Orvosi Hetilap, 1901. július (45. évfolyam, 27-30. szám)
1901-07-07 / 27. szám
1901. 27. sz. ORVOSI HETILAP négy hó óta. Panaszát nagyfokú rekedtsége, köhögési rohamok képezik. Belgyógyászt! lelet : cat. apic. 1. dextr. Köpet: positiv. Gégelelet: chordit. ulcer, lat. sin., arytenoid, lat. dext. Október 13-dikán. Rekedtség kissé engedett, lelet ugyanaz. Október 23-dikán. Az utóbbi öt napban nagy nyelési fájdalmakról panaszkodik, a jobb aryt.-porez duzzanata igen keveset csökkent. A szer kihagyatott. A paramonochlorphenolglycerin, mint ez esetekből kitűnik, bír ugyan minimális fokban lábcsökkentő hatással, de ettől eltekintve a folyamat terjedését megakasztani nem igen képes, a gümőkóros elváltozásokra gyógyító hatást épen nem gyakorol. A monoclor phenolglycerinról 18115-ben Thompson nyilatkozott igen dicsérőleg. E szertől, mely már gyenge concentratióban is erős anaesthetikus és antiseptikus hatással birna, a gümőkóros folyamat több esetben igen szépen magjavult. V. Bernát, 18 éves lakatos. 1899 szeptember 21. Nagyfokú köhögési rohamokról és rekedtségről panaszkodik. Belgyógyászati lelet: cat. apic. lat. utriusque. Köpet: positiv. Gégelelet: chord, ulcer. 1. sin., arytenoidit. 1. utr. Október 16-dikáig az állapot semmit nem javult, úgy hogy betegnek a nagyfokú és kínzó köhögési rohamok csillapítására három dgm. heroin rendeltetett pl. dós. kétszer napjában. Október 27. Rekedtség növekedett. Nyelésnél szúró fájdalmak a gége jobb felében. A bal álhangszalag annyira megduzzadt, hogy a valódit egészen befedi. Baloldalon a fekély semmit nem változott, arytenoiditis fennáll. November 6-dikán a szer kihagyatott. B. Sándorné 31 éves munkásnő. 1900 január 5-dikén. Két hó óta fennálló rekedtség és nyelési fájdalmak. Belgyógyászati lelet: cat. apic. lat. sin. Köpet: positiv. Gégelelet: chordit. ulcer. 1. utr. granulat. inter aryten. Úgy e betegnél, mint a következő háromnál, kiknek a kortörténetét ismertetni szükségtelennek vélem, a másfél hónapig tartó ecsetelés semmi eredményre nem vezetett. (Folytatása következik.) A rendszeres hallási gyakorlatokról és azok therapeutikus értékéről süketnémáknál és süketeknél. Közli: Tomka Samu dr., szt. János közkórházi rendelő fülorvos. Valóban ideális és nagy horderejű amaz eszme, hogy a süketek és süketnémák, akik a társadalomra sok tekintetben elvesztek, hallási oktatás által oda juthatnának, hogy a beszédet meghallják, hogy beszéd által cserélhessék ki gondolataikat, miáltal az élet nehéz küzdelmei közepette könnyebben fentarthatnák magukat. Ezen körülmény, valamint azon tény, hogy az egyes ép érzékszervek gyakorlat útján fejleszthetők, finomíthatók, bírta rá csaknem egy század előtt Izardot, hogy rendszeres hallásgyakorlatokat végezzen süketnémáknál, de eredmény hiányában ismét felhagyott velük. Később Apliius, a halberstadti süketnéma-intézet vezetője, Barries dr. Berlinben 1835-ben, Fink, a bécsi süketnéma-intézet igazgatója, Verrier abbé Bourg la Reineben, Maloney Washingtonban és mások végeztek rendszeres hallási gyakorlatokat, azonban fáradságukat siker nem koronázta. Ezek után 1893-ban Urbantschitsch nagy és széles térre vitte a kérdést, és tekintve azt, hogy Urbantschitsch rendkívül fényes eredményekről számolt be, amennyiben szerinte nemcsak hallásmaradványnyal bíró süketnémákat, hanem teljes süketeket is, akiknek sem hangfelfogásuk nem volt, sem pedig a hangvillákat a koponyacsont híján nem percipiálták, beszédhallóvá tette, a halláskísérletekkel a modern etológia csaknem mindenütt foglalkozott. Előadó jóformán csak azokat sorolta fel vagy azokat emelte ki különösen, akik a hallásgyakorlatok mellett nyilatkoztak, pedig Eszmecsere az e czimű előadás felett a magyar fül- és gégeorvosok egyesületének 1901. márczius 14-diki rendes ülésén, ezek úgy hiszem csak nagyon kis számot képviselnek a hallásgyakorlatok elleneseivel szemben. Miután az előadás ránk szakorvosokra nézve újat vagy ismeretlent nem foglal magában, mert hiszen oly általánosan ismert és az egész világban már nagyon régen meghányt-vetett a téma, tehát az inkább a gyakorló orvosoknak és sziketnéma-intézeteknek szól, szükséges, hogy jórészt azokat is felemlítsük, akik a hallásgyakorlatoknak nem hívei, nehogy a nem szakorvos egyoldalú tájékozást szerezzen, és így egyoldalú fogalmat alkosson magának a hallásgyakorlatok értékéről. A legkiválóbb fülorvosok és süketnéma-intézeti igazgatók és tanítók nagy része nem a hallásgyakorlatok mellett foglalnak állást. Berlin, Borosdó, Posen, Siena és más városok süketnémaintézeteinek igazgatói részben otthon, részben Bécsben tanulmányozták a gyakorlatokkal járó eredményeket és azokat semmi gyakorlati jelentőségűnek nyilvánították. Bezold, Gruber, Kessel, Passow, Politzer, Treitel, Ubermann, Heimann, Sehwendt, Ferreri, Gutsmann stb. ellene nyilatkoztak. Ezekhez a nevekhez pedig a modern fülgyógyászatban nagy eredmények fűződnek és ezek a tudósok bizonyára csak megbízható vizsgálatok és tapasztalatok alapján nyilatkoztak. Ismerve a süketek és süketnémák hallószervében levő irreperabilis boncztani elváltozásokat, mint a csiga degeneratiója, a benne fellépő mészlerakódás és elcsontosodás, az idegrostok és a végkészülék roncsolása, az ovális ablak kóros elváltozása és a kengyel ankylosisa, stb. bajosan is várható valami tényleges eredmény, mert a gyakorlatok által eme nagyfokú boncztani elváltozások nem javíthatók, és az ilyen alapon nem létező vagy megszűnt működés nem éleszthető ismét fel. Annak idején, amikor még a süketek hallószervében levő eme kóros elváltozások nem voltak ismertek, akkor még remélhettek a gyakorlatoktól eredményt, de ma már oly nagy számú kórboncztani vizsgálat áll rendelkezésünkre, hogy teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a süketnémák fülében levő súlyos boncztani elváltozások a hallásképességet kizárják. Lássuk a szakemberek nézeteit. Bezold szerint ahol vocalis vagy szóhallás van jelen, ez felhasználható a süketnémák beszédtanításának a könnyítésére ; a hallás fokozódásáról Urbantschitseh értelmében szó sem lehet. Nem várható szerinte, hogy a hangbehatások által a beszédhallás is javul, sem pedig a hallástávolság nem nagyobbodik. tehát a harmonika és minden egyéb hangforrásoktól óv, és csakis a beszédgyakorlatokat ajánlja, ahol még hallási maradvány van a mű folytatólagos hangvillasorozatával állapít meg. Viszont pedig a hallásgyakorlatok által a hang felfogása sem fokozódik, sem pedig eddig észre nem vett hangforrások nem percipiáltatnak. Gruber a gyakorlatok ellen nyilatkozott. Kessel tévedésnek tartja annak felvételét, hogy egy hangsiket valaha beszédhallóképessé legyen. Passow azt találta, hogy gyermekeknél a hangfelfogás határa nem tágult. Politzer szintén a gyakorlatok ellen van, támaszkodva a súlyos boncztani viszonyok következtében képzelhetlen javulásra. S a megfeszített figyelem folytán állandó hallásjavulást illusiónak tartja. Amely esetekben javulás áll be, az oly jelentéktelen, hogy a gyakorlati életben tekintetbe sem jön, és a legtöbb esetben még ez is elvész. Tapasztalatai némi tekintetben az enyéimmel megegyeznek, mert amikor Urbantschitseh a hallásgyakorlatokat ismertetni kezdette, én több évig Politzer mellett dolgoztam, ahol bőven volt alkalmam a gyakorlatokról tapasztalatokat szerezni és Urbantschits által gyakorolt számtalan beteget észlelni; később is megkíséreltem a gyakorlatokat és akkor is ugyanazon eredményre jutottam. Treitel szerint, akinek tanulmányát sok tekintetben követem, a süketnémáknál a hangvizsgálat sokkal megbízhatlanabb, mint másoknál. A maximum, amit süketnémáknál elért, az volt, hogy egyes ismert mondatokat utána mondottak, de szabad conversatióról szó sem lehet, és mihelyt a gyakorlatokat abbahagyták, a nehezen szerzett kis eredmény is legtöbbször kárbaveszett. Szerinte a hallásjavulás a tactilis érzésben, a jó emlékező tehetségben és com- t bínáló képességben rejlik, mert a hallásképesség valódi fokozódása bizonyára tovább fennállana és nem veszne oly hamar kárba. 438