Orvosi Hetilap, 1896. december (40. évfolyam, 49-52. szám)

1896-12-06 / 49. szám

Negyvenedik évfolyam. 49. szám. Budapest, 1896. deczember 6. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐG­YES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a budapesti k. m­. t. egyetem II. sebészeti korodájából (Réczey Imre ny. r. tanár). Állkapocs-zár egy esete (ankylosis vera mandibulae). Közli: Baross Ernő dr., műtő. Az orvossebészeti irodalomban az állkapocs merevségét megszüntető műtéti eljárásokkal már jóval Könignek a hatva­nas években ismertté vált thesise előtt találkozunk. Ezen köz­lemény azonban figyelmen kívü­l hagyatva feledésbe merült, s úgy érthető, hogy König idejéig oly gyéren láttak nap­világot az állkapocs ankylosisát felölelő közlések. Ennek daczára elvitathatlan tény, hogy e téren a főérdem mégis Königé, ki e bántalmat több oldalról kimerítve, a műtéti el­járást illetőleg pontos és részletesen megokolt szabályokat állított fel s ezáltal a sebészek figyelmét e tárgyra terelte. Az igazság kedvéért megemlítendő, hogy már 1851-ben tehát egy negyed századdal előbb Humphry (Association Medical Journal 1856.), 1868-ban Weber D., (Krankheiten des Gesich­tes; Chirurgie von Pitha u. Billroth III. B. l.Abb­.), 1872-ben Bassini E. (Asportazino sostoperiostea d’ambo i condili della mandibola per seramento stabile della bocca. Communicazione fatta alla Regia Academia di medicina in Torino 1872.) már hasonló eljárást ajánlottak. S csak 6 évre ezen utolsó közlés után következett a König-féle általánosan ismertté vált „Die Kieferklemme in Folge von enzündlichen Processen im Kiefer­gelenke und deren Heilung durch Gelenkresection“ (Deutsche Zeitschrift für Chirurgie Bd. X.) czím­ű értekezés. Ez óta szá­mos sebész változatlanul alkalmazza a König által ajánlott módszert; mások azonban, mint Bassini, Schulten, Tamibarini, Mears, Küster, Sonnenburg, Eunice, Langenbecre, Nassan némi módosításokkal alkalmazzák König módszerét. S habár némi­leg eltérnek a sebészek a műtét kivitelében, eredményeként mégis mindannyian elérik azon lélekemelő pillanatot, a­mely­ben a sokszor évekig zárt ajkakkal sínlődő s érthető beszédre képtelen, csak hiányosan — nagyobbára folyadékokkal — táplálkozó kimerült betegek a műtét után mintegy varázs­­szervileg képesek ajkaikat egymástól eltávolítani, szájukat meg­nyitni. A bántalom, bár nem tartozik a mindennaposak közé, mégsem oly gyéren előforduló, mint azt egyesek vélik. Koro­dánkon pl. rövid 10 hó leforgása alatt 2 eset került észlelés alá, Küster 3 év alatt 4-et, Banké 5 év alatt 7-et észlelt. S hogy a hetvenes évekig mégis alig találunk közléseket, a­melyek a bántalmat felölelik, annak érthető okát abban kereshetjük, hogy az antisepsis és az asepsis kora előtt igen tartózkodtak az ízületekre kiható műtétektől s így természe­tesen az állkapocsresectiót, a­hol esetlegesen a koponya alapja is a műtéti térbe vonatkozik, csak gyéren végezték és pedig vál­tozatos eredménynyel. Az irodalomban közzétett kórrajzokat figyelembe véve a bántalom kóroktanát illetőleg azokból a következőket merít­hetjük. Magában az állkapocsban keletkezett és lefolyó kóros folyamatok okozhatnak az ízületben merevséget, így az áll­kapocs egyszerű vagy többszörös törése vagy lobos folyamata után, ha az tisztán az állkapocs területére szorítkozik, beáll­hat a merevség. A heveny rheumatikus lábfolyamatok, a gümős osteomyelitikus lábfolyamatok az állkapocs felhágó ágában számtalanszor vezettek izületmerevséghez. Az arthritis deformans, mint azt Gurtt és Weber Ottó közük, elég gya­kori egyik ízületben vagy mind a kettőben is. Schmith Adam pedig, ki a kórboncztani elváltozásokat tanulmányozta, leírja, hogy arthritis deformansnál az izületi poroz tönkremegy, az ízület alakja teljesen megváltozik és lassan létrejön a merev összenövés, a­mi azután tökéletes állkapocs-zárhoz vezet. Gurít és Weber Ottó észleletei alapján tudjuk, hogy ilyenkor több­ször a felső nyaki csigolyákon is arthritis deformans van jelen. A középfür­genyes lábjánál a folyamat átterjedhet az ízületre, azt a bántalom körébe vonva synechiát végre ankylosis vera-t okoz. Különösen és főkép a genyes füllábbal járó fertőző bán­­talmak azok, mint a kanyaró, a vörheny, a diphtheria, a typhus, melyek után gyakran észleltek sokszor süketséggel párosulva állkapocsmerevséget. Pyphaemiánál, septicohaemiá­­nál létrejövő raetastasisok után is észleltek nagy ritkán áll­kapocs-zárt. Az ily esetek szerfelett ritkák, miután a betegek rendszerint előbb pusztulnak el, mint a merevség kifejlődhetik. Végre meg kell említenünk, hogy néha minden előrement és kimutatható ok nélkül előzetes tünetek nélkül hirtelen képző­dik állkapocs-zár. De bármi is okozza az állkapocs ízületben a merevséget, a végeredmény többnyire ugyanaz. A bántalom hosszas fennállása folytán az ízület fejecse sorvad (bár néha az atrophia veleszületett is lehet), s hogy nem csupán a mű­ködési képtelenség okozza az atrophiát, hanem a trophikus zavarok is, e mellett bizonyít azon körülmény, hogy az ép oldalon a sorvadás mindig kisebb fokú. Sőt Wernher és König észleletei alapján tudjuk, hogy gyakran az egyik oldali izü­leti merevség, még ha az hosszabb ideig is fennáll, az ellen­kező ép oldalinak a mozgási képességére nem gyakorol be­folyást. Az állkapocs-zárt megszüntetni, a bántalmon végleg segí­­ teni s a beteg helyzetét megjavítani csakis véres úton, műtét­tel sikerül. A sebészek jelentékeny része változatlanul alkal­mazza a König-Bottini-féle műtéti eljárást s csupán az eset sajátsága szerint módosítanak és változtatnak azon. Némelyek mint pl. Bassini igen súlyos beavatkozásnak tartja a König­­féle methodust s csupán a processus condyloideus nyaki részéből távolítanak el trephine segítségével csekély darabot. Mears ellenben mondhatni túloz, midőn az alsó állkapocs egész felhágó ágát vési le és eltávolítja a processus condyloi­­deust a proc. coronoideussal együtt. Grube, Whitethead, Humphry vésővel szüntetik meg a csontos összekötettést a nélkül, hogy a csontfelületről valamit eltávolítanának. Wagner, Middeldorf, Fischer az állkapocsszöglet tájékán vésnek ki ékalakú darabot s így létesítenek állizületet. Mindezen eljárás tökéletlen és csak időleges javulást igér, az állkapocsnak egy irányban sem biztosít szabad mozgást. Miután a csontok egy­szerűen szétválasztatnak, felületükről semmi sem távolíttatik el, a műtétet még orthopaedikus beavatkozásnak kell követ­nie. Az ízületet mozgatni kell, hogy így a szétválasztott csontfelü­letek némileg lecsiszolódjanak. Ezen hiányokat jól ismerve és azon tapasztalás által vezéreltetve, hogy olyan egyének, a­kiknél acut osteomyelitikus folyamatok után a

Next