Orvosi Hetilap, 1877. április (21. évfolyam, 13-17. szám)
1877-04-08 / 14. szám
)BuDAPEST, 1877. 14. sz.ÁPRILIS 8. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél nádor-utcza 12. szám és Kilián György könyvkereskedésében váczi-utcza Drasche-féle házban. ORVOSI HETILAP. JioNI S KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZONEGYEDIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom : Korányi Fr. tr. Nehány szó a hagymáz gyógyszerelésének mai álláspontja felől. — Puky Á. tr. Éves és micrococcus-fertőzésekkel tett kísérletek. (Folyt.) — Könyvismertetés. Nouveau traité des maladies mentales. Par H. Dagonet. — Lapszemle. Myomyxoma a nagy szeméremajkon. — Ritka műtét. — A roncsoló toroklob kezeléséhez.Tárcza : A magyar orvosi könyvkiadó társulat alapítványi bizottságának jelentése. — A községi orvosok és a külföldi tudori oklevek tárgyában. — Eredeti levél. London. — Vegyesek. — Pályázatok. — Hirdetések. Melléklet : Zilahy S., budapesti könyvkereskedő hirdetése. Előfizetési ár : helyben és vidéken egész évre -io frt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesitendők. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kr. " Nehány szó a hagymáz gyógyszerelésének mai álláspontja felől. Korányi Frigyes ny. r. tanártól Budapesten. Jelen közleményemnek czélja nem az, hogy a hagymáz gyógyszerelése körül újabban tett kísérletek és kutatások képét nyújtsa; — ezek a különböző orvosi szaklapokban, s azok, melyek a vezetésem alatt álló kórodán vitettek véghez, segédem Takács Jr. által az „Orvosi Hetilapéban lettek egy részükben közölve, míg más részük legközelebbi közlésre vár. Jelenleg czélom csak azon álláspontot jelezni, mely ezen kutatások folytán a hagymáz gyógykezelése körül a gyógyeredménynek tetemes előnyére elévetett. Még nem oly rég múlt ideje, midőn a hagymáz szerelése körül a legjózanabbnak azon, főleg. Piédagnel által érvényre juttatott elv tartatott, hogy semmi behatás se történjék és szinte banális mondattá vált, hogy a hagymáz oly betegség, melynél a homoeopathicus semmittevés még leginkább helyén van. Néhány súlyos járvány, melyek alatt a halálozási százalék a szokottnál jóval magasabbra emelkedett, ezen mondatnak jogosultságát mégis némileg kétségbe helyezte, s az orvosok között a nagyobb tevékenység szükségének érzete újra ébredni kezdett. A kérdés azonban az volt: hol kezdjük meg a dolgot ? A hagymáz lényegének ismeretlensége minden okbeli eljárási kísérletet már előre is alaptalannak mutatott fel. A különböző humoral-pathologicus nézetek pedig — a reájuk épített véltétekkel együtt — minden lépésnél, melyet e téren tenni akartunk, egészen roskadozóknak mutatkoztak, s a chlor elenyfejlesztő hatása épen úgy cserben hagyott , mint az ásványsavanyok a „narcotisch typhose Discrasse“ ellen. Nem több szerencsét nyújtott azon eljárás, mely majd a küteg kihajtását, majd a hasmenéseket, a hörghurutot, a szunykórt stb. vette javalati alapul. A hagymáz szerencsésebb és mondhatjuk sikeresebb kezelésének első lépése annak felismerésében feküdt, miszerint a hagymázos betegség súlyosságának és halálos lefolyásának leggyakoribb okát a magasra emelkedett, tartósan emelve maradt vérhőmérsék képezi. Ezzel párhuzamosan járnak azon szöveti változások, melyek az izmokban, főleg a szívben, tüdőben, vesékben, májban, újabb vizsgálatok szerint az agyban a sejtképletek „szemcsés zavarodásának“ alakjában nyilvánulnak, s viszont a legjelentékenyebb működési eltérésekkel szorosabb kapcsoatban állanak. Akár maga a hő okozza ezen említett elváltozásokat, akár ezek és a hő együttes következményei legyenek valamely közös oknak: természetes, hogy ezen pont felismerése folytán a czél a hőmérséknek leszállítása lett, s minthogy a hőmérsék-emelkedés hordereje a hasi és küteges hagymáznál nagyban és egészben azonosak, azért a gyógyszerelési javalat is mindkettőre nézve azonossá vált. Az orvosi közönség előtt ismerve vannak azon kísérletek, melyek a hőmérsék leszállítására régebben, értjük a jelen évtized előtt tétettek. A gyüszünke, calomel, chinal, hideg mosások, hideg begöngyölések használtattak fel e czélra. Ezen eljárásoknak hatályossága, vagy hatástalansága, előnyei vagy káros oldalai felől elég sok lett írva , azonban azt lehet mondani, miszerint hatásuk sokkal csekélyebb és kevésbbé kifejezett volt, semhogy a vitázó felek tisztázott álláspontból meríthették volna érveiket. Mi magunk, amennyiben azt nem igen gazdag kórodai anyagunk engedte, évekig működtünk ezen eszközökkel. Legyen szabad tapasztalatainkat néhány szóval elmondani. A gyászünket minden esetre a legkevésbé hatályos hőcsökkentő szerekhez kell számítanunk. Csak a nálunk szokványos adagok legnagyobbjai, milyenek io— 12 szemetből készült forrázatnak napi elhasználása eredményeztek még 0.5—i°-nyi hőcsökkenést és ezt is ritkán. Másrészről az is igaz, hogy káros hatást a gyászünkének adagolásától nem volt alkalmunk észlelni, legalább azon óvatossági határok között nem, a melyeket mi a gyüszünke adagolása körül figyelemben tartottunk, s a melyet rendesen a hagymáznak első hetében alkalmaztunk és sohasem akkor, midőn a szív működése különben is alá szállott. A calomelt hashajtó adagokban, 4—5 szemért egy 14