Orvosi Hetilap, 1892. augusztus (36. évfolyam, 32-35. szám)

1892-08-07 / 32. szám

386 ORVOSI HETILAP 1892. 32. sz. ennek fele ára. A kresylmész mindenütt ott ajánlatos, a hol eddig a kristályos, a nyers carbolsavat, a vasgaliczot stb. használták a hygienikus desinficálásra; tehát árnyékszékek, pöczegödrök, szennyes vízfolyások, ü­rülések, szennyezett talaj desinficiálására, különböző tárgyak lemosására stb. Egy kilo fentebb leírt kresylmész 19 liter vízre megfelel körülbelül a 3%-os kristályos carbolsav-oldatnak, — egy kilo 9 kilo vízre pedig megfelel 6%-os kristályos carbololdatnak — csakhogy még energikusabb mint emez. Mindezeknél fogva a kresylmeszet különösen a hatóságok­nak ajánlhatom desinficiálás czéljára. A kísérletekben használt cresolt a dr. Heidelberg és Fischer czég budapesti carbolsav gyárából vettem, s a gyáro­sok figyelmét a kresylmesz előállítására felhívtam. Egyszersmind értesültem, hogy Németországban legújabban egy gyár pátenst vett az oldható kresylmész előállítására. A röviden említett vizsgálatok behatóbb közlését más­korra tartom fenn. Korányi Frigyes ny. r. tanár I. belkóro­dájáról. Adat a gége központi motorikus beidegzésének kérdéséhez. (Egy klinikai eset.) Közli Gámán Béla dr. (Folytatás.) E vizsgálatok felemlítésével körülbelül végeztünk mind­azzal, a­mi a motorikus gégeközpont kérdésének tisztázására kísérleti úton történt. Lássuk most az erre vonatkozó klinikai tapasztalatokat: Hogy agysértések után hangszalaghüdések jöhetnek létre, az már régebben is állíttatott, így Andrall említ néhány ese­tet, melyekben agyvérzések után hirtelen teljes aphonia lépett fel, mit ő a gégeizmok hüdéséből magyarázott. Laryngoscopi­­kus vizsgálatról ez időben természetesen még nem lehetett szó. Gerhardtr­2 úgy vélekedik, hogy agybajok igen ritkán idéznek oly hangszalagbüdéseket elő, melyeknél a hangkép­zés befolyásolva volna. Három esetet említ, melyeknél fél­oldali hangszalagbüdést látott. Mindhárom esetben idült agy­bajt lehetett egyéb jelekből kórismézni. Ez esetek kettejében az egyik oldali hangszalag mély belégzésnél is a középvonal­ban maradt; a hang megtartotta addigi tisztaságát. A harma­dik esetben a jobboldali hangszalag a középponttól 11/1 vonal­­nyi távolságban mozdulatlanul állott, petyhüdt volt. Hangoz­tatáskor a hangszalagok között egy tág rés maradt, minek következtében a hang rekedt volt. Ez esetben a jobboldali garatizmok is hüdöttek voltak. Nothnagel3 szerint féloldali hangszalaghü­dések és fél­oldali garathüdések a ritkaságok közé tartoznak. Más helyen azt írja,­ , hogy a hangszalagok idegeinek fedése cerebralis affectiók után igen ritka, s bár Gibb6 7 több ilyen esetet látott, Nothnagel mégis azt ajánlja, hogy Gibb adatait friss apop­­lectikus hemiplegiáknál kell ellenőrizni, mivel idült esetekre nem fektethetni súlyt. Fovillon egy betegről tesz említést, kinél apoplectikus insultus után jobboldali hemiplegia, teljes aphasia és aphonia lépett fel; laryngoscopikus vizsgálat nem történt. Duvalz egy aphasiás és aphoniás egyénnél a bal homlok­­lebenyben vérömlenyt talált. Garet 1886-ban a franczia gégészeti és fülészeti társu­latban egy betegről referált, kinél apoplexia után jobboldali hemiplegia, aphasia és a bal hangszalagok hirdése lépett fel. A sectio kiterjedt endoarteriitist és egy lágyulási góczot mu­tatott a Broca-féle tekervényben, míg a jobb agyfélben a III. homloktekervény alapján szintén egy lágyulási gócz volt. E változás csupán a kérget illette, a mélybe nem ha­tolt. E betegnél Garel még in vivo egy a jobb III. homlok­­tekervényben székelő megbetegedést vett fel a hangszalag­­hűrdés alapjául, még pedig a Krause-féle kísérletekre támasz­kodva. Ugyancsak Garel Dórral együtt egy újabb esetet közöl.­ A beteg, kinél endocarditis ulcerosa és pericarditis volt jelen, tüdő-infarctusokat kapott és egyidejűleg a bal­oldali hangszalag hü­dve lett. Egyéb tüdösek nem voltak jelen. Garel embóliát diagnostizált, mely a jobboldali gégeközpont roncsolását eszközölte volna. A sectiónál az agykérgen semmit sem találtak, sem jobb, sem baloldalt, de a jobb agyfélben a nucleus lenticularis belső felső részében a capsula interna magasságában egy lágyulási gócz volt, a capsula interna külső rostjainak bevonásával, így a kórisme azon része, mely a hildést előidéző okul a másik agyfélben székelő megbetegedést vett fel egy bulbaris folyamat elvetésével, helyesnek bizonyult. Garel és Dór e két eset kapcsán azt állítják, hogy mindkét agyfélben a III. homloktekervény alapján van egy motorikus gégeközpont és hogy az innen kiinduló rostok a capsula interna térdének környékén haladnak, a corpus geniculatumban egy motorikus gégeköteget képeznek, elkülönítve a Broca-féle köz­ponttól jövő rostoktól és a hypoglossus kötegtől; továbbá, hogy a gégeközpontok keresztezve működnek és hogy egyik­nek elroncsolása a másik oldali hangszalag teljes k­üdését vonja maga után. Nem terjeszkedhetünk itt ki azon vitára, mely e közlemény megjelenése után egyfelől Garel és Der, másfelől Lemon és Horsley között az „Annales des maladies de l’oreilles etc.“ hasábjain megindult, csupán azt említjük meg, hogy Lemon és Horsley fennidézett vizsgálataikra támaszkodva, a Garel-féle esetekben a motorikus gégeközpont sértését, mint az egyoldali hangszalaghüdés okát, kizártnak tekintik. Úgy vélik, hogy az ok sokkal inkább székelhetett a nyúltagyban, melynek vizsgálatát azonban Garel és Dór teljesen felesleges­nek tartották. Delavant két esetet közöl, melyek azonban igen homá­lyosak. Az egyikben apoplexia után hemiplegia, aphonia és beszédzavarok léptek fel, melyek abban állottak, hogy a hang töredezetté és az articulatio nehézzé lön, idővel az összes tüne­tek javultak, csak a hangelváltozás maradt meg. Egy 5 évvel később megejtett gégevizsgálat a bal hangszalag hüdését mutatta, mely hüdés még két év múlva is fennállott. Minthogy az eset sectio alá nem került, nem derülhetett ki, nem volt-e bulbaris megbetegedés jelen, a­mire nyilván­­valólag utaltak a nyelési nehézségek és a scandáló beszéd, és mi a hangzavarnak és a féloldali hangszalagküdésnek is megadná magyarázatát. A másik esetben baloldali teljes hemi­plegia mellett szintén articulationális zavarok voltak jelen, melyek még akkor is fennállottak, mikor a hüdés már telje­sen megjavult. Hogy a gégeizmok hirdése volt-e a beszédzavar oka, azt nem tudni, mert gégetü­kri vizsgálat nem történt. Az autopsia a jobboldali III. homloktekervény felületét sárgának, merevnek és ruganyos tapintatúnak mutatta, mely változás az egész szürke állományra kiterjedt. Ugyanez volt a lelet a bal­oldalon is. A bal artéria fossae Sylvii eredetétől körülbelül 102 hüvelyknyire embolus által eldugaszottnak mutatkozott. E két kereset alapján Delavan a következő tételeket állítja fel: 1. A gége egy corticalis mozgató központtal bir. 2. E központ a középső agyütér harmadik ága által ellátott területen van. 3. Ez edény proximalis végének irányában van. 4. A Broca­­féle tekervényhez közel van. — Nyilvánvaló dolog, hogy e két esetre támaszkodva, kissé merész dolog e tételeket bebizonyí­­tottakul elfogadni. Az első esetre nézve már említettük, hogy 1 Clinique médioal. V. pag. 362. 2 Virchow’s Archiv. XXVII. 1863. 3 y. Ziemssen’s Handbuch der speciellen Pathologie u. Therapie. 1878. XI. kötet, 1. rész. 4 Nothnagel. Topische Diagnostik d. Gehirnkrankheiten. 5 Von Ziemssen’s Handbuch des Respirations-Apparates. IV. 1879. 6 Gazette hebd. 1863. 7 Bulletins de la societé de Chirurgie. 1864. 1 Revue mens, de la laryngologie. VII. 5. 1886. ' 2 Annales des maladies de l’oreille etc. 1890. 3 The medical record. 1885.

Next