Orvosi Hetilap, 1900. június (44. évfolyam, 22-25. szám)

1900-06-03 / 22. szám

332 ORVOSI HETILAP 1900. 22. sz. s az lényegesen megkisebbedett. A beteg teljesen felépült, észlelési idő két év. Neumann­ esete 1899. évből való. A 45 éves nőnél még hat hónappal a műtét után sem mutatkozik hasvízkór, közérzet jó, a beteg gyarapodott, a köldök körül tágult visszerek hálózata látszik, néhány visszér a borda közötti visszerekig követhető. A műtéti mód ugyanaz, mint a mi esetünkben s így arról akkor lesz szó. Rolleston és Turner 1899-ben két esetet közölnek. A két betegnél a műtét úgy végeztetett, hogy a has jobb felében a máj magasságában lett a has megnyitva, a máj s rekesz felülete szivacscsal lettek letörülve s azután kenguru-ínból készült fonal lett keresztülhúzva a májon, csepleszen s a hashártyán át s azután úgy lett csomózva, hogy a cseplesz a hashártya s a máj közé jutott. Az egyik beteg 4x/2 hónappal a műtét után egészséges, a másik betegnél a hasvízkór újból képződött és többszöri csapolás daczára is újra képződik. Összegezve az eseteket, melyek száma tizet tesz ki, látjuk, hogy Morrison két esetében, Talma, Neumann, Rolleston és Turner egy-egy esetében a műtét sikere meglepő, a­mennyiben a betegek­nél a hasvízkór nem képződött újból, a betegek közérzete s erő­­beli állapota lényegesen emelkedett. Eme rövid áttekintés után áttérhetek betegünk esetére. A beteg 41 éves férfi, állítása szerint jelen baja felléptéig teljesen egészséges volt. Jelen bajára nézve felemlíti, hogy három hónap­pal ezelőtt vette észre, hogy hasa nagyobbodik s hogy alsó vég­tagjai dagadnak. A beteg állítja, hogy szeszes italokkal mértéken túl nem élt. Tanácsomra a beteg a poliklinikai kórházba fel­vétette magát, hol 1899. július 24-dikén következő jelen álla­potot találtam. A beteg kissé cyanotikus, nehéz légzése van, a mellkasi szervek felett a rekesz feltolása folytán előidézett tüne­teken kívül más eltérés nincsen. A has igen nagy, szabad has­vízkór állapítható meg, mely miatt a máj és lép nagysága nem volt meghatározható, az alsó végtagok a térdekig vizenyősek, a vizeletben idegen alkotó rész nincs. Az említett tünetek a has csapolását tették szükségessé, melyet másnap végre is hajtottam, a­mikor 13 liter kissé zavaros savót bocsátottam ki. A most megejtett, vizsgálat kimutatja, hogy a májtompulat megkisebbedett, a lép nagy, a bordaivet jelentékenyen meghaladja. A csapolás után a betegnél a megfelelő javulás beállott s a beteg augusztus 5-dikén elhagyta a kórházat. A javulás nem tartott soká, a beteg augusztus 17-dikén újból jelentkezett, a hasvízkór ismét jelen­tékeny, miért is újabb csapolás végeztetett, mely alkalommal 9 liter savó bocsáttatott ki. A has az alkalmazott húgyhajtó szerek daczára újból telni kezdett, miért is arra határoztam el magamat, hogy a beteget megoperáltatom. A műtétet szeptember 4-dikén Reisz 0. alorvos úr végezte. Helybeli érzéstelenítés után a has a köldök fölött közvetlenül körülbelül 5 cm.-nyi hosszú­ságban megnyittatott s a savó kibocsátása után, miután ujjal való vizsgálat útján meggyőződtünk arról, hogy a máj tényleg kisebb, Recamier-curettel a hashártya endothel rétege a seb környékében lekapartatott. Ezután az erősen tágult visszereket mutató nagy cseplesz, a mennyire hozzáférhettünk, a hashártyához varratott s egy csücske az alsó sebzugba kihúzatott s a bőr és az izom között készített tasakba két selyemkötéssel rögzíttetett, ezután hasfalvarral, melybe a cseplesz is belefoglaltatik. A lefolyás zavar­talan, a seb per primum gyógyult. De már szeptember 10-dikén újból hasvízkórt konstatálhattunk, melynek mozgékonysága azon­ban korlátozott volt. Az alkalmazott húgyhajtószerek ismét hatás­talanok, végre szeptember 28-dikán újabb csapolást kellett végezni, mely alkalommal öt liter sűrű, kissé zavaros savót bocsátottunk ki. A csapolás után a tompulat nem tisztult fel egészen, úgy látszik összenövések fejlődtek ki, melyek betokolást idéztek elő. A beteg november 21-dikén gyógyultan lett elbocsátva s most, február 9-dikén következő jelen állapottal mutathatom be. A jól táplált s megerősödött beteg közérzete kifogástalan, a mellkasi szervek épek. A has elődomborodó, a középvonalban a köldök fölött a műtéttől származó heg látható, a bőrön nagyobb fokban tágult visszerek nem láthatók. A máj bal lebenye az epigastrium­­ban kitapintható, egyenletes, sima felülete, a máj tompulata kicsiny, felső határa a rendesnél valamivel lejebb van s már a bordaíven éles dobos a kopogtatási hang. A lép megnagyob­bodott, a bordaívet négy harántujjnyira meghaladja s kitapint­ható, felső határa rendes s így semmi kétséget nem szenved, hogy lépdaganat áll fenn; a has egyéb részei felett rendes kopog­tatási viszonyokat találunk. A betegnél tehát a műtét után a máj és lép viszonyaiban változás nem állott be, a javulás annyi­ban mutatkozik, hogy a táplálkozás jó, hogy azóta az egy csapo­lástól eltekintve, hasvízkor nem fejlődött s ennek folytán a beteg közérzete oly jó, hogy ő magát teljesen egészségesnek mondja. Ha most végigtekintünk az eseten, akkor azt mondhatjuk, hogy a betegnél a jelzett tünetekből hepatitis interstitialisra kellett a kórismét felállítani; a bántalom következtében oly nagy fokú hasvízkór fejlődött ki, hogy a has csapolása vált szükségessé. A csapolás utáni vizsgálat a kórisme helyességét beigazolta, a­mennyiben megkisebbedett májtompulatot és megnagyobbodott lépet találtunk. Az első csapolás után az alkalmazott kezelés daczára nagyon gyorsan újból hasvízkor lépett fel, mely három héttel az első csapolás után másodszori puncttot tett szüksé­gessé. Ezen második csapolás után is alkalmaztam a legkülön­félébb húgyhajtókat, de eredmény nélkül s akkor 17 nappal a második csapolás után végeztük a műtétet. Még egy csapolás vált szükségessé a műtét utáni 24. napon, s azóta, tehát négy és fél hónap óta hasvízkór többé nem jelentkezett. Feltűnő jelenség, hogy egy betegnél, kinél az első két csapolás után a folyadék olyan gyorsan képződött, a műtét után hosszabb idő múlva csak kisebb fokú hydrops fejlődik ki, melynek leeresztése után a hasvízkór többé nem jelentkezik. Nem akarok azon hibába esni, hogy post hoc ergo propter hoc következtetést vonjak. Nem téveszthetem szem előtt azt, hogy a­mint már a bevezetésben említettem, le vannak írva esetek, hol többszöri csapolás után hasvízkór nem fejlődött többet, másrészről gondolnom kell arra is, hogy más okból eredő hasvízkóroknál is a laparotomia után az ascites vagy végleg, vagy hosszabb időre eltűnt s így csak a tények megállapítására szorítkozom, melyek előttünk fekszenek. Vájjon a hasvízkór eltűnése jelen esetben a szerencsés véletlen kifolyása, vagy csakugyan a műtét folytán bekövetkezett össze­növések s ezekben új collateralis vérkeringési pályák megnyílása következtében jött-e létre, s nem fejlődik-e újra, azt eldönteni nem lehet. Az irodalom is oly kevés adatot szolgáltat a kérdés meg­világítására, hogy az ítélet a műtét hatása és értéke felől nem hozható meg. Én a magam részéről a szerencsés esetből kifolyó­lag csak felhívni kívántam a figyelmet a művi beavatkozásra s azt hiszem, hogy oly esetekben, a­melyekben a hasvízkór a vég­zett csapolás után nagyon gyorsan visszatér, nem kell soká habozni, hanem a műtétet meg lehet kísérelni annál is inkább, miután a műtét a betegre nézve, ha az a sebészet megfelelő szabályainak szemmeltartásával végeztetik, veszélylyel nem jár. Azóta a műtétet egy másik, szintén hepatitisből eredő has­­vízkórban szenvedő betegünknél is végeztük. A beteg a poliklinikai kórházba való felvétele előtt már több ízben lett csapolva s nagyon el volt gyengülve. A műtétet ugyanúgy végeztük, mint az első esetben, de a beteg negyednapra a műtét után meg­halt. A halál oka, mint azt a bonczolat kimutatta, hashártyaláb volt, melynek keletkezését a beteg kimerültsége mellett előmoz­dította ama körülmény, hogy a nagy cseplesz két helyen rögzítve volt s a sebzugba való bevarrása alkalmával tengelye körüli csavarodást szenvedett. Közlemény a budapesti kir. tud. egyet. II. sz. bel­klinikájáról. (Igazgató: Kétly Károly dr. tanár.) A heveny és az idült izületi csúz közti viszony. Közli: Weisz Ede dr. pöstyéni fü­rdőorvos. (Folytatás.) 3. Sz. F. 24 éves hajadon. Polyarthritis chronica deformans. Észle­lési idő 2 hét. Hőmenet: Reggel 36'5°, este 37‘3°. (Szeles időben hasogató fájdal­mak különböző helyeken.) 8 év előtt igen szellős lakásán meghalt, a bal kézizü­let meg­dagadt, igen fájdalmas lett, állapota orvosi kezelés daczára csekély ingadozással 2 évig állott fenn. Ekkor javulás állott be, mely 2 évig tartott, de kezét kevésbbé bírta hajlítani. 4 évvel ezelőtt mindkét könyök-­s váll-, majd térdizü­lete lett fájdalmas, a­nélkül, hogy az ízü­letek megdagadtak vagy mozgásban korlátoltak lettek volna. H­a év 2 D. med. Wochenschrift.

Next