Orvosi Hetilap, 1882. május (26. évfolyam, 19-22. szám)

1882-05-07 / 19. szám

Budapest, 1882. 19. sz. /május 7. ELŐFIZETÉSI ÁR : helyben­­és vidéken egész évre 10 írt., félévre 5 frt. A közlemények és fizetések bérmentesí­­tendők. HIRDETÉSEKÉRT soronkint 15 új kir. Megrendelhető minden kir. postahivatalnál, a szerkesztőségnél nádor-utcza 13. szám és Kilián György könyvkereskedésében váczi­ utcza Drasche-féle házban-ORVOSI HETILAP. CIONI­S KÜLFÖLD! GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBU­TÁRLAT KÖZLÖNYE. HUSZONHATODIK ÉVFOLYAM. Felelős szerkesztő és tulajdonos Markusovszky Lajos tr. Főmunkatárs Balogh Kálmán tanár. Tartalom: Lechner K. tr. Schwartzer F. tr. kir. tan. magán elme- és ideggyógyintézetéből. A téboly agytáplálkozási zavarainak lo­calisatiója. —Irsai Á. és Babes V. tr­ok. Kísérleti adatok az idegrendszer befolyásának tanához a bőr kóros átváltozásaira vonatkozólag. (Vége.) — Könyvis­mertetés. Die Harnconcretionen des Menschen und die Ursachen ihrer Entstehung. Von Dr. R. Ultzmann in Wien. — Lapszemle. A tüdőbetegségek miatt végzett műtői beavatkozásokról. Tárcza : A budapesti kir. orvosegylet IX. rendes ülése 1882. ápril 22-kén. (Vége). — A biharmegyei­ orvos-gyógyszerész- és természettudományi egyletnek 1882. évben tartott szakülései. Január, február és martius. — A szülészeti és nőgyógyászati szakosztály a londoni nemzetközi congressuson. — Vegyesek. — Szerkesztői levelezés. — Pályázatok. MEGJELEN MINDEN VASARNAP. Schwartzer F. tr. kir. tanácsos magán elme- és ideg-gyógyintézetéből Budapesten. A téboly agytáplálkozási zavarainak localisatiója. (Tanulmány.) Közli Lechner Károly tr. intézeti főorvos. I. Szellemi életünk azon kóros elváltozásai között, melyek — tisztán csak az agy táplálkozási­ zavarain alapulva — functionális rendellenességet képeznek, anélkül, hogy az agyban e rendel­lenességnek megfelelő, kézzelfogható nagyobb materiális elvál­tozások is lennének jelen: előkelő szerepet játszik a téboly, s ennek számos válfaja. Miután a téboly különféle alakjai összegükben az elmekórok statistikájában majdnem 50%/o-kal vannak képviselve, e gyakori­ságuknál fogva a gyakorló orvos szemében is kell, hogy nagy fontossággal bírjanak, annyival inkább, mivel az van hivatva ki­válóan a keletkezésében rendszerint fel nem ismert betegségre ideje korán, kellő időben rámutatni, s — a betegség további kifejlődését sokszor megakadályozva — azáltal az emberiséget számos, gyakran roppant horderejű, családi, s társadalmi drámák átszenvedésétől megóvni. A gyakorló orvos e fontos hivatásának czélszerű betölthe­­tésére nem elegendő csak e betegség kórképével ismerkedni meg egyedül. Hisz a tünetek értéke, azok szövődésének mennyisége és lefolyásuknak időrendje, s minősége önmagában nem képes még útmutatót adni arra nézve, mily prophylactikus rendszabályok által óvhatjuk meg az egyes egyént hasonló betegségek átszen­vedésétől. Csak a kórságok benső lényegének tudata, s az e belső lényeget alkotó kórboncztani elváltozások kellő ismerete nyújthat biztos támpontot oly órszabályok igénybevételénél, melyeknek segedelme mellett jogos alapon remélhetjük a beteg­séget csírájában elölhetni, avagy keletkezését egyáltalában meg­akadályozni. Feladatunk tehát főleg oly adatok nyújtásában összponto­sul, mely adatok, a téboly kórboncztani képét nagyobb világos­ságba helyezve, e betegség kóroktani mozzanatait is jobban ki­emelkedni és megbírálhatóbbá válni engedik , s melyek azonfelül e kóroktani mozzanatok szoros körülhatárolása által, hathatós fegyvert is szolgáltathatnak a gyakorló orvos kezébe a betegség elhárításának nehéz munkájában. E szerint első­sorban a téboly lefolyása alkalmával kifej­lődésre jutó kórboncztani elváltozásokról kellene szólanunk. A téboly kórboncztanáról azonban mindeddig mit sem tudunk. Bár a bonczolásra kerülő esetek száma nem csekély, mégis azoknak minden typicitást és különös jelleget nélkülöző leletet teljes ho­mályban hagynak bennünket, sőt a legtöbb esetben hiányozván még minden —­ a tudomány mai segédeszközeivel észlelhető, ki­mutatható — elváltozás az agyban : kénytelenek vagyunk a téboly lényegének felderítésére vonatkozó szándékunkról, kórboncztani úton, egyelőre lemondani. Tudjuk, hogy az agy élettani működése, boncztani alakele­meinek rendszeres functióiban áll, s bárha nem ismerjük ama materiális, vegyi vagy physikai elváltozásokat, melyek ezen ideg­elemek életműködései közben végbe mennek, tudjuk még azt is, hogy eme idegelemek kellő functiójának fő feltétele kizárólag csak azoknak rendszeres tápláltatásában keresendő. Az agy bonc­tani alkatrészeinek helytelen tápláltatása képezi tehát általában az alapot, melyre e szerv működés­zavarai min­denkor visszavezethetők, s az agykéreg idegelemeinek ily rend­ellenes tápláltatása szolgálhat különösen azon agyzavaroknak hasisául, melyek a szellemi élet kóros jelenségei alakjában jönnek nyilvánulásra. A kóros elmeműködés magyarázata, annak végső okaiban, kutatás tárgyát képezte a mióta csak egyáltalában elmegyógyá­szat létezik. A psychopathologia története számtalan ily értelmű kísérletet jegyezett fel lapjaira, a­nélkül azonban, hogy azok e tudományt csak egy tapáttal is közelebb hozták volna a kitűzött czél felé. Ily tapasztalatok után, s oly kevés kilátás mellett nem csoda, ha a negatív korszaka következett be, mely elérhetlennek hirdetve az értelmi­ működéseink közepette végbemenő folya­matok élettani magyarázatát, tagadásba vette egyszersmind az elme kóros tüneteinek lényegébe való beláthatás lehetőségét is. Mindezek daczára az ismeretek elégtelensége és a dolgok

Next