Orvosi Hetilap, 1896. december (40. évfolyam, 49-52. szám)
1896-12-06 / 49. szám
Negyvenedik évfolyam. 49. szám. Budapest, 1896. deczember 6. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBUVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐGYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a budapesti k. m. t. egyetem II. sebészeti korodájából (Réczey Imre ny. r. tanár). Állkapocs-zár egy esete (ankylosis vera mandibulae). Közli: Baross Ernő dr., műtő. Az orvossebészeti irodalomban az állkapocs merevségét megszüntető műtéti eljárásokkal már jóval Könignek a hatvanas években ismertté vált thesise előtt találkozunk. Ezen közlemény azonban figyelmen kívül hagyatva feledésbe merült, s úgy érthető, hogy König idejéig oly gyéren láttak napvilágot az állkapocs ankylosisát felölelő közlések. Ennek daczára elvitathatlan tény, hogy e téren a főérdem mégis Königé, ki e bántalmat több oldalról kimerítve, a műtéti eljárást illetőleg pontos és részletesen megokolt szabályokat állított fel s ezáltal a sebészek figyelmét e tárgyra terelte. Az igazság kedvéért megemlítendő, hogy már 1851-ben tehát egy negyed századdal előbb Humphry (Association Medical Journal 1856.), 1868-ban Weber D., (Krankheiten des Gesichtes; Chirurgie von Pitha u. Billroth III. B. l.Abb.), 1872-ben Bassini E. (Asportazino sostoperiostea d’ambo i condili della mandibola per seramento stabile della bocca. Communicazione fatta alla Regia Academia di medicina in Torino 1872.) már hasonló eljárást ajánlottak. S csak 6 évre ezen utolsó közlés után következett a König-féle általánosan ismertté vált „Die Kieferklemme in Folge von enzündlichen Processen im Kiefergelenke und deren Heilung durch Gelenkresection“ (Deutsche Zeitschrift für Chirurgie Bd. X.) czímű értekezés. Ez óta számos sebész változatlanul alkalmazza a König által ajánlott módszert; mások azonban, mint Bassini, Schulten, Tamibarini, Mears, Küster, Sonnenburg, Eunice, Langenbecre, Nassan némi módosításokkal alkalmazzák König módszerét. S habár némileg eltérnek a sebészek a műtét kivitelében, eredményeként mégis mindannyian elérik azon lélekemelő pillanatot, amelyben a sokszor évekig zárt ajkakkal sínlődő s érthető beszédre képtelen, csak hiányosan — nagyobbára folyadékokkal — táplálkozó kimerült betegek a műtét után mintegy varázsszervileg képesek ajkaikat egymástól eltávolítani, szájukat megnyitni. A bántalom, bár nem tartozik a mindennaposak közé, mégsem oly gyéren előforduló, mint azt egyesek vélik. Korodánkon pl. rövid 10 hó leforgása alatt 2 eset került észlelés alá, Küster 3 év alatt 4-et, Banké 5 év alatt 7-et észlelt. S hogy a hetvenes évekig mégis alig találunk közléseket, amelyek a bántalmat felölelik, annak érthető okát abban kereshetjük, hogy az antisepsis és az asepsis kora előtt igen tartózkodtak az ízületekre kiható műtétektől s így természetesen az állkapocsresectiót, ahol esetlegesen a koponya alapja is a műtéti térbe vonatkozik, csak gyéren végezték és pedig változatos eredménynyel. Az irodalomban közzétett kórrajzokat figyelembe véve a bántalom kóroktanát illetőleg azokból a következőket meríthetjük. Magában az állkapocsban keletkezett és lefolyó kóros folyamatok okozhatnak az ízületben merevséget, így az állkapocs egyszerű vagy többszörös törése vagy lobos folyamata után, ha az tisztán az állkapocs területére szorítkozik, beállhat a merevség. A heveny rheumatikus lábfolyamatok, a gümős osteomyelitikus lábfolyamatok az állkapocs felhágó ágában számtalanszor vezettek izületmerevséghez. Az arthritis deformans, mint azt Gurtt és Weber Ottó közük, elég gyakori egyik ízületben vagy mind a kettőben is. Schmith Adam pedig, ki a kórboncztani elváltozásokat tanulmányozta, leírja, hogy arthritis deformansnál az izületi poroz tönkremegy, az ízület alakja teljesen megváltozik és lassan létrejön a merev összenövés, ami azután tökéletes állkapocs-zárhoz vezet. Gurít és Weber Ottó észleletei alapján tudjuk, hogy ilyenkor többször a felső nyaki csigolyákon is arthritis deformans van jelen. A középfürgenyes lábjánál a folyamat átterjedhet az ízületre, azt a bántalom körébe vonva synechiát végre ankylosis vera-t okoz. Különösen és főkép a genyes füllábbal járó fertőző bántalmak azok, mint a kanyaró, a vörheny, a diphtheria, a typhus, melyek után gyakran észleltek sokszor süketséggel párosulva állkapocsmerevséget. Pyphaemiánál, septicohaemiánál létrejövő raetastasisok után is észleltek nagy ritkán állkapocs-zárt. Az ily esetek szerfelett ritkák, miután a betegek rendszerint előbb pusztulnak el, mint a merevség kifejlődhetik. Végre meg kell említenünk, hogy néha minden előrement és kimutatható ok nélkül előzetes tünetek nélkül hirtelen képződik állkapocs-zár. De bármi is okozza az állkapocs ízületben a merevséget, a végeredmény többnyire ugyanaz. A bántalom hosszas fennállása folytán az ízület fejecse sorvad (bár néha az atrophia veleszületett is lehet), s hogy nem csupán a működési képtelenség okozza az atrophiát, hanem a trophikus zavarok is, e mellett bizonyít azon körülmény, hogy az ép oldalon a sorvadás mindig kisebb fokú. Sőt Wernher és König észleletei alapján tudjuk, hogy gyakran az egyik oldali izületi merevség, még ha az hosszabb ideig is fennáll, az ellenkező ép oldalinak a mozgási képességére nem gyakorol befolyást. Az állkapocs-zárt megszüntetni, a bántalmon végleg segí teni s a beteg helyzetét megjavítani csakis véres úton, műtéttel sikerül. A sebészek jelentékeny része változatlanul alkalmazza a König-Bottini-féle műtéti eljárást s csupán az eset sajátsága szerint módosítanak és változtatnak azon. Némelyek mint pl. Bassini igen súlyos beavatkozásnak tartja a Königféle methodust s csupán a processus condyloideus nyaki részéből távolítanak el trephine segítségével csekély darabot. Mears ellenben mondhatni túloz, midőn az alsó állkapocs egész felhágó ágát vési le és eltávolítja a processus condyloideust a proc. coronoideussal együtt. Grube, Whitethead, Humphry vésővel szüntetik meg a csontos összekötettést a nélkül, hogy a csontfelületről valamit eltávolítanának. Wagner, Middeldorf, Fischer az állkapocsszöglet tájékán vésnek ki ékalakú darabot s így létesítenek állizületet. Mindezen eljárás tökéletlen és csak időleges javulást igér, az állkapocsnak egy irányban sem biztosít szabad mozgást. Miután a csontok egyszerűen szétválasztatnak, felületükről semmi sem távolíttatik el, a műtétet még orthopaedikus beavatkozásnak kell követnie. Az ízületet mozgatni kell, hogy így a szétválasztott csontfelületek némileg lecsiszolódjanak. Ezen hiányokat jól ismerve és azon tapasztalás által vezéreltetve, hogy olyan egyének, akiknél acut osteomyelitikus folyamatok után a