Orvosi Hetilap, 1884. április (28. évfolyam, 14-17. szám)
1884-04-06 / 14. szám
353 354 micrococcusok benyomását teszik. A nagyobb véredények vérrel vagy sűrű, durva, festhető rostonya-reczézettel kitöltöttek. A már említett fehéres góczainak megfelelőleg az inter- és intralobularis szövetben apró körülírt góczok találtattak, melyekben a máj sejtek szaporodottak vagy halaványabbak, s magvuk vagy többé nem festhető vagy szemcsésen széteső. Az intralobularis hajszáledények ezekben nagy fokban tágultak, s bennük elhalaványodott színtelen vérsejtek vagy sötét violaszínű szemcsék és reczék rakódtak le. A vesék tömkelegének hámsejtjei duzzadtak, szemcsések, a tágult véredényekben itt-ott egy-egy diplococcus. 4. Egy házi nyúl hasürébe a lobos tüdőből származó 0 2 kcm. folyadék lett befecskendezve. Az állat 25 óra múlva nagyfokú hashártya-, mellhártya- és szívburok-jobban halt meg, s az izzadmányban roppant mennyiségben széles tokkal ellátott diplococcusok voltak, melyek valamivel kisebbek (6-5 /1), mint az emberből származók. Ezen folyadékból is tenyésztés eszközöltetett, s a tiszta tenyésztésből szintén sikerrel az egér mellhártyájába 61 kcm. lett befecskendezve. Az állat 20 óra múlva nagyfokú mellhártyalobban halt meg. A tüdőben azonkívül egyes lencsényi, sötét szürkés-vörös tömött, légtelen gócz volt. A hashártya finom genyes-nyákos réteggel fedett a lép nagyobb. A lobos terményekből, a lépből és a vérből előállított száraz készítményekben nagyszámú, tokkal ellátott diplococcusok voltak találhatók. Tenyésztő-kísérletek. Közvetlenül a vizsgált egyén halála után vett lobos termények kocsonyán, továbbá kocsonya-pepton keveréken vagy agaragaron tenyésztve, ezek a következő eredményt nyújtottak. A lobos tüdőből vett anyag 4 terméketlenített kocsonyába és agar-agarra tétetett. Se szobahőmérséknél, se 30—3ő°-ra melegítve, az első 24 óra alatt semmi sem fejlődött ki. 2 nap múlva szabálytalan fehéres szürkés, kevéssé törmelékes, élesen körülírt plaque-ok keletkeztek. A mellhártyából származó folyadékkal oltott üvegek ellenben már az első napon mutatnak a beoltási helynek megfelelőleg apró fehéres, kissé sárgásba, játszó kidomborodó plaque-okat. Csakhamar innen kiindulólag hosszú, dugasz-húzószerűen csavart nyúlványok nőnek a mélybe. Ha a gelatina-culturák 30 fokra melegített helyen tenyésztetnek, a sűrű folyékonynyá vált tenyésztési talajon hasonló szegvagy dugaszhúzószerű képletek támadtak, csakhogy a nyúlványok csakhamar leszakadnak és a fenékre szálnak. 2,3 és 4 nap múlva, továbbá 2 hét múlva e tenyésztésekből állatoknak fecskendeztem be és megint nemcsak tengermalacznál és egérnél, hanem többször házi nyúlnál is tevőleges eredményt nyertem. A tenyésztésekből időnkint górcsövi vizsgálatot tettem. Azok kissé petéded, igen egyenlőtlen nagyságú, 0 6—-1 -i átmérőjű, többnyire elszigetelt anilin szinek által erősen festhető, tokot nem mutató szemcsékből állanak. A velük eszközölt oltások azonban a kórterményekben mindig tokokkal ellátott diplococcusokat eredményezték. Az eset megítélésénél mindenek előtt azon kérdés áll előttünk, hogy milyen tüdőlábbal van dolgunk? Az egy szobában és megközelítőleg egy időben történt 3 megbetegedés közül, az egyikről csak annyi tudomásunk van, hogy láz, köhögés, véres köpés és oldalszúrással járó megbetegedése halállal végződött. A másik a rostongás tüdőlobnak classikus képét mutatta, s a lehevülés a betegségnek 7-ik napján egész szabatossággal ment végbe. A harmadik, kinek kórtüneményei hasonlóképen a croupos tüdőlobnak teljes képét mutatták, különbözött az előbbemtől abban, hogy a nagy elesettség, a tévengések, száraz nyelv, sárgaság, nagy meteorismus, lépdag, fehérnyevizelés az ú. n. pneumonia biliosa, vagy helyesebben asthenica képét nyújtották, s hogy a tüdőbeszűrődmény mellett mellhártya-izzadmány és szívburokláb lépett fel; a halál után pedig a bal tüdő alsó lebenyének teljesen jellemzetes croupos beszűrődménye mellett feltűnően dús rostonyaizzadmánynyal járó mellhártyalob, mely ezenfelül egy helyen rostonyaletapadások által képezett tokban még savós izzadmányt is szolgáltatott; továbbá a gátor-kötszövetnek igen dús izzadmánynyal járó lobja, a jobb oldali zsigeri mellhártyának szintén kiterjedt lobja (tüdőlob nélkül) és a bal tüdő felső lebenyében egész tisztaságában kifejlett peripneumonia találtatott. Fel lehetne vetni a kérdést, váljon olyan croupos tüdőlob folyt-e le, mely mellett a zsigeri mellhártya alatti kötszövetnek szokatlanul nagyfokú lábja beterjedett a lebenycse közötti kötszövetre és légürcse falakra; vagy pedig a genuin croupos tüdőlobtól különböző peripneumoniának esete forog-e fenn, melyhez tartoznék a bal tüdő alsó lebenyében találtatott rostonyás beszürődmény is. Tagadhatatlan, hogy a croupos tüdőbeszürődmények oly gyakori bonczolatánál a peripneumoniának ily kifejezett, egy egész lebenyre kiterjedő képei nem szoktak előfordulni, más oldalról épen egy, a múlt 1883. évben, az Archives de physiologie augustusi füzetében Cornil tnr. és Babes Jr-tól megjelent tanulmányban mutattatott ki azon tény, miszerint a peripneumonikus tüdőben croupos tüdőláb is szokott jelen lenni.). Azon körülmény is, hogy a jobb tüdő mellhártyáján kifejezett rostonya-izzadmány volt elterülten található, anélkül, hogy ezen tüdőben a croupos lobnak nyomaira lehetett volna akadni, intens fertőzményi folyamatra vall, s genuin croupos tüdőlobnál legalább is ritka tünemény, habár tudjuk, hogy a kisérő mellhártyalob nem épen a lobos tüdőrészlethez van kötve. Hogy embernél a peripneumonia, azaz azon kötszövetnek lobja, mely a tüdőmellhártya alatt fekszik, s onnan a tüdőszövetbe, mint lebenycse közötti kötszövet húzódik be, s a hörgők és tüdőedények hüvelyét is képezi, előfordul, az ismerve van, s már Rokitansky, továbbá Weber (Virchow’s Archiv 1854) és újabban Ziegler kórboncztani tankönyvében (1883) említtetett. Azonban az embernél észlelt esetek többnyire csak mint másodlagos megbetegedések fogatnak fel részint mint mellhártya-lobból kiindulok, részint mint a genyvérnek és más vérfertőzményi bántalmak esetleges localisatiói. Állatoknál azonban a peripneumonia a jelzett közszövet-rendszernek teljesen jellemzetes önálló megbetegedését képezi, mely epidemikus alakban szokott előfordulni és állatokra ragályozó hatással bír. Hogy váljon embernél ilyen önálló peripneumonia fordul-e elő, s ha igen, hogy állatról vihető-e át emberre, erre nézve a vélemények eltérők, különösen az állatkórtan képviselőinek legnagyobb része az emberre való átvihetőséget tagadja. Legújabban Wiedenmann (Archiv für klinische Mediein, 1880) az átvihetőség mellett nyilatkozik , s különösen az utóbbi szerző által leírt esetek kórboncztanilag szembeötlő hasonlatosságot mutatnak az általunk közlött esettel. Más alkalomra, vagy más toklra kell bíznunk az emberi peripneumonia kórképének és az állati peripneumoniához való viszonyának tüzetesebb fejtegetését, s amit az előre bocsátott áttekintés által elérni akartunk, az csak annak megállapítása, hogy Ventorini esetében, habár a tüdő egyik lebenyében a croupos lábnak jól kifejezett kórboncztani képe állott fenn, a megbetegedésnek összege 14* *) Ezen búvárok egyszersmind kimutatták, hogy az állati peripneumoniánál észlelt szöveti változások a tüzetesen leírt coccusok — illetőleg diplococcusok — jelenlétéhez vannak kötve.