Orvosi Hetilap, 1881. október (25. évfolyam, 40-44. szám)

1881-10-02 / 40. szám

V.- -J ’—- . .r - 1 '—-—-----T'~—rTr'^——.?■■■' ' * : ' ’ — 8ig — _____ -------:----------------------------' 7---------.—:--- --- 920 -- ' . •v finom reczézetes álhártyák által jellemeztetett, mely leletek egyszersmind arra is utalnak, hogy a kóros folyamat nem heveny, hanem subacut jellemű volt. Mellesleg legyen megjegyezve, hogy a nem-gümős alapi agykérláb legtöbb esetében az irodalmi feljegyzések szerint hasonló állapotban találtatott a pia mater alapi részlete. Az agyi kóros változásokon kívül észlelt genyes körglob, a jobb középső lebeny desquammativ tüdőlobja, lépdag, a máj és a lép terimbelének malarikus festenyzettsége mind csak másodlagos jelentőségűek. Kérdés, mily módon jeleztettek az életben az imént felsorolt kórbonczi változások ? A gyermek, miként a kortörténetből tudjuk, felvétele alkalmával erős fejfájásról panaszkodott, didergett és 39-8°C. végbél-hőmérséket mutatott. Hogy váljon a leányka már ezelőtt is gyengélkedett-e avagy sem, arra nézve a hatósági szolgától, ki a gyermeket a kórházba hozta, felvilágosítást nem nyerhettünk, s így a diagnosis felállításánál anamnestikus mozzanatokra, melyek különösen a mening. bas. tuberc. felismerésénél oly jelentékeny szerepet játszanak, nem is támaszkodhattunk. Az első napokban észlelt erős fejfájás, többször ismétlődő hányás, székrekedés, éjjeli nyugtalanság, szűkült láták, nem-szapora pulsus, eleve a leggyakoribb agyi megbetegedésre, a gümős alapi agykórlábra irányította figyelmünket, daczára, hogy elsődleges sajtos góczot a test egyéb szerveiben nem sikerült felfedeznünk; gyanúnkat megerősíteni látszott a nemsokára fellépő kancsalság, a sulcus naso-labialis elmosódottsága, s a hasfalazat nagymérvű retractiója. A későbben jelentkező éles és meglehetős gyakran ismétlődő felkiáltások felfogásunk szerint csak azt bizonyították, hogy a fejfájás fokozódott, s hogy a gümős alapi agykérlábbal nagyobb fokú belső agyvízkór szövődött; emellett azonban nem volt szabad megfeledkeznünk arról, hogy önállólag fellépő hydrocephalus internus acutus, vagy Steffen megnevezése szerint meningitis ventricularis is lehet jelen, bár a convulsiók hiánya, s az eléggé ép sensorium ez ellen szólottak. A kórállapot ezentúl majdnem a halál bekövetkeztéig meglehetősen változatlan és fennállott, s csakis annyiban szenvedett módosulást, hogy a lesoványodás gyors léptekkel haladt előre. A betegség felette hosszú lefolyása és a soporosus állapot, a convulsiók, szüdéses tüneteknek (tehát a gümős alapi agykérláb utolsó stádiumának) kimaradása, illetőleg késése és hiányos kifejlődése mindinkább kérdésessé tette kórisménk helyességét, s fel kellett vennünk annak valószínűségét, hogy a fölötte ritkán előforduló egyszerű alapi agykézlábbal állunk szemben. Ha kóresetünket már most utólag összehasonlítjuk Steffen') és Huguenin2) leírásával, a következőket találjuk. Az erős makacs fejfájás, a csilapíthatlan hányás és hányinger, melyek az alapi nem-gümős agykérlábnak az idézett szerzők, s különösen Huguenin szerint úgyszólván cardinális tüneteit képezik, kis betegünknél hasonlókép leginkább léptek előtérbe. Ezen tünetek mellett kiválólag még a majdnem 2 héten át naponta jelentkező felkiáltások vonták magukra a figyelmet, mely tünet annyival inkább is kiemelendő, miután eddig, legalább Huguenin és Steffen leírásából ítélve, ezen tünet oly intensitással mint esetünkben nem észlelteti a nem-gümős alapi agykórlábnál. A hőmérsék, mint az a mellékelt táblázatban látható, a kórházi tartózkodás első 9 napjában folytonos lázat mutat, estek mérsékelt exacerbatiókkal (így a 19-dik napon 4°C. a reggeli és esteli hőmérsék közötti különbözet). A 19-dik naptól kezdve a 48-dik napig a hőfok legtöbbnyire a rendes határokon belül ingadozik, s a jelző higanyoszlop csak néhányszor este emelkedik 38°C. fölé. A 48-dik napon este a hőmérsék váratlanul 40 °C ra száll fel, a következő napon reggel azonban ismét 38°C., míg este újólag 40^3 °C. A következő 3 napon át a végbél-hőmérsék folytonos lázat jelez, s a higany 39-és 40'3 ° C. között ingadozik. Az 52-dik napon reggel a temperatúra 37*5 °C.-ra esik alá, s 2 napon át alig lépi túl a rendes határokat, míg a halált megelőző estén a végbél hőfoka ismét 40^3 ° C. Az érvelés minősége jellemzetest nem mutatott : rendes pulsus-szám többször váltakozott középszapora és szapora pulsussal, s pulsus-arhythmia csakis egy napon át, a kórházi tartózkodás második hetében észleltetett. A légzés hasonlókép nem volt jellemző, s különösen megemlítendő, hogy a Cheyne-Stokes-féle légzési típus, mely gümős alapi agykórlábnál oly gyakran jelentkezik, esetünkben nem észleltetett. A mi esetünket különösen érdekessé tesszi, az a felette hosszadalmas lefolyás, mert ha a betegség kezdetét a leánykánál csak a kórházbahozatal napjától számítjuk is, esetünk közvetlen Biermer esete mellé sorolandó, melynél a betegség 64 napig tartott, s eddig mint a leghosszabb tartamú mening. basil, non tuberc. eset ismeretes. A gyógykezelés tüneti volt, s a makacs székrekedést leküzdő, felszívó és izgató gyógyszerek adagolásából állott. Lázellenes szerek, nevezetesen digitális forrázat, csak a kórházi tartózkodás első napjaiban nyujtatott a gyermeknek. Kórbonczi szempontból a tárgyalt keresetnél tanulságos az, hogy az ependyma tömöttségének daczára, az oldalgyomrácsok körüli agyállomány elég nagy terjedelemben pépesen szétmálló volt. Vizsgálatok a peptonok vegytani természete felől. Pr.ósz PÁT. egyetemi tanártól. (Folytatás). A kérdést, melyet egymással ellentétben álló adatok egyszer egyik, másszor másik irányban látszanak megoldani, az eddigi felsorolt szempontokból egészen eltérően támadta meg Hennigert) és utána Hofmeister( 2). Henninger jégéczettel lepárlásnak vetette alá a peptont, s azt találta, hogy ezáltal egy része vízben oldhatatlanná válik, s a syntoninhoz hasonló sajátságokat vesz fel. Ugyanezt érte el Hofmeister, midőn a pepsin-peptont hoszszabb időn át 140—1700C-ra hevítette. Kísérleteikből mindketten, különösen pedig Hofmeister azt vélték következtetni, hogy a pepton ekkor, valószínüleg vízvesztés következtében visszaváltatik fehérnyévé.Füzetesebb leírás szerint e kísérletek a következőképen végeztettek : Henninger 10 súlyrész pepsin-peptont vett, ehhez 25 s. r. eczetsavanhydridet adott, s a keveréket hevítette; 8o°C-nál a pepton feloldódott. Egy órás hevítés után a keveréket légüres térben lepárlásnak vetette alá, midőn eczetsav és eczetsavanhydridből álló keverék párolt át. A ballonban maradt keverék mely még sok eczetsavanhydridet tartalmazott vízben zavaros folyadékká oldódott. A zavarosodás filtrálás által nem távolítható el, minthogy a zavarodást okozó részek a szűrőpapíron átmennek; több napi állás után ellenben megtisztul a folyadék és a zavarodást okozó részek leülepszenek. A tiszta folyadékot ezután dialysisnek vetette alá. Az ily oldat melegítés vagy salétromsav hozzáadására megzavarosodik, s a csapadék a sav fölös mennyiségében ismét oldható. Csapadékot ad az oldat továbbá ferrocyankaliummal, valamint nagy mennyiségben hozzáadott sókkal, különösen sok eczetsav jelenlétében. Ugyanígy csapadékot ad végre a (gyengén savanyú kémhatású) oldat igen kevés kalilúggal (hihetőleg közönyösítésnél), míg a lúg legkisebb fölöslegében e csapadék feloldódik. Az oldatban levő anyag az elősorolt kémhatások szerint igen hasonló azon acidalbuminhoz, mely a a dyalisis által fölösleges savától megfosztatott. Egy lényeges sajátságban azonban eltér tőle; a kalilúggal előállított, s a lúg fölöslegében feloldott csapadék ha oldására csak némileg több lúgot alkalmaztunk eczetsav hozzáadására töbé nem jelenik meg; a folyadékban levő anyag a fölös alkali hatása által elvesztette azon tulajdonságát, hogy savakkal, valamint vérlúgsóval csapadékot képezzen. 1) Gerhardt. Handb. d. Kinderkrankh. V. B. x. S. 2. H. p. 426. Tübingen 1880. 2) Ziemssen. Handb. d. spec. Path. u. Therap. XI. B. I H. p. 525. Leipzig, 1876. 8) A hőmérséki görbe a reggeli, déli és esteli végbélhőt jelzi. 1) Henninger. Comptes rendus T. 86. I. 1878. p. 1464. 2) Zeitschrift für physiolog. Chem. II. 206. lap. 1878—79.