Orvosi Hetilap, 1875. május (19. évfolyam, 18-22. szám)

1875-05-02 / 18. szám

345 346 Genyes máj­lob (hepatitis suppurativa). Közli Büchler Ignácz Jr., belgyógyászati tanársegéd. A genyes májlob egy esete fordult kórodánkon elő, epe­kövek által előidézve, s miután éghajlatunk alatt ritkán van alkalmunk májlobot észlelni, nem lesz érdektelen az itt ész­lelt eset terjedelmesebb leírását adni, annyival is inkább, mert alkalmunk volt a beteget az epekőzsába első rohama óta hosz­­szabb rövidebb megszakításokkal észlelni, a­mennyiben beteg háromszor feküdt a kórodán, itt is halt meg és az élén tett valószínűségi kórisme a bonczolat által igazoltatott. Mielőtt az eset leírását adnám, a májláb kóroktanáról és kórtüneteiről akarok lehetőleg röviden megemlékezni, felhasználva Bamberger és Frerichs idevágó munkáit. Eltekintve a máj közötti lobtól, mely nem egyéb, mint a máj savós burkának lobja vagyis körülírt hashártyalob, a májlob, a kóroktant tekintve, feloszlik: elsődleges, másod­lagos és áttéti májlobra. Az elsődleges májlob erőművi behatások folytán jön létre: ütés, esés a májtájra, s a májnak megsebzése által. A másodlagos májlob epekövek folytán fejlődhetik, ha ezek genyedést okoznak az epeutakban , ritkábban az epeu­­tak hurutos lábja által. Ide tartoznak azon esetek is, hol a májláb a szomszéd gyomor- és bélfekélyek által átterjedés út­ján lép fel. Mind az elsőd-, mind a másodlagos esetek ritkábbak. Gyakoriabbak az áttéti májlábok, melyek a verőczér­­ben székelő láb által fejlődhetnek ki. A verőczérlob leginkább másodlagosan jön létre thrombosis útján, a thrombust pedig azon szervek szolgáltatják, melyek vérüket a verőczérbe öm­­lesztik, tehát bélfekélyek; a végbélnek műtétei és sebzései; lépyenyedések; a nemzőszervek, különösen a méh és petefész­kek bajai, ritkábban gyomorfekélyek. Más esetekben nem a verőczér lobjából származik a májlob, hanem genyvérűség foly­tán jön létre. Déli vidékeken a májlob a szerzők egyhangú ál­lítása szerint a vérhassal van szoros összefüggésben, míg ná­lunk ezen összefüggés épen nem mutatható ki, mert bár vér­has néha járványosan uralkodik, májtályogot még sem lehet találni. Más okokat is említenek még a szerzők, mint a hőmér­­sék gyors változását, meghűléseket, kedélyizgalmakat, hányta­­tókat, hashajtókat, bélférgeket,­mindezek hatása azonban a máj­láb kifejlődésére kérdéses, s be nem bizonyítható. A­mi a tüneteket illeti, ezek részint helybeliek, vagy a helyi bántalommal szoros összefüggésben levők, részint általánosak. A helybeli, vagy a helyi bántalommal szorosan össze­függő tünetek a következők: 1. A máj megnagyobbodása. E tünet az elsődle­ges és másodlagos májlábok legtöbb eseténél kimutatható, míg az áttétieknél, ha csak a tályogok nem túlságos nagyok, hiány­zik. A megnagyobbodásnak oka vérbőség, epepangás, s ha ezen okok eltűnnek, a máj eredeti nagyságát érheti el. A megna­gyobbodás néha oly fokú, hogy a máj az ötödik, negyedik, sőt harmadik bordánál is kezdődhetik, mi különösen akkor fordul elő, ha haspuffadás van jelen, vagy ha a máj más okból lefelé nem terjedhet. Egy fontos, de ritkán megjelenő tünet, felüle­tesen fekvő tályogok fluctuatioja. 2. A máj megnagyobbodása mellett leggyakoribb tünet a fájdalom a máj­táj­on. A fájdalom majd nyomó, feszítő, ritkábban zúzó vagy szaggató, s a májtájtól le, fel és hátfelé terjedhet. Mélyebben fekvő tályogoknál a fájdalom kevés, sőt hiányozhatik. Erősebb akkor, ha a máj­savós burka is lobos, mi különösen trauma folytán létrejött májláboknál gyakran elő­­fordul. Másodlagos májláboknál, hol a lob epekövek, vagy az epeutak hurutja által idéztetik elő, bajos meghatárorozni, mennyi jut a fájdalomból az elsődleges bajra­­ vagy okra, s mennyi a másodlagosra vagy következményére. Általában lehet állítani, hogy az elsőleges és másodlagos májlobnál a fájdalmak tetemesek, míg az áttétinél kevésbé azok, vagy egészen hiány­zanak. 3. A sárgaság egy gyakori, de nem állandó tünet. A sárgaság foka attól függ, vájjon több vagy kevesebb epeút nyomatik-e össze a tályogok által. Kis terjedelmű tályog, ha a ductus hepaticus és choledochusra gyakorol nyomást, nagy­fokú sárgaságot idéz elő ; ép úgy, ha nagyfokú vérbőség vagy epepangás van jelen, különösen epekövek által előidézve. Kez­detben gyakran hiányzik, sőt hiányozhatik a betegség egész lefolyása alatt is, ha a tályogok igen kicsinyek és az epekiöm­lés a bélbe kellőleg történik. Általában véve a sárgaság, ha a májláb az epeutak betegségeivel nincs társulva, kisebb fokú mint a ráknál, cirrhosisnál vagy az epeutak átjárhatlanságánál. A bélsár igen ritkán teljesen színtelen. A vizeletben levő epefesteny megfelel a sárgaság fokának. 4. Lépnagyobbodás heveny lefolyásnál és magas láznál jelen van. Ha a verőszérben van a vérkeringés akadá­lyozva, pl. annak lábjánál, akkor innen lehet a lépnagyobbo­­dást magyarázni ; más esetekben a gönyvér­ségben fekszik oka. A hasürben több kevesebb savó rostonyaczafatokkal lehet jelen. Az általános tünetek közt legfontosabb. 5. A láz, mely a heveny lefolyású eseteknél rendszerint jelen van, míg idülteknél vagy egészen hiányzik, vagy csak hébe korban jelen meg. Kiváló fontossággal bírnak a néha rendet­lenül, máskor határozott időtájban megjelenő hidegrázások, melyekre, mint a váltóláznál, forrósági és izzadási szak követ­kezik. Máskor csak könyebb és rövidebb borzongások lépnek fel. Bamberger látott egy esetet, a­hol 10 nap egymásután egy bizonyos órában léptek fel a váltólázhoz hasonló rohamok. 11. Emésztési zavarok, étvágytalanság, hányás majd a láztól vannak feltételezve, majd pedig a gyomor egyidejű megbetegedésétől függnek. 7. Mint reflex-tünetek néha csuklás, száraz köhö­gés (tussis hepatica) lép fel; továbbá fájdalmak a jobb la­­poczban, melyek néha a balban is éreztetnek, az ágyéktájon, az alsó végtagokban. Ide tartozik a jobb egyenes hasizom feszü­lése is, mit fontos tünetként tekintettek a mélyebben fekvő tályogokra nézve, miután azonban csak a máj megnagyobbodá­sával együtt fordul elő, valószínű, hogy­ ezen nagyobbodástól függ.A máj láb kimenetelét illetőleg, úgy látszik, ég­hajlatunk alatt kedvezőbb, mint a tropicus égalj alatt ; ez kü­lönösen a traumaticus májlábokra áll; epekövek által előidézett és áttéti máj­lábok rendszerint halálosak. A gyógyulás lassan és hosszan tartó üdülési szak után kövezik be, úgy hogy hónapok, évek múlnak el, míg az illető egészségét visszanyeri, s a tályog ez esetekben vagy kifelé nyílik a hasfalakkal való összenövése után, vagy betokoltatik. Ily betokolt tályogokkal évekig élhetnek az egyének, így Budd említi, hogy Lawson, egy seborvos még 10 évig folytathatta gyakorlatát egy kiállott májláb után. Legtöbb esetben azonban a kimenetel halál, ez ideges tünetek, mint delirium, sopor, collapsus alatt követke­zik be; más esetekben nagyfokú elsoványodás, vízkór kifejlő­dése után; végre a tályogok a szomszéd szervek vagy üregekbe törhetnek át, s a szervek vagy az üregek falaiban fellépő láb ál­tal okoznak halált. Itt következőket lehet megemlíteni: 1. A tályog a mell- vagy hasfalakon tör át. A bőr felületén ez esetben kidudorolás jelen meg, mely pirosodik és azután áttör. 2. A tályog az emésztőcsőbe cs epeutakba nyí­lik. Ha a gyomorba tör át, hányás áll be, s a hányadék és székleteiben genyet lehet találni, ez utóbbiban különösen akkor, ha a tályog a colonba nyílik. 3. A tályog a jobb vesekehelybe nyílik, s a vizelet ily esetben genyet tartalmaz. 4. A tályog tartalmát a hörgőkbe ömleszti; előbb azonban rendesen a jobb tüdő alapján lob lép fel a tüdőlábnak minden tünetével, s csakhamar azután nagymennyiségű, fehéres vagy barnás-piros sűrű geny köpetik ki. 5. A tályog a jobb mellhártya űrbe nyílik, mikor fájdalom, nehéz légzés és a mellhártyaláb physicalis tünetei lépnek fel. Itt két eset lehetséges: a geny a mellkas falán át­törhet, tökéletesen úgy, mint genymellnél; vagy a tüdőállo­mány erodáltatik, a geny a hörgőkbe lép.

Next