Orvosi Hetilap, 1899. május (43. évfolyam, 19-22. szám)
1899-05-07 / 19. szám
226 ORVOSI HETILAP 1899. 19. sz. hittük, hogy azok visszaestek a gyomorba. A körözött, Donátit tagtárs által felvett Röntgen-képek szerint azonban a gombok sem a gyomorban, sem a bélhuzamban nem fekszenek. I. Lúgmérgezés folytán keletkezett pylorus szűkület Schleichféle érzéstelenítés mellett műtett esete. I. Zs. 21 éves,mella publica, ki már több ízben részesült antiluetikus kezelésben. 1898. október hó 1-jén véletlenségből marólúgot ivott. A szt. János-kórházba vétette fel magát, ott súlyos lázas betegségbe esett. Négy hét múlva lázai megszűntek ugyan, de gyomrában állandóan fájdalmai voltak, melyek időnként kólikaszerű jelleget öltöttek. Hatodik hét folyamán, amint először evett húsételt, az étkezés után négy órával kihányta. Ezen idő óta naponként hány, néha többször is napjában, hányás után a fájdalmak némileg enyhültek. Állapota a kezelés daczára nem javulván, a kórházat elhagyta, de otthon még sűrűbben hányt és mindinkább gyengült, miért is Hochhalt főorvos úr osztályára vétette fel magát, hol diaetetikus kezelésre és gyomormosásokra állapota alig javult, beteg a híg ételeket is kihányta, úgy hogy végbélbeöntésekkel kellett táplálni, erejében mindinkább hanyatlott, miért is Hochhalt főorvos úr a beteget műtét czéljából szíves volt osztályomra áttenni. Felvételkor a nagy fokban lesoványodott, 30 kg. testsúlyú vérszegény nőbeteg járni csak nagy megerőltetéssel ad. Mellkasi szervei épek, gyomor alsó határa felfúváskor háromujjnyira ér a köldök alá, nyomásra kissé érzékeny, tumort tapintani nem lehet. Próbareggeli után 1 órával a gyomorból sűrű, kásaszerű váladékot lehet nyerni, mely szabad sósavat bőven tartalmaz, tejsav nem mutatható ki. Beteg naponként hány étkezés után rendetlen időközökben. Mindezek után jóindulatú, heges pylorus stenosisra tettem a diagnosist és miután tápcsövékkel a beteg erőbeli állapotát némileg emeltük, már január 14-dikén akartam a gastroenterostomiát végezni, de midőn ezen napon puha csöves gyomormosást végeztünk, azon friss véralvadékok ürültek. A gyomormosást azonnal félbeszakítottuk és a műtétet elhalasztottuk. A beteg még aznap 3/1 liternyi sűrű, vörösesfekete véres folyadékot hányt, acutanaemia tüneteit mutatta, igen elesett kellő kezelésre a vérzés, mely mindenek szerint gyomorfekélyekből eredt, megszűnt ugyan, de két nap múlva újabb complicatioként az egész szájüreget elborító sportüreg lépett fel, mely a beteget majdnem két héten át kínozta, táplálkozását még jobban gátolta. Miután a beteg időközben anynyira elgyengült, hogy járni sem tudott, a február hó 11-dikén végzett műtét alkalmával a narcosistól elálltam és a Schleich-féle local anaesthesisre szorítkoztam. 40 cm3 II. számú Schleich-féle oldatnak befecskendésével a bőrt a köldök és kardnyújtvány között 10 cm-nyi hosszban sikerült annyira érzésteleníteni, hogy a hasüreg megnyitása fájdalommal nem járt. Az előtoluló bélkacsokat lapos, összevarrt tömlőkkel tartották vissza. A gyomor és vastagbél kigördítése alig okozott némi fájdalmat, de a bél megkeresése már igen erős fájdalomnyilvánulással járt. Amint azonban a gyomor, melynek pylorikus részén, főleg a kis curvatura mentén tömött, a pylorusra átterjedő heget lehetett tapintani, és a bél kellőleg elő volt húzva, a műtétnek legkényesebb részét, a gyűrűk behelyezését épen úgy lehetett végezni, mint narcosisban, mert a tűszúrások, a gyomor és bél bemetszése egyáltalában semmiféle fájdalmat sem okoztak, a beteg teljesen nyugodtan feküdt, absolute nem feszített. Gastroenterostomia, retrocolia, négy seroserosus támogató varrat alkalmazása után a mesocolonban ejtett hasadék széleit 2—2 varrattal a gyomorhoz odatűztem. A műtét eddig 31 perczig tartott. A gyomor és bél visszahelyezésénél a a beteg kissé feszített ugyan, de a sebszélek alá tolt lapos törlővel sikerült a széleket és csepleszt annyira visszatartani,hogy a bőr varrásánál, ami már meglehetős fájdalommal járt, elő nem tolultak. Az egész műtétnél a hasseb varrása okozta a betegnek a legnagyobb fájdalmat. A lefolyás ideális volt. Beteg már a műtét napján kapott kávéskanalanként tejet, éjjel jól aludt, szelek másnap spontán mentek. Nyolcadik napon eltávolítjuk a per primam gyógyult hassebből a varratokat. 12. napon a beteg vagdalt csirkét kap. A gyűrűt ugyan az ápoló személyzet a bélsárban meg nem lelte, de mint a Röntgen-photographia mutatja, nincs sem a gyomorban, sem a béltractusban. Beteg 2 ha hónap Tibiti 14 kg.-ot hízott, műtét óta nem hányt. Érdekes ezen esetben azon körülmény, hogy sem a garat, sem a bárzsing a marólúg hatása alatt nem szenvedett, ami arra enged következtetni, hogy az oldat nem volt túlságosan concentrált. Vastag bárzsingsonba akadálytalanul volt vezethető a gyomorba. A beteg a lúgoldatot este fél 10 órakor itta, tehát nem sok idővel a vacsora ideje után, amikor emlékezete szerint folyadékot is vett magához. Ekként értelmezhető, hogy a már telt gyomorba jutott lúgoldat a gyomorbennek felszínén úgyszólván végig fut és így hamar eljut a vulnerabilis pylorushoz, mely felé a gyomor peristaltikus mozgása is préseli. Tény az, hogy elég gyakran látunk marólúgmérgezés következtében pylorus szűkületeket a nélkül, hogy a bárzsing kimutathatólag szűkülve lenne, így pl. néhány hét előtt bonczolt Genersieh tanár osztályomról egy 42 éves beteget, ki már végkimerült állapotban került az exitus előtt pár nappal hozzánk, úgy hogy operálni már nem lehetett. Az öngyilkossági kísérlet 3 hónappal történt a halál előtt. A bonczolat kiderítette, hogy a pyloruson a marólúg hatásaként egy igen erős, főként heges szűkület áll fenn, míg a bárzsing lumene alig volt szűkülve, mert a legvastagabb sondával könnyen lehetett áthatolni. II. Jóindulatú pylorus szűkület miatt Schleich-féle érzéstelenítéssel végzett gastro-enterostomia retrocolica gyógyult esete. D. Mártonná, 45 éves magánzónő 10 év óta szenved gyomortáji fájdalmakban, melyek főleg nehezebben emészthető ételek után léptek fel, sűrűn böfögött, étvágyát elveszítette. Négy év óta hány, eleinte 1—2-szer hetenkint, néhány hónap óta majdnem naponként. Fekete hányadékot és fekete széket több ízben észlelt. Négy hónap óta a folytonos hányás következtében anynyira elgyengült, hogy nagyobbrészt az ágyat kell őrizni. Állapota, daczára a legkülönbözőbb gyógykezeléseknek, mindinkább súlyosbodott, míg Hári kartársunkhoz fordult, ki szíves volt a beteget osztályomra utasítani. Felvételkor a lesoványodott, igen vérszegény, gyenge nő nagyfokú cachexia jeleit mutatja, testsúlya 35 kg., járni nem tud. Mellkasi szervei épek, hasa puffadt. Gyomor tájékán zárásra élénk locscsanás hallható. A felfújt gyomor alsó határa 2 ujjnyira van a symphysis felett, felső határa a kardnyújtvány és köldök közötti távolság közepén vonul el. Próbareggeli vizsgálata sok szabad sósav jelenlétét és tejsav hiányát mutatta ki. Mindezek után, daczára a feltűnő cachexiának, jóindulatú pylorus stenosisra tettem a diagnosist. A gyomor motorikus insufficientiáját megszüntetendő, 1898. február 11-dikén gastroenterostomia retrocolica posteriort végeztem a betegen. Tekintettel a beteg nagyfokú elesettségére, mely narcosist semmi esetre sem engedett meg, ezen esetben is a Schleich-féle érzéstelenítést alkalmaztuk és gyűrűvel végeztük a gyomor és bél egyesítését. A kardnyújtvány és köldök közötti területen a linea albába 50 gm. II. számú Schleich-oldatot insiciáltunk, a hasüreget 9 cm.nyilhosszban megnyitották anélkül, hogy a beteg fájdalmat érzett volna. A gyomor az elülső hasfalhoz több helyen régi álhártyák által oda volt nőve, ez által kigördítése nehezebben ment. A gyomor hátsó falán a pylorusra elterjedő és azt szűkítő, körülbelül 2 ezüstforintnyi kiterjedésű lapos tumorszerű resistentiát lehetett tapintani, melynek természete annál is inkább kétséges volt, mert az omentumban számos egészen babnyira' megnagyobbodott mirigyet lehet 'tapintani, mely körülmény carcinoma mellett szólana, míg másrészt a jelenlevő régen lezajlott perigastritisből eredő összenövések inkább lobos, vagyis gyomorfekély okozta stenosisra vallottak. A beteg a műtét alatt némi cocainrészegség tüneteit mutatta, ami csillapíthatatlan bőbeszédűségben nyilvánult. Különben a műtét lefolyása megegyezik az előbbiével. A gyűrűk beillesztését a beteg teljes nyugalomban tűrte. Három sero serosus támogató varratot alkalmaztunk, a mesocolon hasadékának széleit 2—2 varrattal fixáltuk. Végül vizsgálat czéljából 2 megnagyobbodott omientális mirigyet kiirtottunk, azután a hassebet zártuk. Ezen esetben is a hasseb varrása élénk fájdalomnyilvánítással járt és a hasfalak erős feszítését váltotta ki, úgy hogy itt is a bőrseb varrásánál éreztük leginkább a narcosis hiányát. Genersich tanár úr vizsgálata szerint a kiirtott mirigyek nem voltak rákosan