képletek, melyekből a galandférgek fejlőd­nek, csakhogy ezen fejlődés igen bonyolult, sok esetlegnek van alávetve. Milliónyi peték jutnak tönkre, s csak igen kevesek azok, melyek rendeltetésüket elérhetik, mert azok csak bizonyos álla­tokban fejlődnek tömlőférgekké, s ismét ezek csak bizonyos álla­tokban lesznek ivarszervekkel ellátott galandférgekké, s ha a vé­­­­letlen a kifejlődésnek kedvező helyre el nem juttatja, úgy azok­­ megsemmisülnek. Mindenek előtt szükséges, hogy a peték azon helyről, hol az anyaállat tartózkodik, kiszabaduljanak, s más to­vábbi kifejlődésüknek kedvező egyénbe jussanak. Ez a legtöbb esetben úgy történik, hogy a galandféregnek egyes ízei az őt bél­csövében tartó egyén bélsarával együtt kiüríttetnek. Ismeretes do­log, hogy oly embereknél, kik galandócczal szenvednek, ez ren­desen előforduló körülmény. Némelyeknél ezen ízek egyenként, míg másoknál egyszerre több ízek üríttetnek ki (széles gödörfej), me­lyek telve vannak termékenyített petékkel vagy ébrényekkel; bár vannak olyanok is, melyeknél a peték abból már előbb kihul­lanak — nagy galandócz. Ezen kiürített ízek nedves melegben 10—12 napig is megtartják életképességüket, s önálló mozgással bírnak. Ha most egy ilyen íz, vagy abból egyes élrények fejlődé­süknek kedvező állat által felvétetnek, akkor héjuk feloldása után horgaik segítségével a bölcső falát átfúrják, s innen a test különböző szerveibe jutnak. Mely szövet az, melyet ezen garandócz ébrények vándorlásuk útjául választanak, biztossággal eldönteni nem lehet. Leuckart a májba jutottakra nézve a verőczért jelöli ki út gyanánt, mire vonatkozólag szükséges, hogy az illető ébrény va­lamely kisebb véredény falát átfúrta legyen. E nézet mellett azon körülmény szól, miszerint Leuckartnak sikerült a verőczér vérében még el nem változott ébrényt találni, bár ő e lelet daczára sem tartja egyedüli útnak a véredényrendszert. Bármiként történjék is ezen vándorlás, tény az, hogy az ébrények a test legkülönbözőbb he­lyeit is felkeresik, s megállapodván, oly változásokon mennek ke­resztül, melyek után a test egészen más szerkezettel fog bírni; hor­­­­gaikat elvetik, s a tömör gömbidomú testből szintén gömb- vagy to­­jásidomú tömlő lesz, melynek űrét folyadék tölti ki.E folyadék­­kép­ződése legtöbb tömlőféregnél 0,6 —0,8 milliméternyi nagyság mel­lett kezdődik. A tömlő falán kívülről befelé következő rétegek külön­böztethetők meg: felhámcsa —cuticula, —mely azonos a kifejlett galandféreg hasonnemű szervével, továbbá izomréteg, s ezután apró, magvas sejtek és nagyobb sejtek rétege.Az egész tömlő eleinte kicsiny, később növekszik, falában edényrendszer lép fel, mely a ki­fejlett féregnek is tulajdona, nevezetesen a vízedényrendszer. E tömlőféreg önálló élettel és mozgással bír, mely legtöbb esetben korlátolt ugyan, de gyakran ellenkező példák is láthatók, mint a sokszoros galandócznál — taenia coenurus v. multiplex — és a széleit galandócznál — taenia marginata. A tömlő falát kí­vülről kötszöveti tok veszi körül, mely a tömlő által lakott szervből képződik; ily kötszöveti tok az agyban nem szokott létrejönni. Ily állapotban vesztegel a tömlőféreg több vagy kevesebb ideig, mialatt azonban ter­méje folyton növekszik, míg egyszer a tömlő­falnak valamely helyén górcsei kicsinységü, lencseidomú vastago­dás lép fel, mely a tömlő üre felé mindinkább gyarapszik, a falnak illető részletét befelé húzván, miáltal az egész változás úgy tűnik fel, mintha a falnak ezen részlete körülírt helyen benyomva volna. E változás a disznóban előjövő borsókánál — cysticercus cellulosae — 1 ram. nagyság mellett az etetés után 3 héttel, míg a sokszoros galandócz — t. coenurus — tömlőférgénél a borsó­nagyságú 5 hetes alaknál áll be. Nem sokára ezen üres, befelé csüngő képletek fala két rétegre különül szét, melyek közül a belső dajkának — scolex — neveztetik, minthogy ez lesz a később fejlendő galandféregnek első íze, míg a külső, mely a tömlő bel­­felületének van fordulva, a dajka izmos tokját — receptaculum scolecis — képezi. E dajka fellépési ideje bizonytalan a Leuckart által vizsgált borsókáknál, melyek közt a legkisebbek 1 mm. át­­mérőjüek voltak, s a dajka már mindig meg volt mint 0,1 mm. nagyságú képlet, de még ekkor tokjától — receptaculum scolecis — szét nem különült, s e folyamat 0,2 mm. nagyság mellett tör­ténik. Némely fajoknál a dajka oly gyorsan növekszik, hogy tok­jában egyenes helyzetben el nem fér, s meghajlik. Dajka és töm­lőfal, mint a fejlődésből látható, szöveti összefüggésben és folyto­nosságban vannak, s így vízedényeik is egymásénak közvetlen folytatását képezik, melyek a dajkában a mészszemcsékkel együtt szintén fellépnek. Az úr fenekén, melyet a dajka teste képez, lá­tunk később horgokat körben egymás mellé helyezkedve — ho­rogkoszorú, — s valamivel feljebb izmos falú gödröket, — sziva­­ták­ra. A dajka és tömlőfal közt még hazántúl ránczolt függe­lék is fog képződni, mely a későbbi galandféreg testének első durványa; mindkettő együttesen néha kitüremlik a tömlő űréből, midőn természetesen megfordított helyzetet veszen fel, t. i. a tömlő belfelületének néző külső felület most belül, míg a másik, a tömlő hámcsájának folytatása által fedett felület kívül foglal he­lyet. Állandóan történik ezen kitüremlés akkor, midőn a tömlőfé­regből kedvező esetleg közbejöttével — mint később látandjuk — a tulajdonképeni galandféreg alakul. Az itt mondottakból kitet­szik, hogy a most meglevő dajka és test a későbbi galandféregnek csakis külső rétegével bír; a belső réteg most hiányzik, s az a legtöbbnél csak a tömlő elvesztésekor képződik, helyét most itt foglalván el; kitetszik továbbá azon felfogás helytelensége, mely e tömlőféregnek nevet adott, — hólyagfark, cysticercus, — mely szerint t. i. az ébrény már ezen változások előtt fejjel és farkkal bírna, holott, mint láttuk, annak sem feje sem farka nincsen, gömbidomot mutat, s az, mit e felfogás fejnek nevez, s itt daj­kának neveztünk, csak később képződik. A dajkák száma legtöbb ismeretes tömlőféregnél egy, de vannak olyanok is, hol mindaddig, míg a tömlő él, új meg új daj­kák csoportja lép fel a tömlő falának egyes helyein; így találjuk ezt a sokszoros galandócz — t. coenurus — tömlőférgénél, mely a juhok koponyaűrében jön elő. Még nevezetesebb eltéréseket látunk a bárkonytömlőknél, melyeknél szinte több dajka van, de ezek nem közvetlenül a tömlőfalon, hanem úgynevezett csírtokokban — Brutkapsel — vannak elhelyezve, s csírtokok állanak az eredeti tömlő belfelületével összefüggésben. Meddig élhetnek a tömlőférgek ? — bizonytalan. Vannak esetek feljegyezve, melyek 20—30 évig tartó bárkonytömlővel betegeskedésről szólanak ; valószínű azonban, hogy az egy dajká­val bírók legtöbb esetben 2—3 év alatt elhalnak. Hogy ezen tömlőférgekből a megfelelő galandféreg képződ­hessék, erre nézve ismét más talajra van szükség; kell hogy azok más állat bélcsövébe vitessenek, különben előbb vagy utóbb tönkre 9* — 1 — 142 —

Next