Orvosi Hetilap, 1891. május (35. évfolyam, 18-22. szám)

1891-05-03 / 18. szám

214 ORVOSI HETILAP 1891. 18. sz. Ha ugyanis a békának czombizmából, nyomban az állat leölése után, a fasciát óvatosan felemelve és azon irányt követve, melyben az izomrostok haladnak, kimetszünk egy kis rostköte­­get és bontótűkkel tárgyüvegen gyorsan elemeire fejtünk szét és feltéve, hogy a szétfejtés elég gyorsan történik és így a tárgy késedelem nélkül megfigyelhető: a többször említett harántcsíkoltság a különálló rostocskákban nem látszik és csak egy bizonyos idő múlva mutatkozik, még pedig eleintén mint igen finom csíkolat, mely mind jobban és élesebben emelke­dik ki és válik láthatóvá. Az egymásután sorakozó csíkolatok szemünk láttára keletkeznek, úgy­hogy egy bizonyos idő múlva a rost egyik felében csíkolat egyáltalán nincs, míg a másik felében ugyan­akkor jól kivehető csíkoltság mutatkozik. Azt hiszem, nem csalódom, ha ezt a tüneményt mecha­nikai erőnek tulajdonítom, melyet a bontótű az izomkötegnek szétbontása alkalmával az izomrostra gyakorolt. A bontótű nyomása ugyanis a sarcolemmán belül levő részecskéket ere­deti helyzetükből kimozdította. A physikai erőhatás megszűntével ezen eltolódott részecs­kéken, előtérbe lépvén bizonyos irányban egymásra ható köl­csönös vonzódásuk, a csíkozottság, a részecskék erőhatásainak következményekép ismét láthatóvá válik. (Folytatása következik.) Korányi Frigyes kir. tanácsos, ny. rendes tanár I. belkórodai dolgozdájából. Kísérleti adatok egyes újabb antipyretikumoknak a szívre gyakorolt hatásához. Tauszk Ferencz dr. és Vas Bernát dr­, kórodai gyakornokok. (Vége.) Nem remélhettük, hogy ilyen körülmények között a fel­vetett kérdésekre minden szempontból válaszolhatunk. Meg kell elégednünk, a­mint azt Durdufil „Zur pharmakologischen Phy­siologie des Froschherzens“ czímű dolgozatában előrebocsátja, a legkisebb észlelettel is, mely ezen kérdés végleges megoldását elősegíti. Antipyrin subcutan adagolására Demmel 2 adagainál nagyobb dosisban a béka szívösszehúzódásai a manometeren tett ész­leleteknek analóg módon, lassúk, gyengék lesznek és néhány percz lefolyása alatt a diaszolikus szívhüdés következik be. Tisztán a vagus izgató hatása eredményének ez nem tekint­hető, mert egyrészt a nyugalom mindkét vagus átmetszése vagyis a szív kimetszése után is fennáll, másrészt az előzőleg atropinisált békán is bekövetkezik, a­midőn az intracardialis vagus végződések vagy az azokkal összefüggő dúczok hűd­ve vannak. Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül, hogy Heiden­hain és Böhm kísérletei kétessé tették, vájjon valamennyi intra­cardialis gátló készülékhez tartozó részek vannak-e kü­dve. Lehetséges, hogy csupán a vagus dúczok vannak az atropin által megtámadva, míg az ezek és a motorikus dúczok közti összekötő rostok épek. Az antipyrin befolyása alatt csökkent szívizomingerlékeny­ség valószínűvé teszi, hogy egy a használt oldat töménységével vagy a behatás időtartamával arányos destructív folyamat érvénye­sül a szívizomsejtekre és teljesen csatlakozhatunk Demme felfogásához, ki az antipyrint a protoplasma-mérgek osztályába sorozza, mi mellett természetesen a szív automatikus dúczai­­nak működése is érvényesül, még­pedig ugyancsak a szív­működés gyengülését eredményezve. Azon kérdésre, várjon ezen automatikus dúczok a velük összefüggésben állított és Ran­vier3 szövettani vizsgálataival a támogatott gátló gangliumok által befolyásoltatnak­­, illetőleg nem mozdíttatik-e elő azok izgatása által, szintén tagadó értelem­ben válaszolunk, mert az antipyrin behatása alatt lassult szív­működés atropinra nem módosul, úgy hogy a szívizomzat büdé­­sén kívül azt az automatikus dúczok hüdésének is tulajdonítjuk. Lényegesen elütök a viszonyok az antifebrinnél. Ott híg oldatok a szív tonicumaképen szerepelnek, a szív összehúzó­dásaiban mutatkozó erélybeni csökkenés közömbös vagy táp­láló folyadék behatása által az időközben beálló szívizom­elhalás sokáig megszüntethető, mi mellett az antifebrin oldható­ságáig ment solutiók a szív ingerlékenységét nagyjában válto­zatlanul hagyják. Ez utóbbi tünet egy az alakelemekre terjedő mélyebb befolyás felvételét kizárja. Békánál a muscarin adagolását követő szívnyugalom antifebrin adagjai által megszüntethető. Az ily módon kiváltott szívcontractiók azonban igen kicsinyek, felületesek, szabály­talanok, gyakorta csak a pitvarok egyes részeire szorítkozók, miközben kifejezetten mutatják azon jelleget, melyre Durdufi a peristaltikus kifejezést használja. Szerinte ily esetekben a szívműködés újra jelentkezését az excitomotorikus dúczok izgatása tételezi fel, ellentétben oly szerekkel, mint pl. az atropin, melyek a gátló készülékre bénító befolyásuk által a muscarin által nyugalomba hozott szíven erélyes, a normális működés­nek megfelelő összehúzódásokat képesek kiváltani. Az antifebrin adagolását követő erélyes, gyors össze­húzódásokat a természetes elhelyezésben levő szíven is csak­hamar gyenge és lassú contractiók váltják fel, mit ismét a gátló készülékre gyakorolt izgató hatásának vagyunk hajlan­dók betudni, mert egyfelől az antipyrinnel ellentétben ezen lassult szívműködés atropinnal gyorssá változtatható, másfelől egy esetünkben a kikészített vagus izgatása által a szívnek diaszolebens megállása volt eredményezhető. Lövitt csak annyi­ban tulajdonítja a szívműködés gyengülését, esetleg teljes diastolebeni hürdését gátló erőknek, a­mennyiben ezen gátló készülékek a vagusra alkalmazott inger segítségével még módo­síthatónak bizonyulnak. Ezen feltevés értelmében a szív gátló erői működésbe nem léphetnek, ha a gátló készülékek a vágás útján oda vezetett ingerekre többé nem reagálnak. A phenacetinnel végzett vizsgálatainknál is a nehéz old­hatóság okozta nehézségekkel voltunk kénytelenek megküz­deni. E­miatt törekedtünk egy hatás finomabb részleteinek felismerésére szolgáló kísérleti berendezésre. E czélból egy a vagusokkal együtt kikészített békaszívet a manometer csőre felkötve, meghatározták azon tekercstávolt, mely szükséges volt a vagusok izgatása útján a szívnyugalom előidézésére. Ez egy sikerült készítményünkben 20 cm. volt. A szív epi­­cardiumára csepegtetett 1 °/C atropin sulfuricum néhány cseppjét 6'60/C-os konyhasó-oldattal lemosva jóval erősebb faradikus árammal a vagusok izgatása eredménytelen. Erre a szív bel­­felü­letét phenacetin oldhatóság határáig ment oldatával hoztuk érintkezésbe. Vivő anyagul itt kivételesen, a kísérlet hosszú tartamát véve tekintetbe, élenydús vért használtunk. Öt perez után 24 cm.-nyi tekercstávolnál hozható a szív a vagások útján nyugalomba vagyis a phenacetin részben az atropin hatást compensálta. Megjegyzendő, hogy a phenacetin alkalmazása alatt is a szívösszehúzódások elég erélyesek, rythmikusok voltak. Visszatekintve ezen kísérleteinkre látjuk, hogy az anti­­pyrinnek a szívműködést gyengítő befolyását, mely a mano­­metrikus vizsgálatokkal egyező, a vagus és Sympathikus hatás­tól függetlennek kell tekintenünk. Hasonlókép, hogy az anti­febrin izgató hatása előbb a siettető, azután a gátló dúczok­­ban nyilvánul és hogy a phenacetin legalább kis mértékben a gátló dúczokra ugyancsak izgató befolyással bír. Mindezek mellett azon kérdés merül fel, milyen szerep jut ezen a vagus és Sympathikus végződéseit tartalmazó dúczokon kívül az ered­mény előidézésénél a velük összefüggésben állított automatikus dúczoknak és a szív izomzatának. Előre bocsátjuk, hogy a szív beidegzésének mai ismerete mellett kielégítő választ nem ad­hatunk. 1 Sclmiiedeberg, Arch. f. exp. Patholog. u. Pharmacol. 1887. 2 Physiol, u. tlierap. Beiträge z. Kenntniss d. Antipyr. Fortschritte d. Medizin. 1884. II. kötet. 3 Legons d’anatom. generale. Année 1877—78. 1 Pflüger. Arch. f. Physiolog. 1882.

Next