Orvosi Hetilap, 1891. augusztus (35. évfolyam, 31-35. szám)

1891-08-02 / 31. szám

380 ORVOSI HETILAP 1891. 31. sz, hogy a szarvasmarhák gyöngykórja és az emberek tüdőgümőkórja egy és ugyanazon hántalom, s hogy mindkettő fertőző és ragályos. Ha Klebs vívmányát ismerik, bizonyosan nem ajánlották volna a tüdővészes betegeknek a tehénistállót. Sajátos, hogy az „istálló-gyógymódja még mai napig is népszerű, különösen szegényebb körökben, melyek görcsös köhögésben szenvedő betegeiket bizonyos előszeretettel küldik tehénistállókba és gáz­gyárakba. Lorinser 1823-ban az istálló levegőjének vélt gyógy­­hatását a szabad nitrogén jelenlétéből magyarázta s innen ki­folyólag 1879-ben Treidlert tüdővész ellen nitrogén-belégzése­­ket ajánlott. Cantani legújabban a kénhydrogén belégzésektől látott jó sikert. Valiin 1873-ban a kénessavgőzöknek csinált propagan­dát és csodálatos, hogy e gyógymód Popon, Ananion, Trombos és Du­jar­din-Beaumetz-ben is nagy magasztalókra talált, de a betegek mégis csak meghaltak. A kénsav-inhalatiókat 1888-ban Sollaux, Dariex és Auriol ismét felelevenítették. Erre a gondolatra tulajdonképen Auriol jött Bellegardeban, hol egy chiffon-gyárban dolgozó munkások közül a tüdővészesek nagy előszeretettel keresték fel a kénes­­savgőzökkel saturált helyeket, s a­hol mindannyian jobban érezték magukat. A legény­savgőzöket tüdő­vész ellen Muray már 1830-ban ajánlotta, Renzi ezt újabban (1888) ismét felelevenítette, de minden számot­tevő eredmény nélkül. Legújabban a fluorhydrogénsav-inhalatióknak vannak számos magasztalói, így Herard,* Seiler,1 2 3 Gilbert,4 Garcin,5 Gáger,6 7 8 Martin, ellenben Charcot, Bouchard, Jaccoud,1 Pólyák* Dujardin-Beaumetz nem igen sok jót remélnek e gyógyeljárás­­tól. A tüdővész gyógytanában a fluorhydrogénsav alkalmazása azon tapasztalati tényen alapszik, hogy üveggyári munkások, kik munka közben igen sok fluorhydrogénsavat lehelnek be, állítólag soha sem halnak el tüdővészben, sőt a belehelés után könnyebben érzik magukat, s ha van is hajlamuk e pusztító betegségre, az még kezdeti szakában visszafejlődik. Én 5 hónapon keresztül 80 esetben tettem kísérletet a fluorhydrogén­­sav-belégzésekkel az általam módosított készülék segélyével, azonban sajnos minden számot­tevő eredmény nélkül. A fluorhydrogénsavval megkezdett kísérletek még be sem fejeződtek, már­is Weigert9 és Kohlschütter10 1 12 13 a forróvízgőzök belehelésében vélik feltalálni a bacillus tuberculosis egyedüli ellenszerét, velük majdnem egyidejűleg épen homlokegyenest ellenkezőleg Worms11 a mennél hidegebb, Krull19 pedig a nedves meleg (42—48° C.) levegő belehelésében keresik azt. Szohner13 visegrádi sanatoriumában ez utóbbi módszerrel igen jó ered­ményt ért el.­ ­ Zur Casuistik der mit Treutler's Nitrogen-Inhalationen behandel­ten chronischen Lungenkrankheiten. Yon Dr. Wilmer. Berlin, klin. Wochenschrift 29. 1886. 2 Herard. Az Acidum hydrofluoricum hatása tiidöphthisis ellen. Orvosi Hetiszemle 1887. 49. La Sem. Med. 1887. 47. 3 Seiler. Traitement de la phthise. Gaz. hebd. de Med. et de Chirurg. Nr. 35. 1886. 4 Gilbert. Etude sur les diverses medications de la tubcrculose pulmonaire et en particulier sur le traitement par les inhalations d’acid fluorhydrique 1889. Geng. 270. 1. 5 Gdrcin. Traitement do la tubérculose par les vapeurs d’acid fluorhydrique. La Sem. med. 1887. 38. 6 Gager. Fluorhydrogensav-belégzések értéke tüdövésznél. Orvosi Hetilap 1888. 29. 7 Jaccoud. Action de l’acide fluorhydrique sur le bacille tnbercu­­leux. Bull. de l’Acad. de Méd. 1888. Nr. 44. 8 Pólyák. Fluorhydrogensav-belégzések értéke tüdővésznél. Orvosi Hetilap 1889. 5, 6. 9 Dr. Louis Weigert. Das neue Schwindsuchts-Heilverfahren und mit Erläuterung des dabei angewendeten Apparates zur Einathmung hochgradig erhitzter trockner Luft. Berlin, 1889. 10 Kohlschütter. Berlin, klin. Wochenschrift. 1889. März. 11 Worms. Petersburg, med. Wochenschrift. 1888. 25. 12 Krull. Die Heilung der Lungenschwindsucht durch Einathmung feuchtwarmer Luft von bestimmter gleichbleibender Temperatur. Berlin, klin. Wochenschrift Nr. 39. 1888. 13 Szohner. A gyógyszeres vízgőz tüdővész elleni hatásáról. Gyó­gyászat. 1889. 9, 10. A Weigert-féle gyógymód Haltert azon megfigyelésén alapszik, hogy a mészégetők általában nem kapják meg a tüdővészt s pedig azért nem, mert a 45° C.-nál magasabb hő nemcsak a bacillusok fejlődését gátolja meg, hanem huzamosabb behatás után azokat meg is semmisíti. Innen kifolyólag ő azt ajánlotta, hogy a tüdővészes betegek naponkint többször lehel­jenek be 100—2oO° C. meleg levegőt. Weigert­ e czélra készüléket szerkesztett, melyre nálunk is szabadalmat akart venni, de kérését igen helyesen az országos közegészségi tanács 1889. ápril 25-dikén kelt felülvéleményével elutasította, azzal okolva meg azt, hogy a forró léget fejlesztő készüléknek szak­avatatlan használata tü­dővérzés előidézése következtében élet­­veszélyessé is válhatik, továbbá, hogy annak kizárólag szak­értők által való használata a gyakorlatban kivihetetlen. Egyébiránt Mosso és Rondelli, Bozzolo tanár laboratóriumá­ban Turinban végezve ellenőrző kísérleteiket, bebizonyították, hogy a Weigert-fél­ belégző készülék a phthisis gyógyításá­nál teljesen hasznavehetetlen, s pedig azért, mert a forró levegő magas hőmérséke a tüdőben érvényre nem juthatván, baktériumvesztő képességét ki sem fejtheti. Hasonlóképen nyilatkozott Cantani klinikájáról Westea­ is, ki idevágó kísérletei után kétségen kívül helyezte azt, hogy habár a Weigert-féle készülékkel 210° C. meleg levegőt is leheltetett be, a tüdőben levő levegő alig haladta meg a 39° C.-t s így e gyógymódnál a bacillusok folytonos sterilizálásá­ról szó sem lehet. Schmidt- reichenhalli orvos sem lelkesül Weigert gyógy­módjáért. Romavol szintén nem nyilatkozik kedvezőleg a Weigert­­féle készülékkel elért gyógy­eredményt illetőleg. * # & Az inhalatiókra általában csak azt jegyzem meg, hogy a betegek agyánál éveken át tett kísérleteim és vizsgálataim azt igazolják, hogy az inh­alatiók által bekebelezett anyagok a bacillusokat a tüdőkben ártalmatlanokká épen nem teszik, s pedig azért, mert a bacillusok nem maradnak a nagyobb lég­utak felületén, hanem behatolnak a tüdő legkisebb szövetelemeibe is, hová az inhalált orvosszerből annyi el nem juthat, hogy antiparasitikus hatását kifejthesse, s így e gyógymód mint siker­telen, lassan kint abba lesz hagyandó. Therapeutikus létjogát legfeljebb csak a torok, gége és hörgők bizonyos betegségei­ben fogja megtartani. Alig egy pár évvel ezelőtt a Bergeon-féle exhalatióknak voltak kiváló dicsérői, különösen a francziák közül, mint Cornil, Dujardin-Beaumetz, Chantemesse, Cazenave de la Roche, Ilamon­­ Halter. Immunität der Kalkofenbrenner gegen Lungentubercu­­lose. Berlin, klin. Wochenschrift Nr. 36—38, 1888. 2 Weigert idézett művében a bacillus tuberculosis életfeltételeit következőkép írja le: Szerinte a bacillusok fejlődésére legkedvezőbb talaj az emberi szervezet 37'5° C. hőjével, alacsonyabb — 35° C. —■ vagy magasabb —38•5" C. hőnél a bacillusok lassan kint elsatnyulnak, 42° C.-nál kifejlődésük megszűnik, ha pedig egy hónapon át 50' C.-nak vannak kitéve, elhalnak, egyszeri felforralás után pedig azonnal tönkre jutnak. M. Voelsch (Beitrag zur Frage der Tenacität der Tuberkelbacillen) és Ziegler et Kauwerk (Beiträge zur path. Anatomie et Phys. II. 1. 1888) vizsgálatai és az ellenkezőt bizonyítják, mert egyszeri felforralás nem hogy tönkre tenné a bacillusokat, de a virulentiát még nem is gyengíti, sőt kétszeri felforralás után sem szűnik az meg teljesen. Weigert ada­taira csak azt jegyzem meg, hogy ha igaz az, hogy a bacillusok 38'5' C.-nál már elsatnyulnak, akkor miben rejlik mégis annak az oka, hogy a tüdővészes betegeknek sokszor hetekig tartó 39­40° C. lázai mellett a bacillusok a köpetekben épen olyan nagy számban találhatók, mint csekélyebb temperatura mellett ? Hogy azonban az ilyen bacillusok tisztára tenyésztés után mennyire tartják meg fertőző képességüket, nem tudom, mert ebben önálló tapasztalataim nincsenek. 3 Mosso et Bondelli. Deutsche med. Wochenschrift 1889. Nr. 27. Elv. gen. ital. di clinica med. 1889. Nr. 1. 4 A Weigert-féle készülék drága, kapható , Meissnernél Berlin Friedrichstrasse 71, vagy Budapesten Neoschilnál. (Ára 150 frt.) 5 A. di Vestea. Sulla inalazioni di aria sopra-riscaldata nella cura della tisi etc. Riforma med. 1889. 179. Centralblatt f. klin. Med. 1890. 9­­0 Schmidt, Münch, med Wochenschrift 1889. Nr. 24. 7 Romaro. Heber den therapeutischen Werth des Weigert’schen Apparates bei der Langentuberculose. Centralbl. für Therapie. Febr. 1890. 8 Dujardin-Beaumetz. Sur le traitement des affections pulmonaires par les injections gazeuses rectales. Bulletin general de Therapeutique. 1886. nov. 30. 9 Cazenave de La Roche. Journal de méd. de Paris 1887. Nr. 1.

Next