Orvosi Hetilap, 1901. július (45. évfolyam, 27-30. szám)

1901-07-07 / 27. szám

1901. 27. sz. ORVOSI HETILAP négy hó óta. Panaszát nagyfokú rekedtsége, köhögési rohamok képezik. Belgyógyászt! lelet : cat. apic. 1. dextr. Köpet: positiv. Gégelelet: chordit. ulcer, lat. sin., arytenoid, lat. dext. Október 13-dikán. Rekedtség kissé engedett, lelet ugyanaz. Október 23-dikán. Az utóbbi öt napban nagy nyelési fájdal­makról panaszkodik, a jobb aryt.-porez duzzanata igen keveset csökkent. A szer kihagyatott. A paramonochlorphenolglycerin, mint ez esetekből kitűnik, bír ugyan minimális fokban lábcsökkentő hatással, de ettől elte­kintve a folyamat terjedését megakasztani nem igen képes, a gü­mőkóros elváltozásokra gyógyító hatást épen nem gyakorol. A monoclor phenolglycerinról 18115-ben Thompson nyilat­kozott igen dicsérőleg. E szertől, mely már gyenge concentratióban is erős anaesthetikus és antiseptikus hatással birna, a gü­mőkóros folyamat több esetben igen szépen magjavult. V. Bernát, 18 éves lakatos. 1899 szeptember 21. Nagyfokú köhögési rohamokról és rekedtségről panaszkodik. Belgyógyászati lelet: cat. apic. lat. utriusque. Köpet: positiv. Gégelelet: chord, ulcer. 1. sin., arytenoidit. 1. utr. Október 16-dikáig az állapot semmit nem javult, úgy hogy betegnek a nagyfokú és kínzó köhögési rohamok csillapítására három d­gm. heroin rendeltetett pl. dós. kétszer napjában. Október 27. Rekedtség növekedett. Nyelésnél szúró fájdalmak a gége jobb felében. A bal álhangszalag annyira megduzzadt, hogy a valódit egészen befedi. Baloldalon a fekély semmit nem változott, arytenoiditis fennáll. November 6-dikán a szer kihagyatott. B. Sándorné 31 éves munkásnő. 1900 január 5-dikén. Két hó óta fennálló rekedtség és nyelési fájdalmak. Belgyógyászati lelet: cat. apic. lat. sin. Köpet: positiv. Gégelelet: chordit. ulcer. 1. utr. granulat. inter aryten. Úgy e betegnél, mint a következő háromnál, kiknek a kortörté­netét ismertetni szükségtelennek vélem, a másfél hónapig tartó ecsetelés semmi eredményre nem vezetett. (Folytatása következik.) A rendszeres hallási gyakorlatokról és azok thera­­peutikus értékéről sü­ketnémáknál és süketeknél.­ Közli: Tomka Samu dr., szt. János­ közkórházi rendelő fülorvos. Valóban ideális és nagy horderejű amaz eszme, hogy a süke­tek és süketnémák, a­kik a társadalomra sok tekintetben elvesz­tek, hallási oktatás által oda juthatnának, hogy a beszédet meg­hallják, hogy beszéd által cserélhessék ki gondolataikat, mi­által az élet nehéz küzdelmei közepette könnyebben fentarthatnák magukat. Ezen körülmény, valamint azon tény, hogy az egyes ép érzékszervek gyakorlat útján fejleszthetők, finomíthatók, bírta rá csaknem egy század előtt Izardot, hogy rendszeres hallásgyakor­latokat végezzen süketnémáknál, de eredmény hiányában ismét fel­hagyott velük. Később Apliius, a halberstadti süketnéma-intézet vezetője, Barries dr. Berlinben 1835-ben, Fink, a bécsi süket­néma-intézet igazgatója, Verrier abbé Bourg la Reineben, Malo­ney Washingtonban és mások végeztek rendszeres hallási gyakor­latokat, azonban fáradságukat siker nem koronázta. Ezek után 1893-ban Urbantschitsch nagy és széles térre vitte a kérdést, és tekintve azt, hogy Urbantschitsch rendkívül fényes eredményekről számolt be, a­mennyiben szerinte nemcsak h­allásmaradványnyal bíró süketnémákat, hanem teljes süketeket is, a­kiknek sem hangfelfogásuk nem volt, sem pedig a hang­villákat a koponyacsont h­íján nem percipiálták, beszédhallóvá tette, a halláskísérletekkel a modern etológia csaknem mindenütt foglalkozott. Előadó jóformán csak azokat sorolta fel vagy azokat emelte ki különösen, a­kik a hallásgyakorlatok mellett nyilatkoztak, pedig­­ Eszmecsere az e czimű előadás felett a magyar fül- és gége­­orvosok egyesületének 1901. márczius 14-diki rendes ülésén, ezek úgy hiszem csak nagyon kis számot képviselnek a hallás­­gyakorlatok elleneseivel szemben. Miután az előadás ránk szakorvosokra nézve újat vagy ismeretlent nem foglal magában, mert hiszen oly általánosan ismert és az egész világban már nagyon régen meghányt-vetett a téma, tehát az inkább a gyakorló orvosoknak és sziketnéma-inté­­zeteknek szól, szükséges, hogy jórészt azokat is felemlítsük, a­kik a hallásgyakorlatoknak nem hívei, nehogy a nem szakorvos egyoldalú tájékozást szerezzen, és így egyoldalú fogalmat alkosson magának a hallásgyakorlatok értékéről. A legkiválóbb fülorvosok és süketnéma-intézeti igazgatók és tanítók nagy része nem a hallásgyakorlatok mellett foglalnak állást. Berlin, Borosdó, Posen, Siena és más városok sü­ketnéma­­intézeteinek igazgatói részben otthon, részben Bécsben tanulmá­nyozták a gyakorlatokkal járó eredményeket és azokat semmi gyakorlati jelentőségűnek nyilvánították. Bezold, Gruber, Kessel, Passow, Politzer, Treitel, Ub­ermann, Heimann, Sehwendt, Ferreri, Gutsmann stb. ellene nyilatkoztak. Ezekhez a nevekhez pedig a modern fülgyógyászatban nagy eredmények fűződnek és ezek a tudósok bizonyára csak megbízható vizsgálatok és tapasztalatok alapján nyilatkoztak. Ismerve a süketek és süketnémák hallószervében levő irre­­perabilis boncztani elváltozásokat, mint a csiga degeneratiója, a benne fellépő mészlerakódás és elcsontosodás, az idegrostok és a végkészülék roncsolása, az ovális ablak kóros elváltozása és a ken­gyel ankylosisa, stb. bajosan is várható valami tényleges eredmény, mert a gyakorlatok által eme nagyfokú boncztani elváltozások nem javíthatók, és az ilyen alapon nem létező vagy megszűnt működés nem éleszthető ismét fel. Annak idején, a­mikor még a süketek hallószervé­ben levő eme kóros elváltozások nem voltak ismertek, akkor még remélhettek a gyakorlatoktól eredményt, de ma már oly nagy számú kórboncztani vizsgálat áll rendelkezésünkre, hogy teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a süketnémák fülében levő súlyos boncztani elváltozások a hallásképességet kizárják. Lássuk a szakemberek nézeteit. Bezold szerint a­hol vocalis vagy szóhallás van jelen, ez felhasználható a süketnémák beszédtanításának a könnyí­tésére ; a hallás fokozódásáról Urbantschitseh értelmében szó sem lehet. Nem várható szerinte, hogy a hangbehatások által a beszédhallás is javul, sem pedig a hallástávolság nem nagyobbo­dik.­­ tehát a harmonika és minden egyéb hangforrásoktól óv, és csakis a beszédgyakorlatokat ajánlja, a­hol még hallási marad­vány van a mű­ folytatólagos hangvillasorozatával állapít meg. Viszont pedig a hallásgyakorlatok által a hang felfogása sem foko­zódik, sem pedig eddig észre nem vett hangforrások nem per­­cipiáltatnak. Gruber a gyakorlatok ellen nyilatkozott. Kessel tévedésnek tartja annak felvételét, hogy egy hang­­s­iket valaha beszédhallóképessé legyen. Passow azt találta, hogy gyermekeknél a hangfelfogás határa nem tágult. Politzer szintén a gyakorlatok ellen van, támaszkodva a súlyos boncztani viszonyok következtében képzelhetlen javulásra. S a megfeszített figyelem folytán állandó hallásjavulást illusiónak tartja. A­mely esetekben javulás áll be, az oly jelentéktelen, hogy a gyakorlati életben tekintetbe sem jön, és a legtöbb eset­ben még ez is elvész. Tapasztalatai némi tekintetben az enyéim­mel megegyeznek, mert a­mikor Urbantschitseh a hallásgyakor­latokat ismertetni kezdette, én több évig Politzer mellett dolgoztam, a­hol bőven volt alkalmam a gyakorlatokról tapasztalatokat szerezni és Urbantschits által gyakorolt számtalan beteget észlelni; később is megkíséreltem a gyakorlatokat és akkor is ugyanazon eredményre jutottam. Treitel szerint, a­kinek tanulmányát sok tekintetben követem, a süketnémáknál a hangvizsgálat sokkal megbízhatlanabb, mint másoknál. A maximum, a­mit süketnémáknál elért, az volt, hogy egyes ismert mondatokat utána mondottak, de szabad conversatió­­ról szó sem lehet, és mihelyt a gyakorlatokat abbahagyták, a nehezen szerzett kis eredmény is legtöbbször kárbaveszett. Szerinte a hallás­javulás a tactilis érzésben, a jó emlékező tehetségben és com- t bínáló képességben rejlik, mert a hallásképesség valódi fokozódása­­ bizonyára tovább fennállana és nem veszne oly hamar kárba. 438

Next