Orvosi Hetilap, 1879. március (23. évfolyam, 9-13. szám)

1879-03-02 / 9. szám

1 na gyobb edényátmetszetekre akadni, melyek többnyire vérrel van­nak kitöltve és könyezetükben a sejtdússág kiválóan szembeötlő. Innen a nagy üregek felé a szövet, mely alkatra a leírt ros­toknak látszattól miben sem különbözik, mind inkább edénydú­­sabb lesz, míg végre a szivacsos külemű tereken — angioma ca­vernosum — képe áll előttünk. E rétegben önálló edényeket, vagy azoknak megfelelő szabályos haránt metszeteket hasztalan keresünk. Itt tulajdonképen vörös vérsejt-mező van előttünk, mely szabálytalan vastagságú és elágazású, többnyire orsóidomú köt­­szövetsejtekből áll, közfalak által kisebb nagyobb, többnyire körkörös, máskor rendetlen sokszögletű terekre osztva fel. A közfalakon még itt-ott hoszas endothe­ magvakat vehetni ki. To­vábbá, helyenként az is feltűnik, hogy egy különben körülzárt üreg­ben többnyire csillagalakú sejtekből álló reczézet foglal helyet, melynek közeit ismét vörös vérsejtek foglalják el. Az edénydús szövet, s az épen leírt angioma cavernosum közt az átmenet egészen fokozatos ; úgy, hogy már a véredénydús rétegben is találhatni egyes helyeket, hol kötszövetrésekben fog­lalnak helyet a veres vérsejtek. Hogy váljon e rések eredetileg nyirküregek, vagy edények voltak-e, vagy a vér kiömlése által egyszerűen a kötszövet szét­választása folytán jöttek-e létre ? határozott feleletet a képekből nem nyerhetni. Ott, hol a közfalakon epithelmagvakat láthatni, az első feltevés valószínű. A véralvadékkal telt nagyobb üregek fala csak­is az angioma cavernosum szövete által képeztetik; olyszerű lévén a viszony köztük, hogy tulajdonképen egy ily­en nem egyéb mint az an­gioma cav. egy nagyobb tág, vagy több kisebbnek összefolyása által származott hézaga. Ha e nagy hézagok és üregek alvadéka olyan volna, mint a kisebbeké, úgy külön leírást — természetszerűen — nem igényelne ; azonban már a macroscopicus leírásnál sem hagy­hattuk érintetlenül, hogy bennük szürkéssárgás rajzolatokat vehetni észre. Ez alvadékokban ott, hol a veres vértestecsek nagyobb terü­leten összefüggő réteget képeznek, köztük a finomvonalas, ne­mezszerű rostonyaalvadék egészben olyan, minőnek azt fris véralvadékokban szoktuk találni. E területek körzetén a veres vérsejtek contour-jai mindinkább elhomályosodnak, maguk a véres vérsejtek gyérülnek, közöttük egynemű, áttetsző, erősen fénytörő, sárgásan színezett anyagból álló, összefüggő, majd szaggatott háló­zat foglal helyet. A hálózat hézagaiban itt-ott a finomszálú ros­­tonya maradványait is kivehetni. Hova­tovább e hálózat szálai mindinkább szélesednek, közeik keskenyebbek, szűkebbek , de még e körökben a veres vérsejtek homályos contour-jai kivehetők. Csakhamar azonban ez egynemű anyag egészen összefüggő réteget képez, melyben a teljesen hiányzó veres vérsejtek és szálas rostonya helyét maga ez anyag foglalja el, úgy hogy benne az egynemű képletet összefüggő, majd szaggatott csatornahálózat zavarja meg csak, melyben leg­többször az egész árteret kitöltő, szemcsés, megnyúlt és maggal ellátott protoplasmatömegek foglalnak helyet. E protoplasmatö­­megek — vagy mondhatjuk sejtek — azon benyomást teszik, mintha a fennmaradt fehér vérsejtek, vagy azok származékai len­nének. A csatornahálózat minden rend nélkül vonul át az egész tömegen, itt-ott kitágulásokat, majd szűkületeket, egyes helyen va­kon végződő oldalmeneteket képezve, mely utóbbiak mindig a mondott szemcsés és maggal biró protoplasmatömegekkel van­nak kitöltve. E sajátos réteg kifelé legtöbbször a vérrel telt üreges rend­szertől mintegy köt szövetfal által van elválasztva. Máskor azonban e réteg a nagy vérömleny közepében foglal helyett, de akkor is egyik oldalról kötszövet-gerendezetnyúlvány által van határolva, míg a másik oldalról a leírt módon megy át a véres vérsejt­­tömeg felé. Ez utolsó — mondjuk — csatornás rostonyaréteg, noha legtöbb helyen összefüggő réteget képez, vannak mégis helyek, hol mintegy áttöretik a vérömleny által, midőn azután a képzett rés­ben épen megtartott veres vérsejteket, a megszokott gyér számban fehér vérsejteket, rostonyaszálakba bezárva, találhatunk. Más részről, s ezt még egyszer óhajtom kiemelni, a csatornás rostonya a vérömleny nem egész felületét körzetét fogja be ; sőt ellenkezőleg a körzet egy nagy részén aránylag egészen laza al­vadék érintkezik a szivacsos réteggel ; s ezzel egészen ellentett oldalon van a csatornás rostonya az alvadt tömeg legszilárdabb részletének környén elhelyezve. Carminnal való festésnél az egynemű anyag igen haloványan, míg a csatornarendszerben elhelyezett sejtek, s főleg azok magvai sötéten színeződtek. Eczetsavban az egynemű, erősen fénytörő anyag felduzzadt és kissé elhomályosodott. Több dag e végtagon nem fordult elő. A további leírást a gerinczvelőnél kell kezdenem, miután a bal felső végtag felé a dag képződés már a 8., tehát a baloldali karidegfonatot képző utolsóelőtti hátsó ideggyök rostjain veszi kezdetét. Itt a gerinczcsatornán és keménykézen belül, ez és a lágy­kérek közt, a nevezett ideggyök 4. 5. és 6. idegrost-kötegét (áll­­ván ez ideggyök felülről lefelé számított hét idegrost-kötegből) magába zárva, egy mogyorónyi, egyenetlen, gümős felületű, meg­lehetősen tömött dag ül. Innen a karfonat gyökei minden észrevehető megvastagodás nélkül haladnak mindaddig, mígnem az egyesült 8. nyak- és 1. háti gyök kötegei az első borda felett el nem vonulnak. Itt, ille­tőleg a két gyök egyesülése helyén, a csigolya közti likaktól mint­egy­­ kem-nyire egy fél diónyi és alakú, domborúságával a mell­­űr felé néző, sokkal puhább, borszeszben állás folytán felületén megránczosodott, kissé szürkésbarnás színezetű dag foglal helyet. E dag a két ideggyöknek inkább körzetén ül, oly formán, hogy a 8. nyakideggyök legtöbb rostkötegével a dag felületén vonul el, míg az első háti gyök kissé a mélybe benyomul. E helyen alól a karfonat gyökei egymással sokszoros anas­­tomosisokat képeznek , annélkül, hogy rajtuk valami kórosat lehetne észlelni. A karfonatból kiinduló két ideg ismét az, melyen kisebb­­nagyobb dagok lépnek fel. Egyik, melyen csupa apró (górcsei nagyságútól borsónyiig, s számra nyolcz) dag ül, a nervus cuta­neus medianus. A másik, melyen számos kásányi, egész mogyorónyi nagyságon kívül az alkar belső mellső felületének felső harmadán a legelőbb leírt (a jobb alkaron ült) dagnál jóval nagyobb, de azzal minden egyéb sajátságban osztozó dag foglal helyet, a nervus ulnaris. Megemlítendő még, hogy a nervus ulnaris a negye­dik ujjnak belső szélére adott ágán egy kisebb, diónyi dag ül. A nagyobb dagok — már a mogyorónyiak is — többnyire körzetileg ülnek az idegeken, vagy jobban mondva, az idegek vonóinak el látszólag ezek felületén. A kisebb dagok ellenben az idegekben magukban benn helyezkednek el, úgy hogy mintegy az idegrostokkal vannak beborítva, miért is e dagocskák több­nyire orsóalakkal bírnak. Valamennyi dagon — talán csak a legkisebbek kivételével — meglátszik, miszerint borszeszben jelentékenyen összezsugorodott, mert felületük többnyire ráncos, egyenetlen besüppedésekkel fedett. A nagyobb — már a borsónyi — dagok metszlapja egész­ben, vagy legalább nagy részben barnásvörhenyesen színezett, szivacsos, kis részben szürkésfehér, rostos kötszövet-külemű. A kisebb dagok ellenben — úgyszólván — kizárólag szür­késfehér, tömöttebb kötszövetállománnyal látszanak bírni. A borsónyi és nagyobb dagok górcsős vizsgálata — elte­kintve a felületükön elvonuló idegkötegektől — meglehetősen azonos eredményt adott. Ott, hol a szövet szürkésfehér, hosszúkás magvakban dúsabb, hullámzatos, egymásba fonódott, rostos köt­szövet áll előtünk; hol pedig veresesbarna, ott az előbbi szövet szétziláltabb rostkötegei közt és nagyobb számú edényátmetsze­­teken, fehér vérsejtekkel gyéren keverve, vörös vérsejteket láthatni. A kicsiny és legkisebb (górcses) dagokból metszeteket ter­mészetszerűen csak úgy nyerhettem, ha a metszéseket az egész idegtörzsön vezettem keresztül. Az így nyert és carminsavas ammo­­niumban festett metszetek már macroscopice igen tanulságos képet nyújtottak. A halaványan színezett, itt-ott zsírszövettel vegyes alapkör­­szövetben — haránt metszeteken — sötétebben színezett, kisebb nagyobb körök láthatók, melyek a rendes első­ idegkötegek át­­metszeteinek felelnek meg. E rendes nagyságú körökön kívül több­nyire egy, néha azonban két kör is van, mely feltűnően nagyobb a többinél, melynek központi része halaványabban, legkörzetesebb része ismét sötétebben színezett. — 186 —

Next