Orvosi Hetilap, 1884. április (28. évfolyam, 14-17. szám)

1884-04-06 / 14. szám

353 354 micrococcusok benyomását teszik. A nagyobb véredények vérrel vagy sűrű, durva, festhető rostonya-reczézettel kitöltöttek. A már említett fehéres góczainak megfelelőleg az inter- és intralobularis szövetben apró körülírt góczok találtattak, melyekben a máj sejtek szaporodottak vagy halaványabbak, s mag­vuk vagy többé nem festhető vagy szemcsésen széteső. Az intralobularis hajszál­edények ezekben nagy fokban tágultak, s bennük elhalaványodott szín­telen vérsejtek vagy sötét violaszínű szemcsék és reczék rakódtak le. A vesék tömkelegének hámsejtjei duzzadtak, szemcsések, a tágult véredényekben itt-ott egy-egy diplococcus. 4. Egy házi nyúl hasürébe a lobos tüdőből származó 0­ 2 kcm. folyadék lett befecskendezve. Az állat 2­5 óra múlva nagyfokú hashártya-, mellhártya- és szívburok-jobban halt meg, s az izzadmány­­ban roppant mennyiségben széles tokkal ellátott diplococcusok vol­tak, melyek valamivel kisebbek (6-5 /1), mint az emberből származók. Ezen folyadékból is tenyésztés eszközöltetett, s a tiszta tenyésztés­ből szintén sikerrel az egér mellhártyájába 6­­1 kcm. lett befecsken­dezve. Az állat 20 óra múlva nagyfokú mellhártyalobban halt meg. A tüdőben azonkívül egyes lencsényi, sötét szürkés-vörös tömött, lég­­telen gócz volt. A hashártya finom genyes-nyákos réteggel fedett a lép nagyobb. A lobos terményekből, a lépből és a vérből előállí­tott száraz készítményekben nagyszámú, tokkal ellátott diplococ­cusok voltak találhatók. Tenyésztő-kísérletek. Közvetlenül a vizsgált egyén halála után vett lobos termé­nyek kocsonyán, továbbá kocsonya-pepton keveréken vagy agar­­agaron tenyésztve, ezek a következő eredményt nyújtottak. A lobos tüdőből vett anyag 4 terméketlenített kocsonyába és agar-agarra téte­tett. Se szoba­hőmérséknél, se 30—3ő°-ra melegítve, az első 24 óra alatt semmi sem fejlődött ki. 2 nap múlva szabálytalan fehéres szürkés, kevéssé törmelékes, élesen körülírt plaque-ok keletkeztek. A mellhártyából származó folyadékkal oltott üvegek ellenben már az első napon mutatnak a beoltási helynek megfelelőleg apró fehé­res, kissé sárgásba, játszó kidomborodó plaque-okat. Csakhamar innen kiindulólag hosszú, dugasz-húzószerűen csavart nyúlványok nőnek a mélybe. Ha a gelatina-culturák 30 fokra melegített helyen tenyész­­tetnek, a sűrű folyékonynyá vált tenyésztési talajon hasonló szeg­vagy dugaszhúzószerű képletek támadtak, csakhogy a nyúlványok csakhamar leszakadnak és a fenékre szálnak. 2,3 és 4 nap múlva, továbbá 2 hét múlva e tenyésztésekből állatoknak fecskendeztem be és megint nemcsak tengermalacznál és egérnél, hanem többször házi nyúlnál is tevőleges eredményt nyertem. A tenyésztésekből időnkint górcsövi vizsgálatot tettem. Azok kissé petéded, igen egyenlőtlen nagyságú, 0­ 6—-1 -i átmérőjű, több­nyire elszigetelt anilin­ szinek által erősen festhető, tokot nem mutató szemcsékből állanak. A velük eszközölt oltások azonban a kórterményekben mindig tokokkal ellátott diplococcusokat ered­ményezték. Az eset megítélésénél mindenek előtt azon kérdés áll előttünk, hogy milyen tüdőlábbal van dolgunk? Az egy szobában és megközelítőleg egy időben történt 3 megbetegedés közül, az egyikről csak annyi tudomásunk van, hogy láz, köhögés, véres köpés és oldalszúrással járó megbetegedése halállal végződött. A másik a rostongás tüdőlobnak classikus képét mutatta, s a lehevülés a beteg­ségnek 7-ik napján egész szabatossággal ment végbe. A harmadik, kinek kórtüneményei hasonlóképen a croupos tüdőlobnak teljes képét mutatták, különbözött az előbbem­től abban, hogy a nagy elesettség, a tévengések, száraz nyelv, sárgaság, nagy meteorismus, lépdag, fehérnyevize­­lés az ú. n. pneumonia biliosa, vagy helyesebben asthe­nica képét nyújtották, s hogy a tüdőbeszűrődmény mellett mellhártya-izzadmány és szívburokláb lépett fel; a halál után pedig a bal tüdő alsó lebenyének teljesen jellemzetes croupos beszűrődménye mellett feltűnően dús rostonya­­izzadmánynyal járó mellhártyalob, mely ezenfelül egy helyen rostony­a­letapadások által képezett tokban még savós izzadmányt is szolgáltatott; továbbá a gátor-köt­­szövetnek igen dús izzadmánynyal járó lobja, a jobb oldali zsigeri mellhártyának szintén kiterjedt lobja (tüdőlob nél­kül) és a bal tüdő felső lebenyében egész tisztaságában kifejlett peripneumonia találtatott. Fel lehetne vetni a kérdést, váljon olyan croupos tüdőlob folyt-e le, mely mellett a zsigeri mellhártya alatti kötszövetnek szokatlanul nagyfokú lábja beterjedett a lebenycse közötti kötszövetre és légürcse­ falakra; vagy pedig a genuin croupos tüdőlobtól különböző peripneu­­moniának esete forog-e fenn, melyhez tartoznék a bal tüdő alsó lebenyében találtatott rostonyás beszürődmény is. Tagadhatatlan, hogy a croupos tüdőbeszürődmények oly gyakori bonczolatánál a peripneumoniának ily kifeje­zett, egy egész lebenyre kiterjedő képei nem szoktak elő­­fordulni, más oldalról épen egy, a múlt 1883. évben, az Archives de physiologie augustusi füzetében Cornil tnr. és Babes Jr-tól megjelent tanulmányban mutattatott ki azon tény, miszerint a peripneumonikus tüdőben croupos tüdő­láb is szokott jelen lenni.). Azon körülmény is, hogy a jobb tüdő mellhártyáján kifejezett rostonya-izzadmány volt elterülten található, a­nélkül, hogy ezen tüdőben a crou­pos lobnak nyomaira lehetett volna akadni, intens fertőz­­ményi folyamatra vall, s genuin croupos tüdőlobnál leg­alább is ritka tünemény, habár tudjuk, hogy a kisérő mellhártyalob nem épen a lobos tüdőrészlethez van kötve. Hogy embernél a peripneumonia, azaz azon kötszö­vetnek lobja, mely a tüdőmellhártya alatt fekszik, s onnan a tüdőszövetbe, mint lebenycse közötti kötszövet húzódik be, s a hörgők és tüdő­edények hüvelyét is képezi, előfor­­dul, az ismerve van, s már Rokitansky, továbbá Weber (Virchow’s Archiv 1854) és újabban Ziegler kórboncztani tankönyvében (1883) említtetett. Azonban az embernél észlelt esetek többnyire csak mint másodlagos megbetege­dések fogatnak fel részint mint mellhártya-lobból kiindu­lok, részint mint a genyvérnek és más vérfertőzményi bántalmak esetleges localisatiói. Állatoknál azonban a peripneumonia a jelzett köz­­szövet-rendszernek teljesen jellemzetes önálló megbete­gedését képezi, mely epidemikus alakban szokott előfor­­dulni és állatokra ragályozó hatással bír. Hogy váljon embernél ilyen önálló peripneumonia fordul-e elő, s ha igen, hogy állatról vihető-e át emberre, erre nézve a vélemények eltérők, különösen az állatkór­­tan képviselőinek legnagyobb része az emberre való át­­vihetőséget tagadja. Legújabban Wiedenmann (Archiv für klinische Mediein, 1880) az átvihetőség mellett nyilat­kozik , s különösen az utóbbi szerző által leírt esetek kór­­boncztanilag szembeötlő hasonlatosságot mutatnak az álta­lunk közlött esettel. Más alkalomra, vagy más toklra kell bíznunk az emberi peripneumonia kórképének és az állati peripneu­­moniához való viszonyának tüzetesebb fejtegetését, s a­mit az előre bocsátott áttekintés által elérni akartunk, az csak annak megállapítása, hogy Ventorini esetében, habár a tüdő egyik lebenyében a croupos lábnak jól kifejezett kór­boncztani képe állott fenn, a megbetegedésnek összege 14* *) Ezen búvárok egyszersmind kimutatták, hogy az állati peripneu­­moniánál észlelt szöveti változások a tüzetesen leírt coccusok — illetőleg diplococcusok — jelenlétéhez vannak kötve.

Next