Orvosi Hetilap, 1898. június (42. évfolyam, 23-26. szám)
1898-06-05 / 23. szám
273 ORVOSI HETILAP 1898.23. sz. Hogy megváltoztak például nézeteink a lázas beteg étrendjét illetőleg! Épen nem a régen múlté az az idő, amikor a hőemelkedés megállapítása a táplálkozás lehető megszorítását jelentette. Mi ma egész joggal gondolhatunk arra, hogy a most említett felfogás idejében sok lázas beteg halálának a művi inanitio volt az oka, de nincs kezességünk az iránt sem, hogy az utókor bennünket, kik lázas betegeinket a fokozott anyagforgalomnak megfelelőleg fokozottabb mérvben tápláljuk, teszszük pedig ezt ama exakt, a klinikai tapasztalatokkal megerősített vizsgálatok alapján, nem fog-e egy helytelen felfogás híveinek tartani. Vagy hogy a pathologia egy más fejezetéből legyen szabad önöknek egy példát említenem, a neurastheniás betegek táplálásában, gyógyításában a legáltalánosabban uralkodott, sőt még ma is uralkodó nézet az, hogy tejjel, tojással és hússal, tehát főleg fehérjetartalmú anyagokkal kell azokat tömnünk. Ma pedig azon laboratóriumi vizsgálatok eredménye, melyek szerint a N tartalmú tápanyagok bevitele az idegrendszer fokozott ingerlékenységét eredményezi és ennek következtében a fehérjedús táplálkozás a neurastheniások által kerülendő, a neuropathologusoknak a betegágy mellett tett tapasztalataiban is megerősítést talál! Hogyan változtak és kétségkívül hogyan fognak még változni nézeteink a diaetotherapia legalkalmasabb működési terén, a diabetes mellitus gyógykezelésében ? Hosszú évek során át a symptomatikus kezelés legfőbb követelménye az volt, hogy a szénhydrátok elégésére képtelenné vált diabetikus étrendjéből azokat teljesen ki kell zárni. Ma ez a diabetes therápiájában másodrendű kérdéssé törpült. És ki tudná megmondani, milyen és mennyi változásnak lesznek még alávetve nézeteink a diabetest illetőleg, melyről — bármilyen anyagát képezze is a tudományos kutatásoknak — jogosan állíthatjuk, hogy inkább csak egy tünetcsoport, mint egy betegség ! Ha nem is sűrűn váltották fel egymást a különböző és ellentétes felfogások,de az előbb említett irányváltozások megtalálhatók a gyomorbetegségek diaetájának a történetében is! A felfogás, mely évszázadokon át uralkodott, még Leubenék egy korábbi munkájában is kifejezésre jut: a beteg gyomornak a legjobb diaeta a nyugalom! Ezen a téren iránytjelzőnek látszik előttem Noorden fellépése, aki chronikus gyomorhurutban szenvedő egyéneknek nagy mennyiségben adott zsíros anyagokat, könnyen emészthető formában, és az illető egyéneket pontos anyagcsere-vizsgálatoknak vetette alá. A betegek a zsírt jól tűrték, panaszaik nem fokozódtak, kódexiás kinézésük javult. Ezen vizsgálatok alapján mondotta ki Noorden azt, ami ma már több oldalról nyert megerősítést: a marasmus, amely a gyomorbetegségek lefolyása alatt kifejlődik, az nem a betegség, hanem a beteg kiéheztetésének természetes következménye ! Ez a felfogás ma már mindenütt tért hódított magának és a régivel, hogy a legjobb diaeta a beteg gyomornak a nyugalom, éles ellentétben áll! Hogy ez a felfogás kezd magának tért hódítani, ennek köszönhető az a törekvés, hogy a gyomorbetegek asztala meglehetős változatos legyen, köszönhető az az élénk mozgalom, mely egész iskolákat foglalkoztat az egyes tápanyagoknak a gyomor működésére való hatásának tanulmányozásával! A priori helyesnek látszik ez az irány, ha meggondoljuk, hogy a gyomorbántalmak egy nem jelentéktelen része idült lefolyású, melynél a gyomornak kímélése kivihetetlen, hacsak a beteget tényleg nem akarjuk kitenni a kiéheztetés következményeinek. Ha nincs is még teljes világosság derítve arra, hogy a gyomor és a bél működése, a gyomor és a bélnedv elválasztása között kétségkívül meglévő összefüggés milyen természetű, hogy az egyiknek az anomáliája miként befolyásolja a másikat, annyi tapasztalati tény, hogy a gyomor részéről jelenlévő elválasztási zavarok a tápanyagoknak a szervezet által való kihasználását jelentékenyen nem befolyásolják mindaddig, míg a gyomornak motorikus viszonyaiban zavar nem állott be. Ez lehetett a kiindulási pontja Noordennek is, mikor anacid gyomorbetegeket, tehát a szó legszorosabb értelmében vett gyomorhurutosokat nagymennyiségű zsírral táplált. Az általa végzett anyagcsere-vizsgálatok kimutatták, hogy úgy a zsír, valamint a fehérjeanyagok kihasználása teljes mértékben kielégítő volt. Kétségkívüli bizonyítéka ez annak, hogy a hiányosan secernáló, de jó motorikus képességgel rendelkező gyomor működési hiányai a bélnedv által kompenzálva lettek. Ezen vizsgálatok különben csak megerősítették Czernynek (Beiträge zur operativen Chirurgie 1878) még 1878-ban Kaiserrel együtt végzett állatkísérleteinek eredményeit. Több kutyán végeztek gyomorkiirtást, egy kutya életben maradt, a műtét után felépülve mindennemű táplálékot fel tudott venni, súlyban gyarapodott s normális bélsárt ürített ki. A műtétet a kutya öt évvel élte túl. * * * Ezeknek az előrebocsátása után, tisztelt urak, bátor leszek röviden azon vizsgálataimról beszámolni, melyeket egy par excellence gyomornedv elválasztási anomáliánál, par excellence diaetetikus gyógykezelést igénylő betegségnél, az Ewald által helyesen hyperaciditas hyperchlorhydricánál tisztelt barátommal, Strauss dr. berlini egyetemi docens úrral egyetemben Senator tanár klinikáján végeztem, az ő jóindulatú érdeklődése mellett, melyről e helyen is hálásan emlékezem meg. A vizsgálatok részleteit más helyen közöljük, itt azokat főbb vonásaiban, amennyiben a gyakorlat érdekeit szolgálják, óhajtom megismertetni s az azokból levonandó therapeutikus conclusióimat az önök ítélete elé bocsátani. Meg fogják azonban engedni, hogy — ha csak néhány szóval is — e bántalom lényegével, aetiológiájának mai állásával foglalkozzam annyival is inkább, mert érdemesnek vélem e kérdésre különösen azoknak figyelmét felhívni, akik nálunk gyomorbetegségekkel foglalkoznak. Azon tapasztalatok, melyeket a Korányi Frigyes tanár úr vezetése alatt álló I. belgyógyászati kórodán tenni szerencsém volt, azt a benyomást keltették fel bennem, hogy a hyperchlorhydria egy nálunk elég gyakran előforduló gyomorbántalom. Hogy maga a kóralak csak azóta ismeretes, amióta Kussmaul kezdeményezésére a gyomorsondát alkalmazzák, amióta - és ezt örömmel hangsúlyozom — egy honfitársunknak, Szabó Lenesnek, alapvető vizsgálatai a gyomornedv chemismusába betekintést engedtek, könnyen érthető, mert a hyperchlorhydriának, legyen az akár functionális, akár a Riegel értelmében organikus megbetegedés, lényegét az emésztési idő tartama alatt létrejövő fokozott sósavelválasztás képezi, mely csakis a gyomornedv chemiai vizsgálata általállapítható meg. (Folytatása következik.) Közlemény Korányi Frigyes ny. r. egyetemi tanár I. belkórodájáról. A hypertrophiás és atrophiás májláb viszonya egymáshoz. Tauszk Ferencz dr. első tanársegéd és egyetemi m. tanártól. (Folytatás.) Az uralkodó felfogás szerint a hepatitis atrophicánál és hypertrophicánál a kórboncztani kép lényegét illetőleg eltérő szerep jut a parenchymának és kötőszövetnek. Előbbi a sorvadásos, utóbbi a túltengéses alaknál uralja a kórboncztani kép lényegét. Felmerült előttem a kérdés, várjon a parenchyma és kötőszövet egymáshozi viselkedés lényege nem adhat-e a szóban forgó kérdésekre felvilágosítást? A kérdésre a választ a kísérleti májcirrhosis viszonyainak figyelembe vételével véltem megadhatni. Messzire vezetne, ha az összes e téren felmerült adatok ismertetését megkísérteném. Szabadjon e tekintetben Siegenbeek van Ileukeloir kitűnő összeállítására utalnom. A műleges cirrhosis 19-féle módozatát sorolja fel, méltatja kritikailag és eredményeit a következőkben foglalja össze : „Mindent összefoglalva, világosan kitűnik, hogy a májban sejtdegenerativ és sejtnecrosis még egymagában nem