Orvosi Hetilap, 1872. szeptember (16. évfolyam, 35-39. szám)
1872-09-01 / 35. szám
597 vakondnál, lencserostok nem is képződnek, hanem a lencsesejtek az egész életen át megmaradnak ébrényi állapotukban. Embernél a lencserostok a leírthoz hasonló módon képződnek, átmérőjük az ébrényi élet utolsó hónapjaiban már olyan, mint a felnőtt egyénben, azonban újabb rostok még a születés után is fejlődnek, számuk tehát nem változik, de újabb lencserostok még azután is képződnek. Ami a lencsetokot illeti, ez a lencsesejtek elválasztásából képződik, oly alkatnélküli váladék az, mint a mirigyek saját hártyája (Kölliker). Babuchin (Strieker’s Gewebelehre 1090 1.) e hártyában magvakat talált, azért e nézetet el nem fogadta, hanem annak képződését sejtek átváltozásából vezette le. Tyúkébrényeknél e hártyát már az épen lefűződött lencse körül tisztán láttam ; — legszebben azonban 4—5 napos ébrényeknél észlelhető az, melyeknél a műleges kezelés következtében mindig leválik a lencséről, s itt-ott megszakadozva gyengén hullámzatos övet képez körülötte. Magvakat e hártyában nem találtam. A madár ébrény lencséje e tokon kívül egyéb edénydús burokkal nem bir, mint azt már Haller is tudta (fe la formation du poulet p. 170). Az ember és emlősök lencséje azonban még egy kötszöveti edénydús tok által boríttatik, mely már születés előtt visszafejlődik, úgy hogy az újdonszültben nincs meg. Ezen kötszöveti tok jelenléte vagy jelen nem léte magyarázható a lencse fejlődéséből különféle állatoknál. Madaraknál az ősszemhólyag külső része közvetlen érintkezik a szarulemezzel, békaébrényeknél a szarulemeznek mélyebb festény nélküli rétegével, ember és emlősöknél pedig a középső csírlemez elemei foglalnak a kettő között helyet. Ember és emlősöknél a lencsével együtt a középső csírlemeznek a lencseárokkal határos elemei, melyek egyebütt az irhaszövetnek felelnének meg, szinte a másodlagos szemhólyagba jutnak, s utóbb a lencse edénydús tokjává alakulnak. Fejlődésben levő szöveteknek mindig dúsabb nedvcserére van szükségük, mint már kifejlődötteknek, azért van az emlősök ébrényi lencséje és üvegteste egy edénydús tokba zárva. A madárszemnek ily tokra nincs szüksége, mert ennél a fénytörő közegek, mint arról a madárszem edényeinek tanulmányozásánál meggyőződtem, a fésű edényei által tápláltatnak. Az emlősök edénydús lencsetokja addig, nag szivárványhártya nem létezik, érintkezik a szaruhártyával, szemcsarnoknak tehát a fejlődés e szakában még semmi nyoma. Amint azonban az edényhártya szélétől a szivárványhártya fejlődése megindul, a lencsetok összenő a szivárvány hártyának látaszélével. A toknak látabeli része az átlátszó szaruhártyán át könyen kivehető, azért korábban volt ismerve mint a lencsetoknak többi része. Első leírója után Wachendorf-féle látahártyának (membr. pupillaris), a toknak többi része pedig láza-tokhártyának (m. capsula pupillaris) neveztetik. Ezen két része a toknak külön-külön hártyaként íratott le, mígnem 1832-ben Henle kimutatta, hogy mindkettő ugyanazon eredetre vezetendő vissza, s hogy mindkettő ugyanazon hártyának két különféle részlete csak (Diss. de. membr. pap, Bonnae 1832). Étereit a tok az üvegtesti ütértől (art. hyaloidea) nyeri. Ez az üvegtest tengelyében a tok hátsó felületéhez tart, s itt ecsetszerűleg ágazik el. Egyes ágai a lencsetok mellső felületére is áthatolnak, közlekednek a szivárványhártya ütereivel, s végre a látahártyában ágaznak el, ahol hajszáledényrendszer képezése nélkül mennek át a viszerekbe. Az étérnek megfelelő üvegtesti viszer nem létezik, a viszeres vért a szivárványhártya edényei vezetik el. Az újdonszülött gyermek látahártyával már nem bír, annak visszafejlődése mintegy a 7. hónappal kezdődött meg, s a 8-dik vége felé már rendesen be van fejezve. Ha e hártya vissza nem fejlődik, adva van a veleszületett látazár (atresia pupillae). Házinyúlnál a látahártyának egyes edényei születés után a 3-dik hétig is kivehetők még a sötét látában mint veres fonalak, végre egy nap folyama alatt ezek is eltűnnek. 3. Az üveg test. Addig míg az ősszemhólyagnak átváltozása másodlagossá ismerve nem volt, míg az ősszemhólyagnak közvetlen átalakulásából a maradandóvá magyarázták a szem szöveteinek fejlődését, az üvegtestnek eredete egészen tévesen értelmeztetett. Maga Baer az üvegtest létrejöttét az ősszemhólyag belsejében létező folyadéknak besűküdéséből magyarázta meg. Schefer említett értekezésében (De oculi evolutione. Dorpati 1849) figyelmeztetett először arra, miszerint az üvegtest eredetileg nem az ősszemhólyag belsejében, hanem azon kívül, a középső csírlemez elemeiből fejlődik azáltal, hogy ezek alul egy hosszanti rés, az ú. n. edényhártyás vagy reczegrés alakjában az ősszemhólyagot betüremlik, s így a lencse hátsó felülete és a reszeglemez közé jutván, a másodlagos szemhólyagban az üvegtestet képezik. Schölernek ezen észlelete később Remák, az emberre nézve Kölliker (Entwicklungsgeschichte 282. 1.) által is megerősíttett, 3—4 napos tyúkébrénynél függélyesen a láttengelyre vezetetett metszeteken könyen észlelhetni, miként vándorolnak be a reczegrésen a középső csírlemezből a sejtek, azonban bizonyos magasságon túl a reczegrésen nem emelkednek, hanem ebben a fésűt képezik, azontúl az üvegtest egészen egynemű alvadékból áll, melyben sejteket nem találtam. A hálózatos alvadék erősen összefügg a fésűvel. Ekként a madárszem ébrényi üvegtestét egy kocsonyaszerű állomány képezi minden alakelemek nélkül. Hogy Babuchin a madárszem üvegtestét is sejttartalmúnak találta, ezt Lieberkühn (Sitzungsberichte der Gesellch. d. Aerzte zu Marburg 1870. No 3) az üveghártyából magyarázza, mely metszeteken igen könyen leválik a reczeglemezről, s redőzetes alkatánál fogva könyen ad e tévedésre okot. Maga az üveghártya jelen van azonnal, amint az ősszemhólyag másodlagossá változott. A reczegzéstől kiindulólag egy tökéletes tokot képez az, mely határos a reczeglemez és a lencse hátsó felületével. E hártya igen könyen leválik a reczegről, s madárszemben csakis a fejlődő fésűvel van erősebb összefüggésben. Iwanoff (Strieber's Gewebelehre p. 1071) szerint üveghártya a kifejlődőt szemben nincsen, hanem ez azonos a reczeg belső határhártyájával (m. lim. int). Tekintve e hártyának korai, s egyidejű fellépését a reczeg külső határhártyájával, előttem e nézet igen valószínűnek látszik. Támogatva látom e feltétet még az által is, hogy akkor, midőn a lázidegrostok már jól kivehetők, egy hártya észlelhető csak, mely az idegrostrétegről igen könyen leválik. Eltérőleg a madár szemétől, az ember és emlősök üvegtestében vannak alakelemek. Ezek 4 hónapos emberi ébrénynél elszórtan fekvő finoman szemcsézett gömbölyded sejtekből állanak. Orsó- vagy csillagalakú sejtek csak az üveghártyában fordulnak elő. Ezen kötszöveti alkatánál fogva Kölliker az üvegtestet eredetére nézve a bőralatti kötszövetre vezeti vissza. Egy más eltérés, mely az emlősök és madarak ébrényi üvegteste között létezik, az emlősök szemében előforduló edénydús üveghártyatok és az üvegtesti ütérben áll. Ember- és emlősöknél ugyanis a központi reczegütér (a. centr. retinae) mint üvegtesti ütér (art. hyaloidea) az üvegtest tengelyében a lencsetok hátsó felületéhez tart. Az ütér belépésénél az üvegtestbe egy tölcsérszerű bemélyedésben (area Martegiani), innentől egy csatornában (canalis hyaloideus Oloqueti) fut a lencsetok hátsó felületéhez. Mielőtt a központi reczegütér az említett tölcsérbe lépne, ágakat ad az üvegtest edénydús tokjához. Az edények ezen tokban mellfelé tartva a Zinn-féle övcső körül egy edénykoszorút (circulus art. Mascagnii) képeznek, melyből egyes ágak a látatokhártya edényeibe mennek át. Mindezen edények a láta és látatok edényeivel együtt visszafejlődnek, csak az üvegtest központi csatornája marad meg az egész életen át, amint azt Stilling egy újabb értekezésében kimutatta (Eine Studie über den Bau des Glaskörpers A. F. A. XV. 4. Heft). A madárszem üvegtesti ütérrel és edénytokkal nem bír. Ennél a lázideget borító, s belsejében létező edényhálózat tart az edényhártyás résben a fésűhöz és táplálja átívódás által az üvegtestet és lencsét. (Folytatása következik). 598 Aphasia, Weiss Jakab tr-tól Göttingenben. Az eddig rajzolt eseményeken kívül előfontál még az aphasia több kiseb nagyobb változatozatossággal a fentebb előadott fővonások megtartásával, így a legtöbb esetben a szólási képtelenséghez járól még írási képtelenség (agraphia) is, amint ezt a 3-dik eset mutatja. A néha hiányzó, néha hozzájáruló ag-35*