Orvosi Hetilap, 1875. október (19. évfolyam, 40-44. szám)
1875-10-03 / 40. szám
793 794 elő. A legszebb bőrdag, melyet alkalmam volt látni, Hirschler Jr. úr gyűjteményében található, s borjúszemen ül. A porczhártya helyén itt barnás, feszenyzett, diómekkoraságú féltekét látunk, mely felületén 1'-nél hosszabb, sűrű szőrpamattal van fedve. A talaj, melyen teremnek, úgy látszik, a porczhártya széle, vagy a porczhártya maga; a műtétesek) legalább azt mutatják, hogy kiirtásuk a porczhártya jelentékeny sértése, sőt átsikasztása nélkül lehetetlen. A húsdagokhoz legelőbb azon festenyes nevedék (melanoma) tartozik, mely a szem közhártyájában, vagy ezalatt a porczhártya széle körül ered, s idővel, az egész porczhártyára elterjedve, megnőhet. Sok éven át ezen dagok apró fekete pontoknak, vagy kiemelkedéseknek maradnak meg; míg végre vagy önként, vagy elöljáró heves lábok, vagy etetések után gyorsabban nőnek, s a porczhártyára kiterülnek. Jellemük felett, mi jóindulatukat illeti, a szerzők nézetei még igen eltérők; sok esetben egyszerű kivárás gyógyulást vont maga után, míg máskor számos és gyors visszaesés jelentkezett, úgy hogy csak a szemteke küszelése maradt hátra. Egy idevágó esetet magam vizsgáltam, s még néhány készítményem van belőle; feszenyes dag körül forgott a dolog, mely a köthártyán, közel a limbushoz székelt és a porczhártyára terjeszkedni nagy kedvet mutatott. Hasner tanár által irtatott ki és vizsgálat végett nekem lett átadva. A lapos dag átmetszetén barnán foltosnak és egyáltalában nem egyenletesen színezettnek bizonyult; elágazó nagyobb kötszöveti sejtekből állott, s a köthártya felháma, mely a dagot beborítottta, csak mérsékelten volt túltengett. A festenyes színezést góczoló eszközük, melyek hasonló, de festenytartalmú sejtekből állnak, s közelükben számos, erősen tágult, s vérrel telt edény található; azonkívül elszórt festenyszemcsék, vagy hosszas, barna, minden sejtjellem nélküli tömegek is fordulnak elő. Igen nevezetes aj van Münster* 2) által közölt amadagnak esete, mely általában húsdagos kislemmel bírt, azonban a porczhártyán fekvő részében a porczhártya-felhám burjánzása folytán átmenetet mutatott a rákokhoz. E tény talán útmutatást nyújt arra nézve, hova sorolandó a Manz3) által leírt festenyes porczhártyadag, melynél a felhámszerű jellem határozottan kifejezett volt. Különben Manz ezen alkalommal mondott állításával későbben még foglalkoznunk fog kelleni. Szabad szemmel színtelennek látszó porczhártya-húsdagok is szoros vizsgálatnál feszenyes sejteket mutatnak, mi bizonyosan dús edényzettségieknek rovandó fel. A Schmidt4 által leírt szemcsés növedék (Granulom), azonban fehér azaz színezetlen húsdagnak tartható. A szerző maga ezen új képletet az idülten lobos pillaszélekről a porczhártyára átvitt sarjadzó folyamatnak tartja, mely a pillazárás részéről folyton tartó inger által ily rendkívüli túltengésre jutott. Jobban elszigetelve állnak az irodalomban Szokalski() és Businellis) esetei, melyek a szemölcsdagokhoz soroltatnak, valamint Adler János esete is, Jäger bécsi kórodájáról, mely Wedl vizsgálata szerint a porczhártya tömlős nyálkanövedéke (cystomyxoma corneae) lett volna.') Ha ezek után a rákokról nem is szólunk, feltűnő a porczhártya felhámjából magából származó valódi hámnövendékek (epithelioma) hiánya. Talán azon esetet volna szabad ide sorolnom, melyet Heidelbergben mint kórodai tanársegéd észleltem volt. Koros pórember volt, kinél a porczhártya környékén fehér, dudorzatos tömeg székelt, melyet Becker br. Beer-féle hályogkéssel távolított el. Ő elég mélyen hatolt a hártya állományába. A dag alapjából aránylag tetemes vérzés lépett fel, mely szűnni sohá nem akart. Az általam végzett vizsgálat azt mutatta, hogy jelen esetben felhámrákkal volt dolgunk, mely valószínűleg a porczhártyafelhámban, mint anyatalajban gyökerezett. Legnagyobb részt azonban a rákok közül azon rákféle növedékeket látjuk képviselve, melyek igen gyakran feszenyesek, a porczhártyához lazán tapadnak, vagy pedig vele szorosan összefüggnek, s némely szerzők szerint a sajátképein állomány messzeterjedő beszüremkedését okozzák. Ők csaknem megegyezőleg a porczhártya szélét jelzik, mint a tulajdonképi keletkezés helyet, honnan a dag tovaterjedne a szemteke mellső felületén, s csak Manz (i. h.) szerint burjánoznék óriásilag a Bowmannféle hártya és jönne létre e túlfejlődött szövetből azután a dag. Hogy e nézetet nem valljuk magunkénak, megkísértjük nemsokára megmutatni. E növésnek megfelelőleg a porczhártya szövete aránylag változatlan, sőt sokszor a Bowmann-féle határhártya ép állapotban található. Néhány szerző a porczhártyafelhámot a dagba átmenni tapasztalta. * * * Ha ezen kitérés után az irodalomban, ámbár kimerítő teljességre igényt nem tartunk2), esetünkhöz ismét visszatérünk, következőket kell kiemelnünk: 1) A kórelőzmény mutatja, hogy a dag a porczhártyán kívül, a közhártyában vagy alatta eredett, s hogy csak lassú, több évi növés után terjeszkedett ki a porczhártyára. 2) A vizsgálat kiderítette, hogy a porczhártyára való reáhelyezkedés nagyobb részt adag súlyából értelmezhető, mely lövés közt alapjáról mintegy lecsúszott, mi természetesen az eredeti köthártya rendkívüli rongálása nélkül nem történhetett. Találóan bizonyítja ezt az, hogy a gombaszerűen fennülő dag alsó részét a porczhártyáról fel lehetett hajtani, miáltal az utóbbi felületének egy része láthatóvá lett. 3) A Bowmann-féle hártyát a felső szél közelében lefejtve, s a dag szövetelemei által körülburjánozva látjuk. E ponton a dag eredeti álláspontjáról nyilván tovább a mélybe, a szem belsejébe igyekezett hatolni. E szándékát azonban a dag más irányban növése, úgymint mellfelé, s a szemteke mellső felülete hosszában túlszárnyalta, valószínűleg azért, mert az újképletes folyamat itt semmi ellentállásra nem talált. 4) Nevezetes a Bowmann-féle hártya magatartása, mely azonban megfelel egészen annak, melyet a szorosabb vizsgálat más alkat nélküli hártyákról is tanított. Azon körülményt értem ti, hogy a szem valamenyi üveghártyája, környezetükben lefolyó mindenkóros elváltozás közt, szen ’) Swanzy, Dublin Quarterly Bewiew 1871. 2) Van Münster, Casuistische Beiträge d. präcornealeD, conjunctivalen und melanotischen Meubildungea. Inaug. Diss. Halle. 3) A. f Ophthalm. XVII. Band. 2. Heft. 4) A. f. Ophthalm. XVIII. B. 5) Klinische Monatsbl. f. Augenheilk. 1864, 8) Giornale d’Opht. ital. X. B. 1867. x) Wiener med. Wochenschr. 1871. (Nagel’s Jahresberichte.) 2) Az egész irodalom jelesen van összeállítva Gräfe és Sämisch kézi könyvében, IV. kötet, 2. füzet.40*