Orvosi Hetilap, 1897. november (41. évfolyam, 45-48. szám)

1897-11-07 / 45. szám

Negyvenegyedik évfolyam. 45. szám. Budapest, 1897. november 7. ORVOSI HETILAP. A HAZAI ÉS KÜLFÖLDI GYÓGYÁSZAT ÉS KÓRBAVÁRLAT KÖZLÖNYE. Alapította Markusovszky Lajos dr. 1857-ben. KIADÓ TULAJDONOS ÉS FELELŐS SZERKESZTŐ: HŐ­GYES ENDRE EGYETEMI TANÁR. EREDETI KÖZLEMÉNYEK Nagyobb műtétek helybeli érzéstelenítéssel. Közli: Haberern Jonathan Pál dr. egyet, magántanár, közkórházi rendelő-orvos.­ Nem egészen új sebészi eljárás eredményéről teszek je­lentést, egy talán mindennapos és közönséges eset kapcsán. De minden sebésznek és minden orvosnak egyik leghum­ánu­sabb feladata kell hogy legyen, a műtétre kerülő betegeket fáj­dalomtól lehetőség szerint megkímélni, és főleg ott, a­hol a sok esélynek kitett általános bódítást mellőzhetjük, a műtétet helybeli érzéstelenítés mellett végezni. Ezen helybeli érzéstele­nítés akkor lesz legtökéletesebb, ha az anaesthesiát minden káros mellékhatástól ment, s az életet egyáltalán nem veszé­lyeztető szerrel létesítjük. Ezen szempontoknak a Schleich féle érzéstelenítő eljárás felel meg jelenleg a legtökéletesebben, melyet szerzője elő­ször 1894-ben ismertetett a berlini sebészcongresusson. Eljárásai­s abból áll, hogy a műtét területén az összes szöveteket oldatainak befecskendésével infiltrálja, mintegy mesterségesen pedemássá teszi. E czélra Schleich hosszas kísérletei alapján a O'2010-os konyhasó-oldatot használja, melyhez még különböző percen­­tuatióban csekély mennyiségű cocaint és morphint is tesz. Ezen nervinák különböző mennyisége szerint három­féle erősségű oldatot használ. A legerősebb (I. számú) oldat a fennebb említett 0­ 2%-os konyhasó oldat 100 gm.-jában 20 cgm. cocaint és 2 cgm. morphint tartalmaz. A középerős (II. számú) oldat ugyancsak 100 gm. vehi­­culumra csak 10 cgm. cocaint és 2 cgm. morphint tartalmaz. A leggyengébb (III. számú) 100 gm.-jában már csak 1 cgm. cocain és 12 cgm. morphin van. Az oldatok összetételét tehát az alábbi táblázat mutatja:­átható ezekből, hogy a cocain maximalis dosisát 5 cgm.-nak véve, ezt a cocain mennyiséget az l es oldatnak 25, a ll-esnek 50, a Ill-asnak 500 gm.-ja, illetve köbcenti­métere tartalmazza. Schleich az esetek túlnyomó többségében a II. számú oldatot használja. Az I. számút csak akkor, ha acut lobos vagy egyéb okokból túlérzékeny területen végzi az infiltratiót. A III. sz. pedig csak ott, a­hol a műtéti tér nagy kiterjedése­­ miatt a használt folyadéknak nagyobb mennyiségére van szük­ség, melynek cocain-tartalma meghaladná a cocain maximal­­dosisát.­­ Előadta a budapesti közkórházi orvostársulatnak 1897. október 13 dikán tartott gyűlésén . Dr. C. L. Schleich: Schmerzlose Operationen. Zweite Anti. 1897, Berlin, Springer. Az anaesthesia létrejötténél Schleich szerint a következő négy factor szerepel: ú. m.: 1. Az oldat által létrehozott ischaemia. 2. Az oldat által előidézett nagyobb nyomás, melynek folytán az idegelemek is nyomatnak, s így azok vezetőképessége is csökken. 15. Az oldat alacsony hőmérséke­t testhőmérsékre hevített oldatnál alászáll vagy meg is szűnik a hatás, másrészt 0° ra lehűtve fokozható). 4. Direct localis vegyi hatás az idegállományra. Az infiltratióval mesterséges oedemát hozunk létre, mely­nek területén azonnal beáll az anaesthesia, mely Schleich szerint 15 - 20 perczig tart s kizárólag az infiltratio terü­letére szorítkozik, míg a közvetlen környezet megtartja rendes érzé­kenységét. Az oldatokban foglalt vegyszerek dosisát rendkívül pon­tosan tanulmányozta Schleich, mely tanulmányok alapján ered­ményképen kitűnt, hogy a tisztán 0'2°/0 konyhasó oldat csak absolut normális s ép szövetet érzéstelenít, míg bármikép fokozott érzékenység mellett a fennebbi nervinák hozzáadása feltétlenül szükséges. A destillált vízzel is teljes anaesthesiát idézhetünk ugyan elő, de ez esetben az előző befecskendezési fájdalom nagyon heves. A physiologikus 0‘6°/0 konyhasó-oldat befecskendezési fájdalmat nem okoz, de nem is következik be utána anaesthesia. A kettő közt áll a mi O'2°0-os oldatunk, melynek be­­fecskendése fájdalmat többé nem okoz (m. a. 0%-os [destillált víz]), de már teljes anaesthesiát ad. A cocaint illetőleg kitűnt, hogy 0'01­%-os csak később érzéstelenít, eleinte mérsékelt fájdalmat okoz. A 0-02—2°n-os azonnal anaesthesiát ad, 2%-on felül már heves fájdalom előzi meg az anaesthesiát. Végre a morphium — a szokásos subeután alkalma­zással ellentétben endermatice fecskendezve be — szintén local-anaestheticumnak bizonyult. Az érzéstelenítéshez Schleich 1—10 cm 3 űrtartalmú fecskendőket használ. A befecskendést, lehetőleg csavarral ráerősíthető, különböző alakú s­zaliberű tűkkel végzi, melyek­nek lényege, hogy a fecskendők jól ráilleszthetők legyenek, mert a szövetekbe, főleg h­eges részekbe fecskendősnél oly nyomást kell kifejtenünk, melynek csak srófra­ járó tűk ké­pesek teljesen ellenállani. Hogy a fájdalmatlanság tökéletes legyen, az első be­­fecskendés helyét Schleich a bőrön aethylchloriddal, nyálka­hártyákon cocain-jegec­czel vagy egy csepp 10%-os carbol­­oldattal érzésteleníti. Minden újabb befecskendezéshez a beszúrást az előző injectio által létesített érzéstelen, pedemás, tömötten kiemelkedő, félkrajczár mekkoraságú, vértelen terü­leten belül teszszük, ekként mintegy folyton magunk előtt tolva az érzéstelen teszt. Ezen elvek alapján végeztünk osztályomon a legutóbbi időben számos nagyobb műtétet, többek közt végeztem radi­­cális sérvmetszést, irtottunk ki varixot, daganatokat a test különböző helyeiről, sőt végeztük a legkülönbözőbb nagyobb csontműtéteket is, pl. necrotomiát, osteotomiát ferdén gyógyult tibiatörés után, csontkanalazást stb., mindannyit a legcseké­lyebb fájdalom nélkül. Mindezeket azért említem, hogy jelezzem, mily beható műtéteknél nélkülözhető teljesen az általános narcosis. Az oldat száma: I. 11. III. Aqua dest. 100-00 1.00-00 íoo-oo Natr. chlor. 0-20 0-20 0-20 Cocaini mur. 0-20 o-io o-o l Morph, mur. 0-02 0-02 0-005

Next