Orvosi Hetilap, 1892. október (36. évfolyam, 40-44. szám)

1892-10-02 / 40. szám

Harminczhatodik évfolyam. 40. szám. Budapest, 1892. október 2. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÖRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Pilocarpin mint a csuklás ellenszere. Közli Stiller Bertalan dr., egyetemi tanár. A „Centralblatt für klinische Medicin“ ez évi 32. számá­ban C. le Nobel dr. közöl egy influenza-esetet, melynek folya­mán hevesen fellépő csuklást gyorsan megszüntette az infus, laborandi. Az idevágó irodalomból három szerzőt említ fel, kik ugyanezen eljárást sikerrel alkalmazták. E szerzők közül kettő, úgy mint ő maga, az infus, jaborandit, a harmadik pedig a pilocarpint használta. Megemlíti, hogy nincs azon helyzetben, hogy meghatározhassa azt, vájjon a jaborandi leveleknek melyik alkotó része hat sikeresen a csuklásnál: a pilocarpin, a laborin vagy a pilocarpidin­e ? Ezen közlemény arra késztet, hogy ezen tárgyra vonat­kozó tapasztalataimat röviden kortársaim tudomására hozzam. A pilocarpinum muriaticumot már évek óta alkalmazom mint az ideges csuklásnak általam ismert legjobb ellenszerét, és pedig 10 centigrammot 10 gramm vízben oldva s ebből naponként háromszor-négyszer 10 cseppet adok. Nem tudnám megmondani, vájjon véletlenül akadtam-e ezen szerre, vagy az ide vonatkozó irodalomra való homályos visszaemlékezés veze­tett-e annak alkalmazására. Csak annyit tudok, hogy éveken át úgy a kórházi, valamint a magángyakorlatban hasztalanul alkalmaztam a legkülönbözőbb szereket ezen kínzó és makacs baj ellen. Egy ízben láttam csak igen gyors, de nem tartós eredményt atropin-injectio után, melyet tévedésből használtak morphium-oldat helyett. A kórházban észlelt egyik nőbetegnél történt ez, kinél a rekeszgörcsök oly hevesen léptek fel, hogy az egész has óra hosszat nagy hullámokban fel és alá mozgott, sőt időközönként az egész testet rángatózások lepték meg. Ezen eredményre támaszkodva, az atropint más esetekben is használtam. Azonban a megengedett nagyságú adagok mit sem javítottak a betegek állapotán, míg az előbb említett esetben a sikert, azaz a rendkívül heves, habituális rekeszgörcsnek 24 órára való rögtöni megszűnését, az atropin-mérgezés tünetei zavarták meg. A befecskendezett adag körülbelül 6—7 milli­­grammnyi lehetett. Később a pilocarpinra tértem át. Még sohasem alkalmaz­tam azon heveny, reflektorikus csuklásnál, mely sokszor ominosus jelként kíséri a súlyos alhasi bántalmakat és peritonitikus folyamatokat, azért nem, mert ezen többnyire hányással és hányó ingerrel járó eseteknél a pilocarpin physiologikus hatása nem valami kívánatos. Én a pilocarpint kizárólag idült, ideges vagy hysterikus csuklásnál használtam, de csak a fent említett nagyságú adagokban. Ez az oka, hogy a siker sohasem jelent­kezett rögtön, mint a le Nobel dr. közölte esetben, azonban a gyógyszerelés megkezdésével úgy a rohamok gyakorisága, vala­mint hevessége tekintetében látható csökkenés állott be s a szernek 1 — 3 héten át való alkalmazása mellett a rohamok nagyrészt teljesen megszűntek. Természetesen oly esetek is elő­fordulnak, melyeknél — mint súlyos hysteriánál — csak javu­lás vagy időleges gyógyulás érhető el s a kezelés ismétlése szükséges. Valamely különös kellemetlen mellékhatást a pilo­carpinnak ily módon való használásánál sohasem tapasztaltam. Talán a bőr alá való alkalmazás gyorsabb sikerre vezetne, de így bizonyára a kellemetlen mellékhatások is jelentékenyebbek. Igen sajátságos, hogy az antagonistikus atropin nagy adagban hasonló hatású, mint a pilocarpin kis adagban. Az a kérdés, hogy a laborandi levélnek melyik alkatrésze a hatékony, tapasztalatom szerint a pilocarpin javára látszik dönteni. Csak azt óhajtom még megemlíteni, hogy e szer javalatá­­ban, mely alig ismeretes — úgy hogy Nothnagelnek a csuk­lásról szóló egyik terjedelmes előadásában sem akadtam reá , segédeim és gyakornokaim már évek óta jártasok. A tüdővész gyógykezelése kénes vizekkel. Irta : Liebermann Emánuel dr., Budapesten. A midőn a Koch szeréhez fűzött várakozások s remények hiúknak bizonyultak és a tuberculin, mely az orvosi tudomány történetében páratlan lelkesedéssel fogadtatott úgy az orvosok mint a betegek részéről, egyelőre bizonytalan, esetleg örök időkre ismét a laboratóriumokba szorult, a tüdővész gyógy­kezeléséhez ajánlott egyéb gyógymódokkal szemben is az orvosok között messzemenő scepticismus, a betegek között pedig nagyfokú bizalmatlankodás kapott lábra. Hogy eme tartózkodó állásponton hosszabb ideig meg­maradni nem lehetett, az a dolog lényegében rejlik. Lehetetlen ugyanis olyan pusztító kórral szemben, mint a tüdővész , melynek az emberiség egy hetede esik áldozatul — tétle­nül viselkedni s egy jobb jövőre várni, midőn majd egy specificummal azt biztosan gyógyíthatjuk, hanem addig is köte­lessége az orvosnak, minden rendelkezésére álló eszközt és módot felhasználni, hogy a baj továbbterjedését meggátolja, a már kifejlődött betegséget pedig lefolyásában feltartóztassa, esetleg teljesen megakaszsza, s így a gyógyulást lehetővé tegye. Mert, hogy a tüdővész gyógyulhat, arról bárki meg­győződhetik, ha boncztermekbe eljár, a­hol gyakran lesz alkalma a tüdőcsúcsokban hegesedéseket láthatni mint egy lefolyt s befejeződött tuberculosus folyamat maradékait és jeleit. Az sem vonható kétségbe, hogy vannak bizonyos gyógymódok, első­sorban klimatotherapeutikus és diaetetikus, de szorosabb értelmében vett medicamentosus eljárások is, melyekkel számos esetben sikerül a betegséget lefolyásában enyhébbé tenni, esetleg teljesen megakasztani, e mellett a szervezet ellenálló és reproductív képességét növelni és ezáltal a gyógyulást lehetővé tenni. S még azon esetekben, a­melyekben ezen lehető legjobb eredményt nem is érjük el, sokszor olyan álla­

Next