Orvosi Hetilap, 1890. március (34. évfolyam, 9-13. szám)

1890-03-02 / 9. szám

98 ORVOSI HETILAP 1890. 9. «. Az első szak a hólyagképződés szaka. Ez néhány órai incubatio után papulából fejlődik és a 3—5-dik napon tetőpont­ját éri el. A második a nyílt, és progressiv sekély szaka, mely a hólyag felpattanása után kezdődik és magára hagyva bizony­talan időkig tart. A harmadik szak a gyógyulás szaka. Nem akarok az összes szakok részleteire itt kitérni, és csak annyit jegyzek meg, hogy a legtöbb sanker a roncso­lás, a nyílt sankerfekély szakában kerül észlelésünk alá, és hogy adott folytonossághiányokon e szakkal kezdődik mindjárt a folyamat, az első szak kiesésével. E szakban legjellemzőbb a betegség és épen ezért ennek teljes ismerete a legfontosabb. A sankerfekély lehet kerek vagy hosszúkás, vagy szabálytalan alakú; csaknem kivétel nélkül többszörös, nem ritkán többnek összefolyását látjuk, a­mikor nagyobbodást és alakváltozást észlelünk. A fekélyek mélyek, a cutisba hatolók; a kerek alakúak úgy néznek ki, mintha lyukasztóval fúrattak volna. Szélük függélyes meredek, a nagyobbaké néha öblözetes, ritkán szagga­tott kiharapott, nagyítóval megannyinak fűrészszerűen fogazott voltát is láthatjuk. E szélen köröskörül sárgás vagy fehéres­sárgás erősen tapadó lepedék­szalag fut végig, élénk vörös duzzadt szegélytől vagy udvartól környezve. A szél meredek volta mellett alávájt, azaz: a roncsolás a fekély szélek alatt nagyobb mint azt a szélek határai sejtetik. A lepedék a szé­lekről ide a rejtett űrbe terjed előbb és innen megy a fenékre. Utóbbi legtöbbnyire mérsékelten genyedő. A geny leitatása után a felület egyenetlen, göröngyös, mintha szúrágta felület volna, az emelkedések és mélyedések azonban egyenlően sárgás­­fehéres, le nem tapintható lepedőkkel borítottak. Alapjuk a lobos beszűrődés foka szerint tömött vagy összenyomható puha; csak egyes helyeken kemény (a hím­vessző nyakán, a fityma átmeneti redőjén, a fityma szélén), de sem a tömöttség, sem a keményedés nem élesen határolt, nem beékelt, hanem elmosódott. A lobos alap a bőr niveaujában áll, ritkán emelkedik föléje, ha a lob nagyfokú, de ekkor is a fekély feneke mélyen az ép bőr színe alá esik. Ezek voltak a tiszta nem szövődményes sanker jellegei. Még mint fontosat, hozzátehetjük, hogy ezen szakában a ter­melt geny átoltható csaknem a végtelenig és pedig nemcsak emberről emberre, hanem bizonyos gerinczes állatokra is. Fontos jellege az is, hogy a sanker-fekély az irha mélyebb rétegeibe hatolván, a fenékről vett vakarák elváltozott nyirk­­sejteket, az irha kötőszöveti elemeinek roncsait, ruganyos ros­tokat (Balzer), de soha álhártyát vagy epithel-hálózatot nem mutat. A sanker-fekély különböző fokú helybeli subjectív tüne­tekkel jár. A fekély magára hagyva ritkán gyógyul meg, többnyire roncsol tovább és tovább. Ezek után nagyjában a nem szövődött sankért a nem fertőzött tiszta skleromá­tól, tehát a syphilisnek első nyilvánulá­­sától a következő főbb momentumok különböztetik meg: I. A sanker. 1. A sanker: fekély. 2. A sanker csaknem mindig több­szörös, összefolyó. II. A syphilis első nyilvánulása — skleroma : induratio primaria. 1. A skíeroma: daganat (Cornis). 2. A skíeroma sokszor egyetlen, ritkán többszörös, sohasem össze­folyó. (Fournier.) 3. A sanker külseje : sekély, a­mely mély és kivájt, széle : élesen metszett, szaggatott; feneke: egyenetlen, göröngyös ki­vágott, sárga színű, élénk vilá­gos, genyedő. 3. A skleroma külseje: daganat, a­mely felületes, lapos, gyakran elevált, papulosus, ritkán fekély­es. Nincsen széle, összefüggő contour­­ral bir, gyakran koszorú alak­ban felemelt; feneke, ha fekélyes, sima, csillogó, firniszszerű­, szivárványos, szür­kés színű vagy húsvörös, sötét mogorva alapon. Minimális nedve­­zés, a váladék savós-genyes . (Fournier.) szegélye: élénkvörös, szegélye: barnás-vörös, livid. (Róna.) 4. Alapja: puha vagy lobosan be- 4. Alap­ja: kemény különböző fok­szűrődött (tömött); ban. (Fournier.) A tömöttség elmosódott határok- A keményedés vagy tömöttség kai bír, élesen határolt, beékelt. (­Róna.) 5. A sanker fájdalmas. 5. A skleroma indolens. (Róna.) 6. A váladék a betegről saját 6. A váladék a betegre magára magára tovább oltható, tovább nem oltható. (Fournier.) Ezen kivü­l még átoltható némely Nem oltható át soha. (Leloir.) állatokra. Signe de raciage. 7. A vakarákban csak elváltozott 7. A vakarék górcsős vizsgálata nyirksejteket, az irha kötőszöveti álhártya-törmelékeket mutat, me­­elemeinek roncsait, ruganyos íyek az „alteration cavitaire rostokat, de soha álhártyát vagy nem alávetett felhámból erednek, epithel-hálózatot nem találunk, melyek a felületet fedik. (Leloir, Balzer.) Mirigyeit részvétele. 8. Nincs bubo vagy lobos bubo. 8. Állandó mirigyduzzanat (indo­egyszerít vagy sankeres, leg­­lens, nem lobos, leginkább több­­inkább egyes, szőrös). (Fournier.) Ezekben röviden jellemeztem a sanker klinikai és szövet­tani individualitását, nem említve a sanker ú. n. feleségeit a gangraenosus, a diphtherias sankert, mert hisz ezeket ma társinfectio gyanánt és nem a sanker-betegség lényegéhez tar­tozóknak kell felfognunk, és a következőkben ezen kórindivi­duum oktani viszonyaival fogok foglalkozni. Tudjuk azt, hogy a sanker exquisit ragadós betegség, mert hisz a meglevő sanker-genynyel művileg és akarattal nemcsak más egyénen, legyen az teljesen ép vagy syphilitikus, hanem magán a sanker vivőjén is ejthetünk beoltás által annyi sankert, a­mennyit akarunk, sőt hogy némely állatra és azokról ismét visszaoltható emberre generátiókon keresztül. Tudjuk azt is, hogy a ragály anyaga a sanker genyjéhez kötött, mely helyé­ről elvive és folyékonyan tartva napokig, sőt hetekig fertőz (Ricord); de csak az oltás helyén, azaz hámtól fosztott helyen; továbbá, hogy ezen geny még vérrel vagy vízzel hígítva (Zeissl), sőt több napi beszáradás után vízzel feloldva (Boeck és Zeissl) fertőz. Tudjuk, hogy a magas hó csökkenti a ragadósság képes­ségét, hogy pl. 39—40° egy vagy többszörös 7—8 órai fürdő után a sanker genyjéből nem sikerül az átolható (Lormand); hogy 40—60°-ra felmelegített genynyel Boeck 6 esetben ered­ménytelenül oltott, hogy a 42°-ra csak egy óráig is felhevített sankergeny már nem fertőz és hogy magas lázban fekvő bete­gen a sanker­geny nem fogamzik meg (Tortora, Duerey) és hogy végül tömény savak, alkaliák, alkoholos szerek meg­semmisítik a genyben levő contagiumot. Az alacsony hő azonban nem csökkenti és nem semmisíti meg e képességet. Boeck megfagyasztá e genyet és felolvasztva még 12 napig olthatott vele. Julisen (—) 12—16°-ig fagyaszta a váladékot 10 perczig és a geny mégis megtartó átoltási sajátságait. De azt is tudjuk már a régiektől, hogy úgy miként a szóban forgó szabványos sanker-geny, feltételesen ugyan és sokkal ritkábban, adnak oltási puszulákat más genyedéssel járó folyamatok is; tehát hogy azok is ragadósak, így Bidencap nem genyedő syphilitikus termények vála­dékának sikertelen átoltási kísérlete után, a terményeknek sabinával történt izgatása után be­genyedést indított meg és ekkor magán a vivőn kapott oltási pustulákat. De egyszerű nem syphilitikus és genyképződéssel járó bőrbajok kivirágzá­saiból nyert genynyel is oltott Pick és azt találta, hogy a scabies, pemphigus vulg. és acne genyje magára a vivőre vagy syphilis­­ben nem szenvedő egészségesre átoltva negatív eredményt, ellenben a scabies genyje syphilisben szenvedőkre tovább és tovább oltható pustulákat adott. Hasonló anyaggal hasonló ered­ményt értek el Krausz és Peder. Ők ezen oltási eredményeket a sankerrel egyenértékűnek tartották.

Next