Orvosi Hetilap, 1898. augusztus (42. évfolyam, 32-35. szám)
1898-08-07 / 32. szám
384 ORVOSI HETILAP 1898. 32. sz. fogásra jut, hogy a tabesnél a hátsó kötelekben bizonyos rostrendszerek szenvednek elsődlegesen s miután e szerző szerint a hátsó kötél több rendszerből alakul, a melyek közül épen a jelzettek betegednek meg a tabes folyamán, azért is Strümpeli a tabest combinált rendszerbántalomnak nevezi. Strümpell munkájának fő érdeme az volt, hogy a hátsó kötelek bántalmának szabályosságát és szabványosságát mutatta ki. Ez által megszerkesztette a hátsó kötelek tabeses elfajulásának typusos képét, annak bebizonyításával azonban, hogy az elfajult területekben bizonyos rostrendszerek bántalma nyerne kifejezést, tényleg adós maradt. Strümpell vizsgálatainak a gerinczet, az alapot Flechsig adta meg, ki 1890-ben velőfejlődési vizsgálataival kimutatta, hogy a hátsó kötél meghatározott és typusos mezőkre oszlik, melyek egymástól a velősödés egymásutánja folytán különülnek el. E mezőket Flechsig rendszereknek nevezi; alakjuk tényileg megfelel a Strümpell-féle elfajulási területeknek. Flechsig mintegy 35 cm.-es magzatok gerinczvelejében a hátsó köteleket a velősödési folyamat által bizonyos meghatározott mezőkre tagolva találta; az ezek közti határokat magzati velővonalaknak — foetale Marklinien — hívja. E velővonalak által a hátsó kötél egy elülső (ventralis), egy középső és egy hátsó (dorsalis) gyökmezőre oszlik. (L. 1. ábra.) Az elülső gyökmező a hátsó eresztékkel és a hátsó szarvakkal határos; a hátsó gyökmező elfoglalja a hátsó kötél háti szélét és egy nyelvalakú nyúlványnyal a hátsó hasadék mentén mellfelé terjed. A hátsó gyökmező egy medialis és egy lateralis részletből áll; utóbbi alatt a Lissauer-féle övet kell értenünk, mely mint ismeretes, a hátsó szarv hegyén igen finom rostokból álló határövet képez a gerinczvelő széle és a hátsó szarv szivacsos állománya közt. A középső gyökmező a leírt két gyökmező közt foglal helyet; lényegileg egy mediális, a hátsó hasadék melletti ú. n. medianzonából, és egy ettől oldalt fekvő, a tulajdonképeni középső gyökmezőből áll, mely ismét két részből áll. A velősödés sorrendje szerint elsősorban kapja velőjét az elülső gyökmező, utóbb a középső és végül a hátsó gyökmező velősödik. A leírt gyökmezők jelentőségét illetőleg Flechsig megjegyzi, hogy az elülső gyökmező részben, de nem kizárólag, hátsó gyökrostokkal összefügg; biztos az, hogy a középső és hátsó gyökmező kizárólag gyökrosttermészetűek; a medianzonára nézve úgy vélekedik, hogy ez gyökrostokkal nem függ össze, vagyis endogén természetű terület, szemben a középső és hátsó, részben az elülső gyökmezővel, melyek exogen rostokból épülnek fel. Már most fontos körülmény, hogy a tabes folyamán az ágyéki velőben épen a középső gyökzónának megfelelő terület betegszik meg elsődlegesen; nevezetes, hogy a Flechsig-féle medhanzonát Strümpell eseteiben (az ágyéki velőben) épnek találta. A hasonlatosság a tabeses és a velőfejlődési topographia közt a hátsó kötelekben szembeötlő; ez a körülmény bírta reá Flechsiget ama kijelentésre, hogy a két folyamat közt párvonalasság áll fenn: „Man mag die foetale Gliederung der Hinterstränge deuten und auffassen wie man will; die Übereinstimmung derselben mit der durch initiale Tabes bedingten bleibt bestehen.“ Flechsig hangsúlyozza, hogy a hátsó gyökerek másodlagos elfajulására bekövetkező tagosulása a hátsó köteleknek eltérő a velőfejlődés okozta tagosulástól; utóbbi rendszereket tüntet fel, előbbi csupán az elfajult gyökérnek megfelelő topographiát. A rendszerek szerinti tagosulásban bizonyos biológiai tényezők lelnek kifejezést; a topographia szerinti elkülönülésben inkább anatómiai viszonyok érvényesülnek. Ki kell azonban mindjárt emelnünk, hogy Flechsig az általa postulált rendszerek élettanát illetőleg absolut nem szolgál közelebbi adatokkal. Flechsig adatai Strümpell felfogásának érvényesülését hatalmasan támogatták. De nemsokára, már 1892-ben új áramlat mutatkozik, melynek lényege röviden az, hogy a tabeses hátsó kötélbeli bántalom a hátsó gyökökből ered, tehát másodlagos elfajulás. Már 1872-ben a kopenhágai Lange a caudatumor egy esetében talált viszonyokból azt az éleseszű következtetést vonta, hogy a tabesnél is gyökbántalom szerepel, mert feltűnő megegyezést talált a cauda ideggyökeinek roncsolására bekövetkező felhágó elfajulás és a tabeses hátsó kötélbeli bántalom közt. Lange továbbá arra a fontos következtetésre jut — mi a hetvenes években nevezetes, sajnos nem eléggé méltatott körülmény volt —, hogy a hátsó kötelek nem hoszszanti commissurás rostokból, hanem csupán a hátsó gyököknek a gerinczvelőbe behatoló folytatásaiból alakul. Így tehát már Lange vezette le esetéből azt a felismerést, hogy a tabesnél a hátsó gyökerek intraspinalis folytatásainak másodlagos elfajulása szerepel. S miután e jelenség a Waller-féle törvény értelmében csak akkor következhetik be, ha a hátsó gyök a spinaldúcz és gerinczvelő közt megsérül, azért is Lange e helyen lefolyó idült meningitisből származtatja a hátsó gyökök és ezek intraspinalis folytatásainak elfajulását a tabesnél. Lange esete és fontos következtetései feledésbe merültek és csupán húsz évvel később, 1892-ben éledtek ismét fel Marie és Siedlich, nemkülönben Déjerine munkái alapján. Marie, főleg Siedlich a legújabb agyanatomiai kutatásokra támaszkodva, a tabes kórszövettani elváltozásainak megértése okáért a gerinczvelő hátsó kötelének ép boncztani viszonyaiból indultak ki. Marie a hátsó gyökrostokat hosszú, középhosszú és rövid rostokra osztván fel, azt tanítja, hogy a hosszú rostok a hátsó kötél medialis, a középhosszúak a középső és a rövid rostok a hátsó kötél széli részében futnak le ; e topographiai viszonyokból magyarázza a tabeses elváltozásoknak különböző alakulásait. A kezdeti tabeses elváltozás, mint ismeretes, a hátsó kötél legszelibb részébe — az ú. n. gyöktájékba, zone cornu radiculaire — localizálódik; ide sugároznak a hátsó gyökök (rövid és középhosszú rostok); ami a Burdach féle kötélben kifejezett sklerosist illeti, úgy ez főleg a középhosszú rostoknak elfajulásából vezethető le, szintilyen eredetű a Clarke-féle oszlop reszéjének megritkulása; végül a Goll-féle kötélben mutatkozó sclerosis a hosszú gyökérrostoknak elfajulása által tételeztetnék fel. Marie szerint a tabes kórszövettani folyamatának megértése csakis egy alapvető tétel alapján történhetik és ez abban áll, hogy a tabes gerinczvelői elváltozásai szelvényenként folynak le, amennyiben minden egyes hátsó gyökér a gerinczvelőbe való belépése alkalmával az elfajult rostoknak egy újabb contingensét helyezi a hátsó kötélbe. Ez alapon érthetővé válik a lumbalis, a cervicalis és a kephaliás tabes , az első esetben a lumbosacralis, a második esetben a nyaki hátsó gyökök, a harmadik esetben az agyi idegek vannak túlnyomóan elfajulva. Ugyancsak 1892-ből származik Siedlich munkája, mely a lumbalis és cervicalis tabeseknek beható elemzésén alapul. E szerzőnek meggyőzően sikerült kimutatnia, hogy a hátsó kötélnek különböző alakulású elfajult területei lényegileg az elfajult gyököktől függenek, vagyis hogy a hátsó kötelek tabeses bántalma minden részletében a hátsó gyökerek intramedullaris lefutásához alkalmazkodik. Redlich e dolgozatában egy igen találó kifejezést alkalmaz a hátsó kötél legszelibb pontján, az ú. n. gyöktájban mutatkozó elfajulásra. A gyöktáj elfajulását ugyanis helybeli tabeses degeneratiónak — localtabische Entartung — hívja, mely elnevezésnek jelentősége a későbbi fejtegetések folyamán ki fog tűnni. (Folytatása következik. Közlemény a szt. Rókus-kórház Donath m.-tanár vezetése alatt álló idegambulatoriumából. Irta: Spitzer Gusztáv dr., segédorvos. Az 1897. január elsejével megnyílt szt. Rókus-kórházi idegambulatórium beteganyagának instructív esetekben gazdagsága ösztönzött e közleményre. A 763 ambuláns közt számra nézve első helyen áll a századvég idegességével a neurastheniások 93 esete, a hysteria 63 esete. A hysteria 3 esete volt traumás eredetű, 12 esetben a hysteria súlyos tünetei (epileptiform-görcsök, síró-nevető görcsök) psychikus shokra voltak visszavezethetők; ezt meg