Orvosi Hetilap, 1895. július (39. évfolyam, 27-30. szám)
1895-07-07 / 27. szám
318 ORVOSI HETILAP 1895. 27. sz. izomzat átmetszése után a peritoneum kékesen domborodik elő; átmetszése után híg sötét-vörös vér ömlik ki nagy mennyiségben, a hasür tele vérrel. Sürgős lévén a vérzés színhelyének feltárása, a beleket gyorsan kiemeljük és meleg szivacsokba takarjuk. Szóval exenteráljuk a hasűrt. A méh mellett jobb oldalon a hasűrben szabadon fekve találjuk a IV. hónapos petét, ép burkokkal, de még összefüggve a hosszában végig repedt tubával, melyből most is bőségesen ömlik a vér; gyors alákötések és körülöllések után a vérzés azonnal megáll. A szaggatott, vizenyős nagy kürtöt kiveszszük. A másik oldali adnexák épek. Műtét tartama 25 p. Beteg simán gyógyult. Érdekesnek találom megjegyezni, hogy e betegnél 1894. év november 19-dikén secundaer laparotomiát végeztünk emberfejnyi baloldali parovarialis cysta miatt, melynek 1892. évi január hóban az 1. laparotomiánál semmi nyomát nem találtuk volt. Ez eset egy példája annak, hogy nagyfokú belső vérzés tünetei közepette (130—140 érlökés), nagyobb fokú vérvesztés után is sikerre vezethet a kellő korán végzett hasmetszés. Csaknem kétségtelen, hogy a műtéttel való késedelmezés a betegnek életébe került volna. 7. sz. Tabaris graviditas, ruptura, belső vérzés, nagy anaemia közepette laparotomia. Mars az anaemia folytán 8 órával a műtét után. W. M.-né (1893.), 25 éves, 1. P. 15 hó előtt abortus. 2 hó előtt utolsó menstruatio, azóta többször kisebb rendetlen vérzés. 1893. szeptember 22-dikén éjjel nagy görcsök léptek fel hasában, hányással; orvosa kenőcsöket rendelt. Majd a beteg folyton súlyosbodó állapota miatt szeptember 23-dikán d. u. 1 -14-kor a szülészeti poliklinikum segélyét kérték. Beteg legnagyobb mérvben anaemikus, hűvös végtagokkal, pulsus alig érezhető. Felpuhult portro, csukott méhszáj, semmi külső vérzés. Douglas-ik ledomborított, a bal medenczefél daganat által kitöltött. Rövid megfigyelés alatt exeitantiák, melegítések daczára az érlökés nem javul. Diagnosis: belső vérzés, valószínűleg méhen kívüli terhességből származva. A klinikára beszállíttatván életmentési kísérletül, a csaknem pulsus nélküli betegen hasmetszést végezünk. Hasür vérrel telt, pete szabadon a hasürben, a baloldali tuba végig repedve, vérzik; gyors alákötés; vérzés megáll. Hasűl zárása alatt moschusinjectiók ; O'06'Vékonyhasó-oldatnak subeután infusiója, exeitantiák. Az előbb pulsus nélküli beteg műtét után magához tér, pulsusa megszámolható, már-már reménylünk, majd ismét hanyatlik ereje s a műtét után 8 óra múlva meghalt. Az előbbi két eset (4. és 5. sz.) hasonló abban, hogy mindkettőt belső vérzés tünetei között látjuk, de a vérzés egyiknél sem oly profis, hogy momentán életveszéllyel járna, attaqueok alakjában jelentkezik s a szervezetet rendkívül gyengíti, de okunk volt feltenni, hogy ismétlődések esetén vészthozóvá válik. Szükségesnek tartjuk a beavatkozást a felismert méhen kívüli terhesség miatt, sürgősnek tartjuk a műtétet a ruptura mellett meg-megújuló belső vérzés miatt. Amint a műtéti leírásból látható, a 4. sz. eset intraligamentaris kifejlődést volt, műtéte rendkívüli nehézségekkel járt, míg az 5. sz. tubaris graviditás műtété egyszerű, mint egy kocsányos cystáé. Mindkét esetet a belső vérzés idején operáljuk, de nem egy vehemens vérzés közepette, mint a következő két esetben. (ii. és 7. sz.) Ezeknél egészen más viszonyokat találtunk. Mindkettőnél korai tubaris graviditás van; a terhes tubának hosszanti felrepedése s ennek következménye : profus, az életet közvetetlenül fenyegető belső vérzés. Mindkét esetben hasmetszés, mint végső életmentési kísérlet az acut vérzés közepette; az első beteg (11. sz.) megmenekül; a másikhoz (7. sz.) későn jön a segély. A 6. sz. eset ecclatáns bizonyítéka annak, hogy belső vérzés esetén még nagy erőhanyatlás mellett is indokolt a hasmetszés, az egyedüli mentő eszköz. A 7. sz. eset pedig azt bizonyítja, hogy a halasztásnak már ilyenkor nincs helye, mert ha igen későn operálunk, bár sikerül is a vérzést megállítani, a szervezet, a szív nem bír többé ellenállással, ha az edények már collabáltak. Kétségtelen, hogy a 7. számú beteg korábban operálva ép úgy meg Dolgozat Laufenauer Károly ny. r. tanár idegkórtani klinikájáról. Adatok a hypnotikus suggestiv therapia kérdéséhez. Irta: Stanschburg Pál dr., ideg- és elmekórtani h. tanársegéd. (Folytatás.) Hogyan hipnotizálunk? Klinikánkon a Braid-féle fixatiós vagy a nancy-i suggestiós módszert, leginkább pedig e kettőnek combinatióját alkalmazzuk. A fixálást úgy szoktuk végezni, hogy az ülő vagy fekvő beteg feje mögé állva, a kopogtató kalapácsot feje felett tartjuk, úgy hogy gombos vége elől a glabella előtt és felett áll körülbelül 10 cnt.-nyire, mikor is a fixáló szemek felfelé s kissé befelé convergálnak. Ha eredmény pár perc múlva be nem áll, a kísérletet tovább nem fordrozzuk. A másik módszer a Bernheim-féle suggestiv hypnotizálás, melynél a hypnosist a betegre mintegy „rábeszéljük“. Különösen ezen eljárásnak sikere főleg attól függ, milyen hű az a kép, melyet magamnak megelőzőleg a beteg gondolkozási módjáról alkottam, mennyire voltam képes mérlegelni, hogy adandó suggestióim az illető esetben fogékony talajra akadnak-e, s hogy mennyire bízok ezen suggestióimban a beteg egyéniségéhez alkalmazkodni. Suggestioni váza általánosságban a következő: Mielőtt az altatáshoz tényleg hozzá fognék, elmondom a betegnek, hogy tehát el fogom őt most altatni. Ez az álom nem lesz teljesen ugyanaz, mint a rendes alvás, hanem pusztán egy ahhoz hasonló állapot, mely alkalmas arra, hogy túlizgatott idegeinek megadja a szükséges nyugalmat. Az álom úgy fog bekövetkezni, hogy beteg, miközben nyugodtan homlokomra vagy szemembe néz, érezni fogja, amint alsó, majd felső végtagjaiban sajátságos fáradtság, bágyadtság érzete lép fel, miközben úgy veszi észre, hogy szeme kifárad, szemhéjai nehezek lesznek, pislogni kezd, szemeit nehezen tudja csak nyitva tartani, az általános álmosság, bágyadtság érzete fokozódik, míg végre szemei teljesen lezáródnak s beteg egy könnyű, kellemes álomba esik, melyből felébredni csak felszólításomra tud. Azután következik a voltaképen hypnotizálás, midőn is említett tüneteket a betegnek fokozatonként bemondom, egyegy tünetet szükség szerint (amint tényleges beállta hosszabbrövidebb ideig tart) többszörösen ismételve. A betegek subjectív előadása után indulva, nagyon czélszerűnek tapasztaltuk a kifáradás érzetének suggestióját a zsibbadás érzetének suggestiójával bevezetni, ami suggestibilis egyéneknél tényleg rendkívül könnyen eszközölhető. Tehát pl. lábaiban könnyű zsibbadást fog érezni — lábaiban zsibbadást kezd érezni — már könnyű zsibbadást érez — a zsibbadás fokozódik — fokozódik — mind erősebb lesz — lábai mindjárt teljesen elzsibbadnak — teljesen elzsibbadnak — már karjai is zsibbadnak — mindkét karja elzsibbadt — lábai, kezei elzsibbadtak, nehezek, nagyon nehezek — egész testében bágyadt — már homloka is zsibbad — mintha fátyol borulna az arczára — egész testében fáradt, nagyon bágyadt — elálmosodik — már álmos — nagyon álmos — alig bírja szemét nyitva tartani — már pislog — szeme nehéz — szemhéja lezáródik — alig bírja már kinyitni — mindjárt aludni fog — szeme lezáródik — menekülhetett volna, mint az előbbenn, kinél a viszonyok egészen analógok voltak. Tanulság ezekből részünkre az, hogy constatált méhen kívüli terhesség mellett, ha már előbb nem operáltunk, belső vérzés felléptével haematokele képződése nélkül avagy azzal is, ha a vérzési rohamok ismétlődnek, a laparotomiával késlelkednünk nem szabad, mert Isten különös kegyelmén kívül ez az egyetlen mentő eszköz. Természetesen nehéz az elhatározás azon esetben, mikor haematokele képződött ; tapasztalat igazolja, hogy számos esetben a haematokele képződését kísérő nagy anaemia után is összeszedi magát a beteg helyes diaetetikus eljárás mellett. Erről majd alább. (Folytatása következik.)