Orvosi Hetilap, 1898. augusztus (42. évfolyam, 32-35. szám)

1898-08-07 / 32. szám

384 ORVOSI HETILAP 1898. 32. sz. fogásra jut, hogy a tabesnél a hátsó kötelekben bizonyos rost­rendszerek szenvednek elsődlegesen s miután e szerző szerint a hátsó kötél több rendszerből alakul, a melyek közül épen a jelzettek betegednek meg a tabes folyamán, azért is Strümpeli a tabest combinált rendszerbántalomnak nevezi. Strümpell munkájának fő érdeme az volt, hogy a hátsó kötelek bántalmának szabályosságát és szabványosságát mu­tatta ki. Ez által megszerkesztette a hátsó kötelek tabeses el­fajulásának typusos képét, annak bebizonyításával azonban, hogy az elfajult területekben bizonyos rostrendszerek bántalma nyerne kifejezést, tényleg adós maradt. Strümpell vizsgálatainak a gerinczet, az alapot Flechsig adta meg, ki 1890-ben velőfejlődési vizsgálataival kimutatta, hogy a hátsó kötél meghatározott és typusos mezőkre oszlik, melyek egymástól a velősödés egymásutánja folytán különül­nek el. E mezőket Flechsig rendszereknek nevezi; alakjuk tényileg megfelel a Strümpell-féle elfajulási területeknek. Flechsig mintegy 35 cm.-es magzatok gerinczvelejében a hátsó köteleket a velősödési folyamat által bizonyos meg­határozott mezőkre tagolva találta; az ezek közti határokat magzati velővonalaknak — foetale Marklinien — hívja. E velővonalak által a hátsó kötél egy elülső (ventralis), egy középső és egy hátsó (dorsalis) gyökmezőre oszlik. (L. 1. ábra.) Az elülső gyökmező a hátsó eresztékkel és a hátsó szarvakkal határos; a hátsó gyökmező elfoglalja a hátsó kötél háti szélét és egy nyelvalakú nyúlványnyal a hátsó hasadék mentén mell­felé terjed. A hátsó gyökmező egy medialis és egy lateralis részletből áll; utóbbi alatt a Lissauer-féle övet kell ér­tenünk, mely mint ismeretes, a hátsó szarv hegyén igen finom rostokból álló határövet képez a gerinczvelő széle és a hátsó szarv szivacsos állománya közt. A középső gyök­mező a leírt két gyökmező közt foglal helyet; lényegileg egy mediális, a hátsó hasadék melletti ú. n. medianzonából, és egy ettől oldalt fekvő, a tulajdonképeni középső gyökmező­ből áll, mely ismét két részből áll. A velősödés sorrendje szerint első­sorban kapja velőjét az elülső gyökmező, utóbb a középső és végül a hátsó gyökmező velősödik. A leírt gyök­mezők jelentőségét illetőleg Flechsig megjegyzi, hogy az elülső gyökmező részben, de nem kizárólag, hátsó gyökrostokkal összefügg; biztos az, hogy a középső és hátsó gyökmező ki­zárólag gyökrosttermészetűek; a medianzonára nézve úgy vélekedik, hogy ez gyökrostokkal nem függ össze, vagyis endogén természetű terület, szemben a középső és hátsó, rész­ben az elülső gyökmezővel, melyek exogen rostokból épül­nek fel. Már most fontos körülmény, hogy a tabes folyamán az ágyéki velőben épen a középső gyökzónának megfelelő terület betegszik meg elsődlegesen; nevezetes, hogy a Flechsig-féle medhanzonát Strümpell eseteiben (az ágyéki velőben) épnek találta. A hasonlatosság a tabeses és a velőfejlődési topographia közt a hátsó kötelekben szembeötlő; ez a körülmény bírta reá Flechsiget ama kijelentésre, hogy a két folyamat közt pár­­vonalasság áll fenn: „Man mag die foetale Gliederung der Hinterstränge deuten und auffassen wie man will; die Über­einstimmung derselben mit der durch initiale Tabes bedingten bleibt bestehen.“ Flechsig hangsúlyozza, hogy a hátsó gyökerek másodlagos elfajulására bekövetkező tagosulása a hátsó kö­teleknek eltérő a velőfejlődés okozta tagosulástól; utóbbi rendszereket tüntet fel, előbbi csupán az elfajult gyökérnek megfelelő topographiát. A rendszerek szerinti tagosulásban bizonyos biológiai tényezők lelnek kifejezést; a topographia szerinti elkülönülésben inkább anatómiai viszonyok érvényesül­nek. Ki kell azonban mindjárt emelnünk, hogy Flechsig az általa postulált rendszerek élettanát illetőleg absolut nem szol­gál közelebbi adatokkal. Flechsig adatai Strümpell felfogásának érvényesülését hatalmasan támogatták. De nemsokára, már 1892-ben új áram­lat mutatkozik, melynek lényege röviden az, hogy a tabeses hátsó kötélbeli bántalom a hátsó gyökökből ered, tehát másod­lagos elfajulás. Már 1872-ben a kopenhágai Lange a caudatumor egy esetében talált viszonyokból azt az éleseszű következtetést vonta, hogy a tabesnél is gyökbántalom szerepel, mert fel­tűnő megegyezést talált a cauda ideggyökeinek roncsolására bekövetkező felhágó elfajulás és a tabeses hátsó kötélbeli bántalom közt. Lange továbbá arra a fontos következtetésre jut — mi a hetvenes években nevezetes, sajnos nem eléggé méltatott körülmény volt —, hogy a hátsó kötelek nem h­osz­­szanti commissurás rostokból, hanem csupán a hátsó gyökök­nek a gerinczvelőbe behatoló folytatásaiból alakul. Így tehát már Lange vezette le esetéből azt a felismerést, hogy a tabes­nél a hátsó gyökerek intraspinalis folytatásainak másodlagos elfajulása szerepel. S miután e jelenség a Waller-féle törvény értelmében csak akkor következhetik be, ha a hátsó gyök a spinaldúcz és gerinczvelő közt megsérül, azért is Lange e helyen lefolyó idült meningitisből származtatja a hátsó gyökök és ezek intraspinalis folytatásainak elfajulását a tabesnél. Lange esete és fontos következtetései feledésbe merül­tek és csupán húsz évvel később, 1892-ben éledtek ismét fel Marie és Siedlich, nemkülönben Déjerine munkái alapján. Marie, főleg Siedlich a legújabb agyanatomiai kutatásokra támaszkodva, a tabes kórszövettani elváltozásainak megértése okáért a gerinczvelő hátsó kötelének ép boncztani viszonyai­ból indultak ki. Marie a hátsó gyökrostokat hosszú, közép­hosszú és rövid rostokra osztván fel, azt tanítja, hogy a hosszú rostok a hátsó kötél medialis, a középhosszúak a középső és a rövid rostok a hátsó kötél széli részében futnak le ; e topo­­graphiai viszonyokból magyarázza a tabeses elváltozásoknak különböző alakulásait. A kezdeti tabeses elváltozás, mint is­meretes, a hátsó kötél legszelibb részébe — az ú. n. gyök­tájékba, zone cornu radiculaire — localizálódik; ide sugároz­nak a hátsó gyökök (rövid és középhosszú rostok); a­mi a Burdach féle kötélben kifejezett sklerosist illeti, úgy ez főleg a középhosszú rostoknak elfajulásából vezethető le, szintilyen eredetű a Clarke-féle oszlop reszéjének megritkulása; végül a Goll-féle kötélben mutatkozó sclerosis a hosszú gyökér­rostoknak elfajulása által tételeztetnék fel. Marie szerint a tabes kórszövettani folyamatának megértése csakis egy alap­vető tétel alapján történhetik és ez abban áll, hogy a tabes gerinczvelői elváltozásai szelvényenként folynak le, a­mennyi­ben minden egyes hátsó gyökér a gerinczvelőbe való belépése alkalmával az elfajult rostoknak egy újabb contingensét helyezi a hátsó kötélbe. Ez alapon érthetővé válik a lum­balis, a cer­vicalis és a kephaliás tabes , az első esetben a lumbosacralis, a második esetben a nyaki hátsó gyökök, a harmadik eset­ben az agyi idegek vannak túlnyomóan elfajulva. Ugyancsak 1892-ből származik Siedlich munkája, mely a lumbalis és cervicalis tabeseknek beható elemzésén alapul. E szerzőnek meggyőzően sikerült kimutatnia, hogy a hátsó kötélnek különböző alakulású elfajult területei lényegileg az elfajult gyököktől függenek, vagyis hogy a hátsó kötelek tabeses bántalma minden részletében a hátsó gyökerek intra­­medullaris lefutásához alkalmazkodik. Redlich e dolgozatában egy igen találó kifejezést alkalmaz a hátsó kötél legszelibb pontján, az ú. n. gyöktájban mutatkozó elfajulásra. A gyök­táj elfajulását ugyanis helybeli tabeses degeneratiónak — local­­tabische Entartung — hívja, mely elnevezésnek jelentősége a későbbi fejtegetések folyamán ki fog tűnni. (Folytatása következik.­ Közlemény a szt. Rókus-kórház Donath m.-tanár vezetése alatt álló idegambulatoriumából. Irta: Spitzer Gusztáv dr., segédorvos. Az 1897. január elsejével megnyílt szt. Rókus-kórházi idegambulatórium beteganyagának instructív esetekben gazdag­sága ösztönzött e közleményre. A 763 ambuláns közt számra nézve első helyen áll a századvég idegességével a neurastheniások 93 esete, a hysteria 63 esete. A hysteria 3 esete volt traumás eredetű, 12 eset­ben a hysteria súlyos tünetei (epileptiform-görcsök, síró-nevető görcsök) psychikus shokra voltak visszavezethetők; ezt meg­

Next