Orvosi Hetilap, 1873. május (17. évfolyam, 18-21. szám)

1873-05-04 / 18. szám

299 300 famint a nagyfokú hasmenés által szerfelett elgyengült, s táplálkozása oly mérvben fogyatkozott volt, hogy életben maradásán méltán kétkedni kelle. Az elsoványodás nagyfokú volt, a zsírszövet csaknem teljesen eltűnt, az arczbőr a jellemzetes ránczos, agyszerű külemet mutatta, a felső és alsó végtagok fonyadt, petyüdt bőre redőkben lecsüngő, szóval a nagyfokú sorvadásnak valamennyi jelei jelen voltak. Ekkor kísérletet tettek a dajka tejének helyettesítésével művleges táplálék által, ezt azonban a gyermek sem nyers hús, sem pedig az ismeretes gyermektápkivonatok alakjában nem tűrte; a tökéletesen egészséges és erőteljes dajkának másik általi helyettesítése e helyt nem tárgyalandó okok miatt nem kísértetett meg, s a tej sem mennyiségre, sem minőségre nézve semminemű elváltozást nem mutatott, ugyanannak az első hónapokban észlelt minőségéhez képest, midőn a gyermek még teljesen egészséges volt. A gyógykezelés összehúzó, hódító és más tüneti szereknek per és etamim eszkölött adagolásából, a gyomorra és altestre alkalmazott borogatásokból, fűszeres fürdőkből stb. állott. A bántalom időnkint csekély csökkenést mutatott, azonban a leírt, tüneményeket, noha rövid időre alábbhagytak, tartósan megszüntetni nem lehetett. A kórisme tüszős béllobot (enteritis folliculosa) állapíttatott meg és a jóslat ily körülmények közt szerfelett kedvezőtlennek nyilváníttatott. Miután a bántalom a megbetegedés kezdetétől a leírt állapotig két hónapnál valamivel hosszabb ideig tartott volt, a törzs és a tarkótáj köztakaróján egyes vereses színű, lábudvarral ellátott, kendermag- egész babmekkoraságú göcsök fejlődtek, melyek több napi tartam után nagy hajlamot mutattak fekélyes átváltozásra és bujasenyves fekélyek jellemét külölték: a szeméremajkakon mindkét oldalt, valamint a szemérem és comb közti redőkben nedvező bibircsek voltak jelen. A bőrbujagnak ily szembeötlő tüneteinél erélyes bujasenyvellenes gyógyeljárás volt javulva, annál is inkább, minthogy attól lehetőleg a folyton tartó bélbántalomra is lehetett hatást várni. A gyógyeljárás higéleges kenőcs (m. praec. albus) és highalyag (subl.) fürdők helyi alkalmazásából és V12 szemetes higiblacsporok adagolásából állott. Az eredmény szembeötlő volt: a bőrfekélyek igen gyorsan behegedtek, a nyákbibircsek gyógyulásnak indultak, s a bélbántalom, mely mindez ideig minden gyógykezelésnek ellenállott, legrövidebb idő alatt javult. A kis beteg a bujasenyvellenes gyógyeljárás kezdete után körülbelül három hét múlva meggyógyult, a gyomor- és bélcsatorna működései továbbra is rendesek maradtak, a gyermek 10 hónapos korában elválasztatott, s jelenleg — egy év folytán le a megbetegedés óta — erőteljes és kitűnően táplált és rajta kóros elváltozásnak semmi nyoma se észlelhető. Ha most az imént közölt keresetet, mely különféle tekintetben érdekes kérdésekre szolgáltat alkalmat, csak két irányban elemezzük, akkor mindenekelőtt azon kérdés merül fel, hogy honnan eredt a bőrön fellépett bujag, vájjon öröklés, vagy fertőzés által keletkezett-e ? Ezen kérdésre a kórelőzmények alapján könyen lehetett felelni. Zsenge korú betegünk atyjának pontos és beható vizsgálata alkalmával ugyanis arról értesültem, hogy a gyermek születése előtt körülbelül egy évvel az apa foltos és genytűszős bujag miatt a higanybedörzsöléseknek egész során ment keresztül, hogy továbbá hosszabb ideig maró higanyt és jodkalit használt, s mindezek után látszólag meggyógyult. A gyermek anyja a terhesség alkalmával minden megbetegedéstől ment maradt a mai napig, miután a szülés óta csaknem 2 év folyt le. A dajka, mely még mindig ugyanazon családnál van alkalmazva, szintén nem mutatott ilynemű bántalom semmi jelet, se felvétele alkalmával, se később, midőn a gyermek beteg volt. Az anya mentessége képezi mindenesetre a szembeötlőbb tüneményt, hogy vállon tartós lesz-e, az természetesen nem határozható meg, mert a legkitűnőbb bujakórbúvárok tapasztalatai szerint mégis lehetséges, hogy a bujasenyv később talán hatással lesz az anyára. Igen különös mindamellett azon körülmény, hogy a magzat a bujasenyves megbetegedést világra hozta, úgy hogy a terhes anyában lappangó bujasenyvnek felvétele nem alaptalan, s hogy ennek daczára nem következett be elvetélés, úgyszintén az anyánál nem mutatkoztak nyilvános bujasenyvtünemények. Baerensprung-nak azon állítása, miszerint valamely bujasenyves férfi ondója a nőt fertőzi, mihelyt megtermékenyíti, e szerint úgy látszik, kivételeket is megenged, hacsak nem akarjuk Baerensprung tételét Hutchinson és Zeissl tapasztalataival oly értelemben egyesíteni, hogy gyakran több évi időköz folyhat le, míg a szervezetben jelenlevő bujafenyves kórvegy utólagos megbetegedéseket okoz. (Folytatása következik). 4 mesterséges dobhártyáról és ennek új alkalmazási módjáról. Beke Gyula tr., egyet magántanártól Budapesten. (Vége). Sch. J., 33 éves, ügyvéd, 1872. május havában azon panaszszal jött hozzám, hogy 5 év óta lassankint hallástehetségét annyira elveszté, hogy az órát, melyet rendesen egy ölnyíre hallani lehet, semmiképen, s a beszédet csak akkor hallotta, ha füle mellett erős fennhangon és tiszta kiejtéssel szólottam ; a csontokon át az óraketyegést tisztán hallotta. Betegségének okát meghűtésnek tulajdonítja, kezdetben ugyanis nagy nátha állott be, néhány napra fület csengeni, zúgni kezdtek, s ezen hallás - benyomások még most is kínozzák; hallástehetsége azonban kezdetben még jó volt, s csak két év óta szállott le oly sokra, hogy emberekkel alig tud közlekedni. Vizsgálatnál a külhangvezetékeket rendes állapotban találtam, a dobhártyák mindkétfelől egyformán voltak kórosan elváltozva és pedig fehéres szürkék : a kalapácsmarkolat nem volt látható, a sugárzó kúp hiányzott, s a dobhártyák egész felületükkel a doboz felé voltak sülyedve, úgy hogy a rövid nyujtvány a külhangvezeték felső falával egy vonalban feküdt; szóval a dobhártyák állományukban és kivált fakhártyarétegükben megvastagodva, fény és áttetszőség nélküliek valának. Az Eustachio-féle csövek csapolásánál a sűrített levegő szörcsögéssel és akadályokat leküzdő gyenge árammal nyomult a dobüzbe, hol a dobhártyán csattanási zörejt nem okozott, ennek megfelelőleg a dobhártyákon a csapolás után semmi változás nem állott be és a hallástehetség sem javult, s a beteg csak a zúgásnak és fejében érzett nyomásnak csökkenését nyilvánította. Az E húrnak bevezetésénél a kürtökben gyűrűszerű szűkületeket lehetett jelzeni. A kórjelzés ez esetben mindkétfelől idült dobürhurut, dobhártya megvastagodása és dob felőli rögzítése, az Eustachio-féle csövek szűkülete és a dobozhártyák megvastagodása, s mindezek következtében rendellenes nyomás a tömkelegre. Miután az idült doburhurutnál szokásos kezelést hosszabb ideig eredmény nélkül alkalmaztam, előbb húrok bevezetése által az Eustachio-féle csőben levő szűkületeket oszlatásra hoztam, s jobbak oldata befecskendezése után a dobürtakhártya megvastagodásait feloszlatásra törekedtem hozni; sikert azonban nem arattam, a levegő könyebben hatolt ugyan a dobürbe, de a megvastagodott dobhártyát helyéből nem mozdította ki, a hallás-