Orvosi Hetilap, 1899. október (43. évfolyam, 40-44. szám)

1899-10-01 / 40. szám

479 ORVOSI HETILAP 1899. 40. sz. Ez a felvilágosítás, az áldozatkészség ébresztése, irányzása és buzdítása első­sorban az orvosok feladata. Ez az, a­mire tisztelt pályatársaimat felkérem a humanismus és hazánk közérdekének nevében. A főváros orvosai tevékenységük javában vannak, lépjenek a tevékenység terére a megyék, városok, községek orvosai is, mozdítsák elő azon bizalomnál fogva, a­melyet hatáskörükben élveznek, tekintélyükkel, érdeklődésükkel az Egyesület gyűjtését, forduljanak azokhoz, a­kiket a sors vagyonnal áldott meg, azok nevében, a­kiktől megvonta, és ne vessék meg a filléreket sem; az Egyesületnek nemcsak pénzre, de erkölcsi támogatásra is szüksége van s minél bővebben részesül ezekben, annál hamarább jut kitűzött feladatának azon részéhez is, hogy a budapesti után a vidéki sanatóriumok létesítéséhez fogjon, mindenek előtt a vagyontalanok számára. Az elérendett sikerek kétségtelenül meg fogják hozni a sanatóriumokat a vagyonos tüdőbetegek számára is, s hazánk e tekintetben is önállóságra jut a külföldtől való mostani függés helyett. Ezek olyan czélok, a­melyek megérdemlik a jóknak munkálkodását. Magyarország orvosai nemes czéloktól még sohasem zárkóztak el. Bizalommal terjesztem a sanatorium-egyesület kérését eb­bük. Korányi Frigyes: EREDETI KÖZLEMÉNYEK. A féregnyújtványgyuladás (appendicitis). Dollinger Gyula dr. egyetemi nyilvános rendes tanártól.­ Azon betegség, a­melyet azelőtt vakbélgyuladásnak és vak­bélkörüli gyuladásnak, typhlitis és peri- vagy paratyphlitisnek neveztünk, újabb időben felfogásunkban lényegesen átalakult. Egye­sek ugyan már régebben megállapították azon fontos szerepet, a­melyet e betegségnél a féregnyújtvány visz, így 1834-ben Copland az ő dictionáriusában, 1837-ben John Burne, később Griselle, Albers, Voltz, Rokitanszky, Bamberger, Lewis, Wister, újabban pedig 1880-ban With, Coppenhágában, a­ki még a gyógykezelésre vonat­kozólag is igen becses indítványokat tett, de azért az orvosok közfelfogásában és a gyakorlatban a vakbél maradt az igazi kór­okozó szerv, a­melyben anatómiai elhelyezkedésénél, az egyén életmódjánál és táplálkozásánál fogva bélsárpangás keletkezik és ebből fejlődnek később azon súlyos tünetek, a­melyek a beteg­séget a legveszedelmesebbek közé sorozták. Ma tudjuk, hogy a vakbél csak ritka, kivételes esetekben, okoz ilyen tüneteket, hogy a daganat, a­melyet a jobb csípőárokban érezünk, csak ezen ritka esetekben bélsár, míg a legtöbben a vakbél körüli kötőszövetnek lábos daganata, és tudjuk, hogy a betegségnek tulajdonképeni kiindulópontja, az egész betegségnek magva, a féregnyújtvány. E felfogásnak megfelelőleg megváltozott a betegség neve is, a­melyet grammatikailag ugyan nem egészen helyesen megalkotott, hanem most már általánosan elterjedt néven appendicitisnek, féregnyújtványgyuladásnak nevezünk. A modern vizsgálatok és az újabb gyógykezelés Fitz nevéhez fűződnek. A bostoni sebész­nek 1886-ban közzé tett dolgozata óta e téren nagy munkál­kodás folyt, a­melyet eleinte amerikai collegáink maguk vittek, ma pedig az egész műveit világ sebészei vállvetve vesznek benne részt. Ezen 13 esztendei szorgalmas munka eredménye egy, leg­alább körvonalaiban teljesen kikerekített kórkép, a­melyhez az alapmunkát a régebbi kórbonc­tani vizsgálatok vetették meg, míg a fontos detailmunka nagy részét a sebészet szolgáltatta, a­mely eleinte túlzásnak látszó, ma pedig általánosan elfogadott beavatkozásával a betegség különböző stádiumaiban kizárja a beteg régiót, a megejtett vizsgálattal a legpontosabban meghatá­rozza a materia peccanst, a kitágult lábos féregnyújtványt, a kezdődő üszkösödést vagy a tályogot, és attól a szervezetet meg­szabadítja. E betegségnél az orvos abban a szerencsés helyzetben van, hogy az egyszerű számtani feladat megfejtésén kívül a próbát is­ bemutathatja, mert a gyógyulás, a­mely a kellő időben vég­zett műtétet nyomban követi, és a rohamok által végkép elcsi­gázott beteget, a­mint a chloroform nyomorúságain túlesett, egy mély édes álom után közvetlenül az egészségesek közzé sorozza, a számtani próba kétségbevonhatlanságával bizonyítja, hogy a betegség fészke az eltávolított féregnyújtvány és nem az otthagyott, mert a vizsgálat alkalmával egészségesnek talált vakbél volt. Ezen momentán eredmény feletti örömünket és a beteg boldog­ságát az teszi teljessé, hogy a szervezetünk élettani működésére felesleges, csenevész szerv eltávolításával a visszaesés lehetősége is ki van zárva. A féregnyújtványgyuladás kérdése ma napirenden van; daczára annak, hogy ma mindenfelé tárgyaltatik, e fejezetnek még mindig vannak egyes pontjai, a­melyek eredményes eszme­csere tárgyát képezhetik s ezért érdemesnek tartom, hogy az egész tárgy felett rövid áttekintést adva, az eszmecserét ezzel megindítsam. Az ébrénynél a vastagbél legalsó részéből fejlődik a féreg­nyújtvány, a közvetlenül felette fekvőből a vakbél. A féregnyújtvány eleinte egyenes folytatását képezi a vak­bélnek és fundusának legmélyebb helyéből indul ki, csak később kerül egy kissé annak belső, felső és rendesen hátulsó oldalára, úgy hogy felnőtt embernél a vakbél a legtöbb esetben reáfekszik a féregnyújtvány eredési pontjára, míg vége a hasüreg bármely irányába tekinthet, legtöbbször azonban lefelé, a medencze felé tekint, a­hol az ott elhelyezkedő szerveket érinti és gyuladás esetén velük összenőhet. így össze szokott néha nőni, mint az én egyik esetemben, a petefészekkel (lásd I. számú kortörténet) vagy összenőhet más adóexképletekkel, a­mi estleg diagnostikus tévedésekre adhat alkalmat. Vannak esetek feljegyezve, hogy a kivételesen rendkívül hosszú féregnyújtvány hegye a májat vagy a vesét érintette és ha már most az ilyen féregnyújtvány a hegyéhez közel átfúró­dik, a belőle származó tályog igen nagy diagnostikus nehézsége­ket okozhat. A féregnyújtvány a vakbéllel együtt gyakran elhelyezkedik a jobboldali lágyéksérvben, a­hol meggyuladva sérvkizárási tünete­ket imitálhat. A féregnyújtvány rendes hossza 8—10 cm., de húsz egynéhány cm. hosszú példányok is vannak leírva. Kivül a szervet hashártya borítja, a­melytől befelé egy bosszant és egy körkörös simarostú izomréteg következik. Ezen izomzat az egész­séges embernél összehúzódásaival a féregnyújtvány árteréből ki­nyomja a nyálkahártya által elválasztott nyákot és ezzel a beléje került apró idegen testeket és a baktériumokat, meggátolva ez által felhalmozódásukat. A féregnyújtvány hurutjánál az izomösszehúzódás bizonyára nagyon sokszor kinyomja a lobos váladékot is, a­mire az általa okozott feszülés és fájdalom azonnal megszűnik. De ha a gyuladás nagyobb fokú és ha az reáterjed magára az izomzatra is, akkor az izom megbénul és az izzadmány tetszés szerint töltheti meg és a megpukkadásig kitágíthatja a féregnyújtvány üregét. Az izomzattól befelé egy vastag réteg kötőszövet, azután a nyálka­hártya következik, a­mely nagyon változó nagyságú lument fog körül. Ez a lumen legtágabb az ébrénynél és kicsiny gyermekeknél, míg növekvő korral folyton szűkül. Teljes elzáródása épen nem ritkaság, mert Bibbert vizsgálatai szerint, a­melyeket 400 hullán végezett az esetek 25°/6-ában nem volt lumen. A nyálkahártya cylindrikus hámsejtekkel van borítva, külön izomréteggel bir, szövete adenoidszerű, a melybe annyi mirigy­­tű­sző van hintve, hogy azok egymást szinte érintik és a mely adenoidszövetbe azonkívül mélyen belenyúlnak a Lieberkeihn-féle mirigyek, a­melyek a féregnyújtvány lumenjébe száradzanak; szövetileg tehát a féregnyújtvány nyálkahártyája hasonlít a manduláé­hoz, csakhogy nagy a különbség a két szövet elhelyezésében. Míg a mandula nagyon kényelmesen talál helyet a garatban, ha megduzzad, addig a szűk féregnyújtványban már a legkisebb duzzanat is erős feszüléssel jár és az ártér elzáródása által súlyos tüneteket és következményeiben a betegre végzetes másodlagos változásokat okozhat. A pangó lábos váladék a feszülés folytán­ ­ Az orvosok és természetvizsgálók szabadkai vándorgyűlésén tartott előadás.

Next