Orvosi Hetilap, 1893. június (37. évfolyam, 23-26. szám)
1893-06-04 / 23. szám
275 A tumor saját szövete, melyen a szerkezetet még megkülönböztetni lehet, áll a szögletestől a gömbölyűig mindenféle alakú alveolusokat képező kötőszöveti stromából, mely directe összefügg a tok kötőszövet nyalábjaival és másodszor nagymagvú epithelsejtekből, melyeken szintén mindenféle alakot meglelünk. Protoplasmájuk helyenként teljesen változatlan, máshol ismét erősen szemcsés, nyákos, zsíros degeneratiót és hólyagos duzzadást mutat. A sejtek helyenként több magvúak. (L. II. ábra.) II. ábra. Metszet a tumornak haemorrhagia-mentes részéből. (Első eset.) (Festés haematoxylin és pikrocarminnal.) 1. Polygonalis epithelsejtek jól festődő nagy maggal. 2. Nyákosan elfajult vagy hólyagos (hydropikus) sejtek. 3. Több magvú sejtek. 4. Detritus a sejtfészkek közepén. 5. Detritussá széteső sejtek. 6. Sejtfészkeket körülvevő kötőszöveti stroma. 7. Üres sejtfészkek. 8. Nagyobb zsírcseppekkel biró epithelsejtek. Tüzetesebben vizsgálva ezen szerkezetet, azt igen változatosnak találjuk. Közvetlenül a határon, azaz a veseállományon s tumorszöveten át vezetett metszeteken látjuk, hogy a kötőszöveti tok, mely mint említem, a vesestroma hypertrophiájából származik, a tumor felé átmegy eleinte kisebb, míg mélyebben nagyobb lumenti alveolusokat képező vázba. A kisebb alveolusokat kitölti két vagy több parenchymsejt, mely az alveolus alakja szerint változó. A nagyobb alveolusokban a benne foglalt sejtek nem feküsznek mind szorosan egymás mellett s nem töltik ki az alveolusokat, azonban alakjuk itt is nagyobbrészt megmarad hosszúkás ovális avagy orsószerűnek. Minél mélyebben hatolunk a tumor belsejébe, ezen sejtek mind nagyobbodnak, protoplasmájuk helyenként nyákos s részben zsíros degeneratiót mutat. Ezen tisztán alveolaris szerkezet mellett azonban helyenként találunk még lumennel ellátott csatornácskákat a kóros eredetű s szabálytalan elrendeződésű alveolusok között. Oly helyeken, hol egy-egy ily határozottan felismerhető csatornácska, helyesebben sejtoszlop, harántul metszetik, annak szerkezete miben sem különbözik az ép mellékvese szövetben található sejtoszlopoktól, melyek lumenének helyét tudvalevőleg legtöbbször hosszanti lefutású véredény foglalja el. Hámja teljesen ép, éles határú, de helyenként a protoplasma nyákosan degenerált, széteső, avagy a parenchymsejtek köbös alakjukat elvesztve, polygonalisakká alakulnak s protoplasmájukban itt-ott nagyobb zsírcseppek jelentkeznek. Azonban ezen csatornácskák hámja inkább emlékeztet azon kultikus, talán szélesebbeknek mint magasaknak mondható epithelre, melyet mellékvesék hasonló csatornácskáiban, sejtoszlopaiban, láthatunk, mint normális vesecsövecskék hámjára. Sokan egyszerűen nyirkűröknek tartják ezeket, mindazáltal el nem vitatható tőlük a mirigycső jelleg, mert nagyon valószínűen bírnak saját hártyával, a lumen felé éles szélűek, bár váladékproductióról még nincs tudomásunk. Jelen csövecskés vagy legnagyobbrészt alveolaris structura mellett látható lumenekben feltaláljuk a hámsejt-protoplasma azon nyákos és részben zsíros elfajulását is, melyet tudvalevőleg a mellékvesebeli eredetre Grawitz tart jellemzőnek. A számos vörös vérsejt, mely diffuse nyomul az alveolusok hámsejtei közé, documentálja azon haemorrhagiákat, melyek folytán az epithelsejtek fejlődési helyükről elszakítva, a véráramba sodortattak. Kiemelendő továbbá a protoplasmának helyenként mutatkozó barnás szemcsés zavarodása, mely részben vérfestenytől származik, részben hihetőleg elhalási tünet. A hámsejteket tüzetesebb vizsgálat alá vetvén, elég számos és szép alakját találtam azon különböző ráksejt-inclusióknak, melyek ma annyi discussiónak képezik tárgyát. Különösen azon sejtekben mutatkoztak ilyenek, melyeknek magja nyákos-hólyagos duzzadásnak képét nyújtja; ily esetekben igen sokszor mutatkozott a magban legtöbbnyire 4 igen intensive festődő golyócska, melyek kettesével a mag két vége felé igen sokszor azonban egészen szabálytalanul látszottak elhelyezve. Ritkábban találkoztam navicella alakokkal is, melyek a sejtmag oldalához oda fekszenek, attól azonban (Zeiss D. Ocular Vill.) igen szépen megkülönböztethetők. Láttam végre ily erősebben festődő alakzatokat a sejt protoplasmájában szabadon is elhelyezve, s helyenként mint a phagocytáknál, vörös vérsejteket is a ráksejtek belsejében, nevezetesen ott, hol a vérzés a sejtek halálát még nem okozta. A ráksejteknek olyan zsíros elfajulása, milyennel a mellékvese adenomáknál gyakran találkozunk, s amely a zsírcseppek nagysága és csekély száma által lényegesen eltér a vesehám zsíros elfajulásától, itt is több ízben ki volt mutatható. Ezen viszonyok feltüntetésénél használt festési módok közül legszebb képet kaptam, ha a metszetet haematoxylinban túlfestvén, conc. pikrinsavba mártottam pár pillanatra s azután utána festettem akár párisi pikrocarminnal, akár pikrolithioncarminnal, midőn is a metszet makroskopice kissé vöröses-viola vagy vöröses-barna színt vesz fel, górcső alatt pedig a mag igen szépen festődöttnek látszik haematoxylinnal, míg a kötőszöveti rostok inkább rózsapirosra, a protoplasma pedig sárgásra festődött. Sajnálatomra nem kísérelhettem meg a Henle-től (1865) ajánlott chromsavfestést, mely a mellékvese velősejtjeit megbarnítja s ezáltal diagnostikai jelentőséggel bírna, mert e bámulást előremenő alkoholkezelés, minő esetemben is a klinikán alkalmaztatott, megakadályozza. A vázolt górcsői lelet után támpontot keresve a tumor hystogenesisére, azt húgycsövecskék lefűződéséből származtatnunk nem lehet. De igen is szép bizonyítékát nyújtja Grawitz elméletének. Az iránt ugyanis kételyünk nem lehet, hogy a mellékvesének intete vagy részben tökéletlen elkülönülése a vesétől elő ne fordulhatna. Mihalkovics tanár kimutatta, hogy a mellékvese is ép úgy mint az ivarmirigykötegek az ivarhámból fejlődik ; a nagy „ivarsejteknek“ (Mihalkovics) azon része, mely az aorta mögötti kötőszövetbe jut, lesz mellékvesévé. A mellékvese is tehát hámeredésű, melynek kötőszöveti vázát ugyanazon mesoderma-sejtek szolgáltatják, melyek az amnionosok maradó veséjének támasztó szövetét nyújtják akkor, midőn a maradó vesének csövecskéi, a Wolf-féle csőből kinőve, eljutnak az aorta mögötti kötőszövetben a gerinczoszlopnak körülbelül középmagasságához, azon helyhez, hol a mellékvese már rendszerint azon időre iddifferentiálódott. Ha pedig valamely ok folytán a mellékvese kifejlődése kissé késik, avagy a vese alapcsövei előbb érik el azon helyet, melynek kötőszövete a mellékvese s azután a vese támasztó szövetét nyújtja, úgy megtörténhetik, hogy e két mirigy, melyek közül a mellékvese mint említék rendesen előbb alakul meg, egyszerre differentiálódván ki ugyanazon hely kötőszövetéből, egymástól nem fejlődik különváltan, hanem kötőszövetileg egyesülve, s így előállhat azon viszony, hogy például a mellékvesének rákos elfajulása esetén úgy látszik, mint ha a vesében egy eltákolt rákos daganat fejlődött volna, a mellékvese pedig hiányzik. Ily aberratio felvételére jogosítva látszunk annál is inkább, miután jelen tumor epithelsejtjei bírnak azon tulajdonságokkal, melyeket Grawitz és Wiesel az álképletté fajult mellékvesehámnak tulajdonít, s mely megerősítését leli meg azon fénylő szemcsék jelenlétében, melyeket Grawitz s Wiefel mint zsírt írtak le, de melyeknek legnagyobb része Mihalkovics szerint fehérnye-szemcse, mi mellett esetemben az is felhozható, hogy a zsírt oldó alkoholhatás daczára megmaradtak. HETILAP 1893. 23. sz. ORVOSI