Orvosi Hetilap, 1891. november (35. évfolyam, 44-48. szám)

1891-11-01 / 44. szám

540 ORVOSI HETILAP 1891. 44. sz. nincsen, sőt gyakran a posteriori a hirtelen meggyógyulás igazolja kórisménk helyes voltát. Itt is, mint sok más hysteriás tünetnél, a bő tapasztalaton alapuló egyéni felfogás az, mely megengedi a hü­dést hysteriásnak kórismézni daczára annak, hogy hiányozhatik csak tájékoztató jel is és e tekintetben valóban bámulatra méltó Charcot esete, melyben egy traumát kiállott férfiról van szó, a­kinél a medianust nyomó csontszál­kák eltávolíttatván, a büdös is megszűnt, majd egy idő múlva újból előállott, a­mikor is Charcot hysteriásnak declarálta a hüdést a nélkül, hogy csak egy hysteriás tünet is jelen lett volna — egyszerűen azon általános benyomás alapján, melyet a beteg ő reá gyakorolt; a lefolyás Charcot-nak adott igazat. Vannak mindazonáltal bizonyos jelek, melyek útba igazí­tást nyújtanak. Nem szólva a hysteriás hüdések első alakjáról, mely alig téveszthető össze más eredetű hírdéssel, csupán a második alakról teszünk említést. Mint főkülönbséget organi­kus és hysteriás hüdés között a villamos magatartást állították oda. Schaffer (1. C. H. 1891) újabb vizsgálatai azonban ki­mutatták, hogy észlelhetők a hysteriásoknál eltérések a normá­lis rángási törvénytől, a­melyek az anod rángásnak a hathod rángás előtt való fellépésében állanak, az ily rángási rend­ellenességek tévedésre adhatnak okot, ha ugyan egyéb tüne­tek nem volnának jelen, melyek a büdös hysteriás volta mellett szólnak. Hogy ily rángási rendellenesség előfordul, azt magamnak is alkalmam volt észlelni két alább közlendő eset­ben ; úgy­hogy tehát az izmoknak villamos magatartása körül­tekintést igényel annak megítélésénél, hogy organikus vagy hysteriás eredetű-e a hüdés. A hysteriás hüdést rendesen egyéb gócztünetek kísérik és ezek közül az anaesthesia az, mely leggyakrabban fordul elő és leginkább van segítségünkre a diagnosis tételénél; ezen­kívül néha hyperaesthesia is szokott mutatkozni. Az anaesthesiás hüdött végtag a syringomyelia képét is nyújthatja, ha az anaesthesia manchettás alakban lép fel és ekkor tekintetbe veendő azon körülmény, hogy a syringomyeliára jellegző az analgesia és thermanaesthesia, míg a tapintó érzék megtarta­­tik; ez előfordulhat ugyan hysteriánál is, de legtöbb esetben analgesia nincs jelen, míg a tapintó érzék hiányos volta csak­nem mindig. A hysteriás hüdött végtagon ezenkívül vasomotorius tüne­tek is észlelhetők, — így vérbőség vagy gyakrabban anaemia; nagyobb fokú izzadás, a végtagok hűvösebb volta — ezenkívül trophikus zavarok, mint erythema stb. is mutatkozhatnak. Tudnunk kell továbbá, hogy hysteriásoknál gyakran fokozott térdtünet van jelen, ezen körülmény fokozott izom­tónussal együtt járva gerinczagyi büdös képét adhatná. Számba vesszük a diagnosis tételénél továbbá az egyénen észlelhető egyéb hysteriás vonásokat, melyek közül a látótér­­szűkületet, monoculáris diplopiát, glóbust, hallás lefokozását, singultust stb. stb. említjük. Legkönnyebb a hű­dést hysteriás­nak kórismézni akkor, ha az egy hysteroepilepsiás roham után marad hátra. Mint már említettük, a hysteriás hüdés gyakran utánozza az agyi hüdéseket, e szempontból a következők figyelemre méltók. Agyi hüdésnél rendszerint a facialis középső ága is hüdve van vagy pedig aphasia lép fel; agyi hüdésnél az érzés­ben eltérés nem constatálható vagy csak kivételes esetekben, hiányzik végül agyi hüdésnél előrement trauma vagy psychi­­kus shok, ezzel szemben hysteriás hüdéseknél az arc­ban csak felette ritka esetekben mutatkozik eltérés, anaesthesia pedig a legtöbb esetben fordul elő és végül találunk egyéb hysteriás tüneteket. A peripherikus hüdést illetőleg még megjegyzendő, hogy az annál fellépő anaesthesia mindig a bántalmazott ideg területére szorítkozik, míg hysteriás hüdésnél ez az egész végtagot fog­lalja el, vagy ha azt nem is, de semmiféle idegterülethez nem ragaszkodó elterülést mutat. A hüdések complicálva lehetnek contracturákkal is, ekkor is ugyanazon szempontok mérvadók, mint a­melyeket fentebb soroltunk fel. Számba veendő körülmény végül az izmok atrophiája, mely hogy hysteriás hüdéshez is társulhat, ha ez soká fennáll, kétségtelen, és ily esetekben kell főleg az izmok villamos magatartását figyelemmel kisérni. (Folytatása következik.) A csontlágyulás (osteomalacia) gyógyí­tásáról. Két, castratióval gyógyított eset kapcsán. Irta Velits Dezső dr., a pozsonyi m. kir. bábaképző intézet igazgató-tanára. (Vége.) A 21-dik eset, a­mint láttuk a Vormeieré. Legújabb idő­ben még néhány a bécsi szülészeti és nőgyógyászati társaság­­üléseiben bemutatott hasonló esetről olvasunk.­ Az 1890. június 10-diki ülésben Braun Egon mutat be nőt, kin a beteg­ség miatt a petefészkeket eltávolították, de a lefolyásról említés nem létezik. Az október 14-diki ülésen Lihotzky hasonló módon gyógyított eset bemutatása mellett megjegyzi, hogy a II. nő­gyógyászati klinikán úgy a Porro-műtét után, mint castratióval (valószínűen ez a Fehling által említett Chrobák-féle eset) kivétel nélkül gyógyulni látták a csontlágyulást. Lihotzky­hoz csatlakozik Herzfeld, a­ki a Braun Károliy klinikáján két eset­ben látta a castratio fényes eredményét. Ha a Fehling által említett 20 esethez hozzáadjuk a Hofm­eier (1), Lihotzky (1) és a Braun K. (2) eseteit, akkor ez ideig 24 esetről van tudomásunk, melyekben a petefészkek eltávolítása gátját vetette az osteomalacia továbbhaladásának és a­mennyiben a csontfájdalmak teljesen megszűntek és a csontok szilárdságukat visszanyerték, a betegség teljes gyó­gyulását eredményezte. Aligha ismerünk gyógyeljárást, a­mely alkalmazásának minden egyes esetében oly frappáns módon bevált volna, mint a castratio a csontlágyulással szemben. Mindezideig valóság­gal összedugott kezekkel kelle néznünk, hogy miként sorvad­nak el a betegek az évek során át kínzó csontfájdalmaik közepette. És ime Fehling geniális felfedezésével új aera nyílik előttünk. Az évek során át munkaképtelen egyének petefész­keik eltávolítása után rövid néhány hét után megint visszatér­hetnek előbbi foglalkozásukhoz! A­kik eddig csak nehéz nyűgként terhelték a családot, avagy tehetetlenül sínlődtek valamely kórházban, a műtét után rövid idővel, mint ép egész­séges egyének térnek vissza a társadalomba! Felfedezés, a­melyben a gyógyítás mikéntjének magya­rázata puszta feltevés, a­mely az eddig felvett kór­okokat mind halomra dönti, de a­mely mindezek daczára még egyetlen megkísértett esetben sem hagyott cserben. Mi természetesebb tehát, mint hogy mi is a gyógyulás biztos reményét helyezzük kilátásba azoknak, kik e betegség­ben sínlődve segélyünkhöz folyamodtak. És itt mindjárt kijelenthetjük, hogy két esetünk a 25-dike és 26-dika azoknak, a melyekben a csontlágyulás castratio által meggyógyult. Eseteim különben a következők : 1. R. A.-né, 41 éves, VP., napszámos neje, szt.-péteri csalló­közi illetőségű. Életének legnagyobb részét a Csallóközben töltötte. Szüléseinek egyike iker, utolsó 1889. novemberében halott magzat­tal ; különben mindenik rendesen folyt le. Tisztulása utolsó szülése óta rendetlen, két-három hónaponként igen bőven jelentkezett. Utoljára 1891. január és februárban jött még meg, mindkét alka­lommal nagyobb mennyiségben. Betegsége három év előtt negye­dik szülése után körülbelül egy évre, tehát a gyermekágytól függet­lenül keletkezett, a­mikor is keresztcsonti és alsó végtagfájdal­mak lepték meg, a­melyek lassan bár, de mindig fokozódtak, úgy annyira, hogy 5-dik terhessége idejére teljesen munkaképtelenné lett, és e terhesség fél­idejétől fogva a szülésig majdnem mindig ágyban kellett feküdnie. A betegség a szülés után sem engedvén, a gyermekágy második hetében a pozsonyi országos kórházba 1 Centralblatt f. Gynác, 1891. Nr. 28.

Next