Orvosi Hetilap, 1880. augusztus (24. évfolyam, 31-35. szám)

1880-08-01 / 31. szám

725 726 Nézetem szerint, hogy lehetőleg egyöntetű végbél­­hőmérészeti módszert lehessen megállapítani, a következő három dologban kellene lehetőleg megállapodásra jutni. 1 -szer. Lehetőleg ugyanazon fajú állaton tenni a kísérleteket, 7-szor. Megállapodni abban, hogy a végbél milyen magaslatán történjék a hőmérés. 3-szor. Meg­határozni, hogy mily esetekben ejtessék meg a hőmérés szabad, vagy rögzített állaton és különösen megállapodni a rögzítés módjára nézve. A­mi az első kérdést illeti, kétségen kívül kívánatos, minél több fajta állaton tenni meg valamely kísérletet; miután azonban egy kérdés megoldására is lehetőleg sok kísérlet teendő, nem igen találjuk, különösen a jelenkori gyors munkálkodás idején, hogy a vizsgálók egyszerre több fajta állatokra terjesztenék ki figyelmü­ket. Legalkalmasabbak lennének az oly állatok, melyek­nek megközelítőleg olyan állandó a hőmérsékük, mint az embernél. Tapasztalataim szerint legjobban lehetne igénybe venni e tekintetben a madarak közül a házi tyúkot, vagy kakast, melynek normális hőmérséke 39—4000­ közé esik, s a külső meleg, valamint a mérésmód válto­zásaival szemben nem ingadozik annyira, mint a tengeri nyulaké és a kutyáké, melyeknek normális hőmérséke különböző észlelők (Billroth, Kussmaul és Tenner) szerint egész 2 ° C között változik. E madarakat igen alkalmassá teszi még a végbélhő meghatározására az, hogy tág vég­belük van, melyen könyedén be lehet vezetni a hőmérőt a test középpontjáig a rekeszig, s a velük bánás sem nehéz. Hátrányuk az, hogy sok élet- és kórtani kísérle­tekre nem alkalmasak, vagy legalább nem igen voltak még használva, s vérük magasabban lévén temperálva, a rajtuk nyert kísérleti adatok az emlős házi állatokéinál még kevésbé vihetők át az emberre. A tengeri nyulak, kutyák és macskák inkább vannak használatban e tekintetben. Ez állatok közül leg­gyakrabban használják kétségkívül a tengeri nyulat, mivel ugyanazon fajból legkönyebben legnagyobb szám­ban kaphatók, a velük való bánás legkényelmesebb és az élettani kísérleti módszerek ez állatokra leginkább ki vannak fejtve. Ellenvetés ellene, itteni hőmérsékének nagy változékonysága felfeszítés alkalmával. A kutya, noha ennek normális hőmérséke is szélesebb határok között ingadozik (38—40 °C. Billroth) mint az emberé, annyiban alkalmasabb nyúlnál, mert tág végbele miatt kényelmesebb a hőmérő bevitele; továbbá kellő bánás­mód mellett szabad hőmérésre alkalmasabb mint amaz, fejlettebb szervezeténél fogva közelebb állván az emberhez. A macskára ugyanezek állanak, sőt miután újabb vizsgálatok szerint ezeknél az izzadást kísérletileg­ lehet tanulmányozni, az állati meleghez tartozó sok kérdés eldöntésénél valószínűleg igénybe fognak vétetni. Hátrá­nya mindkét állatnak az, hogy a velük való kísérletezés kényelmetlenebb, s oly nagy mennyiségben nem állnak rendelkezésre, mint a nyulak. Nézetem szerint a később közlendő cautelákkal minden, az állati melegre vonatkozó vizsgálatot tengeri nyulakon lehet elkezdeni és azután ki­terjeszkedni a többi állatokra. A­mi a második kérdést illeti, hogy a végbélnek minő magaslatán történjék a hőmérés , a következő szem­pontok lennének irányadók. A végbél­ hőmérsék fokát is, mint minden tájhő­­mérsékét három tényező szabja meg : 1-szor az, hogy mennyi meleg terem ott helyben ? 2-szor az, hogy mennyi meleg jön oda máshonnan ? (a vérkeringés útján, vagy a szomszéd szervektől vezetés folytán) 3-szor mennyi meleg vesz el belőle vezetés és kisugárzás folytán ? A helybeli melegtermelés a végbél­hőmérsék létrehozásában alig jöhet számításba, mert mint minden szövet meleget termel ugyan ez is, de tekintetbe véve, hogy az egész végbél szövettömege nem nagy, hogy az emésztési mű­­veletben már alig vesz részt, hogy élénkebben működő mirigyei nincsenek, hogy mozgása lomhább, mint a magasabban fekvő bélrészleteké, alig hibázunk, ha azt állítjuk, hogy a végbél saját hőtermelése a talált végbél­­hőmérséknek csak csekély hányadát adja, tengeri nyúlnál különösen, hol a vékonyfalú végbél összes működése, úgy látszik, csak a száraz bélsár-göbök tovahajtásában áll, így tehát a végbél­hőmérsék létrehozásában külö­nösen a második és harmadik pont alatti tényezők szere­pelnek, még­pedig a végbél különböző magaslatán külön­böző mértékben. A végbél-nyílásban egészen a medencze­­bemenetig tulajdonkép a végbél körülötti edények hő­­mérsékét mérjük, melyeknek vértartalma úgy, mint a bőralatti edényeké a külső hőmérsék, valamint a va­­somotori­us idegrendszer különböző állapotai szerint nagyon változó, így a medenc­én kívü­li végbél-részlet hőmérséke nagyon ingadozó és egyszersmind legalacsonyabb is, mivel környéki fekvésénél fogva vezetés és kisugárzás folytán itten legnagyobb a lehűlés. A végbél medenczeűrbeli részletéhez az aorta abdo­minális ágain a test legmelegebb, másfelől a medencze- és csipőviszereken a környéki hidegebb tájakról jön a vér, s e kétféle vér közös hőmérsékét mérjük tulajdon­képen a medenczeűrbeli végbélben, melyhez valószínűleg nem tekintélytelen hányadot szolgáltatnak még közvetlen vezetés folytán különösen élénkebb működés esetén a medenc­ét környező izmok is. A medenc­eűr a lehűléstől jól van védve, felfelé nem veszít meleget, mivel e has­­űri tájak még melegebbek, köröskörül különösen két oldalán vastag izomrétegekkel borított csontcsatorna környezi, s alsó nyílása aránylag kicsiny felületet képez, mely a gáztáji szövetek nem igen vékony rétege által van védve a lehűléstől, míg a felhúzott c­ombok még inkább akadályozzák a lehűlést. E minden oldalról védett álla­pot magyarázza a hőmérséknek meglehetős állandóságát e részben. A hasürbeli végbél hőmérséke sem saját hőmérsék, hanem a hasüré magáé, mely számos tényezők közös eredménye. A hasüri két főedényben, a hasi aortában és a vena cava ascendens-ben, mint Claude Bernard thermo­­electricus mérései mutatják, a veseedények feletti tájon egyenlő a hőmérsék, míg attól felfelé a viszérben, s attól lefelé az ütérben emelkedik a vér hőmérséke ; legmaga­sabb a vér hőmérséke a vene cava ascendens-ben a máj­­visszér beömlési helyén. E két különböző hőmérsékből a hasürben egy közös hőmérsék fejlődik ki, melyhez kisebb-nagyobb hányadban hozzájárulnak még a máj, lép, belek és a hasüri izmok is különösen működés köz­ben kifejtett melegükkel. E közös hasüri hőmérsékét mérjük a hasüri végbél-részlet különböző magaslatán: 31*

Next