Orvosi Hetilap, 1896. augusztus (40. évfolyam, 31-35. szám)

1896-08-02 / 31. szám

Negyvenedik évfolyam. 31. szám. Budapest, 1896. augusztus 2. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény az egyetemi II. belklinikáról. Adat az izomtónus tanához. Jenő Krassik Ernő dr., egyetemi ny. rk. tanártól. A tabeses betegek egyes ízületeiben s főleg a csipő­­izü­letében észlelhető nagyfokú mozgékonyság képezte ezen vizsgálatok kiinduló pontját. Jóllehet azonban ezen vizsgálataim még végleg befejezve nincsenek, s azokat más irányban foly­tatni kívánom, mégis részint Fraenkel­ nek­ a tabeses tónus­­csökkenésről írt czikke, részint a vizsgálatok eddigi irányában felgyűlt elegendő anyag indítanak eredményeim közlésére. Az izompetyhüdtség a tabes eddigelé kevéssé megfigyelt tünete, bár egyes tankönyvek felemlítik azt. Ezen tekintetben a leg­tanulságosabb esetet egy nőbetegen láttam, kinek kórtörténe­tét 1888-ban közöltem volt;2 ezen beteg ágyá­ban teljesen kinyújtott alsó végtagjaira felső testé­vel akként feküdt reá, hogy feje lábain nyugo­dott, míg hasa a c­omb­­ján. Ezen helyzetben át­karolva tartotta folyton nyugtalan s igen nagy fokban ataxiás lábait; az ilyen testtartás csak a legnagyobb fokú tónus­­csökkenés mellett lehet­séges.­­ Általában az izom­tónus ezen csökkenését ma az inreflexek hiányá­val hozzuk viszonyba, s ezen tekintetben, úgy vé­lem, igen bizonyító kísérle­teket közöltem az inreflex­ről írt első dolgozatomban.­ Megkísérlettem jelenleg az inreflexek s esetleg bizonyos mozgási zavarok közt az összefüggés kiderítését betegeken, a tónus nagyságának mérése által. Ezen czélra alkalmasnak látszó módot szerkesztettem, a­melynek kivitele a következő­­képen történt. A vizsgálandó egyént egyenes táblájú asztalra fektettem, s azután térdben teljesen kifeszített alsó végtagját, a­mennyire csak lehetett felemeltem, illetőleg c­ombját be­hajlítottam. Ezen helyzetben photographiai felvétellel rögzítet­tem a passiv felemelés fokát. Miután azonban ezen művelet mellett a medencze is többé-kevésbbé jelentékenyen fordul, ezen mozgás részletet természetesen le kellett számítanom. Hogy a medencze fordulását kimérhessem, egyszerű készüléket alkottam; ez utóbbi, végein fehéren jelzett rúdból áll, ezen 1 Neurologisches Centralblatt 1896. 8. sz. 2 Orvosi Hetilap, 1888. 3 Orvosi Hetilap 1882. rúd egyik végét egy segéd a vizsgálandó egyén symphysisére nyomva tartotta. Ezen végétől mintegy 30 cm.-nyire két, kissé mozgatható erős rézdrót volt rögzítve, s ezen drótokat alkal­massá tett szabad végükkel vagy a beteg maga, vagy egy másik segéd a medenczecsont spina ant. sup.-jára illesztette. Ezen készülék tehát három helyen volt megtámasztva: a nemi dombon, s a medenczecsont két felső szélén, a rúd tehát a medencze minden kimozdulását pontosan jelezte. A felvétel már most úgy történt, hogy ugyanazon érzékeny lemezre egymásután két (többnyire pillanatos) felvételt eszközöltem, egyet az alsó végtagnak lehetőleg magas emelése mellett, s a másikat a vízszintes nyugalmi helyzetben. Az így nyert képeken két szögletet lehetett leolvasni: az alsó végtag moz­gásának szögletét s a medenczét jelző rúd szögletét. Ha az utóbbit az előbbiből kivontam, megkaptam a c­omb passiv hajlításának tiszta mértékét. A felmérést akként eszközöltem, hogy az elkészített (tevőleges) képen a trochanter majort a külső bokával egyenes vonallal összekötöttem, s a rúd két képét is egyenes vonalokkal kihúztam. Az alsó végtag erőltetett fel­emelésénél ugyan e méré­sek kiinduló pontja némi­leg változtatja helyzetét, de ez oly csekély, főleg az alkalmazásba vett ki­csinyítés mellett (körül­belül 1: 20), hogy az ered­ményeket bátran egészen megfelelőknek tekinthet­jük, annyival is inkább, mivel ezen helyzetben sem a szeméremdomb, sem a trochanter legfelsőbb széle nem hagyja el jelentéke­nyebben helyét az alsó végtag még oly erős fel­emelése alatt. Ha azon­ban a trochanter felett a bőrön jelet alkalmazunk, úgy ezen pont látszólag kimozdul helyéből, de csak a bőr félrevonása következtében, a mérés­hez pedig azon pontot kell felhasználnunk, a­mely az alsó végtag kinyújtott nyugalmi helyzetének felelt meg (ha a jelet ezen helyzet mellett alkalmazzuk). Miután azonban a vizsgálatnak ezen neme csupán a c­ombcsont feszítő oldalán levő izmok állapotáról ad felvilá­gosítást, az így nyert eredményekből a négyfejű izom tónusára nem lehetett következtetni. Sikerült azonban ezen izomra nézve is ugyanazon viszonyokat kideríteni az­által, hogy a vizsgálandó egyént hasára fektettem, a trochanter majort fekete ponttal megjelöltem, s azután ismét ugyanazon lemezre egy felvételt nyújtott térd mellett s egyet lehetőleg behajlított térd mellett eszközöltem. Ha így az alszárat a gluteus­ok felé nyomjuk, akkor a medencze gyakran kissé emelkedik, s így a lábhoz közeledik. Ha ez beáll, akkor a medenczén két pon­tot kapunk, a harmadikat a malleolus extern, adja az alszár

Next