Orvosi Hetilap, 1894. február (38. évfolyam, 5-8. szám)

1894-02-04 / 5. szám

1894. 5. sz. ORVOSI HETILAP Mint ezen adatokból kitűnik, a tojás-, hús- és húsvegyes diaetával tartott gyermekágyasoknál a bőven ujjnyi méhszáj 15—20%-kal kevesebb, míg az ujjnyi és szűkén ujjnyi ugyan­annyival több esetben fordult elő, mint a másik két étrendnél. Hogy az előbbi három étrend közt ismét e tekintetben melyiket illetné az elsőség, nem igen lehet eldönteni, mert elvégre is egymás közt csekély a különbség, másrészt az ada­tok sem szerezhetők be oly pontossággal, mint az egy ily részletekbe menő következtetéshez szükséges volna. A primi- és multiparákat nem látszott szükségesnek külön tekintetbe venni, mert körülbelül egyforma arányban jöttek észlelés alá mind az öt étrendnél. Nagyjában azonban kimondható, hogy a nemi szervek visszafejlődésére a tojás-, hús- és hús-vegyes étrend kedvezőbb befolyást gyakorol, szemben az alkalmazott vegyes és tejdiaetá­­val, mely utóbbiaknál egymás közt az eredmény körülbelül egyforma. (Folytatása következik.) A chronikus gégehurut gyógyításának kérdéséhez. Mosk­ovitz Ignácz dr., gégeorvostól. Neumann József kortársam a „Klinikai füzetek“ 1893-dik év deczember havi füzetében egy értekezést írt ily czímen: „Lehet-e a chronikus gégehurutot gyógyítani?“ Ezen közlemény indított engemet arra, hogy e téren tett, bár nem nagy, tapasztalataimról beszámoljak, és ez által ezen kiváló fontosságú kérdés tisztázásához némileg hozzájárultak. A gégehurutok gondos megfigyelése érdekes tanulmányra szolgáltat alkalmat a szakorvosnak, és az esetek helyes meg­­bírálása, mialatt főleg a hurutot előidéző okok felderítését értem, az egyedül helyes irány, melyen a gyógykezelésnek haladnia kell, ha azt akarjuk, hogy siker koronázza fáradságunkat. A gégebántalmak kezelése körül szerzett gyakorlatnak megvan azon előnye, hogy a szakorvos az esetek túlnyomó részében, egészen függetlenül a betegek kimondásától, meg­állapíthatja a fennálló hurut indító okát, sőt gyakran találko­zunk esetekkel, hol a bántalom kútforrása oly szervnek meg­betegedésében rejlik, melyről az illetőknek tudomásuk sem volt. Ez okból szabály legyen előttünk az, hogy sohasem be­­folyásoltassuk magunkat a betegek kimondása által, hanem vizsgáljuk meg a légutakat azok egészében, és meglesz amaz elégtételünk, hogy megtaláltuk a kór okát, és ez által a helyes irányt, melyen a therapiának haladnia kell. Könnyebb áttekintés kedvéért két főcsoportba osztályoz­zuk a gégehurutokat, úgymint a) az idiopathikus és b) leszármaztatott gégehurutok csoportjába. Az első csoportból bennünket a chronikus gégehurutok azon faja érdekel leginkább, melyet oly egyéneknél észlelünk, kik hivatásuknál fogva nagyobb mértékben erőltetik meg gégeszervüket, ezek: tanárok, szónokok, színészek stb. Ezen esetek nem gördítenek nagy akadályt a sikeres gyógykezelés elé, mert a kellő cautelák betartása mellett, mialatt a gégeszerv nyugalma értendő, a gyógyulás már enyhe beavatkozásra is bekövetkezik. Nehezebb feladatot ró a szakorvosra a második csoportba tartozó gégehurutok azon faja, mely al­ohol és nicotin túlságos élvezete folytán garathurutból fejlődik. Itt sem azonban az alkalmazott szerek csekélyebb hatásá­ban vagy egyáltalán hatástalan voltában rejlik a nehezebb fel­adat megfejtésének oka, mint inkább a betegek egyéniségében, kik annyira hatalmában állanak az al­ohol és nicotinnak, hogy a legszigorúbb orvosi parancs sem képes őket megtérí­teni, s ha oly betegre találunk, ki ezen szenvedélyről le­mondani képes, ha hosszabb gyógykezelés után is, de gyógyulhat. A megfigyelésünk alá kerülő chronikus gégehurutoknak legnagyobb százaléka azonban orrbajok által feltételeztetik, s nem túlzott, ha mondom, hogy a kezelésem alá került betegek 70%-ánál orrbajok előidézői az idült gégehurutnak; és­pedig az orrkagylók erős duzzanata játszsza a főszerepet különösen felnőtteknél, minek következménye az orrlégzés teljes lehetet­lensége vagy nagy mértékbeni korlátozása, és az ebből eredő consecutiv bántalmak egész sorozata, garat- és gégehurut ennek minden symptomájával. Gyakran csodálatos jelenség az, hogy mogyorónagyságú kagylóduzzanatok az orrjáratok teljes eltömését előidézvén, a betegeknek semmiféle panaszra okot nem nyújtanak, és távolról sincsenek tudatában annak, hogy orrukban székel a torokbajt előidéző bántalom; s ha ilyenkor elmulasztjuk az orr vizsgálatát s csak a gégére terjesztjük ki figyelmünket, mint a­hol a beteg előadása szerint a baj székel, nem fog csodálkozásba ejteni, ha az ily esetek évek­ig való kezeltetésük után sem javulnak, és ezen esetek azok, melyek gyógyeljárá­­sunk tehetetlenségét leginkább hirdetik. Mily változás áll be a beteg egész lényében, ha ezen nem is vélt bajtól megszabadítjuk, hogy ekkor az orrlégzés teljesen szabaddá válik, a vérkeringési viszonyok úgy a garat mint gégében megváltoznak, a szájon keresztül való légzés sokféle kellemetlensége eltűnik, és azt veszszük észre, hogy az orrbántalom megszüntetése véget vetett a garat- és gégebajnak is. Fiatalabb egyéneknél gyakrabban találkozunk az adenoid vegetatiókkal, mint gégehurutot előidéző tényezővel; ez esetek, ha felismertetnek, igen hálás tárgyai a gyógybeavatkozásnak, mert gyorsan megjavulnak, mihelyest sikerül a vegetatiókat a garatűrből eltávolítani. A gégehurutoknak szerencsére egy csekély százaléka száraz orr- és garathuruttal jár karöltve; ezen alakja a chroni­kus gégehurutnak még mindig egyik gyenge oldala a larynge­­alis gyógybeavatkozásnak, miben nagy része van azon homály­nak, melyben ezen bántalom aetiológiája burkolva van. A progressiv nyákhártya-atrophia, mely a hurut ezen faját characterizálja, minden therapiának ellentáll. Áttérve a therapia kérdésére, leghelyesebben úgy vélek eljárni, ha a fentebb megjelölt kóralakok mindegyikénél alkal­mazott gyógybeavatkozást külön-külön említem fel röviden: A chronikus gégehurutok azon fajánál, hol a gégeszerv túlságos megerőltetése a bántalom kútforrása, nyugalom, gyen­gébb adstringentiák, mint pl. tannin, 2n/C-os jodtinctura-glycer­ oldata, 2°/p chlorzink-ecsetelés igen jó prognosist szolgáltat a gyógyulást illetőleg. Az ecsetelések véghezvitelére a nálunk használatban levő szivacsos ecseteket ajánlani többféle okokból nem tudom. Először azért, mert az a tükörképet egészen elfedi; mivel bármily kicsire vágjuk is a szivacsot, az, a folyadékba bemártva, megduzzad, és a műtő azt sem tudja, hová depo­nálta a gyógyszert, de főleg ellene szól a szivacs használatá­nak azon rossz sajátsága, hogy port és más a levegőben lévő tisztátlan elemeket magába felvesz, és egyáltalán nehezen definficiálható. A legpraktikusabb e czélra minden egyes ecsetelésnél finom Bruns-féle wattát felgöngyölni a kellően hajlított drót­nyélre, melynek vége rovátkáll a czélból, hogy a watta kellő­leg rögzítve legyen; ilyen cautelák mellett egy és minden­korra ki van zárva a ragály átvitelének lehetősége, a­mi a szivacsos ecsetnél nem áll, és ez főleg a nyilvános ambula­­tóriumoknál igen fontos, hol nem nagyon distinguálnak, ki melyik ecsettel lett megkezelve. Magától értendő, hogy a gyógyszer oda vitessék, honnét a baj kiindul, tehát vagy a garatűrbe, esetleg a garat hátsó falára stb. Az alkohol és nicotin túlságos élvezete által előidézett garat- és gége-elváltozások már erélyesebb beavatkozást igényelnek. Ezen eseteknél, hol véredénytágulás, pangás, nyákhártya, megvastagodás fordul elő, erősebb adstringentiákhoz kell folya­modnunk, és itt az arg. nitr. erősebb oldata (4—10°/0-ig), erősebb chlorzine-oldat érvényesül. Erősen túltengett nyák­­hártya-részleteknél, mint azok főképen a garatüregben előfordulni szoktak és túlságos nyálkaproductióval és hallási zavarok­kal járnak, kitűnő sikerrel használtam a túltengett nyálkahártya lekaparását. Miáltal megszűnt egyrészt a túlságos nyálkaproductio, a gégehurutot előidéző okok egy lényeges alkatrésze, de a vérelvonás által a fülzúgás is, és lényegesen javult a hallás. 53

Next