Orvosi Hetilap, 1901. szeptember (45. évfolyam, 35-39. szám)

1901-09-01 / 35. szám

566 ORVOSI HETILAP 1901. 35. sz. Elhelyezkedése szerint különböző irányban s nagyságához képest különböző mértékben dislokálja s nyomja a tömlő a medenczebeli szerveket. Nyomásával sorvasztja, sőt uzurálja a lágyrészeket. Betör a végbélbe, a méhbe, a hólyagba. De csak felesleges tartalma ürül ki; a bent maradt fiókhólyagok csakhamar újra megnőnek. Közben nem ritkán az állat maga is elhal s ekkor a tömlő tartalma bomlik, sőt el is genyed. Ez előfordul másutt, a májban s a hasüregben is. Ilyenkor a tömlő belsejében a fiókhólyagok összeesnek, ellapulnak, savós tartalmuk zavaros lesz. Majd a chitinhártyák is szétmállanak egész a felismerhetetlenségig, rendesen sárga színű, sűrű kenőcsszerű péppé, mely azután enterogén infectio következtében igen könnyen bűzös bomlásnak indul vagy elgenged. Mint Winternite kimutatta, baktériumok számára még az élő echinococcushólyag savós tartalma is igen kedvező tenyésztő talaj, de az ép chitinhártya impermeabilis. Ilyen elhalt és elevesedett tömlőt találtunk III. esetünkben a medenczében. S elhalt tömlő volt az I. esetben az élő echinococcus mellett a hasüregben, melynek tartalma azonban nem volt inficiálva. (Folytatása következik.) Közlemény a budapesti m. kir. tud. egyetem elmekórtani intézetének laboratóriumából. Néhány megjegyzés bizonyos fajnélküli agycysták keletkezéséről és jelentőségéről. Irta: ráthonyi Reusz Frigyes dr. Az 1900. évben megtartott első országos elmeorvosi értekezleten egy közönséges lefolyású paralysis progressivában elhunyt beteg agyvelejét mutattam volt be, mely intoto tétetvén el 10°/o-os formatmba, bensejében egy sajátságos, mint csakhamar kiderült, rothadási gázok által okozott elváltozáson ment keresztül. Az eltevéstől számított egy hónap múlva feldarabolt agyállományban számtalan kisebb-nagyobb hólyagszerír cysta volt található, melyek rődimensiójukkal a rostok lefutási irányát követték. A hólyagok falát normális agyállomány képezte, de a falakban, valamint az edényekben s a lágy agyburkok alatt is számtalan vaskos baktérium volt található, ami a cysták rothadási eredetét kétségtelenné tette. Az esetet közlésre érdemesnek tartottam egyrészt, mert a falnélküli cysták eredetének kérdése még ma sem lévén teljesen eldöntve, tanulságos példáját adta annak, hogy mint keletkezhetnek ilynemű postmortalis elváltozások formalkezelés mellett is, másrészt és főleg azért, mert esetem ellentmond Hartmann felfogásának, ki egy teljesen analóg lelet kapcsán azon hypothesist állította fel, hogy azon baktériumok, melyek a postmortalis gázképződésnek okozói voltak, még in vivo jutottak a szervezetbe s aki összefüggésben lettek volna egy nyolcz nappal a halál előtt beállott polioencephalitis acutával. Ezen alkalommal áttanulmányozván az irodalomban felkutatható közleményeket, melyek önálló fallal nem biró cysták eseteivel foglalkoznak (Adler? Wiesinger,3 Schlesinger? Fiele? Ripping,° übersteiner? Clarke? Neudorfer9 és Durand Farold10), úgy tűnt fel előttem, hogy a cysták keletkezését illetőleg Ripping után Pick-nek kell igazat adnunk, ki szemben mindazokkal, kik a keményítés után észlelt ily cystákat műtermékeknek voltak hajlandók tartani, a cysták keletkezésének okát különösen paralytikusoknál előforduló oly locális elváltozásokra, főleg összenövésekre vezette vissza, melyek a nyirok lefolyását meggátolván, helybeli feltorlódást s a nyirokedényeknek körülirt helyen nagyfokú tágulását okozták. Mennél inkább kedveznek az általános viszonyok az ily pangás létrejöttének, annál kisebb locális változás lesz elegendő arra, hogy cysta keletkezzék. Néhány hónappal később tett egy észleletem késztetett arra, hogy a kérdéssel ismét foglalkozzam s kísérleti alapon is igyekezzem a cysták keletkezésének megértéséhez anyagot szolgáltatni. Ugyanis ismét egy paralytikus egyén alkoholban conservált agyának corticalis részeiben, tehát ugyanazon viszonyok között, melyek között pl. Pick és Schlesinger észleleteiket tették, nagyszámú kisebb-nagyobb, gombostüfejnyitől egészen 2—3 mm.-nyi átmérővel biró sphaerikus, néha egymáshoz csatlakozó üregecskét találtam, melyeknek falát kissé comprizaált, de különben normális agyállomány képezte. Imitt-amott edények is voltak észlelhetők eme cystácskák falában. Miután ugyanezen agyvelő egyéb részei, melyek másféle keményítő folyadékban tétettek el, ilyen cystákat nem tartalmaztak, jogosult volt azon felvétel, hogy a cysták keletkezésének oka a keményítő folyadék mineműségében, talán a keményítés módjában, de esetleg még a keményített anyagnak úgyszólván praedispositiojában is keresendő. Néhány egyszerű kísérlet alapján sikerült positív bizonyítékokat szerezni, hogy bizonyos körülmények között ily cysták postmortalis keletkezését jóformán biztosra vehetjük. Kísérleti anyagul szolgált emberi és állati cerebrumok egy részét formálban vagy ЛГгШег-féle folyadékban conserváltam, míg más részeit különböző nagyságú darabokban különböző töménységű alkoholban tettem el. A kísérletek eredménye az volt, hogy direct 96°/o-os alkohol hatásának kitett nagyobb darabokban, különösen akkor, ha a darabot nagyságához képest kevés alkoholba tettük, az eltett agyak nagyobb vér- és nedvdús volta mellett (pl. paralytiform-rohamban elpusztult egyén, morphinnal mérgezett állat agyveleje) igen könynyen képződnek a szerzők által ismételten leírt s imént vázolt üregek, míg más keményítő folyadék behatása alatt vagy 96°/6-os alkoholban keményített kisebb darabokon képződésük nem észlelhető. Nem oszthatjuk tehát ezen egyszerű kísérletek eredményeire támaszkodva Pick-nek véleményét az alkohol keményítő hatására vonatkozólag, ki az A. J. Psychiatrie XXI. kötetében megjelent czikkében a következőket mondja: „eltekintve attól, hogy cystosus degeneratio már friss készítmények bonczolásánál is ki lett mutatva, ezen ellenvetés (t. i. a keményítő folyadék hatása) már annak alapján is mellőzhető, hogy különösen a mi anyagunk alkoholban lett keményítve és hogy a cysták a II. számú esetben már a bonczolást követő napon, a nagyobb darabok felszeletelésénél találtattak fel. Az alkoholról pedig elmondhatjuk, hogy zsugorító hatása. . . csekélyebb mint más keményítő folyadékoké.. Tapasztalataink ezt mutatják, hogy épen az alkohol hatásának tulajdonítandó bizonyos cysták keletkezése, melyekről megfelelő észlelet híján nem tudom még eldönteni, hogy mennyiben különböznek pl. a Ripping-Ше cystáktól, melyek in vivo képződtek, de melyek alakja és elhelyezése, valamint nagysága is bizonyos állandóságot mutat, melyekről felismerhetők lennének. Hogy az ily cystákat nem a szövet zsugorodása folytán támadó résnek, hanem a szöveteknek egy körülírt helyén, talán egy már előreképzett kisebb űrben feltorlódó folyadék öntágította reservoirjának kell felfognunk, bizonyítja gömbalakjuk s a falaikban észlelhető szövet- s sűrűsödés és a szövetelemeknek tangentiális széthúzódása. Átmérőjük ritkán haladja meg a 25—3 millimétert, többnyire azonban kisebbek, akárhányszor található több egy csoportban, néha az érintkezésig közel egymáshoz találhatók a fehér állományban ép úgy, mint a szürke kéregben, utóbbiban talán valamivel gyakrabban, bizonyos előszeretettel submeningealis helyzetben is. A törzsdúczokban, valamint a pons sisakjában is sikerült őket feltalálnom, a gerinczvelőben nem. Nem tartom magam hivatottnak arra, hogy az imént mondottak alapján az irodalomban közölt ide vágó eseteket utólagos vizsgálatnak vessem alá, eléggé kiviláglik belőlük, hogy az oly cysták megítélésénél, melyek a keményítés — különösen pedig alkoholkeményítés — után észleltettek, a legnagyobb óvatossággal kell eljárnunk. A cysták létrejöttének oka véleményem szerint az alkoholnak hirtelen alvasztó — de nem zsugorító, ami nem megy egyre — hatásának tulajdonítandó. A hirtelen beálló alvadás közben a szövetek sezumszerű folyadékot préselnek ki önmagukból, mely talán a természetes utakat követve odébb tereltetik oly helyre, hol még nem keményített s így kevésbbé ellenálló szövetekre talál s itt végül megtorlódva azokat széjjelfeszíti. Talán szabad ezen tünemény mechanikai oldalát azon processussal állítani párhuzamba, melyet szabad fehérjetömegek főzés általi megalvasztásánál észlelhetünk.