Orvosi Hetilap, 1898. július (42. évfolyam, 27-31. szám)
1898-07-03 / 27. szám
326 ORVOSI HETILAP a hepatitis atrophicánál, melyeket ezek szerint az esetek egy részére — de hangsúlyozni kívánjuk, csakis egy részére — egy bántalom különböző stádiumainak tekintünk. Az eddigi ismeretek szem előtt tartásával a fejlődési menet úgy értelmezhető, hogy az elsődleges biliaris, nem zsugorodó kötőszövet-képződésekhez, portalis, zsugorodó és májsejtek primaer vagy secundaer tönkremenetével párosult kötőszövet túlképződés társul. Nyílt kérdés marad, vájjon azért minden májzsugort egy typikus hepatitis hypertrophicának kell-e megelőzni, melynek tünetei esetleg észrevétlenül maradnának ? Nézetem szerint ez kizárható. Az icterus oly lényeges kiegészítője a hepatitis hypertrophicának, hogy a nélkül előrement hepatitis hypertrophicára következtetnünk nem szabad. A Hanot-féle kór lényegéből az icterus el nem hagyható, a nélkül pedig ott, hol kórelőzmény ezen félre nem ismerhető tünetet ki nem deríti, előrement hepatitis hypertrophicára következtethetni sem fogunk, sem alapunk. Lehetséges, hogy a hepatitis hypertrophicánál a biliaris kötőszövet másodlagos zsugora okozza a máj némi kisebbedését, ami talán annak csak szemcsés felületében, egyes behúzódásokban nyilvánul, talán az esetleges csekély, de csakis csekély hydropsascitest is megfejti, de azért a portalis kötőszöveti túltengés ki nem fejlődött és ezen májból ép oly kevéssé lesz zsugormáj, mint a másodlagos zsugorveséből zsugorvese. Ezen elváltozást joggal nevezte Rosenstein „másodlagos máj zsugornak“. Lehetséges végtére az is, hogy a zsugormájat klinikailag oly májnagyobbodásban nyilvánuló folyamat előzi meg, melynek kórtanilag és szövettanilag a Hanor-féle kórhoz semmi köze, melynek klinikai tünetei is annyira alárendeltek, hogy érthető, miszerint az esetek egy részében felismeretlen marad. És lehetséges végtére, hogy májzsugor eseteinek egy részét — és ha a domináló nézetekhez az egyénit is csatolom, mondhatom nagyobbik részét — semmiféle májnagyobbodás meg nem előzi, hanem a májzsugor — a vesezsugorhoz analóg módon — egy májkisebbedéssel kezdődő folyamat, melyben a portális kötőszövet túltengése és zsugora a májsejtek tönkremenetelével párosultan adja meg a folyamat lényegét, e két elváltozás egymáshozi viszonyától egyelőre teljesen eltekintve. És már ennek kedvéért is fentartandó a hypertrophiás és atrophiás májláb klinikai elkülönítése. Bizonyos, hogy akár az átmeneti alakok bármilyen stádiumában, akár az önálló alakok bármilyen feleségénél a halál bekövetkezhetik, amire már Hanot is tett czélzásokat és így e nehéz folyamatok megítélésénél a figyelembe veendő momentumok még szaporodnak. Az átmeneti alakok lehetőségét a klinikai észleleteken kívül az is igazolja, amit a tapasztalat mond. Ha a kötőszövet és parenchyma külön-külön betegednek meg, külön külön klinikai és kórboncztani jellegző elváltozásokkal, mért ne betegedhetnék meg a parenchyma egy már cirrhotikus májban? A sejtek biológiai viszonyainak figyelembe vétele azt mondja, hogy ilyenkor nemcsak a parenchyma megbetegedésének lehetősége van meg, hanem ez a lehetőség a rendesnél még nagyobb is. És ezzel fejtegetéseimet félbeszakítom. Ha a felvett kérdésekre mindenben kielégítő magyarázatot adni nem is voltam képes, úgy szolgáljanak mentségemül azon nehézségek, melyek éveken át elhúzódó folyamatok megítélésénél elkerülhetetlenek és melyek megoldásával tudományunk jelesei is eredménytelenül küzködtek. Nézetem szerint a kérdés végleges megoldását mégis csak a klinikai megfigyelés fogja adni, a szövettani kutatások eddigi eredményei, az előbb idézett saját észleletek kevéssé biztatók. Észleleteim végeredményképen állítom, hogy a hypertrophiás és atrophiás májlok tünettanilag jól körülhatárolt, klinikailag feltétlenül elkülönítést igénylő megbetegedéseket képeznek, melyeknek az esetek egy részében egymáshoz semmi köze. De ha a hypertrophiás láknál a biliaris kötőszövet megbetegedéséhez a portalis kötőszövet, a parenchyma elváltozása járul, directe vagy indirecte, következményképen vagy véletlenüli, aminek sem eshetőségét sem lehetőségét tagadni nincsen okunk, akkor a nagy máj fokozatosan kisebbedni fog, az icterushoz hydropsascites társul és újból egy eddig mint külön kóralak eléggé nem méltatott bántalom fejlődik ki, melynek tünettana jól körülhatárolt, melyet portobiliáris megbetegedésen alapuló átmeneti alaknak tartok, melynek végső stádiuma, ha ugyan az intercurrens halál ennek bekövetkeztét meg nem gátolja, a Laennec-féle cirrhosis classikus kórképe. És ha ma még egyszer alkalmam volna a lefolyt berlini congressuson jelen lehetni, és ha ma Rosenstein újból kérdést intézne, hogy ki látott hypertrophiás lobot atrophiás lobbá átalakulni, hogy ezen átalakulás lehetségesen én a választ megadnám! Ez pedig észleleteim és teljes meggyőződésem szerint csak igenlő lehet. Irodalom. Ackermann: Über hypertr. u. atroph. Lebercirrhose. Virchow’s Archiv 80. — Charcot et Gombáert: Contributions à l’étude anatomique des differentes formes de la cirrhose du foie. Arch de phys. norm. et patti. 1870. — Hanot: Etude sur la cirrhose hypertrophique avec litére chronique. 1875. — Litten, Baumler: Verhandlungen des X. intern. medit. Congresses in Berlin. — Lenhossek M.: A szövetközti májlob különböző fajairól. Orv. Hét. 1884. — Déri Zs.: Adatok a máj szövetközti lobjainak tünet- és kórszövettanához. Orv. Hét. 1881. — Kakidon : Beitr. zur path. Anat. u. allg. Pathol. 1890. — Clarke: Brit. med. Journal. 1890. — Eichhorst: Virchow’s Archiv. 1897.— Siegenbeck van Heukelow: Die exper. Cirrhosis hepatis. Ziegler Beiträge. 20. — Rosenstein : Zur hypertr. Cirrhose der Leber. Beil. klin. Wochenschr. 1890. — Orth.- Lehrbuch der sp. path. Anatomie. 1887. — Heineke: Zur Kenntniss der primären biliären Lebercirrhose. Beiträge zur path. Anatomie u. allg. Pathologie. 1897. — Kétly Károly: A cirrhosis hypertr. cum ictero egy esete. Orv. Hét. 1892. — Müller Kálmán : Adat a szövetközti májláb tanához. Orv. Hét. 1895. — Korányi Frigyes: Cirrhosis hepatis és cirrhosis hepatis hypertrophica. A belgyógyászat kézikönyve. 1891. — Marktwald: Virchow’s Archiv. CXXXV. 2. 1838. 27. sz. Fürdőgyógyászati tapasztalatok. Orvosi jelentés a szt. Lukács-fürdő 1897. évi betegforgalma felöl. Közli Bosányi Béla dr., a gyógyfürdő főorvosa. (Folytatás.) Gonorrhoeás izületi bántalmak. Míg a polyarthritis rheumatica csak kivételesen ölt súlyos formát, a kankós fertőzés által előidézett izületi csúz, iletve lob átlag sokkal komolyabb alakban szokott lefolyni; a lobos stádiuma jóval hosszabb és következményei az ízületekre nézve gyakran végzetesek. A lefolyt évben észlelt esetek újból bizonyították, hogy a gonorrhoeás általános fertőzés, melynek folyománya gyanánt kell a polyarthritis gonorrhoicát tekintenünk, tulajdonkép sokkal veszélyesebb természetű, mint azt eddig hitték, így a múlt évben az idetartozó betegek 25°/0-ánál állandó zsugor vagy működési zavar maradt hátra. Észlelésünk szerint továbbá a női gonorrhoeás fertőzés általában kedvezőtlenebb lefolyású, mint a férfiaké. A gonorrhoea megállapítása nőknél nehezebb és különféle akadályokba ütközik. Mindenekelőtt sokszor már a ronarthritikus alak, továbbá a post nuptias rövid időre fellépő esetek elárulják a bántalom alaptermészetét. Így két év előtt gyors egymásutánban láttunk négy esetet, melyben a házasság negyedik hetén belül lépett fel súlyos monarthritis, háromszor kézizületben, egyszer a csípőben. Egyébként a polyarthritis gonorrhoica mindazon változatokat mutatja, mint a más fertőzés által okozott sokizületi lobok, csakhogy előszeretettel okozza egyes ízületek intensív lobosodását és annak komolyabb következményeit. Észlelésünk szerint továbbá férfiaknál egyaránt lepi a térdet, bokát és kézizületet, míg nőknél túlsúlyban van a kézizület megbetegedése. A kór tartama szintén hosszabb , hónapokra terjedő subacut állapot nem ritka, néha pedig megszűntnek látszó állapot ismét teljes hevességgel rezidivál. Ennek oka valószínűleg a gonorrhoea eredeti forrásából (urethra, cervix uteri) újból történő felszívódásban rejlik. Másrészt két esetben volt alkalmunk látni, hogy az urethra újbóli gonorrhoikus fertőzése után mindenkor és rögtön csatlakozott hozzá az ízületek megbetegedése.