Orvosi Hetilap, 1875. október (19. évfolyam, 40-44. szám)

1875-10-03 / 40. szám

793 794 elő. A legszebb bőrdag, melyet alkalmam volt látni, Hirsch­­ler Jr. úr gyűjteményében található, s borjúszemen ül. A porczhártya helyén itt barnás, feszenyzett, diómekkoraságú féltekét látunk, mely felületén 1'-nél hosszabb, sűrű szőr­­pamattal van fedve. A talaj, melyen teremnek, úgy látszik, a porczhártya széle, vagy a porczhártya maga; a műtétesek­) legalább azt mutatják, hogy kiirtásuk a porczhártya jelen­tékeny sértése, sőt átsikasztása nélkül lehetetlen. A hús­da­gokhoz legelőbb azon festenyes ne­vedé­k (melanoma) tartozik, mely a szem közhártyájában, vagy ezalatt a porczhártya széle körül ered, s idővel, az egész porczhártyára elterjedve, megnőhet. Sok éven át ezen dagok apró fekete pontoknak, vagy kiemelkedéseknek ma­radnak meg; míg végre vagy önként, vagy elöljáró heves lá­bok, vagy etetések után gyorsabban nőnek, s a porczhártyára kiterülnek. Jellemük felett, mi jóindulatukat illeti, a szer­zők nézetei még igen eltérők; sok esetben egyszerű kivá­­rás gyógyulást vont maga után, míg máskor számo­s és gyors visszaesés jelentkezett, úgy hogy csak a szemteke küszelése maradt hátra. Egy idevágó esetet magam vizsgáltam, s még néhány készítményem van belőle; feszenyes dag körül for­gott a dolog, mely a köthártyán, közel a limbushoz székelt és a porczhártyára terjeszkedni nagy kedvet mutatott. Hasner tanár által irtatott ki és vizsgálat végett nekem lett átadva. A lapos dag átmetszetén barnán foltosnak és egy­általában nem egyenletesen színezettnek bizonyult; elágazó nagyobb kötszöveti sejtekből állott, s a köthártya felháma, mely a dagot beborítottta, csak mérsékelten volt túltengett. A festenyes színezést góczoló eszközük, melyek hasonló, de festenytartalmú sejtekből állnak, s közelükben számos, erő­sen tágult, s vérrel telt edény található; azonkívül elszórt festenyszemcsék, vagy hosszas, barna, minden sejtjellem nél­küli tömegek is fordulnak elő. Igen nevezetes aj van Münster* 2) által közölt ama­dag­­nak esete, mely általában húsdagos kislemmel bírt, azonban a porczhártyán fekvő részében a porczhártya-felhám burjánzása folytán átmenetet mutatott a rákokhoz. E tény talán útmu­tatást nyújt arra nézve, hova sorolandó a Manz3) által leírt festenyes porczhártyadag, melynél a felhámszerű jellem ha­tározottan kifejezett volt. Különben Manz ezen alkalom­mal mondott állításával későbben még foglalkoznunk fog kelleni. Szabad szemmel színtelennek látszó porczhártya-hús­­dagok is szoros vizsgálatnál feszenyes sejteket mutatnak, mi bizonyosan dús edényzettségieknek rovandó fel. A Schmidt4­ által leírt szemcsés növedék (G­ranulom), azonban fehér azaz színezetlen húsdagnak tartható. A szerző maga ezen új kép­letet az idülten lobos pillaszélekről a porczhártyára átvitt sarjadzó folyamatnak tartja, mely a pillazárás részéről folyton tartó inger által ily rendkívüli túltengésre jutott. Jobban elszigetelve állnak az irodalomban Szokalski() és Businellis) esetei, melyek a szemölcsdagokhoz soroltatnak, valamint Adler János esete is, Jäger bécsi kórodájáról, mely Wedl vizsgálata szerint a porczhártya tömlős nyálkanövedéke (cysto­myxoma corneae) lett volna.') Ha ezek után a rákokról nem is szólunk, feltűnő a porcz­hártya felhámjából magából származó valódi hámnövendékek (epithelioma) hiánya. Talán azon esetet volna szabad ide sorolnom, melyet Heidelbergben mint kórodai tanársegéd ész­leltem volt. Koros pórember volt, kinél a porczhártya kör­nyékén fehér, dudorzatos tömeg székelt, melyet Becker b­r. Beer-féle hályogkéssel távolított el. Ő elég mélyen hatolt a hártya állományába. A dag alapjából aránylag tetemes vér­zés lépett fel, mely szűnni sohá nem akart. Az általam vég­zett vizsgálat azt mutatta, hogy jelen esetben felhámrákkal volt dolgunk, mely valószínűleg a porczhártyafelhámban, mint anyatalajban gyökerezett. Legnagyobb részt azonban a rákok közül azon rákféle növedékeket látjuk képviselve, melyek igen gyakran feszenyesek, a porczhártyához lazán tapadnak, vagy pedig vele szorosan összefüggnek, s némely szerzők szerint a sajátképein állomány m­esszeterjedő be­­szüremkedését okozzák. Ők csaknem megegyezőleg a porcz­hártya szélét jelzik, mint a tulajdonképi keletkezés helyet, honnan a dag tovaterjedne a szemteke mellső felületén, s csak Manz (i. h.) szerint burjánoznék óriásilag a Bowmann­­féle hártya és jönne létre e túlfejlődött szövetből azután a dag. Hogy e nézetet nem valljuk magunkénak, megkísértjük nem­sokára megmutatni. E növésnek megfelelőleg a porczhártya szövete aránylag változatlan, sőt sokszor a Bowmann-féle határhártya ép ál­lapotban található. Néhány szerző a porczhártyafelhámot a dagba átmenni tapasztalta. * * * Ha ezen kitérés után az irodalomban, ámbár kimerítő teljességre igényt nem tartunk2), esetünkhöz ismét vissza­térünk, következőket kell kiemelnünk: 1) A kórelőzmény mutatja, hogy a dag a porczhártyán kívül, a közhártyában vagy alatta eredett, s hogy csak lassú, több évi növés után terjeszkedett ki a porczhártyára. 2) A vizsgálat kiderítette, hogy a porczhártyára való reáhelyezkedés nagyobb részt a­dag súlyából értelmezhető, mely lövés közt alapjáról mintegy lecsúszott, mi termé­szetesen az eredeti köthártya rendkívüli rongálása nélkül nem történhetett. Találóan bizonyítja ezt az, hogy a gomba­­szerűen fennülő dag alsó részét a porczhártyáról fel lehetett hajtani, miáltal az utóbbi felületének egy része lát­hatóvá lett. 3) A Bowmann-féle hártyát a felső szél közelében lefejtve, s a dag szövetelemei által körülburjánozva látjuk. E ponton a dag eredeti álláspontjáról nyilván tovább a mélybe, a szem belsejébe igyekezett hatolni. E szándékát azonban a dag más irányban növése, úgymint mellfelé, s a szemteke mellső felülete hosszában túlszárnyalta, valószínű­leg azért, mert az újképletes folyamat itt semmi ellentállásra nem talált. 4) Nevezetes a Bowmann-féle hártya magatartása, mely azonban megfelel egészen annak, melyet a szorosabb vizsgálat más alkat nélküli hártyákról is tanított. Azon körülményt értem t­­i, hogy a szem valamenyi üveghártyája, környezetükben lefolyó minden­­kóros elváltozás közt, szen­ ’) Swanzy, Dublin Quarterly Bewiew 1871. 2) Van Münster, Casuistische Beiträge d. präcornealeD, conjuncti­­valen und melanotischen Meubildungea. Inaug. Diss. Halle. 3) A. f Ophthalm. XVII. Band. 2. Heft. 4) A. f. Ophthalm. XVIII. B. 5) Klinische Monatsbl. f. Augenheilk. 1864, 8) Giornale d’Opht. ital. X. B. 1867. x) Wiener med. Wochenschr. 1871. (Nagel’s Jahresberichte.) 2) Az egész irodalom jelesen van összeállítva Gräfe és Sämisch kézi­ könyvében, IV. kötet, 2. füzet.40*

Next