Orvosi Hetilap, 1877. február (21. évfolyam, 5-8. szám)
1877-02-04 / 5. szám
87 88 hártya egyéb átfúródásainál is észleljük, ahol vérveszteségről szó sincs. De hogy még perforátio sem szükséges, mutatja Goltz általán ismert kísérlete, ki a békának hasára gyakorolt gyenge, de szapora üregek által a szívet diastoléban megállította, az edénymozgató idegeket, s közvetve a szívet bénító reflexhüdés útján. Ezen állati kísérletet betegeken történt tapasztalás is igazolja, s különösen a hadi sebészet terén gyakorta észleltetett, hogy némely erőművi behatások, kiválólag ha a has vagy a gyomor táját illették, valódi sebzés nélkül is ezen silóknak elnevezett tünetcsoportot előidézik. Betegünknél, mint taglaltuk, a vérzés eredetileg nem lehetett nagyfokú, sőt a végiglen kifolyt vérnek a hasüregben talált összes mennyisége sem volt 2/5 liternél több. A halál legközelebbi oka tehát részint a shok-ban, azaz a reflectoricus szívhüdésben, részint a vérveszteségben keresendő. Hashártyalábnak, mely egyéb perforatioknál majdnem állandó, semmi nyoma sem volt a hullában; a tiszta vér, úgy látszik, a hashártyára nézve nem is oly hatalmas lobinger, hogy néhány óra alatt gyuladást idézhetne elő. Ebből egyszersmind azon tanulság is foly, hogy a hashártya átfúródásánál konok hányás minden láb nélkül is létrejöhet, hogy tehát ily esetekben a makacs hányásból magából nem szabad peritonitisre következtetni. A heveny vérszegénység rovására tenni az ily heves hányást, nem tapasztalatszerű, mert a vérveszteség inkább ájulást, szédülést és émelygést okoz agy anaemia útján, de ily nagyfokú hányást nem szokott előidézni. Betegünknél a szívnek semminemű rendellenességét nem találtuk több heti észlelet alatt, noha elég serényen kerestük. A szív tompulata nem volt megnagyobbodva, a csúcslökés a bimbóvonalon belül volt érezhető az ötödik bordaközben, s ép úgy, mint a pulsus, rendesnél inkább gyengébb volt; az aorta második hangja sem volt ékelt, úgy hogy a bal szív túltengését, mely néha a hasi függér aneurysmája mellett, mégpedig ennek következtében található (Lebert szerint az esetek 7 ‘/aμl -nál), kizárhatni véltük. A bonczlelet mégis a bal szív túltengését, noha kis mértékben, itt is kiderítette. Többszörös tapasztalatom mellett ez is arra tanított, hogy a szívnek csekélyebbszerű nagyobbodása a betegágynál nem kórismézhető, amint azt Traube a vesesorvnál előforduló szívtúltengésről is nyomatékosan állítja. Különben itt a tüdőnek bár csekélyebb légdagja, valamint a vérszegénység minden esetre megnehezítette ezen rendellenesség megállapítását. Megjegyzendő még, hogy esetünkben a czombaterek pulzusa se gyengébb, se elkésett nem volt, mi szinte némely esetekben kórjellemző jelenség. Ssebert ennek gyakorisági arányát nem említi, kétségkívül azért, mivel taglalt eseteiben csak gyéren találkozott idevágó pontosabb adatokkal. Különösen feltűnő volt betegünknek nagyfokú gyengesége, sápadtsága és lesoványodása, szóval: senyves kisleme. Ez volt túlnyomólag azon mozzanat, mely eleinte rákos újképlet és ütérdag közti ingadozásomat okozta. A kiállott lábos betegség, az ez alkalommal szenvedett vérveszteség, az előrehaladt kór, a folytonos fájdalmak, s az általuk megsemmisített álom és emésztés; mindezen okok is alig látszottak elégségeseknek az ily nyomorétt táplálkozási és erőbeli állapotnak magyarázatára. A bonczlelet ugyan idült gyomorhurutot is mutatott ki, mely a többi bajokkal egyetemben közreműködött a beteg apasztására. De Lebert 103 taglalt eseteiből mint a kór későbbi lefolyásának állandó tünetét vonja le a cachexiát, úgy hogy ez csakugyan a térképnek lényeges alkatrésze, mely egyéni körülményektől nem függ. Magyarázza e feltűnő jelenséget mindenek előtt a rémítő fájdalmakból, az álmatlanságból, továbbá a vérkeringés zavaraiból, melyek az ütértágulat folytán támadnak, végre a kikerülhetlen helybeli befolyásokból, melyeket a lüktető dag a körülötte fekvő zsigerekre és különösen a hasi sympathicus dúctaira és fonataira gyakorol, sőt azt is gyanítja, hogy sok esetben a tőszomszédságban levő ductus thoracicus nyomatása és a chylus áramlatának akadályozása is lényegesen befoly a senyves állapot előmozdítására. Látjuk, hogy minden lehető okot összekeres ezen, előtte is feltűnő jelenség magyarázatára, mely pusztán az üzémek tágult voltából nem deríthető ki és mi különösen kiemelendő, egyéb anaeurysmáknál nem fordul elő. Az értelmezés nyitja, úgy látszik, az erőművileg bántalmazott hasi idegrendszerben fekszik, de legyen oka ez vagy más, minden esetre a hasi ütérdagnak egyik kiváló sarktünete, egy talán sajátságos senyv, mely magát Lebert-et saját egyetlen esetében is hosszabb ideig ráksenyv feltevésére indította. A senyv mellett és vele szoros oki kapcsolatban az emésztési működés zavarai hívják fel az orvos figyelmét. Esetünkben az absolut étvágytalanság tűnt fel az emésztési tehetség teljes pangásával, azonkívül felhasi fájdalom és konok székrekedés volt jelen. Ezen tünetek, karöltve a senyves külemmel és a köldöktájon tapintható keménységgel, mely az élénken lüktető függér által látszott systolice emeltetni, a gyomorrák képét színleltették. Ismét Lebertére utalva, e tekintetben saját szavait idézem: „Könyen érthető, úgymond, miszerint egy kórgócz, mely a legfontosabb emésztési szerveknek épen közepette fészkel, s nyomást gyakorolhat a gyomorra, májra, lépre, bélre, hashártyára, s a szomszéd idegek és edényekre, oly zavarokat idézhet elő ezen szervcsoportban, hogy ezek nem ritkán hosszabb ideig előtérbe nyomulva, az egész kórkép alakulásában szereplő befolyást nyernek“. S így nem valószínűtlen, hogy esetünkben a bonczasztalon talált idült gyomorhurut szintén csak másodlagos volt, s részint a direct idegbehatás, részint a folytonos fájdalmak, álmatlanság, ágybani tartózkodás szüleménye. Figyelemreméltó továbbá az ütérdagtól függő fájdalmak jellege. Betegünknél mint a hajnak első tünetei heves hát- és derékfájdalmak léptek fel, melyek folytonosan éjjel-nappal tartottak, s nem szüneteket, hanem csak csökkenéseket és gyarapodásokat mutattak. Főfészkük az ágyékcsigolák tája volt, ahonnét eleinte csupán időnkénti rohamok alatt, később állandóan, a hasra évszerűleg terjedtek át. Az ütérdag növekedtével ezen fej- és alhasi fájdalmak különösen a köldöktájon bizonyos önállóságra vergődtek, s a hátfájdalmaktól függetlenül is jelenkeztek. A fájdalom mindig felette heves volt, mozgás által rendesen növekedett, s az éjjeli nyugalmat teljesen lehetlennté. Lebert szerint ezen fájdalmak a szóban levő bántalomnak legkorábbi, legállandóbb és egyik legjellegzőbb tünetét képezik, sőt azt állítja: „mi-