Orvosi Hetilap, 1896. március (40. évfolyam, 9-13. szám)

1896-03-01 / 9. szám

Negyvenedik évfolyam. 9. szám. Budapest, 1896. márczius 1. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KORBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos di­ 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ : HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Adatok nuelein táptalajok alkalmazásához. Közli Tau­ff­er Emil dr., v.­egyet, tanársegéd. Midőn múlt év tavaszán a II. belklinika laboratóriumá­ban Bécsben dolgoztam, Neusser tanár úr egy közleményre hívta fel figyelmemet, mely a „Journal des maladies cutanées et syphilitiques“ 1894-diki évfolyamának márcziusi számában a 170. lapon jelent meg. Czíme: „De la présence d’un microbe polymorph dans la syphilis“, melynek kapcsán Gollasch dr., a szerző, mint első tesz említést nevezett táptalaj alkalmazásáról. Neusser tanár úr controll vizsgálatok végzésére szólított fel, melyeknek eredményéről óhajtanék röviden beszámolni. Miután az eredeti közlemény szerfelett rövid s minden pontosabb adatot nélkülöz, lehetetlen lett volna kompetens ellenőrző vizsgálatokat végezni, ha — miként magától Neusser tanár úrtól értesültem — e táptalajok kísérleti alkalmazásá­nak eszméje s a dolgozat maga is nem véletlenül épen Neusser t­r. bécsi laboratóriumából származnék. S csakis így volt lehet­séges egyes technikai kérdésekre vonatkozólag, melyek a közle­ményben érintve sincsenek, bővebb felvilágosításokat nyerni. Gollasch azt állítja, hogy luetikus, ki nem fekélyesedett efflorescentiákban Koch tuberculosis bacillusához hasonló microbákat talált. Egy későbbi halálos kimenetelű, heveny syphilis esetben pedig a vért s a bujakóros pustulákat előbbiek­kel azonos bacillusokkal látta saturálva, melyek mellett ovoid sejteket, nézete szerint spórákat és tagolt fonalakat is talált. (A két lelet azonosságának bizonyításával azonban adós marad.) Miután kísérletei, ezen „polymorph microorganism­ust “ emberhúslevesben tenyészteni, positív eredményre nem vezet­tek, az emberi test egy albuminoid alkatrészével, nucleinnel folytatta experimentumait. Nem luetikus emberi lépből származó nuclein vizes oldatá­val dolgozván, rendkívül kedvező eredményekről referál. Micro­­organismusai azonnal tiszta tenyészeteket szolgáltattak s egye­nes bacillustól nagy ovoid­ sejtekig terjedő összes átalakuláso­kon mentek keresztül. Ezután, mint mondja, e baktériumokat syphilitikusok vérében rendszeresen megtalálta, ha azt carbol­­savval való maczerálás után methylenkékkel festette. Ilogy azonban közönséges vízben majdnem teljesen old­­h­atlan nucleinből mégis miként nézert „vizes oldatot“, továbbá, hogy a tenyésztésnél, maczerálásnál s festésnél miként járt el, arról egy szóval sem tesz említést. Végül még azt is hozzáteszi, hogy a táptalaj kimerülése után a bacillusok s fonalak eltűnnek, hogy ovoid alakokká és zoogloeákká átalakulván, újabb nuclein hozzáadására előbbi vegetatív alakjukban ismét megjelenjenek. Ugyane jelenséget állítólag syphilitikusok vérében is észlelte, a­mennyiben specifi­kus kezelés megkezdése előtt abban pálczikákat és fonalakat látott, melyek antiluetikus­ curára ovoid­ sejtekké is bacillusokká alakultak át. Bár kezdettől fogva kevés reményem volt Gollasch állí­tásának helyességét bebizonyíthatni, mégis megkísérlettem ellenőrző vizsgálatokat végezni, azon hitben, hogy talán sikerülni fog leleteinek okát megtalálni. Nem akarok itt postmortalis bacteriológiai vérleleteknek, valamint festőszereink microorganismusainak tárgyalásába bocsátkozni, miután ez jelen munka keretét, melyben csakis szorosan e thémára vonatkozó kísérleteimre óhajtanék szorít­kozni, nagyon is kibővítené. Neusser tanár úr nekem is rendelkezésemre bocsátott emberi lépből származó nuch­int s Neumann dr., Kaposi dr. és Neisser tanár (Boroszlóban) urak szívessége folytán nagyobb számú controll vizsgálatok végzése vált lehetővé, miért is nem akarom elmulasztani nevezett tanár uraknak köszönetemet e helyütt kifejezni. Hogy Gollaschnak syphilitikus efflorescentiákra vonat­kozó leletei Lustgarten hasonló leleteivel azonosak lehetnek, az több mint valószínű. Vérleleteinek commentálásába és magyarázásába nem bocsátkozhatunk, azokat megerősíteni eddig senki s magam sem voltam képes, festési eljárásokban rejlő művi balfogások lehetősége pedig mindenki előtt eléggé ismeretes, hogy ilyen­ben sejtsük leleteinek legvalószínűbb magyarázatát. A vérben s a nuclein-oldatokban talált baktériumainak azonossága felől pedig, tekintettel „polymorphismus“-okra, kevéssé győz meg annak egyszerű kijelentése. Controll vizsgálataim eredménye azonban talán egy kis világosságot fog vetni ama leletekre, még ha szerzőjük Sappey, Bouchard és Ducleaux auctoritása mögé rejtőzik is. Leleteim magyarázhatására elmaradhatlanul idéznem kell egyet-mást a nucleinekre vonatkozólag Hammarsten után (J. Hammarsten, Phys. Chem. 1891. 38. 1.). Miután a nuclein kérdés még mindig vitás, azért egy­előre a „nuclein“ elnevezés még több egymástól különböző vegyi összetételű anyagra csupán mint csoportnév alkalmaz­ható. Ezen nevet először Hoppe-Seyler és Miescher alkalmazta genysejtek magvának fő alkotó részére. Miután azonban hasonló anyagokat később nagy változatosságban találtak különböző organikus testekben is, ennek következtében nucleineknek most már csak bizonyos phosphor-tartalmú anyagokat neve­zünk, melyek részint nucleoalbuminokból mint hasadási produc­­tumok nyerhetők, részben pedig sejtmagvak fő alkotó részeit képezik. Három csoportba osztják őket, melyeknek megkülön­böztetése itt fontossággal nem bír. Csak azt kell kiemelnien, hogy a Neusser tanár úr által rendelkezésemre bocsátott nuclein, melyet Kössel tanár nem syphilitikus egyének lépjé­­ből állított elő, e csoportok elsejéhez tartozik, melybe Hammarsten szerint a sejtmagvak nucleinjeit általában sorol­ják. Pontos chemiai képlete ismeretlen előttem s utánjárásom daczára sem sikerült azt megtudnom. E nuclein amorph, szürkés-barna, porszerű anyag, mely a Hammarsten által felsorolt jellegző általános tulajdonságok­kal bír. Szerinte vízben csak igen kevéssé vagy egyáltalán nem kell, hogy oldódjanak. Alcohol és aether szintén nem oldja. „ Alkáliákban többé-kevésbbé könnyen oldódnak, hígított ásvány­­savakban ellenben oldhatlanok vagy csak igen kevéssé oldhatók.“ Fel kell tenni, hogy Gollasch is meggyőződött ezen anyagnak közönséges vízben való majdnem teljes oldh­atlan­­ságáról, hacsak hasonlóan nem járt el, mint én, azaz, hogy alkalizált vizet használt; első esetben tehát csakis suspensió­­ról, nem pedig „solution aqueuse“-ről kellene beszélnie.

Next