Orvosi Hetilap, 1900. február (44. évfolyam, 5-8. szám)
1900-02-04 / 5. szám
.?TITISZ ORVOSI HETILAP 1900. 5. sz. midőn Gráczban három hétig feküdt , onnan még mankón jött haza, kimondása szerint fejnagyságú alvadt vérdarabok estek ki belőle, ettől az időtől minden 14 napban 5—6 napig tartó igen erős vérzései voltak, mindenfelől keresett segítséget; orvosa türelmét vesztette és exstirpatiot ajánlott, külföldi előkelő szakember szava szerint: „diese Frau hat ein Myom, das ist nicht anders als herauswerfen“, a nagy operatioba nem egyezett bele, azért orvosa egyelőre kaparta. 1897. október havában történt a kaparás, utána pár injectiót kapott és ismét vérzett. 1898 aug. havában láttam én, egy végtelenül gyenge, kivérzett uszonyt találtam felkorbácsolt idegrendszerrel, lesoványodva, halaványan, a szobában tányéron nyers kávészemek, másikon napthalinjegeczek, a melyeket ropogtatva fogyasztott; vérzései kétségbeestek, mennyiségre csaknem hihetetlenek, egy-egy postpartum atonikus vérzéshez hasonlók. Vizsgáláskor méhe újszülöttfejnagyságú,mozgatható, nem érzékeny, kemény tapintású, üres parametriummal, sima portrával, tehát tipikusan egy fibroma képét adja. A nagyon kivérzett és a nagy műtéttől húzódozó asszonyt kikapartam s a kaparástól számítva a 7-dik napon az első injectiot adtam, néhányat ezután 5 napra s tovább 7-ed naponkint úgy, hogy az utolsó injectiot kapta 1899. február hatodikán, egészben és összesen kapott körülbelül 24 injectiot. Az asszonytól 1899. szeptember nyolczadikán kaptam értesítést Abbáziából, ahol a nyarat is töltötte, a következőképen ir: „A jodinjectiok alatt augusztus havától február 6-dikig csak kétszer mutatkozott gyenge halavány piros vérzés, de oly csekély mértékben, hogy nem tarthattam periódusnak. Február 6-dikán kaptam az utolsó injectiot és csak márczius 28-dikán jelent meg a rendes havivérzés és azóta a dátumra rendesen jön. A jódinjectiok alatt viruló lettem s híztam, mindenféle kávé-, naphtalin- és benzin-evéstől aversiót kaptam“. Kívánságomra a nő feljött bemutatni magát, amidőn annyira megerősödve és egészséges arczúnak, gömbölyűnek találtam, hogy nem ismertem reá, vizsgálatkor az előző évi augusztus hóban újszülöttfejnagyságú méh jóval kisebb, egy rendes nagyságú többször szült méhhez hasonlítva körülbelül másfélszer akkora. (Folytatása következik.) „ .......JL, 68 I A légzőszervek gyógyításáról Marillán. Hoffenreich Armand dr.-tól. Feladatomut tűztem ki, hogy e tudós társaságban a légzőszervek betegségeinek Marillán gyakorolt orvoslásáról beszéljek. És midőn ezt teszem, ez azért történik, hogy egy a légzőszervek betegségeinek majdnem elhanyagolt gyógymódjáról emlékezzem meg, t. i. a pneumatikus kamráról, és hogy röviden ama tapasztalatokról beszámoljak, melyeket 15 év óta a tüdőbetegek, különösen a tuberculosusok diaetetikai és hygieniai orvoslása terén a marillái sanatoriumban szereztünk. Kezdem a tüdőtuberculosissal, de mielőtt ennek mai gyógymódjáról és eredményeiről szólnék, néhány rövid kórboncztani észrevételt óhajtanék tenni. A tüdőtuberculosus gyuladása a gümőbacillus okozta fertőzés folytán sejtes beszürődéssel kezdődik a hörgők és alveolusok falaiban, ahol előbb vagy utóbb miliaris gümök és ebből az ú. n. beszűrődés képződik, mely specifikus jellegénél fogva sajtosan szétesik, innen a cavernák, és egyúttal az interstitiális kötőszövet túltengését is maga után vonja, innen a tüdőtömörülés. E rövid kórboncztani vázlat alapján a gyógymódra nézve, mely előadásom tulajdonképeni magvát képezi, a következőt kérdezhetjük : A rendelkezésünkre álló gyógykincs közt van-e olyan szer, mely a gümőbacillust megölni vagy annak toxinjait paralyzálni vagy az ezek által létrehozott sejtes beszűrődést és ebből származó gümöt felszívódásra bírni képes ? Be kell vallanunk, hogy a therapia morbi sem a tuberculosis aetiologiájának, sem kortanának urává nem tud lenni. E ténynek az a magyarázata, hogy a gümös kóros elváltozásoknak tényezői igen számosak és nemcsak a gümőbacilussal kell megküzdeni, hanem a szervezet gyengeségével, a szövetek gyarló ! Előadatott a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűlésén Szabadkán ellenállásával, az azokban, különösen pedig a tüdőkben levő súlyos elváltozásokkal, más bevándorolt bacillusokkal, végre a kedvezőtlen hygienikus viszonyokkal is, melyek közt a beteg él. Ilyen körülmények között a tuberculosis természetes meggyógyulásának megfigyelése után nem maradt más hátra, mint hogy ahelyett, hogy a tuberculosist directe támadnánk meg, indirecte küzdünk ellene diaetás-hygienés úton, amennyiben a betegnek a szervezetét és nem a betegségét kezeljük. E gyógymód emeli a test ellenálló képességét a romboló kórnemzők ellenében és megvédi a beteget, különösen pedig annak tüdejét egyéb káros befolyásoktól is. Ezen ú. n. diaetás-hygienés gyógymódot a kellemetlen és veszedelmes tünetek leküzdése mellett a marillái sanatoriumban 15 év óta gyakoroljuk és abban áll, hogy a beteget hizlaljuk, szabad levegőben és vízgyógymódban részesítjük. A hizlalás alatt a táplálásnak azt a módját értjük, mikor a beteg táplálékának mennyisége egy hasonkorú, hasonló súlyú egészséges és testi munkát végező egészséges ember táplálékának mennyiségét jóval meghaladja és melynek nemcsak az a célja, hogy a beteget kövérré, tehát nehezebbé tegye, hanem az, hogy annak ellenállási képességét, illetőleg erejét lényegesen növelje, tehát a sejtanyagot, azaz protoplasmát tetemesen szaporítsa, erősítse, mert mint ismeretes, a súlyszaporodás egymagában nem menti még meg a beteget, hisz a kövér nedvdúsabb — és így súlyosabb is — lehet, de azért mindamellett meglehetős gyenge maradhat. Ilyen körülmények között tehát csak annyi zsírfelhalmozásra kell törekednünk, amennyi a jobb hőszabályozásra szükséges, hogy mintegy tartalékalapot gyűjtsünk a hiányos táplálkozás idejére. Kérdés, melyek az utak és módok arra, hogy a fent kitűzött célt, azaz a megfelelő zsír- és protoplasmamennyiség felhalmozását elérhessük ? A protoplasma-állag emelésére a túltáplálás vagy hizlalás nem felel meg, mert a sejt tápingere nem a tápszerbevitelen, hanem a sejt fokozott életműködésén múlik, tehát mozgáson. Ami a zsír-felhalmozódást illeti, ezt tisztán a túltáplálás befolyásolja, ha t. i. ezt individualizáljuk, minden egyes eset számára pontosan megválasztjuk, a helyes tápszereket kiválogatjuk, végül, ha a hizlalást a test mozgásaival helyes arányba hozzuk. A hizlalás eddigi módszerei Brehmer, Weir-Mitchel szerint empirikus alapon nyugodtak és nem feleltek meg a fenti alapelveknek, ezért az évek folyamán kifogásolták és különösen azt hangsúlyozták, hogy pontosan individualizáló gyógymódnak nem felelnek meg. Ez nem is volt lehetséges, mert az egyes tényezők hatásával nem voltak tisztában. A hizlaló kúra ellen emelt eme kifogásoknak néhány évvel ezelőtt Ruhner és mások véget vetettek és pedig az általuk végzett anyagcserevizsgálatokkal, amelyekkel — ellentétben az eddigi nézetekkel — megállapították, hogy valamely tápszer értéke csupán caloria értékétől függ. Egy egészséges, dolgozó embernek 45 caloria tápértékre van szüksége kilogrammonként 24 óra alatt. Kérdés, hogyan érvényesítjük ezen elveket a praxisban ? Ama tényre támaszkodva, hogy azon tápszerek, melyek térfogatukhoz és súlyukhoz képest nagy caloriaértékűek és a gyomor által nagy mennyiségben tünetnek el anélkül, hogy gyorsan jóllakottságérzetet keltenének, tápláléknak tekintendők; továbbá, hogy csak vegyes koszt nagy változatossággal alkalmas leginkább a hizlalásra : elsősorban is az szükséges, hogy a beteget és az általa elfogyasztott tápszert megmérjük, hogy így mindenekelőtt a beteg kosztmértékét megállapítsuk, azaz a betegnek súlyának minden kilójára 45 caloriát juttassunk 24 órára, pl., ha a beteg 60 kilogrammos, 2700 caloriát kapjon tápszerekben. A 24 óra alatt nyújtott tápszer l/1 részében a fehérjét fedezze, a többi 3/4 részében pedig a szénhydrátokat és zsírt. Ez utóbbinak nagy előnye, hogy kis térfogatban is nagy caloriaértéket képvisel és ha az élelemben jól van elosztva, könnyen tüzetik és a tápcsatornában igen jól kihasználtatik. Azt mondtam, hogy a hús a beteg kosztmennyiségének csak levét tegye ki, ennek oka az, hogy főként sovány hústápláléka mellett gyorsan beáll a jólakottság érzete és ezért a soványító, de nem hizlaló kúránál van helyén. Hogy a beteg kosztmennyi