Orvosi Hetilap, 1899. június (43. évfolyam, 23-26. szám)

1899-06-04 / 23. szám

277 ORVOSI HETILAP 1899. 2.3. sz. zedményeket nem tartják egyebeknek, mint a sejtplasma vagy a mag elfajulásainak. Leginkább feltűnőnek találtam a dologban azt, hogy mind a két félen jeles búvárok neveivel találkozunk és ha mégis ily eltérő magyarázatokat hallunk, arra kell gondolnunk, hogy ennek az oka a nem egyöntetű és egyszer-máskor hiányos, még kellően nem tanulmányozott, vizsgálati módokban rejlik ; csak így magya­rázhatom azt, hogy egy­fajta elváltozásnál, a ráknál, a vizsgálati leletek annyira eltérő magyarázatokra adhassanak alkalmat. És hogy tényleg különböző vizsgálati mód egy ugyanazon esetnél különböző magyarázatra adhat alkalmat, azt jelen vizsgálataim egyikében én is felemlítettem. A fentebbiekben leírt, általam talált elváltozásokat következő­kép csoportosíthatom: 1. Elfajult nagy hámsejtek. Hámfészkek határán kívül élénken festett kötőszöveti rostok feltűnő nagy, tejfehér képletet vesznek körül. E képletben a mag festenye különböző alakú, apró darabokra szétesve látható. A közelben hasonló elfajulásnak kevésbbé előrehaladott alakjai is láthatók. Ugyanis e sejteknek teste növekedett, testetlen, szemcsés a plasmája, a mag körülbelül rendes nagyságú alakja még kive­hető, de már széteső félben van. Hasonló alakok gyakran láthatók hámfészkek közepén, ezek mellett itt néha a szétesett mag szemcséi szabadon is találhatók, ilyen területeket ellapult hámsejtek tokszerűen vesznek körül. E tokszerű határon kívül az apró hámsejtek között hasonló elfaju­lásnak indult hámok láthatók. Másik elfajulása a hámsejteknek, mely végeredményében épen a leírthoz hasonlít, a hámsejtek magjából indult ki. Ugyanis a mag jelentékenyen megnövekszik, tejfehér lesz és a festenye apró szemcsékké esik szét. A mag növekedésével a test növeke­dése nem tart lépést és így a plasmából mind keskenyebb szegély marad meg, míg végre az egész sejt úgy tűnik fel, mintha erősen fénytörő, kettős burok különböző alakú szemcsékkel telt üreget venne körül. Ennek az elfajulásnak a kifejlődését fokról fokra jól lehet követni. Bármennyire is hasonlít egyik-másik kifejlődött alak pl. spórával telt cystához, ha az átmeneti alakokra figye­lemmel vagyunk, leleteinknek magyarázatában nem tévedhetünk. Az épen felsorolt alakokat mint sejtelfajulásokat már töb­ben leírták. Karlofff egy elsődleges bőrrákban a Korot­eff tanár által felfedezett rákparasitát, a rhapalocephalus carcinomatosust, vélte felismerni. Leírja, hogy a hámgyöngyök közepén levő nagy hám­sejtekben a mag mellett kerek, hosszúkás, néha egyenetlen tes­tet talált, mely növekedve a sejt magját félre nyomja, még tovább nőve a hámsejtből végre csak világos zóna marad meg. Teljesen kifejlődve a legnagyobb hámsejteknél is nagyobb, 1—3 erősebben festett mag van benne, a képlet nem éles határú, néh­a ágas nyúlványokat bocsát a sejtek közt a szomszédsejtek magjaihoz. Ez a parasita nyúlványai segélyével egyik sejtből a másikba vándo­rolhat. Azért idéztem részletesebben Karloff e leírását, mert egyik esetemben az övéhez hasonló képződményt találtam. Metszeteimet az ő leírása szerint (Flemming-rögzítés, safranin + alkoholos pik­­rinsavfestés) készítettem; mint ő, én is már szabad szemmel láttam az elhalványított metszeten tűszúrásnyi veres pontokat, melyek kis nagyítással hámgyöngyök közepeinek bizonyultak. Egyik ily élénk véres, kerek területtől elvékonyodott nyúlvány folytatódik egy szomszéd elhalványodott hámsejt magjához. Másutt meg elvágott nyúlványt véltem látni, ezek azonban távolról sem voltak oly tisztán kivehetők, mint minőket Karloff ábrázol. Ismét másutt kevésbbé kifejlődött alakot láttam, ennek nyúlványa még nem ér a szomszédsejtig. Találtam ezenkívül erősen festett göm­böket, festetten fehér szegélylyel körülvéve; olyan formaalakok ezek, mint a­milyeneket Karloff a parasita kezdeti alakjainak tekint. Ha azonban hasonló területeket Ehrlich-Biondi-féle festéssel vizsgáltam, akkor azok elfajult hámok és jól festett magvak töme­gének tűntek fel. E szerint a safraninnal oly különösen festett területek sem lehetnek egyebek, mint a hámgyöngyök közepén ismert elfajulási alakok, melyeket azonban a safranin erősen festve oly különös módon tüntet fel. Távolról sem akarom Karloff esetét bírálni, mert ezt csak rajzból és leírásból ismerem, csak hangsúlyozom, hogy én téved­hettem volna, ha safraninfestéssel beérem és más festéssel ellen­­kísérletet nem teszek. Ugyanez esetben amoebaszerű nagy sejteket is találtam pár metszeten. E sejtek nagy laphámok között vannak, de a kör­nyező sejteknél jóval nagyobbak. Nagy, világos, festetten magjuk­ban sok festett chromatinszemcse van, halványan festett plas­­májuk pedig szemcsézett. E sejtek körvonalai a szomszédsejtek közé nyúlnak be és ezért látszanak nyúlványosoknak, amoebához hasonlóknak. Tulajdonképen a sejt sem más, mint egy nagy el­fajult hámsejt; hogy tényleg az, azt a szomszédságban látható átmeneti alakok bizonyítják. Nyúlványos, szögletes alakja úgy jöhetett létre, hogy növekedése közben bizonyos fokig szétnyomta a környező hámokat s az igy létrejött résekben, szögletekben saját protoplasmája foglalt helyet. 2. Tojásdad vagy kerek jól festődő képződmények a közti szövetben. Ezeket két esetnél találtam. E képletek a közti szövetben (néhol a hámfészkekben is) foglalnak helyet, körülbelül a fehér­vérsejteknél 2—3-szor nagyobbak, tojásdadok vagy kerekek és erősen festettek. Egyeseket kötőszövet vesz körül. Ehrlich-Biondi­­keverékből a fuehsin egyöntetűen festi s csak néhol látható bennük szemcsézettség vagy kis zöld magcsa. Másik készítményen safra­ninnal festve hasonló helyeken szintén sok ilyenforma képződ­ményt találtam, de ezek finoman szemcsézettek voltak és szeder­hez hasonlítottak, bennük immersioval (V12, ocular IV. R.) tojás­alakú magnak homályos körvonalai tűntek elő. Helyenként e test apró szemcsékre kezdett szétesni. Én e képződményeket Russel fuchsintestecseivel azonosaknak tartom. Russel testecseiről Klient bebizonyította, hogy úgy festődésü­kre, mint nagyságukra nézve bizo­nyos határig nem egyebek, mint Altmann sejtgranulái. E. Noeg­­gerath2 fekélyen, tuberculosison stb. kívül kezdődő hüvelyes rész rákjánál is találta e testeket. Szerinte e testek általában anilin­­színekkel, valamint haematoxylinnel is jól festődnek és úgy találta, hogy nem homogének, hanem segmentáltak, később oszlanak. Ő a megnagyobbodott mag származékának tekinti. Egyik esetemben (fuchsinfestés) homogének voltak, a safraninfestéssel épen olyan szemcsés alakot mutattak, mint a rendes kötőszövetben is előfor­duló, úgynevezett „hízósejtek“. Én a különböző festésnek tulaj­donítom a bizonyos fokig eltérő leletet e két esetben. Azonban elhelyezkedésükből, alakjukból és safraninfestéssel feltüntethető szerkezetükből következtetve sejtszármazékoknak kell tartanom e képződményeket. 3. Hámsejtek testébe zárt más sejtek. Ezek vagy érintetlenül hagyták a hámsejt magját és mellette foglaltak helyet, világos udvarral körülvett kerek, halványan fes­tett, néhol szemcsézett testnek tűntek fel. Máskor a hámsejt magja a bezárt sejtet félholdalakban vette körül. A hámsejt min­dig nagyobb, világosabb volt és máskép festődött, mint a szom­széd hámsejtek. A bezárt sejt hol fehér vérsejthez, hol fiatal hám­sejthez, hol pedig a beszüremkedés és a szétesett hámfészek sejtjei között előforduló nagyobb, egymagvú gömbsejthez hasonlí­tott. Sokszor nem tudtam biztosan eldönteni, hogy várjon tényleg a gazdasejtben vagy csak szorosan rajta volt e második sejt. Néhol a bezárt sejtnek chromatindús, jól festett magja volt és fénytörő burka mellett a gazdasejt magjából már csak egy kis rész volt kivehető, mely a bezárt sejt egyik pólusán ült. A gazda­sejt nagy, plasmája fehér, festetten volt, benne elszórva apró, erősebben fénytörő gömbök és a bezárt sejt határán sávokban diffuse chromatin volt látható. Máskor vacuolákat láttam ilyen nagyobb hámsejtekben. Nem hiszem, hogy tévedek, ha ezeket a leleteket úgy magyarázom, hogy elfajult, kórosan megnagyobbodott, csekélyebb ! Über die Beziehung der Russel’schen Fuchsinkörperchen zu den Altmann’schen Zellgranulis. Beiträge z. path. Anat. von Ziegler. 1891. Bd. XI. és L. Török: Monatshefte f. prakt. Dermat. von P. G. Unna. 1892. Bd. XV. S. 233. 2 E. Noeggerath, M. D. Beiträge zur Struktur und Entwickelung des Carcinoms. Wiesbaden 1892. 1 M. Kurloff: Zur Lehre von den Carcinomparasiten. Centralblatt iir Bakteriologie u. Parasitenkunde. XV. Bd. 341. S. 1894.

Next