Orvosi Hetilap, 1872. szeptember (16. évfolyam, 35-39. szám)

1872-09-01 / 35. szám

597 vakondnál, lencserostok nem is képződnek, hanem a lencsesej­tek az egész életen át megmaradnak ébrényi állapotukban. Em­bernél a lencserostok a leírthoz hasonló módon képződnek, át­mérőjük az ébrényi élet utol­só hónapjaiban már olyan, mint a felnőtt egyénben,­­ azonban újabb rostok még a születés után is fejlődnek, számuk tehát nem változik, de újabb lencserostok még azután is képződnek. A­mi a lencsetokot illeti, ez a lencsesejtek elválasztásából kép­ződik, oly alkatnélküli váladék az, mint a mirigyek saját hártyája (Kölliker). Babuchin (Strieker’s Gewebelehre 1090 1.) e hár­tyában magvakat talált, azért e nézetet el nem fogadta, hanem annak képződését sejtek átváltozásából vezette le. Tyúkébrények­­nél e hártyát már az épen lefűződött lencse körül tisztán lát­tam ; — legszebben azonban 4—5 napos ébrényeknél észlelhető az, melyeknél a műleges kezelés következtében mindig leválik a lencséről, s itt-ott megszakadozva gyengén hullámzatos övet ké­pez körülötte. Magvakat e hártyában nem találtam. A madár ébrény lencséje e tokon kívül egyéb edénydús burokkal nem bir, mint azt már Haller is tudta (f­e la for­mation du poulet p. 170). Az ember és emlősök lencséje azon­ban még egy kötszöveti edénydús tok által boríttatik, mely már születés előtt visszafejlődik, úgy hogy az újdonszült­­ben nincs meg. Ezen kötszöveti tok jelenléte vagy jelen nem léte magyarázható a lencse fejlődéséből különféle állatoknál. Ma­daraknál az ősszemhólyag külső része közvetlen érintkezik a sza­rulemezzel, békaébrényeknél a szarulemeznek mélyebb festény nélküli rétegével, ember és emlősöknél pedig a középső csírle­­mez elemei foglalnak a kettő között helyet. Ember és emlősök­nél a lencsével együtt a középső csírlemeznek a lencseárokkal határos elemei, melyek egyebütt az irhaszövetnek felelnének meg, szinte a másodlagos szemhólyagba jutnak, s utóbb a lencse edény­dús tokjává alakulnak. Fejlődésben levő szöveteknek mindig dú­­sabb nedvcserére van szükségük, mint már kifejlődötteknek, azért van az emlősök ébrényi lencséje és üvegteste egy edénydús tokba zárva. A madárszemnek ily tokra nincs szüksége, mert ennél a fénytörő közegek, mint arról a madárszem edényeinek tanulmá­­nyozásánál meggyőződtem, a fésű edényei által tápláltatnak. Az emlősök edénydús lencsetokja addig, nag szivárvány­­hártya nem létezik, érintkezik a szaruhártyával, szemcsarnoknak tehát a fejlődés e szakában még semmi nyoma. A­mint azon­ban az edényhártya szélétől a szivárványhártya fejlődése megin­dul, a lencsetok összenő a szivárvány hártyának látaszélével. A toknak látabeli része az átlátszó szaruhártyán át könyen kive­hető, azért korábban volt ismerve mint a lencsetoknak többi része. Első leírója után Wachendorf-féle látahártyának (m­embr. pupillaris), a toknak többi része pedig láza-tokhártyának (m. capsula pupillaris) neveztetik. Ezen két része a toknak külön-külön hártyaként íratott le, mígnem 1832-ben Henle kimutatta, hogy mindkettő ugyanazon eredetre vezetendő vissza, s hogy mind­kettő ugyanazon hártyának két különféle részlete csak (Diss. de. membr. pap, Bonnae 1832). Étereit a tok az üvegtesti ütértől (art. hyaloidea) nyeri. Ez az üvegtest tengelyében a tok hátsó felületéhez tart, s itt ecsetszerűleg ágazik el. Egyes ágai a len­csetok mellső felületére is áthatolnak, közlekednek a szivárvány­hártya ütereivel, s végre a látahártyában ágaznak el, a­hol haj­­száledényrendszer képezése nélkül mennek át a viszerekbe. Az étérnek megfelelő üvegtesti viszer nem létezik, a viszeres vért a szivárványhártya edényei vezetik el. Az újdonszülött gyermek látahártyával már nem bír, annak visszafejlődése mintegy a 7. hónappal kezdődött meg, s a 8-dik vége felé már rendesen be van fejezve. Ha e hártya vissza nem fejlődik, adva van a vele­született látazár (atresia pupillae). Házinyúlnál a látahártyának egyes edényei születés után a 3-dik hétig is kivehetők még a sötét látában mint veres fonalak, végre egy nap folyama alatt ezek is eltűnnek. 3. Az üveg test. Addig míg az ősszemhólyagnak átváltozása másodlagossá ismerve nem volt, míg az ősszemhólyagnak közvetlen átalakulá­sából a maradandóvá magyarázták a szem szöveteinek fejlődését, az üvegtestnek eredete egészen tévesen értelmeztetett. Maga B­a­e­r az üvegtest létrejöttét az ősszemhólyag belsejében létező folyadéknak besűk­üdéséből magyarázta meg. S­c­h­e­f­e­r említett értekezésében (De oculi evolutione. Dor­­pati 1849) figyelmeztetett először arra, miszerint az üvegtest eredetileg nem az ősszemhólyag belsejében, hanem azon kívül, a középső csírlemez elemeiből fejlődik az­által, hogy ezek alul egy hosszanti rés, az ú. n. edényhártyás vagy reczegrés alakjában az ősszemhólyagot betüremlik, s így a lencse hátsó felülete és a reszeglemez közé jutván, a másodlagos szemhólyagban az üveg­testet képezik. Schölernek ezen észlelete később Re­mák, az em­berre nézve Kölliker (Entwicklungsgeschichte 282. 1.) által is megerősíttett, 3—4 napos tyúkébrénynél függélyesen a látten­­gelyre vezetetett metszeteken könyen észlelhetni, miként vándo­rolnak be a reczegrésen a középső csírlemezből a sejtek, azonban bizonyos magasságon túl a reczegrésen nem emelkednek, hanem ebben a fésűt képezik, azontúl az üvegtest egészen egy­nemű alvadékból áll, melyben sejteket nem találtam. A hálózatos alvadék erősen összefügg a fésűvel. Ekként a madár­szem ébrényi üvegtestét egy kocsonyaszerű állomány képezi min­den alakelemek nélkül. Hogy Babuchin a madárszem üveg­testét is sejttartalmúnak találta, ezt Lieberkühn (Sitzungs­berichte der Gesellch. d. Aerzte zu Marburg 1870. No 3) az üveghártyából magyarázza, mely metszeteken igen könyen leválik a reczeglemezről, s redőzetes alkatánál fogva könyen ad e téve­désre okot. Maga az üveghártya jelen van azonnal, a­mint az ősszemhólyag másodlagossá változott. A reczegzéstől kiin­dul­ó­l­a­g egy tökéletes tokot képez az, mely határos a reczeg­lemez és a lencse hátsó felületével. E hártya igen könyen levá­lik a reczegről, s madárszemben csakis a fejlődő fésűvel van erősebb összefüggésben. Iwanoff (Strieber's Ge­webelehre p. 1071) szerint üveghártya a kifejlődőt szemben nin­csen, hanem ez azonos a reczeg belső határhártyájával (m. lim. int). Tekintve e hártyának korai, s egyidejű fellépését a reczeg külső határhártyájával, előttem e nézet igen valószínűnek látszik. Támogatva látom e feltétet még az által is, hogy akkor, midőn a lázidegrostok már jól kivehetők, egy hártya észlelhető csak, mely az idegrostrétegről igen könyen leválik. Eltérőleg a madár szemétől, az ember és emlősök üveg­testében vannak alakelemek. Ezek 4 hónapos emberi ébrénynél elszórtan fekvő finoman szemcsézett gömbölyded sejtekből állanak. Orsó- vagy csillagalakú sejtek csak az üveghártyában fordulnak elő. Ezen kötszöveti alkatánál fogva Kölliker az üvegtestet eredetére nézve a bőralatti kötszövetre vezeti vissza. Egy más eltérés, mely az emlősök és madarak ébrényi üvegteste között létezik, az emlősök szemében előforduló edénydús ü­v­e­g­h­á­r­t­y­a­­t­o­k és az üvegtesti ütérben áll. Ember- és emlősöknél ugyanis a központi reczegütér (a. centr. retinae) mint üvegtesti ü­tér (art. hyaloidea) az üvegtest tengelyében a lencsetok hátsó felületéhez tart. Az ütér belépésénél az üvegtestbe egy tölcsérszerű bemélye­désben (area Martegiani), innentől egy csatornában (canalis hy­aloideus Oloqueti) fut a lencsetok hátsó felületéhez. Mielőtt a központi reczegütér az említett tölcsérbe lépne, ágakat ad az üvegtest edénydús tokjához. Az edények ezen tokban mellfelé tartva a Zinn-féle övcső körül egy edénykoszorút (circulus art. Mascagni­i) képeznek, melyből egyes ágak a látatokhártya edé­nyeibe mennek át. Mindezen edények a láta és látatok edényei­vel együtt visszafejlődnek, csak az üvegtest központi csatornája marad meg az egész életen át, a­mint azt Stilling egy újabb értekezésében kimutatta (Eine Studie über den Bau des Glas­körpers A. F. A. XV. 4. Heft). A madárszem üvegtesti ütérrel és edénytokkal nem bír. Ennél a lázideget borító, s belsejében létező edényhálózat tart az edényhártyás résben a fésűhöz és táplálja átívódás által az üvegtestet és lencsét. (Folytatása következik). 598 Aphasia, Weiss Jakab tr-tól Göttingenben. Az eddig rajzolt eseményeken kívül előfontál még az apha­sia több kiseb nagyobb változatozatossággal a fentebb előadott fővonások megtartásával, így a legtöbb esetben a szólási képte­lenséghez járól még írási képtelenség (agraphia) is, a­mint ezt a 3-dik eset mutatja. A néha hiányzó, néha hozzájáruló ag-35*

Next