Orvosi Hetilap, 1900. március (44. évfolyam, 9-12. szám)
1900-03-04 / 9. szám
131 ORVOSI HETILAP 1900. 9. sz. 67 esetünk közül a 20 éven aluli életkorra 8 esik, a 20—40 év közöttire 29, a 40 éven felülire 30. Kochert összeállításában, mely három különböző klinikáról vett 198 esetről számol be, az esetek a 20—40-dik életév közé esnek. Baját 1000 hydroceletének fele 26—35 év közé esik. Volkmann-Genzmer-nél:1 2 3 14 eset a 14—19-dik életév között 11 „ a 20-29 „ „ 31 „ a 30—39 „ „ „ 12 „ a 40-49 „ „ 12 „ az 50-70 „ „ „ fordult elő. Albers 3 68 esete közül azok fele a 30—40-dik életévek közé esvén, a többi, a legkülönbözőbb életévekre oszlik el. Amint ezen, ■ teljességre igényt nem tartó, összeállításból látni, adataink a többi szerzőkétől némileg eltérők, amennyiben a 40 éven túl levők a 20 és 40 év közöttieket majdnem felülmúlják, de közelebbről vizsgálva kiderül, hogy épen az ezen korra esők baja eredetében több évre, legtöbb esetben a kritikus életévek határán belülre volt visszahelyezhető ; igaz, hogy a megbetegedés időpontjára vonatkozó adatok nem mindig megbízhatók, tekintettel arra, hogy a kevésbbé intelligens beteg a már előrehaladottabb, többnyire már alkalmatlanságot okozó megbetegedésről szokott csak tudomást szerezni. Az erre vonatkozó adataink szerint, két acut hydrocebeesetről nem szólva, a legrövidebb tartam négy hónap volt; egy éven belüli volt 10 eset, egy éven túli 23 eset, ezek közül a legrégibb eset 19 évre terjedt vissza. Alkalmi okul szolgált vagy szolgálhatott 8 esetben gonorrhoea, 10 esetben trauma (többnyire zúzódás). Egy esetben a hydrocele epididymitis tuberculosa, egy esetben sarcoma testis folytán jött létre, egy esetben pedig lágyéksérvhez társult. Míg a hydrocele keletkezése és azoknak felvett külerőszaki behatás közötti összefüggés majdnem teljes continuitásban mutatható ki, addig a gonorrhoikus eredetűeknél az alapbántalom lezajlása és a hydrocele fellépte között néha évek múltak el, így pl. egy esetben 5 év. Azon körülmény, hogy legtöbb esetben nem teljesen meggyógyult gonorrhoeákról volt szó, ezen esetekben is valószínűvé teszi a continuitást. Eseteinkhez hasonló viszonyok és arányszámok vannak Kocher-nél, akinél 181 eset közül 26-szor volt zúzódás, 22-szer gonorrhoea, és Gemmer-nél, ahol 69 eset közül 12-ben trauma, 8-ban gonorrhoea volt jelen. Újabban Loumeaus 7 eset tapasztalatai alapján azon meggyőződésre jut, hogy húgycsőszükület, különösen a pars prostatica urethraeban a hydrocele létrejöttének első okául szolgálhat, mit szerző a strictura mögötti húgycsőrészlet chronikus lábjából magyaráz ki, mely lob a vas deferens útján a mellékherére és a tunica vaginalisra terjed át. ♦* Annyi tény, hogy a hydrocele, ellentétben régelfi a szerzők általános felfogásával, sohasem társul hydropshoz és majdnem minden esetben terméke a here, burok, ondózsinór vagy húgycső idült secretorikus izgalmának, habár ez igen sok esetben nem mutatható ki. Ami különösen a gonorrhoikus eredetet illeti, valószínűnek tartom, hogy a betegeknek ez irányban történendő szorgosabb vizsgálata a hydrocelet sokkal több esetben fogja mint postgonorrhoikus megbetegedést megállapítani. Ami a hydrocele tünettanát illeti, két esetben okozott a betegeknek fájdalmakat, egy esetben (63. sz.) súlyos eczemához és a bőrok perforáló fekélyesedéséhez vezetett. A legtöbb esetben csak mint járási, egy esetben mint vizelési akadály szolgált, ahol a borék képzéséhez a penis bőre is járult, különben csak súlya által vált a betegeknek kellemetlenné. A teriméjében megnagyobbodott borék külső vizsgálata az egyes megbetegedett szervek csak durvább elváltozásairól nyújt képet, így különösen a hydrocele alakját illetőleg. Régebbi szerzők (Curling, Cooper, Pitha), valamint Kocher is, a hydrocele typikus alakjának a körteformát tartják; ezen körteformáról kortörténeteink csak 11 esetben beszélnek, többnyire oly esetekben, ahol a külső lágyékcsatorna nyílásától való szigorú elhatároltság is hiányzik; tojásalak 6-szor fordult elő, gömbalak 5-ször; a hosszátmérő megnagyobbodása a cylindrikus alakot háromszor hozta létre, egy esetben (3. sz.) magyar dohányzacskó alakja volt 24 cm. hosszátmérővel, egy (39. sz.) esetben a hengeres alak, 18 cm. hossz- és 10 cm. szélességi átmérővel volt kifejlődve; egy eset alakjáról és óriási méreteiről (39. sz.) a kortörténethez mellékelt fénykép, valamint az ott említett számok nyújtanak képet. A here helyzetének megállapítása nem sikerült mindig; helyzetét a másik oldalú herével szemben fokozott, de érzésileg azonos úgynevezettt hereérzés (lipothymia) árulta el. Ott, hol kitapintható volt, az esetleges fájdalmasság vagy duzzanat is kórismérhető. A hydrocelenél a here helyzete Kocher szerint az által van mintegy előre meghatározva, hogy a herét és a mellékhere egy részét a tunica vaginalisba hátulról betolva képzeljük. Szerinte kis hydroceleknél a here felül hátul, középnagyságúaknál (férfiökölmekkoraság) alul hátul, a középnagyságnál nagyobbaknál (csecsemőfej és még nagyobb) ismét hátul felül található, amely helyzete a herének a tunica kitágulásának útjába eső akadályoktól függ. A kis hydroceleknél a burok kitágulása előre és lefelé történik, középnagyságúaknál a lefelé való tágulás már megakad és inkább felfelé nyer utat, amely iránybani továbbnövekedésnek a lágyékgyűrű vetvén gátat, a növekedés ismét lefelé folytatódik. A here helyzetének ezen a hydrocele nagyságához való viszonya saját eseteinkben is észleltetett. Alul hátul találtatott a here 17-szer felül „ „ „ „ 6-szor alul elül „ „ 1-szer. A radicális metszéssel operált betegeknél a here állapotáról autopsia útján szerezhetünk tudomást. A here, illetve a mellékhere lobos duzzanata 9 esetben, a here és melléhere tuberculosisa egy esetben találtatott (28. sz.), egy esetben pedig sarcoma testis miatt (7. sz.) castratio végeztetett, melynek indicatiói csakis a here, illetőleg mellékhere közvetlen megszemlélése által voltak megállapíthatók. A 23. számú esetben a tunica kötőszöveti túltengése mellett a teljesen zsugorodott here a tunica lemezeibe volt ágyazva. A megbetegedés 37-szer fordult elő jobboldalt, 24-szer baloldalt, 7 esetben kétoldalú volt a baj, egy esetben tisztán az ondózsinór vízsérve volt jelen. Az esetekben a jobboldalnak sűrűbb részvétele a véletlennek tulajdonítható, annál is inkább, mert a szintén áltul felvett gonorrhoikus mellékheregyuladások tudvalevőleg baloldalt sokkal gyakoriabbak. Ami a therápiát illeti, e helyütt a klinikumon dívó műtéti eljárás és annak eredményeinek ismertetésén kívül csak annak megemlítésére és felsorolására akarunk szorítkozni, ami a radical metszésnek Volkmann-tól nyert általánosítása óta mint módosítás vagy javítás produkáltatok. A 2. számú sebészi klinikumon két külön felemlítendő esetet kivéve, 1893 óta csakis a Julliard-Bergmann-féle műtéti eljárás alkalmaztatott, ezt megelőzőleg pedig a punctio Lugol-féle oldat befecskendezésével. Mindkét operatív typus ismerete ősrégi, a befecskendezést Velpeau szerint már Celsus és Guy de Chauliac, a radical felhasítást már Galen ismerték. A borok felhasítását és a tunica részleges eltávolítását már 1838-ban megjelent „Sebészeti műtéttan alapvonalai“ czímű művében id. Réczey Imre, akkori sebészeti első assistens, oly classicitással írja le, hogy azon ma sincs mit változtatni. A tunica vaginalis összevarrását a bőrok bőrével Beck Bertalan ajánlotta először (Deutsche Klinik 1897), vele egyidejűleg Busch, az első kötőszöveti genysülyedések, a másik a tunica vaginalis vérzéseinek meggátlására. 1 Kocher. Die Krankheiten des Hodens etc. Deutsche Chir. 50 b. 2 Genzmer A.: Der Hydrocelenschnitt. Volkmann’s Sammlung 1878. 3 W. Albers: Beitrag- z. Stat. der Hydrocele. Ctbl. fr. Ch. 1884. Nr. 41. - 4 Loumeau: Hydrocele et retrecissements de l’uretre. (Ref. Centralblatt f. Chir. 1893,)