Orvosi Hetilap, 1882. június (26. évfolyam, 23-26. szám)

1882-06-04 / 23. szám

— 559 — — 560­­ annyira szabályszerű, hogy ezalól csak egy tengeri ma­­laczon találtak kivételt, melyen az egyik oldali arideg átmetszése után epileptogen táj mind a két oldalon fej­lődött ki. Nevezetes pedig, hogy míg az epileptogen tájnak érintése a rohamokat előidézheti, az onnét tovamenő ide­gek ingerlése azokat nem válthatja ki. A kezdődő roham az elvezető ideg lekötése, leszorítása, vagy átmet­szése által megszakítható. S mint a gerinc­velőnek, vagy az álidegnek sértése, ép úgy a nyúlt velő, a Varosi-híd, a láttelep, ikertestek, az Ammonszarvnak, vagy a legkülönbözőbb idegeknek bán­talmazása vezethet epileptikus rohamokra. A bántalmak pedig okoztathatnak erőművi eszközök, vérömlenyek, da­ganatok, lobos, továbbá szövet-elfajulási folyamatok által hat. Szóval az előidéző hatányok száma rendkívül nagy lehet, s hosszas felsorolásukat nem tartom szükségesnek. Ily esetekben a rohamot előjel szokta megelőzni, mely esetleg a központból megy ki, s az izmokban reme­gésben nyilvánul; közönségesen azonban érzőidegek képe­zik annak útját, s ott látszik keletkezni, hol az inger be­hatásának helye van, így midőn káprándok vagy képze­letek lépnek fel, a koponyában kereshetjük a bántalma­zás helyét; míg máskor valahol a körzeten hideg vagyis meleg, csiklandozás vagy fájdalom érzése jelen meg,­­ kisebb-nagyobb gyorsasággal, sőt sokszor villámsebes­séggel halad az agy felé. S hogy csakugyan ez a roha­mokát kiváltó inger útja, ez kitetszik a rohamnak lehet­séges kimaradásából olyankor, ha az illető testrészt leköt­jük, így pedig az elvezető ideget leszorítjuk, mi az álla­tokon tett, s említett tapasztalatokkal egyezik. A bekövetkező roham sokszor igen rövid tartamú s néhány pillanatnyi eszméletlenségből és szédülésből áll, úgy hogy az ember el sem esik. Máskor az eszmélet­lenséggel majdnem egy időben, az edények izomzatának görcsös összehúzódása folytán az arca elhaloványodik, míg az érlökés kicsiny és összenyomott lesz; ezzel kapcsolat­ban a láza kitágul, s a beteg kiáltással összerogy. Az együttérző­ idegrendszer izgató befolyása pedig nem szorít­kozik az edényekre, hanem kiterjed a belekre, epeveze­tékre, az ondóvezetékekre és a verítékmirigyekre, minek has­fájdalmak, korgások, kézizzadás és ondókilövelés lesz­nek következményei. Meglehet egyébiránt, hogy a roham az együttérző­ idegrendszer ingereltségén nem megy túl, azonban ha az tovább fejlődik, az arca el kezd torzulni, míg az állkapocs, nemkülönben a garat, a gégezés, a nyak és a törzs izmai dermébe esnek. Ekként a mellkas összenyomása folytán a légzés akadályozva lesz, s fula­­dás tünetei lépnek fel. Az arca duzzadt és kékes véres lesz, nemkülönben az agy is megtelik vérrel. A véredé­nyek izomzata általában elernyed, s azok megtelnek. Ezen fuladásos időszak a dermével egyszerre megszűnik, s rángatódzások által váltatik fel. Ezek először is az arczon, nyelven, garatban és az állkapcson láthatók, melyek a nyúlt velőtől, illetőleg a Yarosi-hídtól származó idegekkel láttatnak el. A száj tajtékzik, mi a háromosztatú ideg in­gerlése folytán a nyál­mirigyek ingerlésének következ­ménye. Ezután a rángatódzások gyorsan általánosakká válnak. A fuladásos állapot lassan kint megszűnik, az ér­lökés teltebb lesz, a bőrt bő izzadás fedi, s az összeesett beteg teljes eszméletlenségéből egy pillanatra felébred, mire mély álom szokott következni. Az epileptikus rohamok — mint felvehetjük — e módon akkor léphetnek fel, midőn a kéregállománybeli idegsejtek tömecsei között nincs­ annyi erély felhalmozva és azok nem mozognak oly könyen, hogy az eleven erő ön­magától előtörjön, s ugyanakkor, midőn egyrészről az értelmet nemző és kormányzó képzőanyagot megdermeszti, általános izomösszehúzódásokat hozzon létre. Ilyenkor az­­ erőkitörés megtörténhetése végett szükség van arra, hogy a körzeten valahol epileptogén hely keletkezzék, erre pedig inger folyjon be. Az utóbbi az epileptogén ideg­végződésekre hatva, ezekben oly erélyű tömecsmozgáso­­kat hozhat létre, melyek a kéregállománybeli idegsejtek képzőanyagában levő erőt kitörésre bírják. A nyúlt velőből, a Varosi-hídról, az ikertestekből, a láztelepekből és a csikótt testekből általános rángások lé­vén kiválthatók, ezen agybeli dúczok mindegyikében kereshetni, s valóban keresik is az epileptikus rohamok okát. E keresés közben azonban feledni nem szabad, hogy a nehézkor első jelenségét nem rángatódzások képezik, hanem ezek fellépését sok minden előzi meg, még­pedig legelőször eszméletlenség az, a­mi fellép, s ez különösen utal arra, hogy az agylebenyek kéregállományát, mint az elmeműködések székhelyét tegyük egyelemünk tárgyává. Ezeknek felfüggesztése után következnek a többi tüne­tek. E felfogás mellett szólnak az elől említett izgatások, va­­­­lamint Westphal azon lelete, hogy tengeri malacz koponyá­jára intézett erős ütés által epileptikus rohamot idézhetünk elő. S egyenesen az idegsejtek képzőanyagának töme­s­­változásaiban kell keresnünk az ily rohamok keletkezé­sének lehetőségét. Vérszegénység, vagy vérbőség azok létrejövetelében bizonyára nem szerepel. Az agytól hirtelen vér­elvonás, mint a közös fej­­üzetek gyors átmetszése, vagy összeszorítása által lehet ugyan általános rángásokat előidézni, de ezeket nem elő­zik meg azon tünetek, melyek az epileptikus rohamok kezdetén a rángatódzások bekövetkeztéig felmerülnek. S azután, ha az epileptikus roham kezdetén az agyban vér­­szegénység van is jelen, ez nem előzi meg az eszmélet elvesztését ; később pedig épen a rángatódzások fellépé­sekor vérbőségnek enged az helyet. Más részről a vérbőséget, melyet nehézkórosak hul­láinak bonczolásakor az agy alapján, különösen pedig a nyúlt velőben találhatni, szintén nem tekinthetjük az epileptikus rohamok előidéző ingereiként. Az inkább a rohamok következménye, mennyiben ezek tartama alatt az agy fenekén levő dúczok fokozott működésben vannak és vérrel bővelkednek, mi hosszú időn át történő ismét­lések folytán idült alakban fennmarad. Szövetkeményedés vagy zsíros elfajulás, s általában az agy táplálkozásának változásai szintén a rohamok folyományaiként vehetők. A neuroglia túlképződhetik, majd máskor a kimerült idegsejtek mennek tönkre. Szó­val, midőn az epileptikusok agyában a kórboncztani jele­ket vizsgáljuk, óvatosaknak kell lennünk ezek mérlege­lésekor; nehogy azt, mi az alapbántalom következménye, oknak tekintsük, mint ezt már sokan tették, s ezzel eddigelé még be nem fejezett vitákat idéztek elő.

Next