Orvosi Hetilap, 1879. március (23. évfolyam, 9-13. szám)
1879-03-02 / 9. szám
1 na gyobb edényátmetszetekre akadni, melyek többnyire vérrel vannak kitöltve és könyezetükben a sejtdússág kiválóan szembeötlő. Innen a nagy üregek felé a szövet, mely alkatra a leírt rostoknak látszattól miben sem különbözik, mind inkább edénydúsabb lesz, míg végre a szivacsos külemű tereken — angioma cavernosum — képe áll előttünk. E rétegben önálló edényeket, vagy azoknak megfelelő szabályos haránt metszeteket hasztalan keresünk. Itt tulajdonképen vörös vérsejt-mező van előttünk, mely szabálytalan vastagságú és elágazású, többnyire orsóidomú kötszövetsejtekből áll, közfalak által kisebb nagyobb, többnyire körkörös, máskor rendetlen sokszögletű terekre osztva fel. A közfalakon még itt-ott hoszas endothe magvakat vehetni ki. Továbbá, helyenként az is feltűnik, hogy egy különben körülzárt üregben többnyire csillagalakú sejtekből álló reczézet foglal helyet, melynek közeit ismét vörös vérsejtek foglalják el. Az edénydús szövet, s az épen leírt angioma cavernosum közt az átmenet egészen fokozatos ; úgy, hogy már a véredénydús rétegben is találhatni egyes helyeket, hol kötszövetrésekben foglalnak helyet a veres vérsejtek. Hogy váljon e rések eredetileg nyirküregek, vagy edények voltak-e, vagy a vér kiömlése által egyszerűen a kötszövet szétválasztása folytán jöttek-e létre ? határozott feleletet a képekből nem nyerhetni. Ott, hol a közfalakon epithelmagvakat láthatni, az első feltevés valószínű. A véralvadékkal telt nagyobb üregek fala csakis az angioma cavernosum szövete által képeztetik; olyszerű lévén a viszony köztük, hogy tulajdonképen egy ilyen nem egyéb mint az angioma cav. egy nagyobb tág, vagy több kisebbnek összefolyása által származott hézaga. Ha e nagy hézagok és üregek alvadéka olyan volna, mint a kisebbeké, úgy külön leírást — természetszerűen — nem igényelne ; azonban már a macroscopicus leírásnál sem hagyhattuk érintetlenül, hogy bennük szürkéssárgás rajzolatokat vehetni észre. Ez alvadékokban ott, hol a veres vértestecsek nagyobb területen összefüggő réteget képeznek, köztük a finomvonalas, nemezszerű rostonyaalvadék egészben olyan, minőnek azt fris véralvadékokban szoktuk találni. E területek körzetén a veres vérsejtek contour-jai mindinkább elhomályosodnak, maguk a véres vérsejtek gyérülnek, közöttük egynemű, áttetsző, erősen fénytörő, sárgásan színezett anyagból álló, összefüggő, majd szaggatott hálózat foglal helyet. A hálózat hézagaiban itt-ott a finomszálú rostonya maradványait is kivehetni. Hovatovább e hálózat szálai mindinkább szélesednek, közeik keskenyebbek, szűkebbek , de még e körökben a veres vérsejtek homályos contour-jai kivehetők. Csakhamar azonban ez egynemű anyag egészen összefüggő réteget képez, melyben a teljesen hiányzó veres vérsejtek és szálas rostonya helyét maga ez anyag foglalja el, úgy hogy benne az egynemű képletet összefüggő, majd szaggatott csatornahálózat zavarja meg csak, melyben legtöbbször az egész árteret kitöltő, szemcsés, megnyúlt és maggal ellátott protoplasmatömegek foglalnak helyet. E protoplasmatömegek — vagy mondhatjuk sejtek — azon benyomást teszik, mintha a fennmaradt fehér vérsejtek, vagy azok származékai lennének. A csatornahálózat minden rend nélkül vonul át az egész tömegen, itt-ott kitágulásokat, majd szűkületeket, egyes helyen vakon végződő oldalmeneteket képezve, mely utóbbiak mindig a mondott szemcsés és maggal biró protoplasmatömegekkel vannak kitöltve. E sajátos réteg kifelé legtöbbször a vérrel telt üreges rendszertől mintegy köt szövetfal által van elválasztva. Máskor azonban e réteg a nagy vérömleny közepében foglal helyett, de akkor is egyik oldalról kötszövet-gerendezetnyúlvány által van határolva, míg a másik oldalról a leírt módon megy át a véres vérsejttömeg felé. Ez utolsó — mondjuk — csatornás rostonyaréteg, noha legtöbb helyen összefüggő réteget képez, vannak mégis helyek, hol mintegy áttöretik a vérömleny által, midőn azután a képzett résben épen megtartott veres vérsejteket, a megszokott gyér számban fehér vérsejteket, rostonyaszálakba bezárva, találhatunk. Más részről, s ezt még egyszer óhajtom kiemelni, a csatornás rostonya a vérömleny nem egész felületét körzetét fogja be ; sőt ellenkezőleg a körzet egy nagy részén aránylag egészen laza alvadék érintkezik a szivacsos réteggel ; s ezzel egészen ellentett oldalon van a csatornás rostonya az alvadt tömeg legszilárdabb részletének környén elhelyezve. Carminnal való festésnél az egynemű anyag igen haloványan, míg a csatornarendszerben elhelyezett sejtek, s főleg azok magvai sötéten színeződtek. Eczetsavban az egynemű, erősen fénytörő anyag felduzzadt és kissé elhomályosodott. Több dag e végtagon nem fordult elő. A további leírást a gerinczvelőnél kell kezdenem, miután a bal felső végtag felé a dag képződés már a 8., tehát a baloldali karidegfonatot képző utolsóelőtti hátsó ideggyök rostjain veszi kezdetét. Itt a gerinczcsatornán és keménykézen belül, ez és a lágykérek közt, a nevezett ideggyök 4. 5. és 6. idegrost-kötegét (állván ez ideggyök felülről lefelé számított hét idegrost-kötegből) magába zárva, egy mogyorónyi, egyenetlen, gümős felületű, meglehetősen tömött dag ül. Innen a karfonat gyökei minden észrevehető megvastagodás nélkül haladnak mindaddig, mígnem az egyesült 8. nyak- és 1. háti gyök kötegei az első borda felett el nem vonulnak. Itt, illetőleg a két gyök egyesülése helyén, a csigolya közti likaktól mintegy kem-nyire egy fél diónyi és alakú, domborúságával a mellűr felé néző, sokkal puhább, borszeszben állás folytán felületén megránczosodott, kissé szürkésbarnás színezetű dag foglal helyet. E dag a két ideggyöknek inkább körzetén ül, oly formán, hogy a 8. nyakideggyök legtöbb rostkötegével a dag felületén vonul el, míg az első háti gyök kissé a mélybe benyomul. E helyen alól a karfonat gyökei egymással sokszoros anastomosisokat képeznek , annélkül, hogy rajtuk valami kórosat lehetne észlelni. A karfonatból kiinduló két ideg ismét az, melyen kisebbnagyobb dagok lépnek fel. Egyik, melyen csupa apró (górcsei nagyságútól borsónyiig, s számra nyolcz) dag ül, a nervus cutaneus medianus. A másik, melyen számos kásányi, egész mogyorónyi nagyságon kívül az alkar belső mellső felületének felső harmadán a legelőbb leírt (a jobb alkaron ült) dagnál jóval nagyobb, de azzal minden egyéb sajátságban osztozó dag foglal helyet, a nervus ulnaris. Megemlítendő még, hogy a nervus ulnaris a negyedik ujjnak belső szélére adott ágán egy kisebb, diónyi dag ül. A nagyobb dagok — már a mogyorónyiak is — többnyire körzetileg ülnek az idegeken, vagy jobban mondva, az idegek vonóinak el látszólag ezek felületén. A kisebb dagok ellenben az idegekben magukban benn helyezkednek el, úgy hogy mintegy az idegrostokkal vannak beborítva, miért is e dagocskák többnyire orsóalakkal bírnak. Valamennyi dagon — talán csak a legkisebbek kivételével — meglátszik, miszerint borszeszben jelentékenyen összezsugorodott, mert felületük többnyire ráncos, egyenetlen besüppedésekkel fedett. A nagyobb — már a borsónyi — dagok metszlapja egészben, vagy legalább nagy részben barnásvörhenyesen színezett, szivacsos, kis részben szürkésfehér, rostos kötszövet-külemű. A kisebb dagok ellenben — úgyszólván — kizárólag szürkésfehér, tömöttebb kötszövetállománnyal látszanak bírni. A borsónyi és nagyobb dagok górcsős vizsgálata — eltekintve a felületükön elvonuló idegkötegektől — meglehetősen azonos eredményt adott. Ott, hol a szövet szürkésfehér, hosszúkás magvakban dúsabb, hullámzatos, egymásba fonódott, rostos kötszövet áll előtünk; hol pedig veresesbarna, ott az előbbi szövet szétziláltabb rostkötegei közt és nagyobb számú edényátmetszeteken, fehér vérsejtekkel gyéren keverve, vörös vérsejteket láthatni. A kicsiny és legkisebb (górcses) dagokból metszeteket természetszerűen csak úgy nyerhettem, ha a metszéseket az egész idegtörzsön vezettem keresztül. Az így nyert és carminsavas ammoniumban festett metszetek már macroscopice igen tanulságos képet nyújtottak. A halaványan színezett, itt-ott zsírszövettel vegyes alapkörszövetben — haránt metszeteken — sötétebben színezett, kisebb nagyobb körök láthatók, melyek a rendes első idegkötegek átmetszeteinek felelnek meg. E rendes nagyságú körökön kívül többnyire egy, néha azonban két kör is van, mely feltűnően nagyobb a többinél, melynek központi része halaványabban, legkörzetesebb része ismét sötétebben színezett. — 186 —